Déli Hírlap, 1979. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-03 / 154. szám
A képernyő színházai TalálkQzások Veszprémben A vár vendége: az Agria Játékszín Ingyenes és egyéb néznivaló ♦ Felújítás, megújulás? Minden tévé- és filmfórumnak van hivatalos neve, mely tulajdonképpen minősít is. Ezeket az elnevezéseket a közhasználatban eléggé szabadon kezeljük; általában fesztiválról beszélünk. Nagyon fontos tudni, hogy a veszprémi tévés összejövetel nem fesztivál (parádé), hanem találkozó. Mert a televíziósoknak — minden más művészetek képviselőinél jobban! — szükségük van arra, hogy találkozzanak a közönséggel, a kritikusokkal, a társmüvészetek képviselőivel, s egymással is. Ezekre az alkalmakra a hatalmas műsorfolyamból — kollektív bölcsességgel és szigorral — kiemelnek néhány alkotást (az idén 14 drámai művet és 8 operát), melyek alkalmasak reprezentálni a nagy művészeti műhely alkotói törekvéseit. A verseny azonban csak egyik (bár kétségtelenül nagyon lényeges) vonulata a veszprémi programnak. A versenyműveket elsősorban a zsűri nézi (nézi újra), hiszen mi. nézők jól emlékszünk az alkotásokra a korábbi hónapok műsorából. Ámbár Veszprémben is jó ismét a képernyő elé ülni. hiszen egy nagy terem nézőterén egészen másként „szólalnak meg" az ismert darabok is. mint otthon a családi nyüzsgés közepette. Egyszóval soha és sehol nem néz úgy az ember televíziót, mint Veszprémben. Az alkotók számára tehát mindig nagyon sokat jelent — többet, mint a hivatalos felmérések —, miként fogadtatik egy-egy film vagy tévéjáték. (A kettőt egyébként folytonosan összekeverjük, s ebbe már a tévé művészei is belenyugodni látszanak.) A nézőtéren mindig ott ül az esedekes mű rendezője, operatőre, dramaturgja, s persze az írója, s a színházi emberek izgalmával nézik, várják a „becsapódást”. (Ha netán a közvetítésbe valami hiba csúszik, izgatottan felugrálnak, s rohannak a műszakhoz.) Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen ők azok, akik a legritkább esetben kapnak visszajelzést. Tapsot meg szinte soha. Egy neves rendező elmondta, hogy ő elsősorban a vidéki kritikákra figyel. Az indok: akik Békéscsabán vagy Zalaegerszegen írnak a produkcióról. azok nem ismernek, nem vagyok velük sem jó, sem rossz viszonyban — elfogulatlanok, vagyis őszintén írják meg benyomásaikat. A nyilvánosság miatt szorgalmazzák az ősbemutatókat is. Az idén 11 — még labor- szagú — film és tévéjáték került a veszprémi, illetve a Veszprém környéki közönség elé. Ezek után lehet vitatkozni. A filmet mindig kritikus „vezeti elő”, a szakma azonban soha nem az ő véleményére kíváncsi: a nézők megnyilatkozásait várja író, rendező, operatőr. (Elhangzott, hogy szükség lenne máskor is szerzői estekre, a tévés alkotók és a közönség találkozására.) És természetesen megszokott formája a találkozásnak a hivatalosan kiírt vita is. A fenti kommunikációs alkalmakon kívül voltak még az idén a Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiójának bemutatói, s vetítettek díjnyertes külföldi filmeket is. Mindebből nyilvánvaló, hogy a vendég nem lehetett jelen mindenütt. Én az operaprodukciókra. s arra a szakmai tanácskozásra figyeltem. mely „Az opera újabb otthona a televízió” címet viselte. Már a versenyprogram is igazolni látszott a címet (Hunyadi László, Othello. Barabbás, A telefon. Bájazzók stb.), a tanácskozás és a tervek még inkább. Az egész világon mindenütt a televízió egy-egy ország legnagyobb operaháza. .,ötven évig kellene egyfolytában vezényelnem. hogy annyian lássanak, halljanak. mint egyetlen tévéközvetítéskor'’ — mondotta Karajan a Spiegelnek adott nyilatkozatában. Ez a mondat szinte mottója lett a veszprémi tanácskozásnak. A világvárosok nagy operaházaiból — a horribilis költségeket nem kímélve — rendszeresen közvetítenék előadásokat a különböző tévétársaságok. A hazai szakemberek inkább a stúdióban készült operaprodukciók mellett foglaltak állást. Ezek jobban komponáltak, s inkább illúziókeltőek, mint a közvetítések. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai közönség igényeinek egyelőre jobban megfelelnek a 40—50 pei'ces produkciók. Szép példájaként láttuk ennek (versenyen kívül) Sztravinszkij Mavráját, Vámos László rendezésében. Ha tehát azt kérdezik, hogy a korábbi veszprémi találkozókkal szemben mi volt most az új — a több —, nyugodtan állítjuk: a nagy invencióval, s mesterségbeli tudással létrehozott operaprodukciók. Ebben (szemben a prózai művek filmes feldolgozásával) nincs versenytársa a televíziónak. Ami operatársulatokban szegény országban nagyon nagy dolog. ■ ■ Az ősbemutatókra viszont azért voltam kíváncsi, mert ebből a 11 műből is felsejlik, merre tart a tévédráma. Nos, mindenekelőtt megállapítható, hogy afc élő magyar irodalom és a tévé kapcsolata erősödött. (Néhány évvel ezelőtt éppen ezt szorgalmaztuk Veszprémben.) Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az ősbemutatóként látott darabok írói: Galgóczi Erzsébet, Szabó György, Be- reményi Géza, Csutka István, Kapás Dezső, Marosi Gyula—Kardos G. György, bertha Bulcsu, Rákosy Gergely.) A bemutatott művek színvonala természetszerűleg változó, de valamennyi napjaink izgalmas társadalmi problémáival foglalkozik, vagy a magyar múltat megismertetendő, fontos adósságot törleszt. Néhány egyébként rövidesen műsorra kerül. Ezek közül Bertha Bulcsú Fiirdö- igazgatójat (rendező: Várkonyi Gábor) és Galgóczi Erzsébet Üsző jégtábla című művét (rendező: Nemere László) ajánljuk a nézők figyelmébe. S okvetlenül tartsák számon a Prolifilmet, mely a mai negyvenévesek gyermekkorát mutatja be sajátos lírai, s ugyanakkor groteszk megközelítesben. Arra is van remény tehát, hogy a televízió rövidesen a magyar drámák legnagyobb színháza, illetve filmszínháza lesz. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy erre miért van szükség. GYARMATI BÉLA A Magyar Irodalomtörténeti Társaság május végen Miskolcon megrendezett vándorgyűlésének hat — a két világháború közti időszak szépprózájával foglalkozó — előadásának szövegét most megjelent júliusi számában közli a Napjaink. ..Azzal a meggyőződéssel tesszük ezt — fogalmaz a tanulmányok elé írt bevezető —. hogy mind a hat előadás, mind pedig az ülésszak vitájának felszólalásai olyan kérdéseket vetettek fel, amelyekre a válasz egyúttal felelhet mai szépprózánk nem kevés problémájára is ... Ugyanakkor megfogalmazódott olyan problematikus életművek és szerzők újraértékelésének szükségessége is, mint Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Márai Sándor, Szabó Dezső . ..” Zöldi László, az Élet és Irodalom munkatársa, e lapban heteken át folyt Ilyen gazdagok vagyunk? című vita szerkesztője a vita utóéletéről, tapasztalatairól, sajtóvisszhangjáról írt cikket Valami! káaiállMtik címmel. Bort ha Gábor riportjának témája, címe: A szakmunkás átváltozásai. Ebből idézzük egy szakmunkás szavait: „Nekem tizennégy hatvan az órabérem. Kettőnkre kellene egy kisegítő. Az időm felét nem a munkámmal töltöm, hanem olyannal, amit egy gyerek is megcsinálhatna mellettem. Ha lenne. Igv aztán én megyek el egy alkatrészért, egy csavarért, én hordom az anyagot. Hogy éri meg ez a gyárnak?” Vas István költészetét Po- mogáts Béla, tanulmányait Kőháti Zsolt elemzi. Versekkel Gyurkovits Tibor. Herceg Árpád. Hervay Gi&éllá, Isz- lai Zoltán, Pátkái Tivadar. Rózsa Endre, SzentmiTiályi Szabó Péter, Székely Dezső, Villányi László, Zentai László jelentkezik. A lap közli Ser- föiö Simon Otthontalanok című drámájának befejező folytatását. Somogyi Győző, Pető János és Zimányi Alajos egy-egy rajza mellett Barcsi Pál grafikái illusztrálják a Napjaink júliusi számát. SíDmgmal Dics őségvonalat hoznak létre a második világháború legádázabb harcai között számon tartott moszkvai csata hőseinek emlékére. 1941 telén 50 fasiszta hadosztály támadását állította itt meg a Vörös Hadsereg, s ezzel szerte- oszlatta a „villámháború” sikerének reményét. Az egykori hősi harcok helyén, a moszkvai, a kalinyi- ni, a kalugai, a tulai és a rjazanyis területen most 560 kilométeres hosszúságú dicsőségvonalat hoznak létre. A már meglevő hősi emlékműveket felújítják, másutt újakat emelnek, emlékmúzeumokat létesítenek. Sok helyütt győzelmi parkokat, fasorokat alakítanak ki. A dicsöségvo- nal fő tervezője a Szovjet Képzőművészeti Szövetség moszkvai szervezete. Megvalósításában mindenült részt vesznek a helyi munkaskol- lektivák, iskolák. # Bánffy György próbál (Folytatás az 1. oldalról) Így gondolta a Mátravidé- ki és az Észak-Magyarországi Intéző Bizottság is, amikor a városi tanácsot megkeresték az Agria vendégszereplésének gondolatával. Ha néhány kivételes eset volt is az egri nyári színház eddigi négy szezonja idején, amikor miskolci színházbarátok eljutottak a szomszédos megyeszékhelyre. általában nem jellemző, hogy sokat tudnánk a közeli város országra szóló produkciójáról. Feltételezve (sőt biztosan tudva), hogy itt is sokan kiváncsiak ezekre a színésznek, közönségnek egyaránt nagy élményt jelentő estékre, létrejött az egyezség: július 5- én lesz az első előadás. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli kró- nuvct. — i;í..íu: Yvi nyér ma; — iz.o.): 1 örveuyKoxiy v. — Iz.jü: A .uctCuo juaiszmna/.a. Dili. operett. — it.17: azimróniKUs könnyűzene. — 14.40: i\epek mesei. — íj.oO; Hírex. — Ij.íU; A Szovjetunió Honvédelmi ivxnuszteiiuma- íiciK iuVoszeneKara játszik. — 15.23: Koöin Hood. — 16.00: Ütközném — i6.0o: szentendrei Kiara es Vaiga András nótákat énekel; Laivaius György népi zene- kai a játszik. — 1u..j9 : jofcmulat- juk új daiieivételeinket. — 17.ÚU: Hűek. ütközően. — 17.07: Matulok stúdiója. — 17.34: Andor Ilona énekkaia énekel. — 17.45: A Szabó esaiad. — 16.15: Hol volt. hol nem vojt ... — 16.50: Esti Magazin. — 19.15: Wilhelm Furtwängler Beelhoven-muveket vezényel. — 20.IR): Belül és kivui. — 20.50: Színes népi muzsika. — 21.05; 'tudomány es gyakorlat. — 21.35: Regi híres énekesek műsorából. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Világtörténelem dióhéjban. — 2?.30: Németalföldi madrigálok. — 22.50: Meditáció — a mindennapok alkotó munkájáról. — 23.00: Glenn. Gould Bach-müvekét játszik zongorán és orgonán. — 24.00: Hírek. — 0.10: Koncz Tibor tanc- dalaiból. Petőfi rádió: 12.25 Látószög.— 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.25: BéiyeggyujtÖK- nek. — 13.30: Éneklő lijuság. — 14.00: Kettőtől hatig... — 16.00: Tip-top parádé. — 16.30: Hírek. — 13.33; Beszélni nehéz. — 18.45: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.05: Mozsár Imre nótákat énekel. — 19.20: Mahaszok és burunok közölt. — 19.30: Csak fiatalodnak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.06: Félóra a Mákvirág együttessel.— 21.36; Látogatás Németh Marikánál. — 22.45: Filmzene. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsesszfel- vételekből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Zenedoboz. A stúdió zenés kívánságműsora. Szerkeszti: Zakar János és Regős Zsolt. — Egészségünk védelmében. Dr. Pénzes Géza előadása. (Az egészséges turisztika, az utazás egészségügyi szabályai. Az autózás és a kempingezés. Milyen veszélyek léphetnek fel nyaralás közben?) — Részletek Mac Dermot Hair című musicaljéből. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika (A miskolci Egyetértés Mgtsz határában. — Évadzáró társulati ülést tartott a Miskolci Nemzeti Színház.) — Lap- és mü- sorelözetes. Televízió, l. műsor: 16.20: Hírek. — 16.25: Zenés ajándékkosár. — 17.30: Életet az éveknek”. —■ 18.05: Dél-alföldi krónika. — 18.35; üj városok ősi múlttal. — (Kerényi felv.) Megírtuk már, de most (az időpont közelegvén) szívesen megismételjük: a várban Madách Imre egyik korai színművét, a Férfi és nőt mutatják be. Az előadás nyilvános főpróbája július ötödikén, csütörtökön lesz, majd péntek, szombat, vasárnap. a három egymást kő. vető napon (hasonlóan a csütörtökhöz) nyolc órára várják a közönséget. A vendégjáték másik produkciója. Bethlen Miklós—Nemes- kiirty István Noé galambja című monodrámája a diósgyőri Táncsics téren levő református templomban lesz. A művet Bánffy György adja elő; és mi július 6-án. 7- én, este hat órára foglalhatunk helyet a, padsorokban. Vasárnap délelőtt tíz órakor a gyermekév alkalmából a Nemzetközi Gyermekalap ja19.00: Egészségünkért. — . 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.90: Tv-liíradó. — 20.00: Az Oneain csalad. — 20.50: Művészeti Magazin: — 21.40: Kockázat. Versenyben a világpiacon. —22.10: A veszprémi tévétalálkozó. — Kb. 29.10: Tv-hirado 2. Televízió, 2. műsor: 20.01: Mozart. és DonizetU-áriák. — 20.35: ..Óceánt szántó tengeröölény”. — 21.20: Tv-liíradó 2. — 21,43: Leonardo da Vinci. Tévéfilmsorozat, Szlovák televízió: 15.15: Hírek. —, 13.30: Festett Világ. — 16.25: Közép-szlovákiai híradó. — 16.55: Aulusok-motorosok magazinja. — 17.23: Katónak műsora. — 17.40: Esti mese. — 18.00: Tv-hírado.— 18.50: A iekete farkasok kiállása. — 20.00: Dokumentumműsor. 20.25: Könyvek. — 20.30: Tv- híradó. — 21.00: Japán zenés műsor. — 21.40: Hitek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Drozsnyik István kiállítása. — József Attila Könyvtár (12— 20) : Lengyel Lajos könyvművész emlékkiaiiítása. — Miskolci Galéria (10—18): Czeizing Lajos fotói. — Vasas Művelődési Központ (14—19); Munkásélet ’79. — Hermann Ottó Muzeum (10—10) : Ember és munka. — A kelták Eszak-Mugyarországon. — Herman Otuj-emléknáz (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — pénzek Diósgyőr életében. — Dé- ryné-ház (9—19) 2 Déryné Széppataki Róza- es Lévay Józseí- emlékszobák. — Miskolci Képtár (10—18) : 230 év magyar festészete. — Kondor Béla-emlék- kiáüitás. — Képzőművészet és fotográfia I. — Molnár Béla Ifjúsági és Üttöröház (10—18): Ut- töroházi szakkörök kiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BL'KE Agyő, haver Mb. szí. francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: í4, hn6, 8 óraka: KOSSUTH A tenger kedves szörnyei . Szí. olasz film Kezdés: 13 órakor Piedone Afrikában Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés: hnö, 7 órakor HEVES Y IVAN FILMKLUB Brúnó vándorlásai Szí. NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; 15, f7 ot'akor vura az előadások művészei a gyerekeknek adnak matinéműsort, és ezt bizonyára akkora érdeklődés kíséri majd, mint. a bevezető produkciót. Július 5-én este hatkora Kocsonya Mihály házassága című ingyenes néznivaló játék csábít a színháznézésre a Szabadság téren, és nem is lenne igazi közönségcsaloga. tó, ha vasárnapig nem ismételnék meg mindennap. összesen tizenegy előadás előkészületei kezdődtek meg tehát tegnap, és ezen mit sem változtat, hogy felújításról van szó. Szívesen vállalt, óhajtott megújulásnak nevezhetnénk a várható produkciókat inkább, és ha ezt a tényszerű közlés helyett kevésbé szárazon adjuk tud. túl, az azért van, mert a beszélgetés sem hasonlított a szokványos sajtótájékoztatókhoz. A rendező mellett sokan eljöttek azok közül, akik a produkciókért dolgoznak, és a vezető színészek közül ott volt Pécsi Ildikó, vala. mint Bánffy György és Inke László érdemes művész is. Ök mondták el, hogy a színész számára nincs nagyobb dolog, mint mikor a közön, ség ezrei után (Egerben több mint 60 ezer nézője volt a négy elmúlt évad előadásainak) újabb ezreknek játszhatnak, ha néhány előadás után nem kerülnek jelmeztárba a ruhák, raktárba a díszletek. A volt sikerekre emlékezők újabb sikerért próbálnak a diósgyőri várban. Mi csak egy praktikus szolgálattal segíthetünk nekik. Az előadásokra az Országos Filharmónia miskolci kirendeltségén. a tapolcai parkkönyvtarban. es kezdés előtt a helyszínen lehet je. gyet kapni. M— TÁNCSICS Bogáncs Magyar film Kezdés: fő, f'7 órakor FÁKLYA A vihar fia Mb. szí. ausztrál film Kezdés: 15, f7 órakor SZIRMA \ A dzsungel könyve Mb), szí. amerikai film Kezdés: 5, 7 órakor PETŐM A rejtelmes sziget Mb. szí. spanyol film Kezdés: íö, í7 órakor KRÚDY Apacsok Mo. szí. NDK film Kezdés: 6 órakor TAPOLCA, KERTMOZI Rítus Svéd film 18 éven felülieknek! Kezdés: este 8 órakor SAG VARI Police Python 337 Mb. szí. francia film 16 éven felülieknek! Másfél helyár! Kezdés: 5. 7 órakor VASAS PARK.MOZI Mindenkinek a maga keresztje Mb. szí. francia film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Felemelt helyár! Kezdés: este 8 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27; Külpolitikai klub. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.03: Népdalok, néptáncok. — 9.49: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zenekari muzsika. — 11.30: Énekegyüttesek parádéja. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Mai dalok. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.30: Hírek. —* 8.33: idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Kálmán Imre operettjeiből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.27: Orosz nyelvű hírek. —11.30; A Szabó család. Televízió, l. műsor; 9.00: Tévétorna. — 9,05: Óvódásuk film műsora. — 9.25: Idesüss! — 9.50: A hetedik kontinens ékszerei. — 10.15: Az Onedin család. — 11.053 Delta. A júliusi Napjaink