Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-12 / 61. szám
Külhonban túrázó hazánkfiai gyakran vásárolnak „csodaszép” borostyángarnitúrákat, amelyekről aztán kiderül, hogy bizony talmi utánzatok csupán. De sokszor így járnak azok is, akik hazai zugárusoktól szerzik be az áhított borostyánékszereket. A hamisítás skálája meglehetősen széles, és raffinál- tan 'ügyes az előállítás technológiája is. Első látásra meg a szakembereket is megtéveszti például az az utánzat, amelyet szaknyelven topáinak neveznek. Ez egy Mexikóból származó természetes eredetű, de csak félig megkövesedett gyantaféle, amit olvasztással, préseléssel „avatnak” borostyánná. E műtermék színe, keménysége, sőt még fajsúlya is egyezik a valódi borostyánéval, de azért a turpisságot még egy egyszerű házi vizsgálattal is bárki leleplezheti. Étert kell cseppenteni a gyanús csecsebecsére, s amennyiben a vegyszer foltot hagy a kövön, akkor utánzatról van szó. Az igazi borostyán ugyanis nyom nélkül tűri az ilyen vegyszeres próbát. A másik mesterséges utánzatfajta az ambroid nevű, úgynevezett préselt borostyán. Ez házi vizsgálattal már kissé nehezebben, de mikroszkópos vallatással szintén könnyen felismerhető. Erős nagyításban tudniillik üvegszerű huzalos szerkezetet mutat és kettős rendhagyó fénytörése van, míg az igazi borostyánnak nincsenek ilyen tulajdonságai. A leggyakoribb hamisítási eljárás — napjaink technikájához, alapanyagaihoz híven — a műgyanták felhasználása a borostyánkő „élethű” utánzásához. A kellőképpen színezett poliészter, polisztirol stb.-félék megfelelően feldolgozva valóban kísértetiesen hasonlítanak az eredeti borostyánfajtákhoz. Fajsúlyméréssel azonban csaknem biztosan kimutatható, hogy valódi, vagy hamis kő van-e előttünk. A műgyantáknak ugyanis nagyobb a fajsúlyúk a borostyánénál, a szakember ezért könnyen leleplezheti a hamisítást, de a laikusnak is van módja megközelítő pontosságú próbára. Ehhez a tengervizet utánzó sóoldatot kell készíteni, és ebbe a folyadékba beledobni a vizsgálandó követ. Ha az nem süllyed az edény fenekére, hanem lebeg, akkor igazj ékszer van a birtokunkban; ha nem, akkor „műgyantagyanús”. Ilyenkor viszont legfontosabb szakemberhez fordulni. Van azonban olyan műgyantafajta is — a polisztirén nevű —, amelynek fajsúlya nagyjából megegyezik a valódi borostyánéval, ezért ennél a sóoldatpróba megtévesztő eredményhez vezethet. De ennek a jól álcázott hamisítványnak is megvan az „Achilles-sarka”. Ha ugyanis egy vörösre izzított tűvel megérintjük a próbadarabot, s az kellemetlen, orrfacsaró, nyálkahártyát izgató bűzt áraszt, s a tű az olvadás helyéről pókfonál finomságú szálat húz maga után, akkor biztosak lehetünk benne, hogy hamisítvány, valamilyen műgyantaféle került hozzánk. Az igazi borostyánnál ilyenkor kellemes, tömjénhez hasonló illat keletkezik, + A vadászaton hűséges társ a Dr. Papp Sándornét mint anyakönyvvezetőt sokan ismerik Miskolcon. Örömben, bánatban találkozhatnak vele az ügyfelek. A leglátványosabb alkalom, amikor a Magyar Népköztársaság nevében az előtte megjelenteket házastársakká nyilvánítja. • TANÁCSOT CSAK MOST ADHAT Egy forgalmas ügyfélfogadási nap után vendégeskedtünk Schönherz utcai lakásukban. Jön a tavasz, s a házasulandók egymásnak adják a kilincset a hivatalban. Most éppen ebben a kellemesebb beosztásban teljesít szolgálatot, mert az anyakönyvvezetők évente váltják egymást; halotti vagy születési anyakönyvi kivonatokat, válási pkmányokat készítenek. — Azt tartja a fáma, hogy az anyakönyvvezetőnek az évek folyamán kialakul a léKié voil a mentő? A közelmúltban megírtuk, hogy egy fehér mentőautó pontosan a villanyrendőr kereszteződésében romlott el, kifordult a bal első kereke. Ezzel kapcsolatban mondotta dr. Horváth Endre, a Miskolci Mentőállomás vezető főorvosa, hogy a Nysa mentőautók gondos és szakszerű karbantartásban részesülnek, ám ezek a kocsik nem nagyon alkalmasak mentőszolgálati feladatokra. Közben alaposan utánanéztek, hogy melyik mentőautó robbant le a főutcán. A vizsgálat megállapítása szerint a szóban forgó fehér Nysa mikrobusz nem az Országos Mentő- szolgálat autója volt! Hasonló fehér kocsikkal rendelkeznek a vállalatok mentősei, valamint a tanácsi egészségügyi szolgálat és a kórházak. Valamikor az Országos Mentőszolgálat teljes címvédettséget élvezett, MA rendszámot csak a valódi mentőautók kaptak. Ma viszont az országba beérkező valamennyi fehér Nysa mikrobusz — ha azt egészségügyi feladatokra szánják — megkapja a mentőkön is látható villogókat és rendszámot. A korábbi cikkünkben szereplő lerobbant mentőautó is beteget szállított. Egyébként mindegy, hogy kinek a tulajdonában volt ez a kocsi. Véleményünk szerint az egészségügyi feladatokat teljesítő járműveket mindig és mindenkor megkülönböztetett karbantartásban kell részesíteni. Emberéletek függhetnek egy-egy ilyen kocsi műszaki állagától! (sz. i.) Vezethet-e a színvak 7 Érdekes kérdéssel keresett meg bennünket egyik, nevét közölni nem óhajtó nőolvasónk. Elmondotta: Családjuk most jutott olyan anyagi helyzetbe, hogy autót vásárolhatnak. Természetesen'ó és a gyerekek is örülnek a lehetőségnek, s döntöttek-, hogy befizetik az előleget, férje pedig vezetni tanul addig, amíg megérkezik az autó. Csakhogy a férje színtévesztő, magyarán mondva, színvak. Nem lesz ebből bajuk? Beülhetnek majd mellé bátran az autóba? A látószervi betegségek közül sem a szintévesztés, sem a félszeműség nem jelent egyértelmű alkalmatlanságot a gépjárművezetésre. Hivatásos gépjárművezető természetesen nem lehet színtévesztő, nem vezethet fél szemmel, magánautósnál viszont ez nem kizáró ok. Még a vörös színtévesztés sem akadály önmagában, természetesen csak akkor nem, ha nem párosul más, komolyabb fogyatékossággal. Bizonyos korlátozásokat azonban ilyen esetben megszabnak. Például előírhatják, hogy az autós csak nappal vezethet — olvashatjuk a Belügyminisztérium egyik, a közelmúltban megjelent kiadványában, Az életé az előny című prospektusban. Az sem veszítheti el esélyét arra, hogy gépjárműt vezessen, aki valamilyen ok miatt egyik szemét elveszítette. A jogosítványszerzés előfeltétele viszont, hogy a megvaku- lás, vagy a szem műtéti eltávolítása után legalább fél év teljen el, — ennyi idő kell az új állapot megszokásához. Követelmény a másik szem majdnem teljes egészsége: az ilyen autós például legfeljebb 1—2 dioptriás szemüveget hordhat, és nem lehet színtévesztő. Általában a fél szemmel vezetők részére sebességkorlátozást is előírnak. Kontaktlencse esetén akkor kaphat valaki „alkalmas” minősítést, ha igazoltan, legalább fél éve panaszmentesen viseli az üveget. Tartalék szemüvegnek azonban mindig lennie kell a kocsiban. Ami a viselt szemüveg erősségét illeti, hivatásos autóvezetők esetében +3 és —3 dioptria, magángépjármű-ve- zetőknél +4 és —6 dioptria az engedélyezett legerősebb üveg. Az időszakos vizsgálatoknál ez az érték -(-4 és —6, illetve +6 és —10 dioptriára módosulhat. Csak közvetve idetartozó dolog: a hallássérültek — siketek és nagyothallók — szintén kaphatnak jogosítványt, de náluk a többi érzékszervvel kapcsolatos követelmények szigorodnak. Ilyen esetben például kizáró ok, ha valakinek nem tökéletes a színlátása, s szemüvegből is csak a leggyengébb, az 1—2 dioptriás viselése a megengedett. Az időszakos orvosi vizsgálat során egyébként mindig ellenőrzik a hallószervet. Ny. I. BÉLYEGGYŰJTÉS Többnyire befejeződtek a bélyeggyűjtő körökben a zárszám- adó taggyűlések. A múlt évben megválasztott köri vezetők többsége jól irányította a köri tevékenységet, s így a tagok megelégedésüket fejezték ki. Az új tagdíj alig okozott problémákat. Nem egy helyen tartalmasabb köri életet tűztek ki célul. A Salgótarjáni öblösüveggyár bélyeggyűjtő köre például elhatározta, hogy a forradalmi ifjúsági napok alkalmából, propagandajelleggel, bélyegbemutatót tartanak március 10—17. között a Víz- és Csatornázási Vállalat salgótarjáni klubhelyiségében. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ bélyeggyűjtő köre pedig gyorscserét rendez március 15-én, 17 órai kezdettel a Nemecz j. tér 3. sz. alatti összejövetel] helyiségben. Borsod megyéből a leninvárosi 5. az. Általános Iskola ifjúsági bélyeggyűjtő szakköre rendez bélyegbemutatót március 13—20. között, Killián György születésének 75. évfordulója alkalmából, az iskolában (Alkotmány köz l/b. sz. alatt). Március 18—28. között alkalmi postabélyegzéssel is köszöntik Budapesten a budapesti tavaszi fesztivál „Utazás ’82” rendezvényét. A Karikás Frigyes Posta- forgalmi Szakközépiskolában is- kolanapot rendeznek, mely alkalomból március 20-án lesz eseménybélyegzés Fonyódon. Debrecenben március 15-én lesz alkalmi bélyegzés, amikor is a „Forradalmi ifjúsági Napok Haj- dú-Biharban” feliratú bélyegzőt fogják használni a Fin utcában levő alkalmi postahivatalban. %. L. Hízott sertés és húsnyúl Az Unió Afész irányításával 12 mezőgazdasági szakcsoport működik Miskolcon. Négy szakcsoport kerthasz- nösítással, illetve zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozik, a többiek között akad méhészeti társulás, de sokan foglalkoznak a hús- nyulak tenyésztésével, s sertéshizlalással is. Több mint háromezren dolgoznak a szakcsoportokban, s ebben az évben csak hízott sertésből 95 topnányit adtak át az áfész szakembereinek értékesítésre. í f. Ingyen mennek a felvonók Bánkúton még van hó. Ezért a Bánkút Siklub vezetősége úgy döntött, hogy a március 15-i iskolai szünnapon a diákok számára négy felvonóját díjtalanul működteti. Várják a síelőket. Sjt Sietek a suliba ... (Kiss József felvétele) Vigyázat, hamisítják! Borostyánk ó-utánzatok a zuspiacon két vizsla, Dóra és Bakter lekbe látó képessége. Hogyan bocsátja útjukra azokat, akikben megsejti, hogy a házasságuk nem lesz tartós? — Sajnos, tanácsokat nem adhatok, így arra. kell vigyáznom, hogy senkit, de magamat se tegyem nevetségessé. A megérzéseimet akkor látom igazolva, amikor a személyi igazolványukba a saját bejegyzésem után azt kell írnom a „családi állapota” rovatba, hogy elvált. Ez az a kivételes alkalom, amikor az anyakönyvvezető házassági tanácsot adhat, s elmondhatja, mit tart a házasságról. • A BÖLCS NŐKTŐL TANULNI KELL — Sajnos, rendkívül sok az ilyen jelszóval kötött frigy: „Nem baj, ha nem sikerül, majd elválunk.” Ezen túl tényleg szerencse dolga, hogy két összeillő ember lép-e kötelékre. A magam részéről azt tartom, hogy a nő feladata még ma is a család összetartása. A házasságok zöme nem a nagy konfliktusok miatt, hanem apró, de egymást sűrűn követő össze- zörrenéseken bukik meg. Leginkább a türelem hiányzik ... Az anyósomtól — aki örökifjú — rengeteg életbölcsességet tanultam. Nagymestere az apró, nüansznyi figyelmességeknek. Egymás hobbijáért is jó lelkesedem. A férjemnek a megnyugvás; az erdő. Ha vadászni megy, vele megyek. A sablonosság, a meg- szokottság veszélyes. S Éva asszony hozza is a kézzel foghatót, helyesebben az ide illő, ehető példát: — Ezt a virslit vízbe is dobhatom, mustárt adok hozzá és kész. Csak unalmas. Éppen most találtam ki; volt hozzá még kelbimbó itthon, és ez lett belőle. • ANYA ÉS BARÁTNŐ — A hétvégeken élményszámba megy a kollektív — ki mit tud, mit szeret — sütés, főzés. Ilyenkor hazajön ugyanis Budapestről a nagyobbik lányom, Éva is a férjével. Kati másodéves a műszaki egyetemen, és velünk lakik. Férje, aki mar kész mérnök, most katonaidejét tölti. A család férfitagjai nagyon hálásak a finom falatokért, s kedvet is tudnak csinálni a nők további sikerélményéhez. — A gyermeknevelés is gyakori nézeteltérés forrása a házastársak között... — Az édesapjukat mindkettő rajongásig szereti. A férjem belgyógyáz a Vasgyári Rendelőintézetben, s hetente kétszer itthon is rendel. Mindketten jól keresünk, anyagi gondjaink soha nem voltak. De arra mindig ügyeltünk, hogy a gyerekek rie legyenek követelődzők. Az anyagiakkal 'megvett májotn- szeretetnek nagy ára van. Az esti, barátnői beszélgetésekkor sohasem mondtam, hogy nem érek rá. Holnap már1 késő megkérdezni a gyerek mai problémáját... OLÁH ERZSI + Katalin lányuk másodéves egyetemista és ifjú feleség Az anyakönyvvezelő házassága STOP! KÖZLEKEDÜNK! Bekukkantunk a konyhába