Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-25 / 147. szám
belföld GYÁSZÜNNEPSÉG GYŰRÖTT. Gyászünnepséget rendeztek Győrött tegnap a győr- szigeti temetőben levő mártírok emlékművénél a náci koncentrációs táborokban elpusztultak emlékére. Harmincöt évvel ezelőtt, 1944 júliusának első napjaiban indultak útnak a győri teherpályaudvarról a marhavagonokba bezsúfolt áldozatok első csoportjai a koncentrációs táborok felé. Dachauban, Auschwitzban és a többi haláltáborban több mint 5 ezer Győrből elhurcolt zsíró származású férfit, nőt és gyermeket öltek meg. A győri gyászünnepély jelmondata az alábbi volt: „Életüket kioltotta a gyűlölet, emléküket megőrzi a szeretet”. RAJZOSOK ÉS FAFARAGÓK TÁBORA TOKAJBAN. A több évtizedes hagyományoknak megfelelően, júliusban ismét táborozásra gyűlnek össze a tokaji művésztelepen az ország minden részéből érkező öntevékeny képzőművészeti szakkörök vezetői, majd pedig a szakkörök legtehetségesebb tagjai. A Tisza és a Bodrog összefolyásánál fekvő település vadregényes vidéke, ideális környezet lesz majd számukra az alkotáshoz. Középiskolás diákok részére is szerveznek júliusban kéthetes rajztábort, és vendégei lesznek Tokajnak, az ország különböző részeiből érkező fafaragók is. FELTÁRJÁK A CSÁSZÁRI PA. LOT AT, Római kori császári pa. lotát .tárnak fel Szombathelyen, a Járdányi Paulovics István rom. kertben. A hajdani Savaria helyén folyó rekonstrukció során korábban feltáratlan területeket is, átkutatnak a régészek. így bukkantak rá az antik város központjában állott hatalmas palotára. Kiderült, hogy a romkertben már évtizedek óta feltárt és ismert mozaikos terem nem a quirinus ókeresztény bazilikához tartozik, mint eddig hitték, hanem a császári palotához. A város szivében levő romkert helyreállítását több ütemben végzik. Jelenleg a középkorban e területen felépített belső vár és a székesegyház közötti részletek feltárása folyik. PASZTELLKÉK ÉS FAMETSZETEK. Gy. Szabó Béla kolozsvári festőművész „Forrá- sok-folyók, tavak-tengerek’’ című tárlata nyílt meg tegnap a szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Központban. A kiállításon a művész hetvennél több képét: színes pasztelljeit és feketefehér fametszeteit mutatják be. Gy. Szabó Béla fametsző művészetét a távol-keleti mesterekéhez hasonlítják, kiállításai világszerte nagy elismerést arattak. AlYYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Varga Lajosnak és Boiler Gizellának Gabriella; Nagy Kálmán, nak és Mizser Saroltának Judit; Sváb Andrásnak és Olasz Gyöngyinek Gyöngyi Szilvia; Szekeres Sándornak és Kovács Erzsébetnek Szabolcs; Kerényi Agos. tonnák és Sebestyén Gizellának Krisztina Adél; Elek Józsefnek és Nagy Borbálának Szabolcs; Arday Lászlónak és Mándoki- Tóth Máriának László; Réti Istvánnak és Bojtonovszki Annának István; Gál Imrének és Varga Erzsébetnek Péter; Kerekes Bélának es Nyírcsák Máriának Anita; Fekete Lászlónak és Bc_ senyei Tündének Andrea; Pável Istvánnak és Dobai Ilonának Krisztina; Honti Győzőnek és Takó Ildikónak Julianna; Tóth Lajosnak és Makula Máriának Mária; Horváth Józsefnek és Lakatos Juliannának Róbert; Kónya Károlynak és Kiss Vilmának Ildikó Zsuzsanna; Rétfalvi Károlynak és Gál Jolánnak Kornél; Szukut Lászlónak és Balog Máriának János; Szilágyi Litvánnak és Nagy Ilonának Ág. «es nevű gyermeke. # Súlyosabb baleset is történhetett volna — mint az a képből is kiderül. Szirmán, a Miskolci és a Magyar László utcák kereszteződésének környékén szombaton 11.30 órakor az MKV 82-56 forgalmi rendszámú autóbusza, amelyet Varga Géza, 36 éves gépkocsi- vezető, miskolci lakos vezetett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Hogy a frontális ütközést elkerülje, a vele szemben szabályosan közlekedő SG 24-88 forgalmi rendszámú, salakkal megrakott IFA tehergépkocsi az útpadkára hajtott, majd az árokba borult. A vétlen tehergépkocsi vezetője, Szarka János 30 éves miskolci lakos könnyebb sérüléseket szenvedett (Solymos László felvétele) Hét végi balesetek Miskolc városban és járásban négy baleset történt a hét végén. Sajóbábony belterületén szombaton 18.20-kor figyelmetlenül akart átszaladni az úttesten Sz. A. 3 éves sajóbábonyi kislány, s elütötte őt a Bukta Sándor 22 éves gépszerelő, sajóbábonyi lakos áitai vezetett személygépkocsi. A kisgyermeket súlyos sérülésekkel szállították a megyei gyermeriegészségügyi központba. A 3-as számú főút kistokaji el. ágazásánál tegnap 11 óra 15 perc. kor ittasan közlekedett személy- gépkocsijával Bárdos István 131 éves autószerelő, kistokaji lakos, s nem biztosított elsőbbséget a főútvonalon közlekedő Csapó Kálmán 55 éves cipész, miskolci lakos, motorkerékpárosnak. t)sz. szeütköztek s a baleset következtében Csapó Kálmán súlyos sérüléseket szenvedett. A vétkes személygépkocsi a baleset után nekiütközött a kereszteződésben álló, Faggyas Imre kistokaji lakos által vezetett személygépkocsinak is, s abban anyagi kár keletkezett. A Vörös Hadsereg és a Tapolcai út kereszteződésében tegnap 18.55-kor figyelmetlenül akart átszaladni az úttesten Kis Béla Zsolt 14 éves tanuló, miskolci lakos, s elütötte őt a dr. Gallér Ferencné 34 éves orvos-írnok, miskolci lakos által vezetett személygépkocsi. A fiatalember könnyebb sérülésekkel került kórházba. Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap délelőtt fél 10 órakor a Puskin utcában. Az UZ 13-61 forgalmi rendszámú személygépkocsi nem biztosított elsőbbséget a védett útvonalon szabályosan közlekedő CF 56-88 forgalmi rendszámú személygépkocsinak, s összeütköztek. Az utóbbi személygépkocsi a közeli ház kerítéséhez vágódott. Személyi sérülés szerencsére nem történt (P. I. felv.) Elhunyt Örkény István Megrendültén tudatjuk, hogy súlyos betegség következtében, 67 éves korában elhunyt Örkény István Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író, a Magyar írók Szövetsége titkárságának tagja. Halála pótolhatatlan vesztesége kulturális életünknek. Temetéséről később intézkednek. Kulturális Minisztérium Magyar Írók Szövetsége Csal eszperanlistáknai Nemzetközi ifjúsági eszperantó építőtábor nyitotta meg kapuit tegnap Szolnok megyében, a Jászsági Állami Gazdaságban. A külföldi és magyar eszperantista fiatalok három héten át az új szőlők telepítésében és a szőlőültetvények gondozásában segédkeznek. Megvizsgálták: Tiszták-e az üzletek? A környezeti kultúra javítására tett, egy évvel ezelőtti központi intézkedések sok területen hoztak bizonyos eredményeket, országos viszonylatban azonban változatlanul sok még a tennivaló — állapította meg az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség visszatérő vizsgálata alapján a Belkereskedelmi Minisztérium vezetői értekezlete. Az OKF egy éven belül másodszor ellenőrizte a fővárosban és tíz megyében — 650 élelmiszer- és 430 vendéglátó üzletben — a környezeti kulturáltság helyzetét. A vizsgálatok az üzletek több mint felében észleltek valamilyen hiányosságot a boltok külső képében, belső rendjében, tisztaságában, a higiéniai követelmények betartásában. Az élelmiszerüzletekben továbbra sincs megoldva a folyamatos takarítás, különösen csúcsforgalmi időben változatlanul piszkosak az eladóterek, az önkiszolgáló kosarak. S ez nem írható csak a létszámhiány és a növekvő forgalom számlájára, hozzájárul a bolti dolgozók felelőtlensége, nemtörődömsége, sőt a vásárlók sokszor elítélhető magatartása is. Sok helyen — elcsúfítva a városképet — az utcán tárolják a göngyöleget, s az ellenőrzés nem egy esetben találkozott még az üzletek előtti italozással is. A vendéglátó üzletekben az egy évvel korábbihoz képest kedvezőbben alakult a helyzet, javult a mellékhelyiségek, a mosdók felszereltsége, tisztábbak — leglábbis az ellenőrzött helyeken — a W. C.-k, melyekből viszont sok helyen hiányoztak a tartozékok, a szappan, a törülköző, de még a vízöblítő csavarok, a piperepolcik, a kézszárítók is, amelyeket pedig többször pótoltak. Az OKF ellenőrizte a múlt év tavaszán kiadott miniszteri rendeletek — mellékhelyiségek használati díja, takarítási pótlék, ruhatárak üzemeltetése — végrehajtását. A vállalatok, a szövetkezetek, anyagi lehetőségeikhez mérten a korábbinál több üzlet felújítását, tatarozását, karbantartását vették tervbe- A vendéglátásban 600 üzletben korszerűsítették, felújították a mosdókat, a mellék- helyiségeket, szerződéseket kötöttek a szemét, a hulladék folyamatos elszállítására, s a nagyob üzletek bejárata előtt is helyeztek el szemétgyűjtőket. Megkezdődtek a felvételik Örkény István 1912. április 5-én született Budapesten. A műegyetemet végzett fiatal vegyészmér. nők első írásai a 30-as években, a Szép Szó című folyóiratban je. lentek meg; ennek írói köréhez tartozott. A későbbiekben a Magyar Csillag, az Ellenzék, a fel. szabadulás után az Üjhold, a Csillag és más irodalmi lapok közölték írásait. Meghatározó élménye volt a második világháborús katonai szolgálat, a hadi- t fogság, amelyből 1947-ben tért haza. 1949-ben az Ifjúsági Színház dramaturgja, 1951—53 között pedig a Magyar Néphadsereg Színháza dramaturgiájának mun- > katársa volt. Kezdeti írásait helyenként szűr. realista vonások jellemezték, korai müveiben elsősorban a polgá. ri élet zsákutcáját ábrázolta. Alkotó munkássága az elmúlt két évtizedben teljesedett ki. Erős intellektualizmustól áthatott írá_ saitól nem idegen az irónia sem. Első ízben IS55-ben, a Hóvihar, ban című kötetéért kapott József Attila-díjat, ugyanezt másodízben 1987-ben, a Kossuth-díjat pedig 1973-ban kapta meg. A Munka Érdemrend arany fokozatával 1972-ben tüntették ki. Örkény István időtálló müvek egész sorát alkotta. „Tótok” és „Macskajáték” című színműveit világszerte bemutatták, több országban, így a Szovjetunióban, jelenleg is műsoron vannak. Ki. váló elbeszélő, egyik legjelesebb prózaírónk volt. Más munkái mellett erről tanúskodnak a „Koránkelő emberek” riportjai, elbe. szélései, s műfajteremtő alkotásai, az egyperces novellák, ősz. szegyűjtött munkái Időrendben címmel jelentek meg. Ma reggel országszerte megkezdődtek az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák. Az idén a felsőoktatási intézmény 630 nappali tagozatára több mint 35 ezren jelentkeztek, a felvehetők számánál kétszer többen. A jelentkezőknek a felvételiken az elérhető legmagasabb pontszám az idén is 20 pont, amiből legfeljebb 10 pontot hozhatnak magukkal a gimnáziumokból vagy szakközépiskolákból a próbálkozók és újabb tíz pontot szerezhetnek a felvételin. A felvételi vizsgákat az intézmények többségében a hét végén befejezik , néhány intézményben pedig a jövő héten zárulnak a vizsgák. Ezt követően a felvételi bizottságok döntenek, és az eredményekről írásban értesítik a pályázókat. Az elutasítottak, de fellebbezésre jogosultak 8 napon belül nyújthatják be a fellebbezést, az egyetemhez, a főiskolához, a miniszternek, illetve az illetékes főhatóság vezetőjének címezve. A fellebbezéseket augusztus végén bírálják el. külföld WASHINGTON. A ka pitat lista világ hét vezető hatal- j mának június végén Tokió- í ban sorra Uerüiő gazdasági 5 csúcskonferenciájával foglalkozva az amerikai sajtó ki! ' emeli, hogy a találkozón » legfontosabbá tennivalóként ismét megpróbálnak valamiféle közös álláspontot kidolgozni a nyugati országok gazdasági életét sújtó válság leküzdésére. A The New York Times képletes kifejezésével élve: „a találkozó résztvevői számára a legnehezebb olyan hajózási térképek kidolgozása lesz, amellyel elkerülhetik a gazdasági viharzónákat”. BONN. Két nyugatnémet miniszter utazott Szaúd-Ará- biába. Hans Dietrich Genscher külügy- és Otto Lambsdorff gazdasági miniszter az olajárakról tárgyal vendéglátóival, Khaled királlyal, Fahd trónörökössel és Szaúd Al-Fejszal herceg külügyminiszterrel. TOKIÖ. Carter amerikai elnök ma megkezdte hivatalos programját Japánban. Az amerikai vendéget és feleségét ma reggel fogadta Hiro- hito császár, Japán uralkodója. A császári palotában lezajlott rövid, ünnepélyes fogadtatás után Carter a miniszterelnöki rezidenciára in- dult, ahol megkezdi tárgyalásait Obira Maszajosi japán miniszterelnökkel. TEHERÁN. Üjabb összegzésekről érkeztek hírek az iráni Khoramshahrból. Hivatalos források szerint a tartományban élő arab nemzetiségűek egy csoportja iá. madást indított egy helyi rendőrőrs ellen, súlyos anyagi kái’Okat okozva, személyi sérülés azonban nem történt. Emlékezetes, hogy a hónap elején, a térségben számos áldozattal járó, heves összecsapások voltak az autonómiára törekvő arabok, s a kormánycsapatok között. A hatóságok akkor megállapodásra jutottak az arab lakosság képviselőivel, elégedetlenséget szül azonban, hogy . az egyezmény egyes pontjai azóta sem kerültek megvalósításra. I BEJRUT. Az izraeli légierő tegnap délután Dcl-Libanon- ban három l'alu ellen intézett támadást.' Az izraeli gépek a Szaida kikötőváros környékén levő Akuba, Tufahta és Szehmor településeket bombázták és lőtték rakétákkal. Első jelentések szerint a támadásnak a polgári lakosok közül számos halálos és sebesült áldozata van. KABUL. Mint a Bakhtar afgán hírügynökség beszámol róla. június 23-án reggel az áprilisi forradalom ellenségei Kabul egyik kereskedelmi negyedében, a Csand. raval bazár közelében gyülekeztek, zavargásokat akartak kelteni és fegyveres akcióhoz folyamodtak. A kabuli lakosok segítségével a biztonsági erők emberei hamarosan letartóztatták a hazaárulókat. Kabulban rend és nyugalom van. Mint a belügyminisztérium képviselője elmondta, rögtön az ellenforradalmi akció kirobbanása után biztonsági intézkedéseket hoztak a békés lakosság védelmére. A rendőrség és a biztonsági erők embereinek a lázadás leverésében a város lakosai nyújtották a legnagyobb támogatást. A lázadás előkészítését külföldi imperialista és rekaciós körök támogatták — hangsúlyozta a minisztériumi képviselő. deli hírlap. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc várost Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527 Postacím: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság 18-223: belpolitikai rovat 18-224: várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221 — (Cladja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15 3527 Postacím: Miskolc 3501 PL: no — Felelős kiadó: VERES MIHALV Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17.. 3525 Telefon: 16-213 - Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209 apróhirdétéé Miskolc m- város Tanácsa V. B. Vasgyári Kórház Rendelőintézetéhez ■ felveszünk egy gyógytornászt. Jelentkezés: Miskolc III, Kerpely A. u. L, lszi_ l-e* uafca.