Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
* POLITIKAI NAPILAP * ÉVFOLYAM, 255. SZÁM I ÍHl. 1 flfl tflDlUT i. OKT. 30., CSÜTÖRTÖK | BÜR' WU ílllllill Túszügy Tegnap döntés nélkül ért véget a* iráni parlamentnek az amerikai túszok szabadon bocsátásáról folytatott újabb tanácskozása. A vitát ma reggelre napolták el. Ma egyes — meg nem erősített — értesülések szerint a Medzslisz nyilvános vitát tart a kérdésben. Egy meg nem nevezett parlamenti forrás kilátásba helyezte, hogy a mai ülésen talán már a döntést hozzák nyilvánosságra. A forrás szerint az eddigi megbeszélések során arról volt szó. ragaszkodjék-e Irán ahhoz a korábbi feltételhez, hogy az Egyesült Államok önkritikát gyakoroljon Iránnal kapcsolatos korábbi politikájáért. Az viszont egy pillanatig sem kétséges, hogy •továbbra is követeli a néhai sah vagyonának visszaadását. Az Egyesült Államok hajlandó az iráni vallási vezető által szabott feltételek teljesítésére, a sah vagyonát illetően azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt Irán csak magánjogi I úton követelheti. j Az AP hírügynökség nem hivatalos adatok alapján arról számolt be, hogy az iráni fegyveres erők létszáma 1980-ban 240 000 főt tesz ki, szemben az 1971 és 1979 közötti, mintegy 415 ezres létszámmal. Ezen belül a legnagyobb mértékben a szárazföldi hadsereg létszáma csökkent: 285 000-ről 150 00- re. Az iráni légierő gépei tegnap Bagdad és Basra környékén levő olajfinomítókat, a basrai kikötőt, Kirkuk mellett pedig egy szivattyú- állomást támadtak. Iráni források szerint Qum, a szent város közelében lelőttek két iraki nehézbombá- zót. Ugyanakkor a Khor- ramshahrt és Abadant ösz- szekötő úton levő híd körül tovább folynak a harcok, a két várost több iraki légitámadás érte, de az iráni csapatoknak állítólag sikerült feltartóztatniuk az iraki harckocsik előrenyomulását. Az iraki légelhárítas tegnap egy iráni repülőgépet semmisített meg. 18o nap után a Csillagvárosban Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan, kiképzett űrhajós társa, Magyari Béla, s a szovjet—magyar űrrepülés parancsnoka. Valerij Kubászov is ott volt a Moszkva környéki repülőtéren tegnap, amikor — több mint féléves távoliét után — visszaérkezett Csillagvárosba a világ eddigi leghosszabb időtartamú űrrepülésének két résztvevője, Leonyid Popov és Valerij Rjumin. A két kiváló szovjet űrhajóst nagy szeretettel köszöntötték barátaik, munkatársaik, parancsnokaik, tanácsadóik, s mindenekelőtt rég nem látott családtagjaik : a repülőtéren szinte mindenki ott volt, akinek munkája hozzájárult a 185 napos űrutazás sikeréhez. Popov és Rjumin jelentést tett feladatának végrehajtásáról az állami bizottság elnökének, aki megköszönte nekik áldozatos és nagy hasznot hozó munkájukat. Az űrexpedíció két hősét ezután a barátok, ismerősök köszöntötték, köztük Farkas Bertalan, aki „űrlátogatást” tett a Szaljut 6. űrállomáson és Magyari Béla, aki annak idején velük együtt is készült a feladatok végrehajtására. Felújítás és forgalom Az eredeti programtól eltérően még mindig a kitérő vágányon, a „kacskaringós" útvonalon közlekedik a selyemréti aluljáróban a villamos. A munka gyorsítása érdekében marad így egyelőre, mert a munkát a mélyépítő vállalattól átvette a Közúti Építőipari Vállalat. Csak úgy tudták elvállalni a feladatot a biztonság érdekében - de a technológia is megköveteli —, hogy olyan vágányon dolgozhassanak, amelyiken nem jár villamos. A mai napon meg is kezdik az aszfaltozást, igy remélhetőleg november 10-re átadják a felújított sínpárokat. (Sólymos László felvételei) Ötévenként kötelező Belgyógyászok a szakma újdonságaival Epítőanyag-ipan termékekbe Jé voll az ellátás ismerkedtek Az Elektro ’80 szakvásáron Gépgyártó ráflalatok megállapodása Szorosabb együttműködésben, közös kutató-fejlesztő munkában és további munkamegosztásban állapodtak meg a magyar kábelipari gépgyártó vállalatok szovjet partnereikkel a most zárult moszkvai Elektro ’80 nemzetközi szakvásáron. A nagyszabású seregszemlén a magyar ipart a Technoimpex közvetítésével a diósgyőri, a Pest vidéki és a CSM Híradástechnikai Gépgyára képviselte. A kiállított magyar finomhúzógépek, zománcozókályhák, csévélőberendezések és komplett gépsorok kimondottan a szovjet igényeknek megfelelően készültei: — részben közös munkával, s a következő évek exportkínálatát alkotják. A szakvásár befejeztével a magyar kiállítók vezetői hazatérve elmondták: az érintett iparvállalatok, a Technoimpex és a Kohó- és Gépipari Minisztérium megállapodtak a Szovjet Elektrotechnikai ipari Minisztériummal, Szeles idő Csak átmenetileg várható felhősödés, egyébként napsütéses idő várható. Időnként azonban megélénkül az erős délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10^15 fok k,örül l^z, valamint több szovjet kutatófejlesztő intézettel és gyárral, hogy 1981—85 között közösen kifejlesztik a komplett telefonkábel-gyártó automatásért. Az új berendezés termelékenysége több mint kétszeres lesz a hagyományos típusokénak. Megállapodtak a húzó, a zománcozó, a szigetelő, a tömlőző és más kábelgépek közös továbbfejlesztésében is. Egy egészségügyi minisztériumi rendelet értelmében minden orvosnak ötévenként kötelező — szervezett formában — felújítani ismereteit. Érthető ez, hiszen az egyetemről hozott tudás szinten tartása is fontos, de az orvostudomány, a kutatások eredményei újabbnál újabb eredményeket produkálnak, amiket a gyógyító munka érdekében minden orvosnak alkalmaznia kell a gyakorlatban. A Megyei Kórházban október 13-tól a belgyógyászok vettek részt egy ilyen, úgynevezett szinttartó tanfolyamon. Mivel az Orvostovábbképző Intézet nem tudja ellátni ezt az igen nagy feladatot, három vidéki kórházat is felkértek — a szombathelyit, a győrit és a miskolcit —, hogy kapcsolódjon be a továbbképzések megrendezésébe. A Megyei Kórházban évente öt-hat ilyen tanfolyamoí bonyolítanak le. Ebben az esztendőben körzeti orvosoknak, gyermek- gyógyászoknak, belgyógyászoknak rendezték meg, az EKG-vizsgálatokkal kapcsolatos ismereteket újították fel, valamint a Vértranszfúziós ismeretek című tanfolyamra jártak el a hallgatók. Ezek tematikája országosan azonos. Ám azok az intézmények, amelyeknek vezető főorvosai erőben és tudásban eleget tudnak tenni az előadókkal szemben támasztott követelményeknek, ők ismertetik a szakma legújabb eredményeit. Így a Megyei Kórházban az előadók fele a helyi szakember- gárdából került ki. Elismert orvosokat hallgattak budapesti, szombathelyi kórházból, és a Debreceni Orvos- tudományi Egyetemről is. A továbbképző tanfolyam hallgatóinak az volt a véleménye, hogy szükséges, és munkájukban is igen hasznos az ismeretek felújítása és igen sok újat hallottak az előadáson. E program megszervezéséért elismerés illeti dr. Földváry Gyula főorvost, aki a tanfolyam lebonyolításának nagyobb részét vállalta. 3fc A Dráva menti Barcson — Somogy megye egyik legfiatalabb városában — folklórklubot avattak a napokban. A klubban a fiatalok megismerkedhetnek a népi hagyományokkal, különösen a Dráva menti délszláv népek kultúrájával. A klubavatóval egyidőben lakácsai szőttesekből, azok készítési módjáról nyitottak kiállítást. Az építőanyag-ipari vállalatok az év első kilenc hónapjában általában sikerrel teljesítették időarányos tervüket. Ennek köszönhetően szinte teljesen megszűnt az — elmúlt évekre jellemző — építőanyag-hiány, így az építőipar zavartalanul végezhette munkáját. A téglaipar 126 millió téglával többet állított elő, mint az a tervek szerint várható lett volna. Ez a többlet lehetővé tette az árviz okozta épületkárok helyreállításához szüKsóges anyagok zavartalan biztosítását. Az idő- , közben üzembe helyezett új téglagyárak tovább növelték a korszerű technológia és ezzel a jobb minőségű termékek arányát. A cserépgyárak is túlteljesítették tervüket, ám a tavalyinál mintegy kétmillióval több cserép sem elégítette ki teljes egészében az igényeket. A cseréphiány enyhítésére — belső átalakításokkal — 8 millió négyzet- méterrel növelték az éves palatermelést. A Finomkerámiaipari Művek is eleget tett kötelezettségeinek. Egyedül A Tokaj étterem Tempó klubjában a Város népművelői találkoztak egymással. Karosi Imre és Szabados Gábor humoros írásaikkal szórakoztatták a megjelenteket, de hasonló sikere volt falburkoló csempéből nem érte el a kínálat (elsősorban a választék) a kívánt szintet, de az idén elkészült új rom- hányi csempegyár termelésével a jövő évtől kezdve a belföldi piac minőségi igényeinek is eleget tesznek. A cementtermelés hasonlóan alakult, mint az elmúlt évben. Az összesen három és félmillió tonna cement összhangban volt a kereslettel. Az első három negyedévben a vártnál lényegesen erőteljesebb volt az építési vegyi anyagok és segédanyagok (bitumenes építési keverékanyagok, szigetelőanyagok, ragasztók) iránti érdeklődés. Elsősorban alapanyaggondok: miatt azonban átmeneti zavarok voltak az ellátásban. Az év hátralevő, részében a kapacitásbővítő beruházások jó néhány építőanyag-ipari vállalatnál befejeződnek, így várhatóan a negyedik negyedévben, illetve a jövő évtől kezdve még zavartalanabb lesz az igények kielégítése — minőségileg jobb, korszerűbb termékek kerülnek a belföldi piacokra. találkozója a nagy társasjátéknak. A Vasas Művelődési Központ, a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ és a Városi Művelődési Központ munkatársai aztán bálteremmé alakították a Tokajt.