Déli Hírlap, 1984. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-20 / 144. szám

f-, Vadak orvosa rr r + Mezey István Falusi hétköznapok című tollrajza. Négy évtized emlékére A miÉnpoli a A Galéria új kiállítása + Dr. Michal Spenik docens, tudományos kandidátus a kas­sai állatorvosi egyetemen vizsgáztat. A hallgatóknak sokat kell tudniuk a vadakról is. A Felszabadulási pályázat rövid cimet kapta a Miskol­ci Galériában mától látható kiállítás, de amikor az év elején a pályázatot kiirták, negyven esztendőre hívták fel a megyében és Miskolcon élő képzőművészek figyelmét. A tematikus tárlat Miskolc felszabadulásának évforduló­ja előtt tiszteleg. Tizenöt művész munkái láthatók a Galéria két ter­mében; a kiállítás legfőbb jellemzője, hogy változatos. Műfajilag is. mert a válasz­tott mondandót festmények, grafikák, kisplasztikák hor­dozzák. de sokszínű képet mutat a választott eszköztár is: az olajképektől a pasz- tellekig, a toll- és tusraj­zoktól a rézkarcokig minden megtalálható. A választott műfajt, a pillanatnyi művé­szi stációt természetesen nem befolyásolta a kiírás, a té­mát is csak a lényeget te­kintve adták meg. Változa­tos tehát a tárlat a gondo­latiság szempontjából is. Érdekes, hogy a meghatá­rozó négy évtizedből mit tart megörökítésre érdemes­nek az ezen a tájon élő kép­zőművész. Kevesen válasz­tották a háborút és békét, mint elrettentő, illetve és megnyugtató fogalmakat, a képek többségére nem az el­vontság, hanem a direkt áb­rázolás a jellemző. A nagy­város. Miskolc változásait, a megyében az elmúlt két év­tizedben született új városo­kat, a vidék életét, az itt élő ember munkáját, a nagyüze­mekben dolgozók minden­napjait láthatjuk a képeken és a kisplasztikákban. A bé­kés évtizedek hétköznapjai­ig Bozsik István: 1945 (tusrajz) István, Nagy Gy. Margit, Pe­tő János, Seres János, Szán­tó Dezső. Tóth Imre és Zsig- nár István a kiállító művé­szek, az ő munkáiból vá­lasztotta ki a díjzsüri a leg­jobbakat. A tárlat díjkiosz­tással egybekötött megnyitó­ja ma délután öt órakor lesz. A kiállítás a változásokról szól, a képzőművészeti élet egyik változásaként szintén holnap délutántól látható az az anyag, amelyet a mis­mutatóteremnek, és ennek a formációnak a továbbiakban is a vásárlási kedv serken­tése a célja. M— Ahhoz, hogy Michal Spe­nik docens dolgozószooaja valóban vadászszoba legyen, csupán a puska hiányzik. — Puska ... ? — neveti el magat a fehérköpenyes or­vos. — Azt már régen sok­kal békésebb fegyverrel cse­réltem fel. E fegyverek egy biológiai laboratórium meg­szokott tartozékai. Csupán néhány vadásztrófea árulko­dik arról, hogy itt elsősor­ban vadászható vadakkal foglalkoznak. A laboratórium a kassai állatorvosi egyetem­hez tartozik, ahol Spenik doktor már több mint har­minc eve tanít. Szinte már minden szaktanszéket meg­járt, s több tucat állatorvos es élelmiszeripari szakember kiképzésében veti részt. A természet szennyezésére az erdei vadak és madarak igen érzékenyek. Az utóbbi években Európában, de a vi­lág más területein is roha­mosan csökkent a vadászha­tó vadak száma. Több or­szágban néhány adatfajta állaga a felére zsugorodott, a ragadozókat például teljes kihalás fenyegeti. A tudomanyos-kutatói munkának és eredményei gyakorlati alkalmazásának köszönhetően Csehszlovákia SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45; Vendég-látó. — 13.05: Ope­raslágerek. — 13.35; Dzsesszme- lodiák. — 14.10: Kritikusok fó­ruma. — 14.29: Miska bácsi le­velesládája. — 15.00: Hírek. — 15.05: Elő történelem. — .ie.05: Külföldről érkezett. .— 16.30: Da­lok és találkozások. — H.oo: Hírek. — 37.05: Kevesebben, job­ban. — 17.26: Délutáni Rádió- színház. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: A nyelvi durva­ságról. — 20.00: Üj melodia-leme- zeinkből. — 20.37: Népdalcsokor. — 21.30: Prizma. — 22.0(1: Hí­rek. — 22.20: .Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Barokk operák­ból. — 22.45: Két természettu­dósunk a felvilágosodás korából. — 23.00: Klasszikus operettek­ből. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: Nóták. — 12.30: Hírek, — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 33.45: Időjárás- és vízailásjelén- tés. — 14.00: Zenes délután. — 16.00: Mesterségünk címere. — 16.30; Hírek. — 16.35: Néhány perc tudomány. — 16.40: Csak fiataloknak: — 17.00: ötödik se­besség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Lemez-ősbemutató. — 19.45: A Rush trió felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.35: Tükörképek. — 20.45: Nosztalgiahullám. — 21.19: Nemzedékek. — 22.09: Musical­hangverseny. — 22.41: Balogh Sándor népi zenekara játszik. — 23.00: Hírek. — 23.20: Sanzo­nok Párizsból. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.05: Zenekari mu­zsika. — 13.00: Hírek. — 1,3.07: Fiatalok stúdiója. — 13.32: Ka­marazene magyar előadóművé­szek tolmácsolásában. — 14.00: Avarkori temető Szarvason. — 14.42: Wagner: Parsifal. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Bemutatjuk üj kórusfelvételeinket. 19.46: Külföldi tudásoké a szó. — 20.01: Pesti háztetők. — 20.58: Eugen Jochum vezényel. — 22.00: Smetana-ciklus. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Anyagtakarékos ezen a téren kiváló ered- 'ményeket ért el. A szabad­ban élő vadállag csökkenése csaknem teljesen megszűnt, sőt egyes, kihalással fenye­getett vad- es madárfajtá­nál szaporodás is észlelhető. Csehszlovákia .így1 nem csu­pán élő nyulat, hiúzt,' fácánt exportálhat külföldre, hanem az igen keresett vaddisznó- és szarvashúst is. technológiák az SKÜ-ben — Az Olajkutató állomáson — Határ­szemle Dél-Borsodban.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. — Sport. — 18.00: Eszák-magyar- országi Krónika. (Az országgyű­lésről jelentjük — Felszabadulá­si pályázat kiállítása Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsor- előzetes. Televízió, 1. műsor: 16.45: Hí­rek. — 16.50: Nyolc-lábú ragado­zó. — 17.05: Pedálpéldák. — 17.25: A popzene műhelyei. — 18.05: Nyugalmunk érdekében. — 18.35: Az Országházból je­lentjük... — 19.40: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv-híradö. — 20.30: Marie-Octobre. — 22.10: Kockázat. — 22.40: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 19.15: In­terjazz session. — 20.00: Szlovén népi táncok. — 20.25: Labdarú­gó Európa-bajnokság. — Kb. 21.15: Tv-híradó 2f — 22.25: Te­lesport. Szlovák televízió: 17.25: Süket­némák tévéműsora. — 17.45: Or­vosi tanácsok. — 17.55: Autósok- motorosok magazinja. — 20.00: Napjaink világa. — 20.40: A ci­gány. — 22.05: Világhíradó. — 22.20: Az NDK tv zenés szóra­koztató műsora. Kiállítások: Fotógaléria (10— 20) : Dr. Sidló Gábor fotókiállí­tása. — József Attia Könyvtár (12—17): Lacza Márta grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Szon- dy Sándor fafaragó kiállítása. — SzakAiunkás Galéria (10—18) r- Keleti szőnyegek. — Herman Ottó Múzéum (10—18) : Ember és munka. — A Herman Ottó Mú­zeum numizmatikai gyűjtemé­nye. — A természet három or­szága. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyarországról. Ruttkay Gyöfgy-emlékkiállítás. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsos Miklós érméi. — Bor­sod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — Az észak-magyarországi posták története. — Herman Ottó-em- lékház (10—18): Herman Ottó A kassai vadkutató inté­zet együttműködik Bulgária, Magyarország, a Szovjetunió és az utóbbi időben a Né­met Demokratikus Köztársa­ság hasonló intézményeivel. Ez is segíti a tudományos kutatás meggyorsítását, a szerzett ismereteknek gyor­sabb gyakorlati alkalmazását célzó törekvéseket. . élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri var (9— 18) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—18): Dér.vne-em- lékszoba. — Üvegművészeti em­lékek a XVI—XIX. szazadból. Filmszínházak: Béke (3): Nős agglegény (mb. szí. szovjet) — (nó) : Nyitott utak (szí. ma­gyar) — (í8) : Luxusbordély Pá­rizsban (mb. szí. francia. 16 even felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Együtt­élés (szí. magyar. 14 éven felü­lieknek!) — (6): Gengszterek so­főrje (mb. angol, 14 éven felü­lieknek. III. helyár!) Kossuth (f3): Gallipoli (mb. szí.. auszt­rál) — (hnö) : Éretlenek (mb. szí. francia. 111. helyár!) — (7): A hét mesterlövész (szí. ameri­kai, II. helyár!) — Táncsics (f5) : A tűz gyermekei (mb. szí. ausztrál) — (f?): Éretlenek (mb. szí. francia, III. helyár!) — Tapolca kertmozi (7, 9): Szexis hétvége (mb. szí. olasz- francia. 16 éven felülieknek, JI. helyár!) — Görömböly (f7) : Ezermilliárd dollár (mb. szí. francia. 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5. 7) : Tűztorony (mb. szí. ka­nadai, III. helyár!) — Avas-déli mozi (í9) : Akit Bulldózernek hívtak (mb. szí. olasz, III. hely­ár!) — Vasas parkmozi (9): Amit tudni akarsz a szexről (mb. szí. amerikai. 18 éven fe­lülieknek, III. helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.25: Operetthármasok. — 9.00: Az Állami-Népi Együttes műsorából. — 9.44: Chopin tán­caiból. — 10.00. Hírek. — 10.05: Két keréken Magyarországon. — 10.35: Ravel: A pásztoróra. — 11.25: Idegenforgalmunk előőrsei. Stuttgart. — 11.39: A csúnya hercegnő. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Dalok a békéről. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Napközben. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hí­rek. — 11.35: Csak fiataloknak! 3. műsor: 9.00: Romantikus kamarazene. — 10.00: A prágai Senior Dixileand Band játszik. — 11.00: Hírek. — n.05: Kato­nadalok. — 11.25: Kórusmüvek. — 11.50: Zenekari muzsika. Televízió, l. műsor: 9.55: Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 10.00: Utánam, srácok.! — 10.30: Aranyásók Alaszkában. Napóra Lehajtani egy feketét, csevegni előadás után • • Ötletek a színházkertre ról szól a művek többsége. Barczi Pál, Bozsik István, Drozsnyik István, Feledy Gyula, Kalló László, Kiss Su­nyi István, Mazsarojf Mik­lós, Máger Ágnes, Mezey A Diákcentrum egyik ven­dége a Heppiend cirkuszcso­port. Holnap két * előadást is tartanak a Molnár Béla If­kolci művészékből alakult Szinyei Merse Pál alkotókö­zösség állított össze a Galé­riában kialakított bemutató- termében. A kiállított mun­kák megvásárolhatók, a be­júsági Házban. Délelőtt tíz­től az óvodásoknak, kisisko­lásoknak Kalap nem kell, es­te hattól a nagyobbaknak Hajcihö címmel. Mi lesz veled Déryné-kert? Többször is írtunk már ar­ról lapunkban, hogy a szín­ház melletti kis park rend­kívül elhanyagolt állapotba került, pedig értékes terület ez, csendes kis liget a város szívében. Hogy mikor sétál­hatunk majd az újjászületett színházkertben még nem tudjuk, de az bizonyos, hogy néhány terv-változat már megszületett az ÉSZAK- TERV' munkatársának Isse- kutz Máriának az asztalán. Arról már tud a város közvéleménye, hogy nem lesz magányos a Déryné-szo- bor, a parkban: szeretnének más szobrokat is elhelyezni itt, híres színészek színigaz­gatók emlékének tisztelegve. Tehát helyet kellett keresni a szobroknak, s egy tűzoltó útnak is, mert ehhez ragasz­kodik a tűzoltóság szakértő­je. A tervező kimozdította helyéről a Déryné-szobrot, s úgy rakta máshová, mind­egyik változatban, hogy jól látható, valóban központi he­lyen legyen. Igyekezett meg­oldást keresni a háttér bódé­negyedének eltakarására is: kerítés épülne a színházkert, * s a' Patak utca felől egy­aránt. Más ötletek is születtek, hiszen nemcsak a park vál­tozik meg, hanem a környé­ke is, mivel felújítják a We- ídlich-házat. Jó lenne ezt az alkalmat kihasználni, s ösz- szehangolva a tervezési-épí­tési munkaiatokat egy kis életet adni a színházkertnek! Átnyitni például üzlethelyi­ségeket a park oldalára is: lehetne itt jelmezkölcsönző, cukrászda, könyvüzlet mind­az ami a kultúrával, szín­házzal összefügg. Képzel­jük csak el, milyen jó lenne a csendes, ligetben lehajtani egy feketét előadás előtt, vagy elbeszélgetni a színda­rab után egy félórácskára a kerti asztaloknál. A nagy­színház tövében egy-egy elő­adóestnek, néhány személyes egyfelvonásosnak is juthatna hely. Reméljük, ezek a ter­vezői ötletek is értő fogadta­tásra találnak a megvalósí­tásról döntő illetékeseknél. (k—ó) Sza i vason Ismét működik Békés me­gye egyetlen napórája. A Szarvasi Mezőgazdasági Fő­iskola egyik épületének déli falán levő, szépen díszített napórát a ház felújítása so­drán állították vissza eredeti “állapotába. A Körös-hídnál, a 44-es fő közlekedési út mellett álló ház 1927-ben gazdasági tanintézetnek épült; a hátsó tűzfalán levő nap­órához hasonlóan az évek során tönkrement az utcai homlokzatát díszítő szép sgrafittó is. Ennek rendbe­hozatala szintén rövidesen befejeződik. Az aratójelene­tet ábrázoló színes faliképet Baranski Emil koktataMt Cirkusz kicsiknek, nagyoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom