Déli Hírlap, 1980. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
(i r> skfo^ l/ Kubászovot és Farkast már várják a Földön Cl. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM 1980. JÚNIUS 3, KEDD ŰRI113 MI Az űrhajósok becsomagoltak A Kubászov—Farkas nemzetközi űrpáros megkezdte a Szojuz—35 űrhajó előkészítését a Földre való visszatérésre. A személyzet tegnap elvégezte a Szojuz—35 Föld körüli pályáról való visszatérésének egyik legfontosabb előkészítő szakaszát: ellenőrizték az életfenntartó rendszert, valamint a helyzetbeállító és manőverhajtóművek működését, próbaképpen be is indították az űrhajó hajtóműveit. A két kozmonauta magyar Wö szerint 7 ói akor kezdte tegnapi munkanapját a Szal- jut-5—Szojuz-35—Szojuz-36 űrkomplexumon. A fedélzeti rendszerek ellenőrzése után, Leonyid Popov és Valerij Rjumin, az állandó személyzet két tagja a szervezet víz- és sóháztartásának tanulmányozásával összefüggő orvostudományi kísérletekkel foglalatoskodott A nemzetközi személyzet tagjai reggeli után fogtak hozzá a tegnapra előirányzott tudományos feladatok elvégzéséhez. Miközben Popov és Rjumin biológiai kísérleteket folytatott, Farkas Bertalan és Valerij Kubászov az űrlaboratóriumot érő kozmikus sugárzások vizsgálatával kapcsolatos „Doza” kísérletsorozat befejező méréseit végezte el. Ugyancsak befejezték a „Bealuca” gyártástechnológiai kísérletsorozatot, amelynek keretében hat napon át „gyártottak” alumínium és réz alapanyagú ötvözeteket a „Szplav” és a „Krisztall” típusú fedélzeti olvasztókemencékben. Az így nyert anyagokat tartalmazó kapszulákat becsomagolták, hogy megvizsgálásra visszahozzák őket a Földre. A magyar szakemberek által kidolgozott technológiai programban összesen tizenegy kísérlet szerepel, ezek közül azonban ötöt — a nemzetközi expedíció idejének korlátozott volta miatt — Leonyid Popov és Valerij Rjumin hajt majd végre, de ezeknek eredményeit is Magyarországon dolgozzák fel, az első, tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt érdekes információkra már három hónapon belül számítani lehet, a kísérleti anyagok teljes feldolgozása azonban legalább egy évet vesz igénybe. Tegnap délelőtt megkezdték a Szojuz—35 űrhajó előkészítését a Földre való visz- szatéréshez. Magyar idő szerint 11 óra 50 perctől ellenőrizte Farkas és Kubászov az űrállomás és az űrhajó orientációs és irányító Tjeren- dezéseit és rendszereit. Ebéd utáni a nemzetközi űrpáros — kivételesen — egyórás délutáni sziesztát tartott, majd folytatták a csomagolást, a Szojuz—35 előkészítését a leszálláshoz. Popov és Riumin a több zónás „MKF—6” kozmikus fényképezőgép negatív anyagát cserélte ki. A leexponált filmeket ugyanis Farkasék visszahozzák a B’öldre. Később az állandó személyzet tájolási próbákat végzett és a Föld körüli pályán máradó Szojuz—36 űrhajó irányítási és tájolási berendezéseit ellenőrizte. Az esti kozmovíziós közvetítés idején a közös űrexpedíció folyamán elvégzett tudományos kutatási feladatok végrehajtásáról adtak összefoglaló értékelést az űrhajósok. Leonyid Popov, az űrlaboratórium parancsnoka a két személyzet tagjai között kialakult jó együttműködésről, az együtt töltött napok kitűnő hangulatáról számolt be. Valerij Kubászov az elvégzett kísérletekről szólva megemlítette, hogy a „Balaton” elnevezésű műszer, amellyel minden eddiginél pontosabban mérhetők az űrhajósok munkaképességében, reakció- készségében végbemenő változások, a nemzetközi legénység távozása után is a fedélzeten marad. Amikor Farkas Bertalan köszönetét mondott az együttműködésért szovjet kollégáinak, Kubászov tréfásan figyelmeztette: „Még nem fejeztük be a munkát”. Megjegyezte azonban, hogy a Földre szállításra szánt kutatási anyagot, a fedélzeti naplókat, feljegyzéseket már elhelyezték a Szojuz—35 visz- szatérő egységében. Ezután Farkas Bertalan a magyar tévénézőkhöz fordulva kijelentette: „Kifejezhe- tetlen öröm számomra, hogy a magyar nép képviselői közül elsőként juthattam ki a világűrbe”. Elmondotta, hogy sikerült néhány felvételt készítenie Magyarország területéről, bár az űrkomplexum jelenlegi pályáján a felvételeket elég rossz szögből készítette, s az eredményről majd csak lent, a Földön lehet beszámolni. Tegnap esti sajtótájékoztatóján Viktor Blagov repülésvezető is nagy elismeréssel nyilatkozott a nemzetközi legénység tudományos teljesítményéről. Blagov elmondta, hogy a Szojuz—35 visz- szatérő egységében mintegy 70 kilogrammnyi hasznos terhet helyeztek el, s a délután folyamán Kubászov és Farkas próbaképpen mintegy 5 másodpercre bekapcsolta a Szojuz—35 fő hajtóművét. Külön méltatta Blagov Farkas Bertalan tevékenységét az űrlaboratórium fedélzetén. „A magyar űrhajós kitűnően dolgozott” — mondotta. A szokásos időben, magyar idő szerint 7 órakor ébredt ma reggel a Szojuz—Szaljut űrkomplexum személyzete, ez a munkanap mégis különbözik a többitől: programjában már nem szerepelnek tudományos kísérletek, mind a négy űrhajós a nemzetközi űrpáros visszatérésének előkészületeivel lesz elfoglalva. Valerij Kubászov és Farkas Bertalan a Szojuz—35-ön tér vissza Földünkre. A visszatérő egység felkutatására és fogadására készülő különleges személyzet földi járművei és helikopterei már elhelyezkedtek kiinduló támaszpontjaikon. Farkas Bertalan és Valerij Kubászov — tekintettel az előttük álló újabb nehéz feladatra — tegnap az előző napokhoz képest valamivel korábban, magyar idő szerint 22 órakor tért nyugovói'a. s ma pihenten, jó hangulatban ébredt. A magyar űrhajós ugyan többször is a földi irányítás tudomására hozta az elmúlt napok folyamán, hogy ha rayta múlna, tovább maradna még a kozmoszban, de Viktor Blagov repülésve- zető-helyettes újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire válaszolva közölte: ez a „koz- ' mikus nosztalgia” szinte valamennyi első utas űrhajósra jellemző, A magyarázat: a világűr újoncainak szinte törvényszerű elragadtatása a földi ember számára mindmáig fantasztikusnak tűnő élmények és látványok hatására. A földi irányítás egyértelműen elégedett az űrpáros munkájával, Farkas Bertalan teljesítményét és álló- képességét kitűnőnek értékelik. Kubászov és Farkas ma utoljára reggelizett együtt a Szaljut—6 űrállomás állandó személyzetének tagjaival, majd elérkeztek a búcsúzkodás pillanatai. % Tulipánerdő (haczó József felvétele) Június 3—7. között Egészségnevelési napok a Vasgyári Kórházban A Vasgyári Kórház egészségnevelési tanácsa és vörös- keresztes alapszervezete az utóbbi időben több rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet. Mától újabb sorozatuk kezdődik: az egészség- nevelési napokon, a korszerű táplálkozás jegyében, kerck- asztal-beszélgetést, tanácsadást, kiállítást rendeznek. Ramsey Clark, volt amerikai igazságügy-miniszter, az Egyesült Államok Irán elleni tevékenységét vizsgáló nemzetközi értekezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetője tegnap elítélte és törvénytelennek minősítette az áprilisi emlékezetes sikertelen túszmentő katonai akciót, amelyet Carter elnök rendelt el, majd állított le, műszaki hibák miatt. Baniszadr, iráni köztársasági elnök a tanácskozást megnyitó beszédében azt mondta, hogy Iránt a múltban „gyakorlatilag Washington és az amerikai hadügy-minisztérium kormányozta". Az államfő sürgette, hogy a részvevők ítéljék el az Egyesült Államok iráni tetteit. Ugyanakkor Baniszadr nem tett különbséget az Iránnal szemben álló Egyesült Államok és az Iránt támogató Szovjetunió között. (Képünk a nemzetközi tanácskozás megnyitóján készült.) A rendezvénysorozat ma délután 2 órakor a Korszerűen, változatosan, egészségesen című kiállítás megnyitásával kezdődik. Megnyitót mond dr. Ditrói Sándor kórházigazgató főorvos, majd Táplálkozzunk okosan címmel kezdődik kerekasztal-be- szélgetés, amelyet dr. Kaáli Imre belgyógyász szakorvos vézet. Holnap délelőtt 10 órától Lehet egy kilóval kevesebb? címmel étkezési és főzési tanácsadást tartanak a kórházi étkezdében, fogyókúrázóknak. Ugyanitt diétás és kalóriaszegény ételekből kóstolót is rendeznek. Június 5-én délután 3 órakor kezdődik a kórházi tanácsteremben a Hogyan éljen a cukorbeteg? című előadási- amelyben az életmóddal kapcsolatos és táplálkozási tanácsokkal szolgálnak a cukorbetegeknek. Az előadók: dr. Kaáli Imre belgyógyász szakorvos és Hegyi Erzsébet dietetikus. Az előadást filmvetítés és árubemutató követi. A rendezvénysorozat zárónapján. június 7-én fél 3-tól a kórház tanácstermében rendezik meg az egészségügyi dolgozók 7—14 éves gyermeke: részvételével a Mese a három próbáról című vetélkedőt, amelynek nyertesei értékes jutalomban részesülnek. 4 pedagógusnap alkalmából A pedagógusnap alkalmából tegnap délután a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörő- házban kitüntetésátadással egybekötött ünnepséget rendeztek. Sípos Ferencné városi úttörőelnök mondott ünnepi beszédet, méltatva a pedagógusok szerteágazó tevékenységét. az ifjúsági mozgalomban kifejtett eredményes munkájukat Ezt követően Varga Zoltán, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkára nyújtotta át a KISZ kitüntetéseit. Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést 4, Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetést 5 pedagógus vett át, míg 6-an kapták meg a KISZ KB Dicsérő Oklevele kitüntetést. Sipos Ferencné, a Magyar Úttörők Szövetsége kitüntetéseit adta át; 5-en kapták meg a Kiváló Űttö- rővezető, 10-en a Magyar Úttörők Szövetsége Dicsérő Oklevele kitüntetést s ugyancsak 10-en vették át a Kiváló lfivezetö kitüntetést. TI rr •• r i rr Hűvös nyárelő Továbbra sem kényeztet el bennünket a nyárelő. Ma reggél is viszonylag hűvös időre ébredt városunk és térségének lakossága. A hét végére viszont felmelegedést ígér az előrejelző-szolgálat Ma a legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között lesa. Mii idei it le n iol hét aég iban (CIKK A 3. OLDALON) KiliÉbket adlak át