Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-08 / 6. szám

SP Örökzöld téma a miskolciaké a szó Megfelelő helyet Egressy Gábor szobrának A Vasgyárban, a kohászati vendégház közelében, a villa­mosvágány mellett áll magárahagyottan, funkcióját vesztetten a nagy drámái színész: Egressy Gábor szobra. Egressy Gábor, a magyar színjátszás úttörője 1808-ban született, részt vett a Miskolci Nemzeti Színház megnyitásán is, színpadi pályafutása alatt sok nagyszerű alakítással véste be nevét a magyar színjátszás aranykönyvébe. Sokan megkérdezik, hogy miért áll ez a szobor a kohászat közelében, hisz ez úgy hat, mintha a színház belső udvarában Déryné szobra helyett egy kohászt ábrázoló szobor díszelegne. Az igazság az — és a fiatalabbak ezt nem tudhatják —. hogy ennek a szobornak addig volt létjogosultsága ezen a he­lyen, amíg a háta mögött a vasgyári művelődési ház műkö­dött, amelyben a Jószerencse népszerű szinjátszógárda tartot­ta nagy sikerű előadásait és ahol a színházi átépítés idején a Nemzeti Színház is évekig vendégszerepelt. Mint tudjuk, az életveszélyessé vált kultúrház a lebontás sorsára került és helyén szép zöldövezet, park van az ott­felejtett szoborral. A miskolci közterek Kossuth-, Petőfi-, Szemere-, Lcvay- szobrai társaságába a hasonló stílusban megmintázotl Egressy Gábor-szobor is bcsorakozhatna, például a hangulatos, ligetes színházi belső udvaron, ahol minden bizonnyal lehetővé vál­na a szobor ápolása is, és a színházi világnapok alkalmával még koszorú is kerülne a talapzatára. A régi talapzaton viszont a gyár dolgozói minden bizony­nyal szívesen látnák a gyáralapító Fazola Henrik szobrát, (ebben az évben lesz halálának 200. évfordulója). K. B. Miskolc Felavatták ♦ Szemtanúja voltam, ami­kor szilveszter éjszaka „fel- avatták” a Vörösmarty ut­cában ezt a világító KRESZ- táblát. „Stílszerű” volt az avatás: pezsgősüveget csaptak hozzá. Sajnos, az üveggel ren­delkezők személyazonosságát nem sikerült megállapítani. Egy bizonyos: a palackdobó Zúg a lakás, zúg a ház is Lassan két hónapja zavar­ja egy állandósult zúgás a nyugalmunkat. Jelentettük már az illetékes házkezelő- ségnek is, ám hiába vizsgál­tatta ki a MIK a 2-es soron levő lakásokban a keverő­csapokat, s a lefolyókat, ezt az elviselhetetlen zajt csak nem szüntették meg. Külö­nösen az éjszakai órákban elviselhetetlen az egész, hi­szen aludni sem tudunk miatta. Idős nyugdíjasok va­gyunk, s bizony ez alaposan kikezdte már az idegeinket. Végre szeretnénk tudni, van-e remény arra, hogy be­látható időn belül biztosítják a jól megérdemelt nyugal­munkat. Dudás Lajos Miskolc, Kuruc u. 43. sz. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalattól kapott válasz sze­rint az elviselhetetlen zajt az épületben levő vízvezeték­szerelvények tömítésének ter­mészetes elhasználódása okozza. Emiatt rezonál a ve­zetékrendszer. A tömítések kicserélése a bérlőkre tarto­zik. .A MIK illetékesei fel­szólították az érintett lakó­kat, hogy cseréljék ki a tö­mítéseket. A felszólításnak azonban nem tettek eleget. Az Ingatlankezelő Vállalat szakemberei ismételten felül­A műjégpálya fejlesztéséért A Csavaripari Válla­lat 2. sz. Gyárának dol­gozói állandó f igyelem­mel kísérik megyénk és Miskolc város fejlődé­sét. épülését, szépülé­sét. A város lakosságá­val együtt örülünk min­den egyes létesítmény építésének, átadásának, így volt ez a műjégpá­lya átadásánál is. Is­merjük a jégpálya to­vábbfejlesztésével. be­fedésével kapcsolatos terveket is. Gyárunk kollektívája úgy határozott, hogy társadalmi munkánk­kal hozzá kívánunk já­rulni a fejlesztéséhez. A befedéshez szükséges különböző csavarféle­ségeket társadalmi munkában elvállaljuk legyártani — anyag- és bérköltség nélkül. A Csavaripari Vállalat 2. sz. Gyára gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetői Kiss László, Miskolc, Csabai kapu: Sem a lakcímét, sem a mun­kahelyét nem jelölte meg le­velében. Panaszával — ha még ez ideig nem történt ügyében semmi — szeretnénk érdemben foglalkozni. Ám vagy a lakcí­mére. vagy a munkahelyének megjelölésére szükségünk van. Telefonon is közölheti. Bükkfalvi Ferenc, Miskolc, Fülep József u. 28. sz.: Levele rendkívül figyelemre­méltó, néhány részletkérdést azonban szeretnénk tisztázni. Kérjük: látogassa meg rovatun­kat. Csordás József, Miskolc, Kom- lóstető 44. sz.: A Fényképész Szövetkezet, tu­domásunk szerint, már vissza­adta a sikertelen felvételek árát. Lapunkon keresztül is el­nézést kérnek a kudarcért. Karácsony után bármelyik lakótelepen biztosra mehetünk: tudniillik biztos, hogy lakóte- lepszerte megtalálhatjuk a leveleiket pergető, díszeiktől megfosztott karácsonyfákat. Termé­szetesen nem. egy csomóban, jóllehet évek óta rimánkodik a MIK, a köztisztasági vállalat, hogy lehetőleg egy helyen gyűjtsék össze a tisztelt lakók a kopaszodó, s funkciójukat vesz­teit fákat. Mindhiába. Újra és újra a fentihez hasonló kép fogadja a jámbor járókelőt. Úgy tűnik, a felhívások pusztá ba kiáltott szóként, visszhang nélkül maradnak. Ily rövid vol­na az emlékezetünk? S L. József Miskolc, Vörösmarty u. Ki takarítsa a mi járdánkat? Milyen gumiabroncs szerelhető a gépjárműre? Számos olvasónktól kap­tunk levelet, amelyekben azt kérik: ismertessük, hogy 1978. évi december 31. nap­jával a műszaki KRESZ-ből milyen rendelkezéseket kel­lett végrehajtani? Alinak idején lapunkban is­mertettük a 23 1975. KPM számú rendeletét, más néven műszaki KRESZ-t. Ez a jogszabály a forgalomban lévő jármüvek műszaki feltételeinek biztosítá­sára több szakaszos határidőket állapított meg. Ennek megfele­lően 1978. évi december hó 31. napjáig kellett felszerelni a sze­mélygépkocsi kerekeire, vala­mennyi tengelyére az azonos szerkezetű (vagy diagonál vagy radiál stb.) gumiabroncsokat. Sokan úgy gondolták, hogy a pótkerékre ez a rendelkezés nem vonatkozik. Ezt nem hin­nénk, mert a jogszabály ki­mondja, hogy motoros jármű­vön, valamint pótkocsin az azo­nos tengelyen lévő kerekekre csak olyan gumiabroncsok sze­relhetők, amelynek méretei és egyéb műszaki jellemzői azo­nosak. Az „azonosság” tehát a ten­gelyen lévő kerékre vonatkozik, de a „nem azonos” gumiab­roncsokat nem lehet felszerel­ni. A tűzoltókészüléket a teher­gépkocsikon, vontatókon, autó­buszokon és trolibuszokon kell tartani. Ugyancsak az év utolsó nap­jáig kellett felszerelni a moior- kerékpárowal a távolsági fény­szórók bekapcsolt állapotát visz- szajelző lámpákkal. Ki kellett cserélni azokat a hangjelzőket, amelyek hangere­je — 7 méterre a jármű előtt — gépkocsi esetében 98—120, motorkerékpár,. mezőgazdasági vontató — és lassú . jármű . esetében 90—120 dBA-nál több. Az év végéig a gépjármű hát­só kerekének sárvédőjét fel kellett szerelni a hátsó kereke­ket hátulról teljes szélességük­ben takaró — nem merev anyag­ból készült — kiegészítő sárvé­dővel. A kiegészítő sárvédőnek annyira kell lenyúlnia, hogy a jármű terhelt állapotában a ki­egészítő sárvédő alsó szélétől a hátsó kerék alsó oldalához hú­zott érintő az úttesttel legfel­jebb 15 fokos szöget zárjon be. A kiegészítő sárvédőn világító, illetve fényjelző berendezést el­helyezni nem szabad. 1979. január 1-től minden mo­toros járművön készenlétben kell tartani az izzólámpák min­den fajtájából legalább egy-egy darabot, a cseréhez szükséges szerszámot és mindenfajta biz­tosítékot. Az állati erővel vont jármüvekre és kézikocsikba há­tulról 750 négyzetcentiméter fe­lületű, ferde piros-fehér csikó- zású fénj'visszaverö táblát kell elhelyezni. Dr. Sass Tibor Korábban olvastam a DH- ban, hogy mi történik akkor, ha a bérházak előtt nem tisz­ta a járda. Azt írták: felelős­ségre vonják a hanyag ház- felügyelőt. Nomármost. én csak arra volnék kíváncsi, hogy nálunk vajon kit von­nak felelősségre? A mi épü­letünknek ugyanis nincsen házfelügyelője. S ha csak ez adna panaszra okot... De hasonlóan nagy gondunk, hogy az itt élő ki­lenc család számára összesen egyetlen hulladéktároló kuka áll rendelkezésre. Korábban volt több is, ám az egyiket valakik eltüntették, a mási­kat hivatalból vitték el. mert lyukas volt. Azt remél­tük. hogy kapunk helyettük másikat. Hiábavaló remény volt, hiszen azóta sem érke­zett utánpótlás. Lakásaink­ban fűtünk, a hamu és a ház­tartási hulladék kilenc ott­honból igencsak tetemes, az egyetlen kuka a napi hulla­dékmennyiségnek a feléhez is kevés. Ezért aztán van aki csak úgy a földre önti, van célozni még tudott. Megér­demelné, hogy a dijat ö fi­zesse. Mártmint a tábla rend­betételének diját. K. Gyula Miskolc lös társaságunk — az or­szág sok tájáról összegyűlve — már évek óta együtt tölti a szilveszter éjszakáját Mis­kolcon. A korábbi évek kel­lemes emlékei miatt termé­szetesen nagy várakozással érkeztünk most is a kedves városba, a Vándor Sándor utca 8. sz. alatt lakó ba­rátunkhoz. Vésztőről, Buda­pestről, Ernődről utaztunk idáig, s jókedvünk éjfélig remekbe szabott volt. Éjfél­kor ugyanis — amikor a ti­zedik emeletről le akarunk menni az elsőre, hogy B. ú. é. k.-ot köszöntsünk — kide­rült, hogy be vagyunk zár­va. A lift két emelet között állt, kikapcsolva. Oda se neki — vigasztalt házigaz­dánk, menjünk a szomszéd lépcsőházba, a tetőajtón át. (Ez a vészkijárat!) Az is zárva volt. Kulcs se volt benne. A hangulatunkat azonban nem lehetett elrontani, ne­kivágtunk gyalog, mivel­hogy barátunk biztatott: vizsgálják a panaszra okot adó helyéetet, s amennyiben még mindig nincs változás, a vállalat elvégzi a szükséges tömitéscseréket —, természe­tesen a bérlők költségére. visszafelé már úgyis Hittel jöhetünk, hiszen a házfel­ügyelő nénit megkéri majd, hogy nyissa ki vagy a tető­ajtót, vagy tegye üzemké­pessé a liftet. Ám ott is hiába csengettünk, a ház- felügyelő ajtaja nem nyílt ki. Eszembe jutott Árkus Jó­zsef a tévé Parabola című műsorában elhangzott jegy­zetének címe: Szilveszter­kor minden lehet! És meg­jelentek lelki szemeim előtt a közelmúlt tragikus ese­ményei: lakástűz Ózdon, Dunaújvárosban... S ugyanakkor láttam: a jó­kedvű lakók csoportos tűzi­játékot rendeztek az új esz­tendő tiszteletére. Még rágondolni is bor­zasztó, mi lett volna, ha az égő csillagszórók tüzet lob- bantanak valahol. Hiszen a lift kikapcsolva, a vészkijá­rat zárva, házfelügyelő se­hol ... Papp Jánosod Budapest A napokban kint jártam Lyukóbányán, az egyik isme­rősömnél, volt ráérő időm. hát betértem az egyik bolt­ba, ahol három fiatalember beszélgetésének váltam ön­kéntelenül fültanújává. Nagy hangon magyarázták: amíg a bánya a meddőt a felszínre hordja, addig bizony nekik aranyéletük lesz. Számukra a meddőhányó valóságos kin­csesbánya, hiszen naponta két kocsi szenet is kimezgerél- nek. Kíváncsi voltam, meg­kérdeztem hát. vajon mit hoz a konyhájukra ez a „kin­csesbánya”? Felelet: van úgy, hogy kocsinként 5—600 fo- intot, olykor 700-ért is ka­pós. Módfelett csodálkoztam, legkivált azért, mert ha jól számolok, két kocsi szénnel már megvan egynek-egynek a napi 1000—1200 forintja. Nem hiszem, hogy helyes volna, ha ilyen könnyen szer­zett kereseti forrást hagy­nánk életerős, munkaképes emberek számára nyitva. Ügy vélem, okvetlenül fel kell er­re hívni az illetékes szervek figyelmét. Gy. E. Miskolc aki a park bokrai mögé szór­ja ki a kukából kiszorult szemetet. Nem valami szív­derítő látvány a járókelők­nek. Panaszunkat már igen sok­szor elmondtuk a MIK-ben, válaszként azonban csak ígé­reteket kaptunk. Jó lenne tudni, hogy végre teljesül­nek-e az ígéretek. Gönczi Jánosné Miskolc, Deák tér 3. A bérlők panaszát a Mis­kolci Ingatlankezelő Vállalat­nak tolmácsoltuk. Jogosságát elismerték. A vállalat veze­tői ígérik: két héten belül takaritó személyzetet bizto­sítanak az elhanyagolt épü­lethez, s egy hulladékgyűjtő kukát adnak. Elnézést kér­nek a Deák tér 3. szám alatt lakóktól. A MISKOLCIAKÉ A SZÓ Rovatvezető: Radvánvt Éra Levélcím: Déli Hírlap szerkesztősét* 3537 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszkv M te. Telefonszám! 11-81

Next

/
Oldalképek
Tartalom