Déli Hírlap, 1984. március (16. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-07 / 57. szám
* Emlékkép az 1975-ös Reflexről: Csapó György, Bárdos István, Kovács Kálmán, Regős Zsolt és Takács Gábor Koncert a Vasasban Reflex- jubileum Műsor Volt idő, amikor a Reflex együttest tartották Miskolc első számú zenekarának. (Már akkor is létezett az Edda, de csillaguk még nem ragyogott fel.) És azután — egyik napról a másikra — 1982 nyarán megszűnt az együttes. Igaz, az már nem a régi Reflex volt, nevében sem, Üj Reflex néven zenéltek. Most, néhány hét múlva, ismét közönség elé lép a Reflex — az új és a régi —, az együttesben megfordult mintegy tizenhét tag közül kilencen állnak majd a közönség elé. A nosztalgiakoncert apropója: most lenne tízéves a zenekar. A jubileumi koncertre szóló meghívóban igy fogalmaz az együttes vezetője, Bárdos István: Voltunk «•szerencsés« és voltunk »mellőzött« zenészek is:, mikor, melyik szerep jutott. . . Végül is nem lettünk »igazi sztárok«, meg országos hí- rűek sem. Másoknak, talán szerencsésebbeknek, talán állhatatosabbaknak adatott ez .meg . .. Ma már valamennyien átléptük a felnőttkor küszöbét —, és ha né- hányan hűtlenek is lettünk egy álomhoz, jól esik emlékezni az együtt töltött évekre.” Van mire emlékezniük az egykori Reflex hajdani tagjainak, és van rajongóiknak is. A vasárnapi bulikra az ifiházban — ez volt az „otthonunk” —, ahová csak klubtagságival lehetett bejutni — a szerencséseknek. Mert a háromszáz férőhelyen, négy-ötszázan osztoztak egy-egv alkalommal, a kintrekedtekke! gyakran volt afférjuk a rendezőknek. A Reflex 1974 tavaszán alakult meg, előtte Delta néven játszottak. Mindjárt a megalakulás után egy szezont zenéltek Balatonszeme- sen, ezt követően keresték meg őket az Ifjúsági Házból, ahol egy zenés darabot próbáltak. A darab főszereplője — Regős Zsolt — később csatlakozott az együtteshez. A fénvkor — barátság, közös nótaírás, meghívott vendégek a Reflex-klubban — Csapó György kiválásáig tartott. 1978 után sűrűsödtek a tagcserék. Megszerezték az ORI-vizsgát, eljutottak a Budai Ifiparkba, a KEK-re, a rádió elfogadta két dalukat. Ám — mint annyi együttest — őket is utolérte az a „betegség”, amelyet az igazi, nagy siker — tévészereplés, lemez, rádió- felvétel, országos turne — hiánya okoz, és amelynek tünete a tagok fokozódó elégedetlensége, széthúzása. Néhány hónap szünet — új tagok keresése, majd kemény próbák — után megalakult az Üj Reflex. Itt is az volt a baj, mint már előzőleg. Csupán két példa: a tévé illetékes szerkesztője elment Encsre meghallgatni az együttest, és kiválasztotta a Madárijesztő című számot, amit még a régi Reflexből „hozott” Bárdos István. Am a tagok azt mondták, inkább várjanak, a Madárijesztő nem megfelelő a televíziós bemutatkozásra. Hasonló volt a helyzet, amikor a Hang- lemezgyár arra kérte őket, változtassanak dalaik szövegén. Ma már belátják az egykori tagok, hogy vezetőjükre kellett volna hallgatni, és elfogadni a feltételeket. A Reflex név ma már egy fejezet Miskolc rocktörtáne- tében. A fellépők '— Bárdos István, Báthori László, Fanesik Zoltán, Fehér Zsolt, Kolencsik Imre. Kovács Kálmán, Papp Tibor, Regős Zsolt és Takács Gábor, valamint a vendégként meghívott Juhász István. Panyi Tibor. Buri Attila es Vár- koly Imre zeneiskolások, továbbá két diszkótáncos: Némethi Lotti és Czomba Judit — elsősorban azokat várják a Vasas Művelődési Központban áprilisban megrendezendő jubileumi koncertre, akik tagjai voltak klubjuknak. A felhangzó dalok között lesz a MadáWjesztő, az Artúr bácsi, a Ne nézz rám, és több más slágerük. Egy nótájukat egyébként máig is játsszák, a DVTK hazai meccsein: ez pedig a Diósgyőr-induló. Veterán és űrhajós lesz a parancsnok Országos riadóra készülnek az úttörők Ezekben a napokban az ország valamennyi úttörőcsapatánál lázas a készülődés: a gyerekek kipróbálják a riadóláncot, gyakorolják a titkosírások megfejtését, hogy felkészülten érje őket az országos parancsnokság közeljövőben várható riadójelzése. A közös akaratra és egységes cselekvésre buzdító országos játékot régi úttörőhagyomány felelevenítéseként iktatta a jelenlegi úttörőév programjába a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa. A várhatóan minden résztvevő számára érdekes megmozdulás irányítására országos parancsnokság alakult, olyan személyiségek részvételével, akiknek életútja példát ad az áldozat- készségre. az összefogásra, az önzetlen cselekvésre. A tiszteletbeli parancsnok Su- rány Pál, az 1919-ben alakult Marx Károly Úttörőcsapat volt őrsvezetője és Farkas Bertalan űrhajós alezredes. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Operaslágerek. — 13.30: Bábok es bábák. — 13.45: Dzsesszmeló- diák. — 14.29: Kagylózene. — 15.00: Hírek. — 15.05: Haydn: G-dúr (Az este) szimfónia. — 15.28: MR 10—14. — 16.03: Operettrészletek. — 16.49: Kritikusok fóruma. — 17.00: Hírek. — 17.05: Ki kit irányít? — 17.30: Ravel-müvek. — 18.00: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt .. — 18.30: Esti Magazin — 19.15: Gondolat. — 20.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21.09: Mihail Solohovra emlékezünk. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23.25: Szimfonikus táncok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 13.00: Tánczenei koktél. — 13.45: Időiárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenedélután. — 16.00: Mindenki isko- lá1a. — 16.30: Hírek. — 16.35: Néhány perc tudomány. —16.40: A Válasz melléklete. — 17.10: Külföldről érkezett. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Sport. — 19.25: Paul Simon felvételeiből. — 20.10: Sport. — 20.30- Hírek. — 20.35: Prizma. — 20.55: Irina Arhipova ooeraáriákat énekel — 21.20: Nóták. — 21.41: A Rádió Dalszínháza. — 22.05: Milíiós péld^nvszám. — 23.00: Hírek. — 23.20: Népdalcsokor. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Zenekari muzsika. — 14.02: Sztravinszkij: Szeptett. — 14.15: Jon Vickers operaáriákat énekel. — 15.00: Teljesítmények nyomában. — 1-5.30: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: Magnóról mag» nora. — 18.10: A Purcell ének- együttes angol madrigálokat enekel. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Muszorgszkij , operáiból — 20.10: Uj dzsesszíelvételeinkból. — 20.35; Egy rádiós naplójából. — 21.40; A zeneirodalom remekműveiből, — 22.18: Zenei panoráma. — 22.51: Az irodalomtudomány műhelyei. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. műsorismertetés. — 17.05: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin, (A tartalomból: Importcsökkentés az ÉMV-ben. — A frontmester. — Nők a termelőszövetkezeti munkában.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Borsod megyei szolgáltató-pártbizottság táj ékoz- tatót hallgatott meg a kisvállalatok működésének tapasztalatairól. — Eredményes alaptevékenység a hangácsi termelőszövetkezetben.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hírek. — 16.35: Pedagógusok ^fóruma. — 17.25: Ú. Dózsa—Aberdeen Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. — 19.15: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00* Tűz a nyaralóban. — ,21.15: „Meséli a nőkről!” — 21.50: A hazai agykutatás műhelyeiből. — 22.20: Tv- híradó. Televízió, 2. műsor: 18.20: Csak gyerekeknek! — 18.45: Szülők iskolája. — 19.15: Sakk-matt. — 19.35: Érzelmeink visszhangja. — 20.00: Tavaszi Fesztivál '83. — 21.00: Tv-hiradó. — 21.20: Pannónia Kupa nemzetközi súlyemelőverseny, — 22.10: Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Lenkey Zóltán-emlék- kiállitás. — Szakmunkás Galéria (10—17): A Miskolci Galéria plakátjai. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — , Ásványok. növények, állatok Észak- Magyarországról. — A 70-es évek művészete. — Miskolci Képtar (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béia- emlékkiállítás. — Az észak-magyarországi posták története. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (3): Maugii. (Bérletszünet.) — (7): Cigányszerelem. (Bérletszünet.) Filmszínházak: Béke (3): Ma- ckenna aranya (színes amerikai, ll. helyár!) — (n6 és í8): Szelíd motorosok (színes amerikai, 16 éven felülieknek!) . — Béke kamaramozi (4): Hét tonna dollár (színes magyar, 16 éven felülieknek!) — (6): Szexis hétvége (mb. színes olasz—francia, 16 éven felülieknek. II. helyír!) — Kossuth (í3. hn5 és 7): Kisvárosi fojtogató (mb. színes francia, 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Táncsics (f5) : Va- bank (mb. színes lengyel). — (í7): Kaszkadőrök (mb. színes amerikai, II. helyár!) — Táncsics,. Kortárs Filmklub (6): Búcsú (színes svéd. 16 éven felülieknek!) — Krúdy (f7): Dühöngő Bika (mb. amerikai. 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7)! A Birodalom visszavág (mb. színes amerikai. III helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.1,7: Cseooből a tengert... — 8.57: Nóták. — 9.15* Hogyan vártaik? — 9.39: Talá’koT'ás a Hangvillában. — 10.00: Hírnk. — iooő: Diákfélóra. — 10.35: weher: ébu Hasszán. — n.31* Farkas Ferenc: Asztali muzsika. — 11.41: Az eltűnt miniatűr, avagy eev érző lelkű hentesmester kalandjai. Petőfi rádió: 8 00: Hírek. — 8.05: Slágerek nőnapra. — 9.Öl): Napközben. 3. műsor: 9 00: Mascagni operáiból. — 9.37: Az MRT szimfonikus zenekara látszik. — 10 30: Szovjet táncdalok, magyar előadók. — 11.00: Hírek. — 11.05: Régi magyar zene, — 11.30: Bécsi klasszikus zene. Televízió, 1. műsor: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik .. — 8.05: Iskolatévé. — 10.00: Évszakok. —■ 11.40: Dalok és táncok a Pirin- hegységből. — 12.00: Iskolatévé. — Í2.20: Képújság. Fáncsik Mária kerámiái Fáncsik Mária keramikus kiállítása holnap délután fél 3-kor nyílik meg a Vasas Galériában. Az amatőr keramikus — miután eltört a keze — gyógyulást segítő terápiaként kezdett agyaggal foglalkózni. A hobbiként indult formázást később szakmailag is elsajátította. Hogy milyen eredménnyel, annak tanúbizonysága ez a kiállítás. SzÁ Lenin Kohászati Művek felvételre keres KARBANTARTÓ ÉS ÜZEMELTETŐ GYÁRRÉSZLEGÉHEZ, A GÉPGYÁRTÓ ÉS SZERELŐ GYÁRRÉSZLEGÉHEZ SZAKMUNKÁSOKAT ♦ lakatosokat 3-4 műszakos munkakörben, ♦ esztergályosokat 3 műszakos munkakörben, ♦ daruvezetöket 4 műszakos munkakörben. A korlátozás alá nem tartozó kereseti lehetősége a fenti szakmákban a gyakorlati időtől függően: 4000-7000 Ft/hó HENGERMŰ GYÁRRÉSZLEGÉHEZ ♦ betanított munkásokat 4 műszakos munkakörben, a korlátozás alá nem tartozók kereseti lehetősége: 4000-6000 Ft/hó ♦ segédmunkásokat 4 műszakos munkakörben, a korlátozás alá nem tartozók kereseti lehetősége: 3000-5000 Ft/hó Az LKM-dolgozók a ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ következő juttatások igénybevételére jogosultak: vidéki, illetve távollevő dolgozók részére elhelyezés korszerű munkásszállóban, 50%-os vasúti kedvezmény biztosítása, lakásigény esetén; lakáshoz való juttatás elősegítése, kedvezményes és változatos étkezés biztositása, pályakezdő fiatalok részére 1000—2000 Ft összegű juttatás, sorkatonai szolgálatukat befejezők részére 2000—3000 Ft összegű juttatás, bejárók részére utazási kedvezmény biztositása, üdülési lehetőség a vállalat balatoni, mezőkövesdi, kácsi üdülőiben, valamint külföldi csereüdültetés keretében. Érdeklődni lehet személyesen az LKM III. sz. hivatalház, III. emelet 36. sz. helyiségében, vagy a 74-471 sz. telefonon. ♦ ♦ MÁRCIUS 7-TÖL 21-IG NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHAT vas-müszaki cikkeket szaküzíeteinkben! AJÁNDÉKBOLT Miskolc, Rákóczi u. 2. (Pátriával szemben.) VAS-MÜSZAKI SZAKÜZLET Vásártéri u. 13—15. VAS-MÜSZAKI SZAKÜZLET Arnót, Felszabadítók útja 70