Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-30 / 125. szám
K- ' w \ A Szaljut—6 repülésének földi irányítóközpontban m «di® minden mozzanatát másodpercnyi pontossággal követik a EsenóyÉ nap a Szaljuton Félidőhöz érkezett tegnap a szovjet—magyar közös űrexpedíció, s az űrkomplexum kibővétett személyzetének mind a négy tagja egy minden eddiginél hosszabb és eseménydúsabb munkanap után tért nyugovóra. Az űrnégyes magyar idő szerint reggel 8 órakor „talpon volt”, s a délelőtt folyamán újabb tudományos kísérletek egész sorozatát végezték el. Folytatták a „Do- za” kísérleteket, amelyek keretében az űrkomplexum különböző pontjain, összesen tizenhat helyen mérik a kozmikus sugárzásokat. A „Pille” és „Integral” elnevezésű műszerek egy részét, amelyek az eredményeket rögzítik, Farkasék magukkal hozzák a Földre és az információk végső elemzésében a magyar intézetek is részt vesznek majd. Ugyancsak az űrrepülések veszélytelenebbé tételével kapcsolatos a tegnap elvégzett „Interferon—2” kísérlet. Ennek lényege, hogy kiderítsék, milyen hatást gyakorolnak a kozmikus viszonyok a Magyarországon gyártott Interferon-készítményekre. A visszatérés után ezek a gyógyszerek ugyancsak visz- szakerülnek Magyarországra, és állatokon próbálják ki őket Farkas Bertalan és Kubá- szov a nap folyamán birtokba vette a Szojuz—35 űrhajót. Hétfőn, mint emlékezetes, a Szojuz—36 kabinjában indultak az űrlaboratórium felé. A nemzetközi legénység az „üregebb” űrhajón tér visz- s a a Földre. A „fiatalabb” Szojuz—36-ot átadja a következő Földre szálló személyzetnek. Leonyid Ponov a Szojuz— 35 parancsnoka a tegnapi kozmovíziós adásban a gyártástechnológiai kísérletek menetét ismertette. Megjegyezte. hogy a nemzetközi űrpáros is teljes energiájával bekapcsolódott ezekbe a munkálatokba, s a „jövevények” meglepően jól tájékozódnak az űrállomáson. % Farkas Bertalan a Magyar Televízió nézői számára mutatta be a „Szplov”-olvasztó- kemencét. Természetes viselkedése. nyugodt hangja, amely a nap folyamán sokszor volt hallható az irányítóközpont nagytermében, a kozmovíziós adás felvételét figyelő szovjet orvosok egyikét erre a megjegyzésre indította: Mintha csak odatönt született volna”, * POLITIKAI NAPILAP *■ XT!. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM 1980. MAJUS 30., PÉNTEK 1 filA: uö lomn A pedagógusnap alkalmából Kitüntetésekéi adtak át A Kossuth Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola diákjainak műsorával kezdődött a pedagógusnapi ünnepség tegnap délután a városi tanács dísztermében. Szalay Béla, a városi tanács művelődésügyi osztályé, nak csoportvezetője köszöntötte a megjelent ünnepeiteket és az elnökségben helyet foglaló Rózsa Kálmánt, városunk tanácselnökét, dr. Dobránszky Mihályt, a városi pártbizottság osztályvezetőjét, Kovács Lajosnét, a pedagógus-pártbizottság titkárát, dr. Szűcs Lajost, a Pedagó-- gus Szakszervezet miskolci bizottságának titkárát és Sipos Ferencnét, az Űttörőszö- vetség városi elnökét. — Nincs még egy hivatás, amelynek hatása ennyire beleszövődne az ország minden családjának, rétegének életébe. Patinás, történelmi. de ma már új tartalmú szó a pedagógus — kezdte köszöntőjét dr. Szűcs Lajos. Az alkotó, kutató, szüntelenül megújuló nevelőket köszöntötte, akiknek minden tanítása, gesztusa ott van tetteikben. Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke adta át a miskolci pedagógusoknak és az iskolai és óvodai hálózat más területén dolgozóknak a kitüntetéseket. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Arnólli Béláné, a 34. sz. Általános Iskola hivatalsegédje: Árvái Istvánná, a Gépipari Szak- középiskola gazdasági vezetője. Bacsa Tibor, a Földes Ferenc Gimnázium tanára; Balogh Béla, a Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatóhelyettese; Bárdos LAsz- lóné. a 27. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese; Belicza And- rásné, az 5. sz. Általános Iskola tanítója; Bíró Lájosné, a 6. sz. Általános iskola igazgatóhelyettese; Czaga Ferencné, a Dolgozók Gimnáziumának igazgató- helyettese; Csepák Mária, a 16. sz. Általános Iskola tanára; Csomós Nándor, a 2. sz. Ipari SzakKádár János beszéde Angyalföldön A választás: szavazás rendszerünkre is középiskola igazgatója: Csordás Józsefné, a Kossuth Gimnázium tanára: Farkas Ferenc, a 101. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója: Garami Lajosné, a 35. sz. Általános Iskola napközis csoportvezetője; Gulyás Miklós- nc, a 10. sz. Általános Iskola tanítója; Homor Jánosné, az Erősáramú Szakközépiskola bér- számfejtője. Iván Tiborné. a 42. sz. Általános Iskola tanára: Kerekes Istvánná, az 1. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese; Kerekes Lajosné, a 4.' sz. övoda vezetője; Kiss Béláné, a .40. sz.. Általános Iskola tanára; Klu- sórzki Bertalanné, a 15. sz. Általános Iskola gondnoka; Korkos Jenöné, a Zeneművészeti Szak- | középiskola tanára; Kőhalmi : (Folytatás a 6. oldalon) I Tegnap Budapesten választási nagygyűlést rendeztek a Magyar Hajó- és Darugyárban. Az esemény helyszínén az 1-es hajómühelyt megtöltötték a gyár, a kerület és Budapest több városrésze üzemeinek dolgozói. A résztvevők hosszantartó tapssal köszöntötték Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, aki a nagygyűlésen beszédet mondott, mint a XIII. kerület képviselőjelöltje. Elöljáróban Kádár János megköszönte a szíves fogadtatást, köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, valamint a választásra készülő népünket. Elmondotta, hogy most rövid idő alatt nagyon fontos belpolitikai események mennek végbe hazánkban. Nemrégen tartotta meg az MSZMP XII. kongresszusát, méltóképpen megemlékeztünk hazánk felszabadulásának 35. évfordulójáról, s ezután megkezdődött az idei év harmadik nagy politikai eseménye, az országgyűlési és tanácsválasztások kampánya. Meggyőződésem, hogy a választás napján öntudatos honfitársaink, a Hazafias Népfront felhívását követve, méltóképpen veszik ki részüket a fontos eseményből, megválasztják az országgyűlés és a tanácsok tagjait — mondotta a szónok. Kádár János ezután a választások jelentőségét méltatta és kihangsúlyozta, hogy a választásokon a politikai és társadalmi rendről is szavaznak az emberek. A választás egyszersmind szavazás politikai intézményeinkre és rendszerünkre is. A mi társadalmunk lányege — folytatta — az, amikor számunkra új világ kezdődött: a munkásosztály, a nép hatalma. A választásokon ezt is megerősítjük, kiállunk a szocialista társadalmi. rend mellett. A szocializmus és a kapitalizmus szóvivői között mindig vannak viták a rendszerekről — mondotta Kádár János—.melyik a jobb? Vajon ki tudja igazán összehasonlítani őket? Az idősebbek különbséget tudnak tenni a két rendszer között, mert ők már éltek a kapitalista társadalmi rendszerben. Különbséget tudnak és fognak is tenni — gondolom —, még június 8-án is, a választás napján. A múlt társadalmában, Angyalföldön pontosan meg lehetett mondani, mi a foglakozása valakinek és milyen az anyagi helyzete. A munkásembert messziről fel lehetett ismerni. Gyakran nem jutott munka részére. A felnőtt emberek egy részének nem volt munkája, a cigarettavégeket lesték a járda szélén, hogy rágyújthassanak. Nálunk szocialista társadalom van, és ki jelenhetjük: a kapitalista múltat végképp, örökre eltemettük. A régi világ elmúlt. Ma az öltözék alapján nem lehet megmondani, kinek mi a foglalkozása. Még kevésbé a gyermekekről, hogy mi a szüleik foglalkozása. Ez is a mi rendszerünk egyik vívmánya. A nagygyűlés előadója a következőkben a jelöltekről, az elkötelezett emberekről szólt, akikre bizalommal lehet szavazni. Majd a 35 év alatt elért eredményeinket vette számba, az újjáépítést, a szocializmus alapjainak lerakását, a munkáshatalom továbbfejlesztését, szocialista társadalmi rendszerünk továbbfejlesztését, modern iparunkat, fejlett mezőgazdaságunkat; mindezek révén közepesen fejlett ipari országgá váltunk. A jövedelem ötszörösére nőtt. Emelkedett népünk műveltsége. Életszínvonalunk rendszeresen nőtt. Az elmúlt öt évben másfél millió ember költözött új lakásba, 510 ezren vásároltak új személygépkocsit, évente ötmillió magyar állampolgár utazott külföldre. Ezek a számok nagyon sokat mondanak az életszínvonalról. Napjainkban feladataink néhezeb- bekké váltak. A fejlődés ütemét egy kicsit mérsékelni kellett, hatékonyabban kellett dolgoznunk, céltudatosabb vezetésre van szükség. A dolgozók részéről még oda- adóbb. fegyelmezettebb munka kell. Szóit Kádár János a bűnözésről. az ingyenélőkről, az élősdiekről, a „potyautasokról”. A szocializmusban senki sem lehet potyautas, mindenkinek eieget kell tennie elemi kötelezettségének. A jövőt illetően — az MSZMP KB első titkára — elmondotta, hogy munkánk már a múlt eszlendőben is határozottan jó irányba változott, javult a kereskedel-* mi nemzetközi mérleg. Ezen az úton kell járnunk tovább. Az ellátást említve hozzáfűzte. hogy az kielégítő, elfogadható. A továbbiak során Kádár János arról beszélt, hogy nálunk az a szabály, csak annyit oszthatunk szét, amennyit megtermeltünk, csak annyi bér és jövedelem juthat a lakossághoz, amennyihez árufedezetet tudunk biztosítani. Ezután a nemzetközi helyzetet elemezte. A nemzetközi reakció és az imperializr mus elégedetlen az enyhülés éveivel, meg akarja változtatni a kialakult erőviszonyokat. Mi meggyőződéssel valljuk, hogy békebontó törekvéseik leküzdhetők, az enyhülés vívmányai megvéd- hetők, de ezért keményen kell dolgoznunk, hogy szilárd és tartós legyen a béke a földön, hogy a világűr ne váljon az atomfegyverek út- jává. Itt említette meg azt a nagy jelentőségű eseményt, hogy jelenleg négyen dolgoznak a szovjet űrállomáson, és három űrhajós között egy magyar is, Farkas Bertalan. Büszkék vagyunk rá, hogy magyar űrhajós is eljutott a világűrbe. Kádár János befejezésül szólt a Varsói Szerződés munkájáról, legutóbbi felhívásáról, amikor újra kifejezte békés törekvéseit. Tárgyalásokra, találkozókra, eszmecserékre van szükség a feszültség enyhítése végett — fejezte be beszédét az MSZMP KB első titkára, felszólítva mindenkit, hogy a választás méltóságával is mutassuk meg: támogatjuk az MSZMP politikáját. Felhős idő Napsütéses volt a reggel. Napközben — megélénkülő szél mellett — változóan felhős időre számíthatunk, eső nem valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke 25 fok körül várható. Véget érnek a városi honvédelmi hetek A KISZ Miskolc városi Bizottsága és az Ifjú Gárda Miskolc városi Parancsnoksága március 1-től rendezte meg városunkban a honvédelmi heteket. A két hónap alatt vetélkedőkön, szakági versenyeken adhattak számot ifjúgárdistáink és az Úttörő Gárda tagjai felkészültségükről. A honvédelmi hetek zárásaként nagyszabású programot tervez szombatra és vasárnapra a KISZ Miskolc ’ városi Bizottsága és az Ifjú * Gárda városi parancsnoksága. Szombaton reggel 8 órakor kezdődik a Csanyikban az ifjúgárdisták harci túrája, 10 órakor pedig ugyanitt tartják az Úttörő Gárda városi szemléjét. Vasárnap délután 2 órától a Petőfi-laktanyá- ban rendezik meg a honvédelmi napok záróünnepségét. A város Ifjú Gárda-egysége! nagyszabású alaki- és menetdalversennyel teszik emlékezetessé ezt az ünnepséget. Forgalmi változás as Ady-hídnál jjc Tegnap felállították a könyvsátrakat a Szabadság téren és sok más helyütt a városban. Képünkön: Kass János grafikusművész és Sir László, a városi tanács művelődési osztályának helyettes vezetője a könyvhét miskolci megnyitóján a József Attila Könyvtárban rendezett ünnepségen. (Tudósítás a 2. oldalon.) A 3. sz. fő közlekedési út Miskolcon átvezető szakaszának építése elérkezett a város egyik legfrekventáltabb pontjára, az Ady-híd- hoz. Ma délelőtt 10 órakor nagyszabású munkálatok kezdődtek a csomópontban, ezért a Széchenyi út mindkét irányában útszűkítést hajtottak végre. Az ínyenc falatozótól a gyermekkocsi boltig a forgalom a villamossíneken bonyolódik, forgalomirányító jelzőlámpák segítségével. Ezzel egyidő- ben ma délelőtt 10 órakor mindkét villamosmegállót ideiglenesen áthelyezték. A Tiszai pályaudvar felé haladó villamosok a gyermekkocsi bolt előtt, mig a Diósgyőr felé haladók a bar- kácsbolt előtt állnak meg. Már korábban megtörtént a Diósgyőr felé haladó autóbuszok megállójának áthelyezése, ezek ideiglenesen továbbra is a Centrum Áruház mellett állnak meg. Harci Iára, líttörőgárdisták szemléje