Déli Hírlap, 1980. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-12 / 136. szám
/I I u * POLITIKAI NAPILAP # XII. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1980. JÚNIUS 12., CSÜTÖRTÖK 1 M- 13 FORINT Az ipán ünneplése Barátsági nagygyűlés Moszkvában A Szovjet—Magyar Baráti Társaság több mint ezer aktivistája köszöntötte tegnap délután Moszkvában, lelkes hangulatú nagygyűlésen a világűrben járt szovjet—magyar űrpárost, Valerij Kubá- szovot és Farkas Bertalant. A két magyar űrhajós — Farkas és Magyari — tiszteletére a szovjet főváros hírneves üzeme, a Vlagyimir lljics Gyár művelődési palotájában tartottak gyűlést, s itt tolmácsolták a két kozmonautának a társaság tagjai szívből jövő jókívánságait. Az űrhajósokat elkísérte Ceorgij Beregovoj altábornagy, a Jurij Gagarinról elnevezett űrhajóskiképző központ parancsnoka, aki egyben a társaság aielnóke is. Ott volt a második számú páros, Vlagyimir Dzsanibe- kov és Magyari Béla, s eljött az ünnepségre Valerij Rozsgyesztvenszkij űrhajós is: az ő hangját hallották a legtöbbször a nemzetközi expedíció tagjai a földi irányító központból. Pjotr Fedoszejev akadémikus, az SZKP KB tagja, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke megnyitójában aláhúzta: a közös űrrepülés napjai a társaság tagjainak külön örömteli ünnepet jelentettek, hiszen a két nép , mély barátságának újabb fontos eseményeként a Szovjetunió és Magyarország együttműködése elmélyítését jelképezték. Alekszej Gyegtjarjov, a Vlagyimir lljics Gyár igazgatója a történelmi nevezetességű gyár kollektívája nevében üdvözölte a kedves vendégeket. A Vlagyimir II- jics — az egykori Michelson — Gyár szoros kapcsolatot tart fenn magyar üzemekkel, több mint húsz éve kollektív tagja a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak, s a múltban örömmel látta vendégül a többi között Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát. Nagy lelkesedéssel fogadták az ünnepség részvevői Elvira Szoboljevának, a Moszkvai Izzólámpagyár brigádvezetőjének felszólalását. Elmondotta: brigádjának tagjai még a Magyar Tanácsköztársaság megszületése 60. évfordulójának ünnepségei során értesültek arról, hogy magyar űrhajós is készülődik a világűrbe, s mint az SZMBT tagjai, elhatározták, tiszteletbeli brigádtaggá választják. Azóta — az akkor még ismeretlen űrhajós nevében — rendszeresen teljesítik a tiszteletbeli brigádtag tervét, s az így szerzett jövedelmet a szovjet békealapba fizetik be. Elvira Szoboljeva meghívta Farkas Bertalant, látogassa meg most már ismerős brigádtársait, akik miatt nem kell pironkodnia — azóta is rendszeresen teljesítik a „neki szóló” tervet és az üzem kommunista munkabrigádjai között is előkelő helyen állnak. Átadta a magyar űrhajósnak a brigádtagságról szóló oklevelet és a brigádnapló másolatát. Farkas Bertalan- meghatott szavakkal mondott köszönetét a megtiszteltetésért. Georgij Beregovoj altábornagy méltatta a két űrhajós teljesítményét, s külön kiemelte a második számú páros lelkes munkáját. Bíró Gyula, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság főtitkára, az űrhajósok fogadására Moszkvába érkezett magyar küldöttség vezetője a társaság üdvözletét tolmácsolta az ünnepi gvűlés részvevőinek, továbbította a két űrhajósnak a magyar vezető testületek üdvözletét. „Nagy öröm volt számomra, ták a gyűlés részvevői a nemzetközi expedíció két tagjának felszólalását. Valerij Kubászov részletesen beszámolt a nyolcnapos űrutazásról, külön kiemelve az elvégzett közös program jelentőségét, a nyolc nap alatt végrehajtott 21 kísérlet fontosságát. „Olyan sok élményben, benyomásban volt részem ez alatt a nyolc nap alatt, hogy hónapok, talán évek is kellenek mindezek feldolgozásához” — mondotta nagy tetszéssel fogadott beszámolójában Farkas Bertalan. — „Nagy öröm volt számomra, hogy a többi testvéri szocialista ország zászlaja mellé odatűzhettem a Szaljut űrállomás falára a mi országunk zászlaját is”. Űrhajósunk szólt arról, hogy az utat parancsnokával együtt a magyar nép felszabadulása 35. évfordulójának szentelték. Beszámolt arról is, hogy a magyar műszerek, berendezések kifogástalanul működtek, a kísérleteket az előírásoknak megfelelően sikerült végrehajtani. A találkozó emlékére Farkas Bertalan a Vlagyimir lljics Gyár kollektívájának emlékzászlót adott a két szovjet—magyar páros tagjainak aláírásával. A nemzetközi űrpáros ma sajtókonferenciát tart Moszkvában. j|c A megbízólevelek átadása; az új tanácstagok egy csoportja; és ketten a mandátummal: Rózsa Kálmán és Varga Zoltán. (Kerényi László felvételei) Á közt szolgálni Aívették megbízólevelüket városunk tanácsának tagjai A Borsod megyei Tanács dísztermében tegnap délelőtt a megye országgyűlési képviselői vették át mandátumukat, délután pedig az I. kerületi Hivatal nagytermében a vasárnap, megválasztott 129 városi tanácstagnak nyújtották át az öt évre szóló megbízóleveleket. A tanácstagokat és a megjelenteket — akik között ott volt dr. Kovács László, a városi pártbizottság titkára és a városi választási elnökség több tagja — Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte. Külön is köszöntötte azokat, akik először kaptak bizalmat választóiktól. Tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy jó politikai légkörben, ünnepélyes hangulatban zajlott le Miskolcon a képviselő- és A hajdúböszörményi Bocskai Termelőszövetkezet ezer négyzetméteres üvegházában állandóan termő paradicsomfajtát ültettek. A tövenként nyolc-tizenhárom kilogramm termést hozó növényekről májustól augusztusig folyamatosan szállítják a paradicsomot a Zöldért üzleteibe. (Oláh Tibor felvétele) tanácstagválasztás, amelynek eredményeként városunk választópolgárai 6 országgyűlési képviselőt, s a 136 tanácstagjelölt közül 129 tanácstagot választották meg. Az itt jelenlevőkre hárul az a megtisztelő feladat, hogy az elkövetkező ötéves ciklusban Miskolc város továbbfejlesztésén, szépítésén munkálkodjanak, s a tanácsban is képviseljék szűkebb pátriájuk, lakókörzetük, választópolgáraik érdekeit. A vasárnapi választás során leadott voksok — a személyre szóló megbízatás mellett — magukban hordozzák a közös munka sikerének biztosítékait. Ez a bizalom arra kell, hogy kötelezzen bennünket, tanácstagokat — mondotta Szuchy Róbert —, hogy alkotó munkát végezzünk a testületben, aktívan tevékenykedjünk választókerületünkben. Ehhez a nem kis energiát igénylő feladathoz kívánt valamennyi tanácstagnak sok sikert a Hazafias Népfront városi bizottsága nevében. Ezután Boros György, a városi választási elnökség elnöke nyújtotta át a tanácstagoknak mandátumukat, majd bejelentették, hogy a vasárnap megválasztott tanács tagjai június 17-én tartják alakuló ülésüket. Másodikán kezdték, tizenharmadikán végeznek Nagyjavítás az LKM középhengerművében Június 2-án kezdték, és a tervek szerint 13-án fejezik be az LKM középhengermü- vének nagyjavítását. Eddig a munkálatok a jó szervezés, és a javításon dolgozók áldozatvállalásának eredményeként a megfelelő .ütemben haladnak. így előreláthatólag nincs akadálya annak, hogy a megadott időben újraindulhasson a termelés a középhengermúben. Elvonult egy front Meteoropaták Fokozódik a felmelegedés Az elmúlt napok változékony, csapadékos időjárása után, úgy tűnik, állandósul a napsütés, fokozódik a felmelegedés. A mérsékelt északi, északnyugati — időnként feltámadó — szél ellenére, a legmagasabb mai hőmérséklet 27 fok körül várható. Szeszélyes nyarunk van, a frontátvonulások időszakát éljük. Ez az emberek többségét Ingerlékennyé teszi — egyeseket kifejezetten erőszakossá, durvává —, míg másokra tompítólag, nyugta- tólag hat. Megnövekszik a közúti balesetek száma, ezzel együtt a mentők munkája. Kell-e még számítanunk a közeli jövőben hasonló frontátvonulásra? — kérdeztük Varga Lászlótól, az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Előrejelző Intézete középtávú előrejelző osztályának munkatársától. — A következő hét végéig újabb frontátvonulással nem kell számolni. Előrejelzéseink azt mutatják, hogy már a hét végén, de főként a jövő hét elején jelentős felmelegedés várható, az évszaknak megfelelő lesz az idő. A hő- mérsékleti csúcsérték elérheti, helyenként meghaladhatja a 30 fokot. Több órás napsütés lesz, de a jövő hét közepétől kora délutánra go- molyfelhő-képződéssel, elszórtan záporok, zivatarok keletkezésével lehet számolni. Ez azonban nem jár együtt frontátvonulással. Az Országos Mentőszolgálat Borsod megyei főorvosa, dr. Kubassy László érdeklődésünkre a következőket mondotta a frontátvonulásról: — A jelentős mértékben megnövekedett betegforgalom arra enged következtetni, hogy kedden volt a frontátvonulás csúcspontja. Tudni kell, hogy az időjárási tényezők — hideg- vagy melegfront, de van, akire mindkettő egyformán hat — bizonyos embereket ingerlékennyé tesznek, másokat meg nyugtatnak. Ezek az emberek többségükben balesetet okoznak, vagy szenvednek. Nemegyszer előfordult már, hogy melegfrontra érzékeny emberek a volán mellett elaludtak, „ismeretlen” ok miatt, áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, s ütköztek vétlen személygépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárossal. Ki-ki saját magáról kell hogy tudja, mely frontra érzékeny, s ennek megfelelően kell életritmusát is alakítani a frontátvonulások időszakában. Vannak bizonyos halmozódások ilyen napokon betegségekben is. Az epilepsziások, a magas vérnyomásnak fokozottan érzékenyek a frontátvonulásokra, s ilyenkor megnő az infarktusos betegek száma is. Ezért lényegesen magasabb a forgalmunk egy-egy ilyen napon. (Folytatás a -6. oldalon)