Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-08 / 211. szám
Ma, 15 óra 30-kor DVTK—PVSK Cím nélkül (Laczó József felvétele) Kábítószercsempészés rakétával Lapozgattam egy 1969-ben kiadott kis füzetet, böngészgettem a mellékelt táblázatot, kerestem a PVSK-t a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában szereplő csapatok között. Kétszer akadtam rá. Először az 1945/46.(!) évi bajnokságban, ahol két tízes csoportban küzdöttek a helyezésekért. A Pécsi Vasutas a „második tízben” ötödik lett az ERSO, a Dorog, a Szolnok és a Győr mögött. Másodszor 1952-ben tűnt fel a nevük. Pécsi Lokomotív megjelöléssel. Akkor a 14. helyen végeztek, a 13. helyezett Diósgyőr mögött. És most újra az NB I-ben. Négy forduló után ez olvasható ki a táblázatból: S. DVTK 4 2 — 2 5:3 4 15. PVSK 4 1 1 2 3:7 3 Kétségkívül jól sikerült a pécsi vasutasok bemutatkozása, hiszen az első fordulóban nem kisebb ellenfelet fektettek kétvállra. mint a Bp. Honvédőt. Idegenben SZOMBAT Miskolci rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Ismeretlen ismerősök. Mozart. — 13.45: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 14.05: Régi híres énekesek műsorából. — 14.30: Gazdaságosan még több sertéshúst! — 15.00: Hírek. — 15.05: Üj Zenei Újság. — 15.40: A Deller-énekegyüttes angol madrigálokat énekel. — 16.00: 168 óra. — 17.30: A hegedű virtuózai. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: A bolgár kultúra hete. — 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 20.25: Árnyak és rejtélyek. Elbeszélés, rádióra alkalmazva. — 21.22: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.10: sporthírek. — 22.15: Magyar előadóművészek. — 22.47: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 24.0»; Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának központi fúvószenekara játszik. — 12.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Harminc perc rock. — 14.30: Hírek. — 14.35: Orvosi tanácsok — cukorbetegeknek. — 14.40: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 15.10: Cigánydalok. csárdások. — 15.38: Az Aranypart gyermekei. Riportműsor. — 16.30: Hírek. — 16.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 17.25: ötórai tea. — 18.05: Változatok az intelligenciára. — 18.30: Hírek. — 18.33: Nóták. — 19.00: Orfeusz az alvilágban. Operettrészletek. — 19.30: Aki ötször kezdte újra. Perjés Klára műsora. — 19.53: A dzsungel könyve. Filmzene- részletek. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Debreceni dzsessznapok. — 21.28: Négy apának egy leánya. Regény, rádióra alkalmazva. — 22.30: Felóra a Vuiicsies-egyúttessel. — 23.00: Hírek. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Televízió, I. műsor: 14.10: Nagy amerikai burleszkek. — 14.25: Só Mihály kalandjai. Tévéfilm. — 15.25: A Békéscsaba—Budapesti Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 17.25: Hírek — 17.30: Cimbora. — 18.20: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.50: Egymillió fontos hangjegy. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Chato földje. — 21.35: vezényel: Uri Mayer. — 21.45: Suk- sin-sorozat. — 23.10: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 18.05: Gyerekjáték. Tévéfilm. — 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: Színház a tévében. — 20.20: Dosztojevszkij: A félkegyelmű. Dráma. — Közben 21.40: Tv-híradó 2. Szlovák televízió: 12.20: Természetfilm. — 12.30: Katonák műsora. — 13.10: Szórakoztató műsor. — 13.50: Siugró-verseny. — 15.00: Csehszlovákia—Svédország jégkorong-mérkőzés. — 17.20: Zenés műsor. — 17.30: Válaszolunk nézőink leveleire. — 17.40: Esti mese. — 18.00: Tv-híradó. — 18.30: Tévésorozat. — 19.00: Kalászkoszorú alatt. Esztrádműsor. — 20.30: Sporthíradó. — 20.40: Angol tévéfilm. — 21.45: Szórakoztató műsor. — 22.45: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Töreky Ferenc grafikái. — Mini Galéria (10—rl8): Czinke Ferenc grafikái — Vasas Galéria (14—19) : Korniss Péter fotói. — Vasas Művelődési Központ. (14—19) : Az APN fotókiállítása. — Miskolci Képtár (10—18) • 250 év magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Gulá. csy Lajos rajzai. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Kelták Észak-Ma- gyarországon. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—18): A miskolci színészet története. azonban még nem sikerült pontot szerezniük: kikaptak a ZTE-től és a Salgótarjántól is. A DVTK mindkét hazai mérkőzését megnyerte. Előbb a ZTE-t, majd szerdán a Vasast győzte le. Sőt még gólt sem kaptak a diósgyőri stadionban. Ha tehát a PVSK idegenbeli és a DVTK hazai eredményeit nézzük, akkor a mérkőzés esélyese a hazai csapat. Esélyesen mindig nehezebb pályára lépni, mint esélytelenül, hiszen a szurkolók győzelmét várnak a csapattól. De ha a DVTK megismétli szerdai játékát, nagy baj nem lehet. És miért ne ismételné meg? A játékosok közül Veréb bajlódik sérüléssel. Ha nem gyógyul meg, Szabó kezd a kapuban. Egyébként nem lesz változás a kezdő tizenegyben. Azaz: Veréb (Szabó) — Szántó. Salamon, Teodoru 1., Kutasi — Oláh. Tatár, Oörgei — Borostyán, Magyar, Fekete. D. T. B. műsor Filmszínházak: Béke (í'4, hn6): Iskolai valcer (mb. szí. szovjet film). — (8): Mese habbal (szi. magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Kossuth (í3): Ordasok között (mb. szovjet film). — (hno 7): Ulzana (mb. szí. NDK film). — Hevesy Iván Filmklub (f5. f7): A burzsoázia diszkrét bája (szí. francia film, 16 éven felülieknek, felemelt helyár!). — Táncsics (±'5. f7): Hekus lettem (magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (f5, f7): Különös házasság (magyar film). — Szikra (3, 7): Csúfak és gonoszok (mb. szí. olasz film. 18 éven felülieknek. felemelt helyár!). — Petőfi (1:7) : Apámuram (szí. olasz film, 16 éven felülieknek!). — Tapolca, Kertmozi (8): A Scotland Yard vendége (szí. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, felemelt helyár!). — Vasas Parkmozi (7): Éjfélkor indul útjara a gyönyör (mb. szí. olasz film, 16 éven felülieknek, felemelt helyár!). — Krúdy (6): A dzsungel könyve (mb. szí. amerikai film). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.10: öt kontinens hét napja.— 8.26: Három a kislány. Dal játékrészetek. — 9.00: Magyar Múzsa. — 9.51: Szerkesztői üzenetek* — 10.00: Hírek. — 10.03: Útközben. — 10.08: A boldog királyfi. Mese. — 10.53: A Szófiai Rádió* gyermekkórusa énekel. — 11.14: Vasárnapi koktél. Közben 12.00: Hírek. — 13.00: Egy korty tenger. — 13.10: Jascha Heifetz lemezfelvételei. — 13.49: Rádió- lexikon — 14.19: Szerelmi kettősök Lehár operettjeiből. — 14.40: Pillantás a nagyvilágba.— 13.00: Hírek. — 15.05: Ütközben. — 15.12: Színes népi muzsika. — 15.53: A bolgár kultúra hete. — 16.20: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. —17.00: Hírek. — 17.05: Ütközben. — 17.15: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 17.35: A zene- irodalom remekműveiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Ütközben. — 18.45: Szegények és gazdagok. Regény, rádióra alkalmazva. — 19.40: A Magyar Rádió sanzonpódiuma. — 20.40: Vavrinecz Béla: Magyar képeskönyv. — 20.59: A Rádió lemezalbuma — 22.00: Hírek. —22.10: Sporthírek. — 22.20: Szimfonikus zene. — 24.00: Hírek. —0.10: Dzsesszf elvételeinkből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: A tegnap slágereiből. — 9.30: Hol van Rátót? — 10.30: Hírek. — 10.33: A Kabarészínház hangalbuma. — 11.29: Válogatott embermesék. — 12.01: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.58: Hat kis pingvin. Mesejáték. — 13.35: Robog a víz. Versek. — 14.05: Újdonságainkból. — 14.30: Hírek. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Tévénézők klubja. Riport. — 16.00: Híres előadók albuma. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ütközben. — 16.35: Régi muzsika. — 17.00: ötórai tea. — 17.55: Mit üzen a Rádió? — 18.30: Hírek. — 18.33: A vasárnap sportja. — 19.00: Country-muzsika. — 19.33: Nótakedvelőknek. — 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Ütközben. — 20.43: Társalgó — 22.40: Köny- nyűzene — 23.00: Hírek. —23.10: Koreai népi dallamok. — 23.22: Charity, te édes. Részletek Co- 'eman zenés játékából. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 8.30: Vasárnapi Krónika, lapszemle. — 8.40: Jó szórakozást! Zenés programajánlat. — 8.45: Riporternapló. Kohászsorsok. kohászélet. Szerkeszti : Paulovits Ágoston. — 9.50: Sport. — 9.55—10.00: Műsorelőzetes. Kajak-kenu A szerencse (?) hozta, vagy talán a versenynaptár-készítők figyelmetlensége járt azzal, hogy Miskolcon májustól augusztus közepéig egyetlen kajak-kenu verseny sem volt. Most viszont csaknem minden hétre jut. Az egyesületek — közöttük a DVTK és az MVSC — igyekeznek is kihasználni a lehetőségeket. Két hete, az Avas Kupán 17, az elmúlt hét végén, a Lillafüred Kupán pedig már 24 egyesület legjobbjai vetélkedtek a helyezésekért és a minősitési pontokért. Eddig a DVTK mondhatja magát a legeredményesebbnek, hiszen mindkét kupaviadal pontversenyét nagy fölénnyel nyerték. Itt a lehetőség a triplázásra, a harmadik kupa elnyerésére. Szombaton és vasárnap Leninvárosban, az Olefin SC rendezi az Olefin Kupa elnevezésű országos minősítő versenyt, amelyre 28 (!) szakosztály félezer ka- jakozóját. kenuzóját várják. A nevezéseket és a műsort figyelembe véve, a DVTK újabb trófeával gazdagíthatja gyűjteményét. (felföldi) Televízió, 1. műsor: 9.00: té- vétorna — 9.05: Óvodások film- műsora. — 9.30: Ciwyl kutya kalandjai. — 10.00: Játsszunk együtt! — 10.10: Csak gyerekeknek! — 10.50: Hírek. — 10.55: Székács a köbön Tévéfilm. — 12.15: Déli muzsika. — 14.40: Franciaország madártávlatból. — 14.55: Camilla. Tévéfilmsorozat. — 15.55: Műsorainkat ajánljuk. — 18.35: Evezős világbajnokság. — 18.05: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 18.45: Esti mese. — 18.55: Tévétorna. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Aki mer, az nyer. — 21.05: Sporthírek. — 21.15: Boldogok szigete. Portréfilm. — 22.10: Hírek. Szlovák televízió: 12.40: Dokumentumfilm. — 13.45: Zenés műsor. — 14.10: Tévéjáték fiataloknak. — 15.00: Evezős VB. — 16.10: Filmmúzeum — 17.40: Esti mese. — 18.00: Tv-híradó. — 13.30: Vers. — 18.35: A mozgás törvényei. — 19.40: Bányásznapi szórakoztató műsor. — 20.45: Salakpályás, motoros VB — 21.55: Hírek. Kiállítások: azonos a szombatival. Filmszínházak: Béke (f4, hn6>: Iskolai valcer (mb. szí szovjet film. — (este 3): Mese habbal (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) Matiné (nlO, fl2): Különös ügynök (mb, szí. román film) — Kossuth (f3): Ordasok között (mb szovjet film). — (hnö, 7): Ulzana (mb. szí. NDK film). Délelőtt (9, 11): iskolai valcer (mb. szi. szovjet film) — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): A burzsoázia diszkrét bája (szi. francia film, 16 éven felülieknek, felemelt helyár!) — Hevesy, mesemozi (10): A kertészkedő meg a várűr (magyar mesefilm-összeállí- tás). — Táncsics (f3, f5. Í7) : Hekus lettem (magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) Matiné (10): Dundiorr és társai (mb. szí. svéd film). — Fáklya (f5, f7): Különös házasság (magyar film). Matiné (fio. fi2): Az emir kincse (mb. szí. szovjet film). — Szikra (5, 7): Csúfak és gonoszak (mb. szí. olasz film. 18 éven felülieknek, felemelt helyár!) Matiné (9, 11): Észbekaptál. gratulálok! (mb. szí. szovjet film). — Petőfi (£5, f7): Apámuram (szí. olasz film, 16 éven felülieknek!) Matiné (10): Emberi sors (mb. szovjet film). — Tapolca, kertmozi (este 8): A Scotland Yard vendége (szí. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Vasas Parkmozi (7): Éjfélkor indul útjára a gyönyör (mb. szí. olasz film. 16 éven felülieknek, felemelt helyár!) — Krúdy, matiné (10) : Kalandok irkafirka-országban (szi. csehszlovák mesefilm-összeálli- tás). — Hámor (6) : Mese habbal (szi. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Pereces (6): Ragadozó madarak (amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, felemelt helyár !) HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: „Mire való a Messiás?” Versek. — 9.10: A hét zenemüve. — 9.40: Ki kopog? Óvodásoknak. —9.56: Beszélgetés Tasnádi Hajnalka óvodással. — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszik. — 11.20: Bioritmus, életmód, egészség, környezet. — 11.40: A famászó báró Regény folytatásokban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. — 8.30: Hírek. — 8.33: Benatzky és Kawan operettjeiből. — 9.10: Slágermű- zeum. — 10.00: Zenedélelött. — 11.55: Mindennapi pénzügyeink. A kábítószercsempészek mindent megtesznek, hogy árujuk eljusson a piacra. Most rakétával szállítják a kábítószert. Az amerikai sajtóban megjelent közlések szerint még 1973-ban ilyen úton jutott el a kábítószer A petrezselyem szárát ne dobjuk el, hanem kössük össze és a többi zöldséggel együtt főzzük a levesbe. A szárából kifőtt íz és ásványi anyagok növelik az étel tápértékét. A petrezselyem zöldjére naponta szükség van a háztartásban. A hűtőszekrényben való tárolásának egyik módja: a petrezselymet műanyag zacskóba tesszük, és úgy helyezzük hűtőszekrénybe. A másik módszer: tegyük a petrezselymet szárával együtt egy pohár vízbe és úgy tároljuk a hűtőszekrényben. A vizet kétnaponként cseréljük ki. Az őszi befőzéseknél a petrezselyem zöldjéről se feledkezzünk meg. A megmosott és apróra vágott leveleket keverjük össze sóval és tegyük kisebb üvegekbe. Még jobb módszer, ha a petrezselyem zöldjét szárával együtt napon, langyos sütőben vagy radiátoron (tűzhelyen) gyorsan megszárítjuk. Szép zöld marad és télen a friss petrezselyemével azonos lesz az. íze, illata. Meg akarta spórolni a lakbért A vancouveri rendőr, bizonyos Adams, új módszert „dolgozott ki” arra, hogyan lehet megspórolni a lakbért. Adams hirdetést tett közzé, s ebben felajánlotta: mindenkinek vigyáz a lakására, amíg a tulajdonos elutazik szabadságra. A fizetés csupán annyi, hogy ez alatt az idő alatt ő fog lakni a lakásban. A terv azonban nem vált be; Adams parancsnokának valamiért nem tetszett a javaslat. Mexikóból Arizona államba. Annak idején az amerikai légelhárítás jelezte az ismeretlen eredetű rakétát, de mivel nem tudták azonosítani, így inkább hallgatlak róla. V.. Az összezúzott petrezselyemlevelet arcpakolásra is felhasználhatjuk száraz, érzékeny bőr felfrissítésére. A petrezselyempépet összekeverjük egy evőkanál tejszínnel, egy kávéskanál kamillateával, kévé mézzel és felkenj ük a letisztított bőrre. A pakolást 10 percig hagyjuk az arcunkon, aztán langyos, majd hideg vízzel leöblítjük. Ha zsíros bőrre készítünk petrezselymes pakolást, akkor tejszín helyett joghurtot használjunk a pakolóanyag elkészítéséhez. Halak „kórháza” A Szovjet Tudományos Akadémia szibériai ichtyoló- giai intézetének kutatói érdekes jelenséget figyeltek meg. Azok a halak, amelyek az Angara felső folyásán úsznak, szívesen megállnak az Irkaina-tónál. A tajgában elterülő tó vize nagy mennyiségű olyan vegyületet tartalmaz, amelyek meleg 'forrásokból származnak. A kutatók véleménye szerint ezért az Irkana-tó gyógyhatású, és ezt a halak is megérzik. Kevesebb a gyerek, mint a kocsi Megállapították, hogy az utóbbi két év alatt Milánóban, Rómában, Torinóban és Nápolyban kevesebb gyerek született, mint amennyivel a gépkocsik száma nőtt. Az 1977. évi állapothoz viszonyítva ez az aránytalanság további 9 százalékkal növekszik. Hamis félkész termék A torontói rendőrség letartóztatott két pénzhamisítót, akik hamis ötdollárosokat gyártottak. A föld alatti nyomdában a technikai eszközökön kívül összesen 131 ezer dollárt találtak, természetesen mindegyik bankjegy hamisítvány volt., A bűnözők azzal védekeztek, hogy ezek nem hamis pénzek, hanem félkész termékek, amelyekből pornográf képekkel díszített emléktárgyak készülnek. A rendőrséget nem hatotta meg ez a mese és leállította az újfajta „souvenir” gyártását. A legrégibb ital Az emberiség legrégibb itala a víz mellett kétségkívül a bor. Megállapították, hogy a bortermő szőlőt már 9—12 ezer évvel ezelőtt termesztették. A szőlő őshazájának a Fekete- és a Kaszpi- tenger közötti területet tartják. T évémüsorok (Mező István rajza) Petrezselyem-tanácsok