Déli Hírlap, 1982. március (14. évfolyam, 51-77. szám)

1982-03-19 / 67. szám

Munkád mellé add a neved! Fórum belpolitikánkról^ városunkról FIATALOKNAK Aki remeket teremt Előző lapszámainkban már ismertettük a miskolci ifjúsá. gi napok sport- és kulturális programját, de mint Kovács Zoltántól, a KISZ Miskolc városi bizottságának titkárá­tól tudjuk, a politikai ren­dezvénysorozat is sokrétű lesz. Kiemelkedik a rendezvé­nyek közül a március 22-én, hétfőn tartandó fórum, ame­lyet belpolitikai életünk idő­szerű kérdéseiről tart Grósz Károly, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Délután 1 óra­kor kezdődik a pártszékház­ban. Előtte való nap, vasárnap, politikai kaszinó lesz a Mis­kolci Mélyépítő Vállalat kul­túrtermében : játékos vetél­kedőn vesznek részt a jelen­levők. Az erdők és fásítások foko­zott tűzvédelme érdekében a Mezőgazdasági és Élelmezés- Ügyi Minisztérium az erdők­ben, a közút és vasút menti fásításokban — a kijelölt tűz- rakó helyeken is —, valamint az erdőtől 200 m-en belül, ideértve a gaz- és parlagége­tést is, március 20. napjától átmeneti időre mindennemű tűzgyújtást megtilt. Egyben Kedden, 23-án délután I órakor a városi tanács dísz­termében emlékülést tarta­nak a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából. Másnap, ugyanebben az idő­pontban külpolitikai tájékoz­tató hangzik el a pártszék­felhívja a vasúton vagy köz­úti gépjárműveken utazók figyelmét arra, hogy égő do­hányneműt, gyufát, az abla­kon ne dobjanak ki, mert az­zal is veszélyeztetik az erdő faállományát, továbbá az út és vasút menti fásításokat. házban, hazánk fejlődésének külső feltételeiről. Előadónak dr. Nagy Aladár egyetemi docenst kérték fel. Március 25-én a KISZ me­gyei politikai képzési köz­pontjában, a Csanyikban ideológiai konferenciát ren­deznek Miben más ma ez a világ? címmel. Utána, fél ötkor ezt a központot mutat­ják be a jelenlevőknek. Pénteken Miskolc fejlődé­sének időszerű kérdéseiről tartanak fórumot a város párt-, tanácsi és népfront­vezetői a Petőfi utcai vb-hi- vatalban, délután 3 órakor. A miskolci ifjúsági napok és a forradalmi ifjúsági na­pok vetélkedői nyerteseinek, helyezettjeinek vasárnap, 16 órakor az ÉMÁSZ-székház- ban adják át a dijakat. Kiskereskedőknek Választmányi gyűlést tar­tanak a KISOSZ megyei szervezetében március 23ián, kedden délután 2 órakor. Megtárgyalják a magánke­reskedők tavalyi munkáját, meghatározzák az idei fel­adatokat, és tisztségviselőket választanak a megüresedett helyekre. Egészségügyi dolgozók vetélkednek Tilos a tűzrakás beszélni! azzal a tartós ha­szonnal járt, hogy megboly­gatta a vállalat vérkeringé­sét. Persze, mint újdonság, ez is bajjal járt __ Az az öt­letember, aki kitalál valamit, az tagadja a korábbi gyakor­latot, termelési és technoló­giai eljárást. Tehát személyes A * A betongyár brigádja csinálta, a betongyár brigádja vál­lalja. (Kerényi felv.) Sztahahov és társai ma már nálunk nem szerepelnek a dicsőségtáblán, azon egy­szerű oknál fogva, hogy a legtöbb munkahely bejárata clöl vagy mellől eltűnt a di­csőségtábla. Pedig nem volt ez rossz intézmény. Az egyéni képességet és a sikert mél­tatta, úgy, hogy virtusos ked­vet keltett másokban is. A legendás gyalus, Pióker Ig­nác neve, máig fönnmaradt, szakmai rangja csorbítatlan. érdeket is sért. Csaták, ták, döntőbizottsági tárgyalá­sok növekvő számú kilomé­terkövei szegélyezik ezt a rögös utat. Közben persze új jelszavak is születtek: Vedd észre és tedd szóvá! és Mun­kád mellé add a neved! ’ Akadnak cégek, ahol a személyes felelősség már évek óta mindennapos gyakorlat. A drótgyár speciális huzal­jait sok éven át végigkíséri gyártója neve. övé a dicső­ség, de övé a szégyen is... Újabban néhány élelmiszer- ipari vállalat is névvel ellá­tott „felségjellel” hozza for­galomba portékáit. Ez nem­csak azért jó, mert így vala­mely mulasztás esetén a gya­nútlan fogyasztó nem kény­szerül az egész magyar ipart szapulni... Lehetőség ez arra is, hogy a kiváló egyéni telje­sítményt nyújtó dolgozók töb­be^ keressenek, s felkerülje­nek a ma már jobbára csak jelképes dicsőségtáblára. A változások jele, hogy kevesebb a dicsőségtábla, de sokkal több a névvel legali­zált s nevesebb termék. Mert a kettő, a szignó és a pro­dukció minősége összefügg. Akár ezt, akár azt nyomják a tanúsító védjegyre, hogy Made in Hungary, vagy hogy készítette Kovács János. *»_ jj*,. (brackó) DH új sorozata hétfőn indul Építkezők, építtetők figyelem! • Kincset érő információk • fórummal zárjuk \ J r • arosi tanácstagok beszámolói Ma tartja tanácstagi be­számolóját; Sipos Sándorné, 11. sz. Általános Iskola, Krausz György u., 17.30 órakor; Sze­pesi Lajos, Mátyás király ut­cai Általános Iskola, fizikai előadó, 18 órakor: Uram Zol­tán, Szeles utcai Általános Is­kola, 17 órakor. Nagyszabású szellemi vetél­kedővel zárják a brigádok közötti versengést a III. ke­rületi egészségügyi dolgozók. Kilenc — orvosokból, asszisz­tensekből, laboránsókból és Ma délelőtt 10 órakor kez­dődött meg a megyei újítási konferencia az SZMT-szék­műszaki dolgozókból álló — kollektíva méri össze tudását március 24-én, délután 3 óra­kor a Vasas Művelődési Köz­pontban. házban. A rendezők: az Or­szágos Találmányi Hivatal, a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa, s a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület miskolci szervezete. Ez alka­lommal hirdették ki a me­gyei újítási verseny eredmé­nyét is. Fél egykor kiállítás­megnyitóra invitálják a részt­vevőket: a tárlókban építő- és építőanyag-ipari újítások­kal, találmányokkal találkoz­hatnak az érdeklődők. Ma is ismerünk arany kezű mestereket. Igaz, fényképük­kel ritkábban találkozunk, de szavuk, tekintélyük alapvető­en meghatározó egy-egy ki­sebb közösségben. A drótgyári Veres Albertre, a hengerész Varga Lajosra vagy a fakitermelő Lopa- tovszki Pálra gondolok. Ne­vük márkát, minőséget je­lent. Nem véletlenül kere­kedtek olyan mozgalmak, amelyek az ő példájuk nyo­mán az alkotó, kedvvel al­kotó embert állították a kö­zéppontba. A Dolgozz hibát­lanul! munkarendszer azt tűzte zászlajára, hogy saját munkájáról mindenkinek jo­ga van véleményt mondani, úgy, hogy tippeket ad, s a helyi ismeretekkel felvértez­ve másoknak is tanáccsal szolgálhat. Ez a korántsem alkalmi akció (helyesebb len­ne új szemléletmódról vagy korszerű munkaszervezésről Mi minden kell ahhoz, hogy valaki magánerőből építse fel otthonát? Ha erre a kérdésre választ várnánk olvasóinktól, minden bizonnyal hosszúra nyúlna a képzeletbeli lista, szó lenne rajta pénzről, épí­tőanyagokról, fuvarról, ter­vekről s sok minden egyéb­ről is. A legfontosabb talán mégis az, hogy a lehetősé­gekkel megismerkedjen min­denki; azaz tudja, hogy hol, hogyan, mikor és mit lehet építeni magánerőből váro­sunkban. Enélkül még ter­vezgetni sem lehet,,. Legutóbbi várospolitikai fórumunkban röviden ismer. tettük azt a nagyon rég várt tájékoztatót, amiben össze­foglalták a magánlakás-építés mis­kolci lehetőségeit. A vá­rosi tanács kiadványa 6800 példányban jelent meg, s bár az albumot nem áru­sítják sehol, lehetővé tették, hogy minél többen tanulmá­nyozhassák. Ezért az összes, a magánlakás-építés ügyében érdekelt vállalatnak, intéz­ménynek, társadalmi szerv­nek juttattak a példányokból. A Déli Hírlap segíséget kí­ván nyújtani ahhoz, hogy a füzetben összefoglalt, kin­cset érő információk min­denkihez eljuthassanak. Lehet, hogy tanulmányozá­suk után azok is vállalkoznak az építkezésre, akik eddig nem gondoltak erre a meg­oldásra. Hétfőtől, március 22- től sorozatban tesszük közzé a magánlakás-építés lehetősé­geiről szóló kiadvány min­den témakörét. I Aki figyelemmel kíséri a so­rozatot, tájékozódhat arról, hogy hol lehet az elkövetke­zendő években hagyományos családi házakat, telepszerű és egyedi társasházakat, vagy csoportos, korszerű családi házakat építeni Miskolcon. Szó lesz arról, hogy ki vehet részt a magánlakás-építési ak­ciókban, hol és hogyan lehet jelentkezni. S persze a leg­fontosabb : a tájékoztatás az anyagi kérdésekre is kiter­jed. Szó lesz a különféle támo­gatási módokról, kölcsönök- ről, törlesztési kedvezmé­nyekről is. A kiadvány szerzői — a szerkesztő Alföldy László, a városi tanács tervosztályának vezetőhelyettese, Kelemen István és Egri László, a terv­osztály munkatársai és Jir- kovszky Imre, a városi ta­nács építési és közlekedési osztályának munkatársa — nem törekedhettek a teljes­ségre, így minden bizonnyal sok ol­vasónkban merülnek fel olyan kérdések, amire ter­mészetesen választ is sze­retnének kapni. Szerkesztőségünk várja a kérdéseket, amiket levélben lehet elküldeni címünkre. A sorozat folytatásaiban ezekre visszatérünk. de nemcsak ennyiben szeretnénk segíteni A sorozat befejezte után a Déli Hírlap találkozót, fó­rumot szervez, ahol a meghívott illetékesek 1 az időközben összegyűlt kér­désekre válaszolnak majd, s ! természetesen az érdeklődők I a helyszínen is kérdezhetnek. Amatőr városkutatók Aludtam rá, mégsem tudok a kívülálló higgadtságával be- zélni március 16-a délutánjáról. Rövid tudósításban már be- zamoltunk városlörténeti vetélkedőnk újabb állomásáról: a [. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban lezajlott találkozóról, e a zsúfolásig megtelt terem hangulatáról legfeljebb a fény­épek árulnak el valamit. ...................... Százhúsz szocialista brigád, illetve KISZ-kollektiva küldte t képviselőit, a legszerényebb becslések szerint is 200 embert. ,z első sorban ünneplösen öltözött úttörők, mögöttük pedig saknem minden korosztály, egészen a nagymamákig, nagy­apákig Szorgosan jegyezgettek a rövid előadások alatt, s az- án a mini-vetélkedőn bizonyították: többségük máris amatőr ároskutatónak nevezhető. Szakmunkások, adminisztratívak, gészségügyiek ... De ki tudná elsorolni az összes, itt kép- iselt foglalkozási ágat? A lényeg úgyis az, ami összeköti őket. liskolc szeretete és az az igény, hogy megismerjék varosuk azdag történetét. A találkozó kezdetén — miért hallgatnám el? — egy disszo- áns hang: kevésnek tűnik a mini-vetélkedőre összegyűjtött jándék. Lehurrogták. Később pedig többen is kifejtették: bár omolyan veszik a pontversenyt, az év végi jutalmak — kül- öldi utak stb. — tétjénél is többet jelent számukra az ismere- ekben való gazdagodás. Az a szivet melegentő tudat, íogy milyen fontos szerepet játszott az évszázadok során a nagvar történelemben e város és vidéke. Már észreveszik a különböző útikalauzok, idegenforgalmi iropagandakiadványok hibáit, de azt is, ha sorozatunk szer- lói. szerkesztői átsiklanak egy hibás évszám fölött. Jó lenne, ha nem teljesedne be a rövid életű napi sajtó sor- >a a sok tudással, munkával összeállított sorozat darabjain nondták. Egyhangú helyeslés fogadta tervünket: ha kapunk íozzá támogatást, könyv formájában is megjelentetjük a va- •ostörténetet. Szeretnének együttmaradni a mi amatőr kutató­nk a vetélkedő befejezése után is. Nos, ez a kívánság is tel- esíthető- a TIT városi bizottsága baráti kört szervez számuk- •a, ha lesz elég Jelentkező. Megkérdeztük. Karok erdeje nyúlt * magasba- (békés) + Annyi csodát kínál a bazdros , (Kiss József felvétele) 1 Borsodi újítók konferenciája i

Next

/
Oldalképek
Tartalom