Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-21 / 18. szám

belföld ADRIA-VEZETÉK. A két­milliárd 340 millió forintos beruházással, magyar és cseh­szlovák összefogással épülő Adria kőolajvezeték magyar- országi szakaszán, a Kárától Százhalombattáig terjedő 105 kilométeren a csehszlovákiai Pardubice-i Plynostav Vál­lalat 20. számú építésvezető­ségének munkásai dolgoznak. A 105 kilométeres szakaszon auguszusban már a műszere­zést és a telemechanikai be­rendezések kiépítését végzik, megindulnak a nyomáspró­bák, hogy szeptember 10-re, a kitűzött határidőre készen álljon a vezeték. ŰRTÁVKÖZLÉS. A világ­űrben keringő műholdak te­levízió-rádió-, telefon- és te­lexjelzéseit ezentúl Magyar- ország is rendszeresen kapja és közvetíti. Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhe­lyettese tegnap felavatta ha­zánk első űrtávközlési földi állomását, a Bakony lábánál, Taliándörögdön. MA: HANGVERSENY. Ma este 7 órakor kezdődik r Vasas Művelődési Köz­pontban a Miskolci Szimfo­nikus Zenekar hangverse­nye, Mura Péter vezényleté­vel. A műsorban Erkel Hu­nyadi-nyitánya, Liszt Les Preludes, Kodály Galántai táncok című szerzeményei, valamint Visky Hegedűver­senye (közreműködik Gál Károly) hangzanak el. NYÍLIK AZ ILLATOS HU­NYOR. A Mecsek egyik védett fekvésű völgyében, a romantikus Máré vár környékén, egész télen át nyílik a hegyvidék ritka szép virága: az illatos hunyor. Más években is előfordult, hogy a tél egy-egy enyhe időszakában elő­bújtak a halványzöld, illatos vi­rágok, de a mostani folyamatos virágzás rendkívüli jelentőség­nek számít. Minden bizonnyal a változékony — mégis inkább a kora tavaszihoz hasonló — de­cemberi-januári időjárással függ össze. Amint a mecseki erdészek megfigyelték: a kis virágok jól „állják a sarat”: esőben és hó­ban egyaránt virítanak. A hideg sem árt nekik, védi őket a völgy kedvező mikroklímája, csak a szirmok megfeketedett széle jel­zi a fagy-csípést. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 3. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négytalálatos szelvénye 119 fogadónak volt, nyereményük egyenként 62 ezer 240 forint. Három talála­tot 12 766 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 290 fo­rint- A kéttalálatos szelvé­nyek száma 340 041 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. ANYAKÖNYVI HÍRFK SZÜLETETT: Gyurkó Lászlónak és Sebők Margitnak Attila; Oravecz Lász­lónak és Fodor Katalinnak Lász­ló; Bukovics Gyulának és Gi- bárszki Katalinnak Norbert; Ki- ovszky Jánosnak és Vaskó Er­zsébetnek János; Kanyov Bar­nabásnak és Kasznyik Ilonának Lóránt Barnabás; Faragó Imré­nek és Koncz Ilonának Imre; Dervarics Istvánnak és Kurcsik Ibolyának Ferenc; Csikó László­nak és Hankó Máriának István; Laczkó Barnának és Majkó Má­riának Gabriella; Viktor Jenőnek és Fónad Erikának Nikoletta; Kovács Józsefnek és Konkoly Máriának Mónika; Béres Dezső­nek és Radványi Irénnek Ildi­kó ; Bohák Lászlónak és Bari Ágnesnek Hajnalka; Valkó Jó­zsefnek és Ujj Magdolnának Viktória; Rózsa Jánosnak és Ko- reny Piroskának Attila János; Nagyváradi Andrásnak és Sza- szák Margitnak Tímea; Hopo- tovszki Gyulának és Sidlovics Katalinnak Balázs; Rostás And­rásnak és Pap Évának Ramóna Éva; Zsova Istvánnak és Nagy Ilonának Tímea; Bordás József­nek és Lakatos Valériának Ka­talin; Csóka Zoltánnak és Laka­tos Évának Viktória nevű gyer­meke. 3^c Budapesten, a Belgrád-rakparton, a Matróz-csárda előtt tegnap reggel Pores Gyula 27 éves műszerész, budapesti lakos személygépkocsijával megcsúszott és beleesett a Dunába. A kocsinak utasa nem volt, a vezető kiúszott, és sérülést nem szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Pores Gyula személygépkocsiját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Bemutató vadászat Bogácson A laskagomba szezonja Már szedik a laskagombát a borotai Egyesülés Terme­lőszövetkezetben, ahol ötödik éve jól jövedelmez ez az üzemág. Használaton kívüli, régi gazdasági épületben te­remtették meg a feltételeit a gombatermesztésnek. A las­kagomba oltott szalmabálá­kon sarjadzik a különleges hőmérsékletű termekben. Az idén, a ZÖLDÉRT-tel közö­sen, fejlesztik az ágazatot, hogy a külföldi keresletet ki tudják elégíteni. A fodrozott szélű, húsos gombatányéro­kat az NSZK-ba szállítják. Az idén mintegy tízvagon-' nyi exportra van lehetőség. A friss rakományt három he­tenként küldik a borotai gombaházból, ahol most van a laskagomba-termelés fő­idénye. Géprablás — betegség miatt Amíg alkudozott — elfogták Alkudozások közben sike­rült ártalmatlanná tenni a pakisztáni géprablót Karachi- ban a repülőtéren — jelentik a hírügynökségek­A PIA pakisztáni légitársaság vezetője és a gép személyzete együttes támadással szerelték le a gépeltérítőt, aki kétmil­lió dollár váltságdíjat köve­telt túszaiért. A 42 utast szál­lító gépből a rabló előzőleg 19 személyt szabadon enge­dett. Egyetlen géprabló kerítette hatalmába pénteken a PIA pakisztáni légitársaság Suk- kurból Karachiba tartó gépét. A légikalóz eredetileg Bom- bayba akarta irányítani a gé­pet, a pilóta azonban üzem- anyaghiányra hivatkozva a Karachi repülőtéren szállt le, s ott megkezdődtek az al­kudozások. Mint Nur Khan, a légitár­saság elnöke közölte, az álar­cos géprabló kétmillió dollár­nak megfelelő összegű vált­ságdíjat követel a túszok sza­badon bocsátásáért és tovább­ra is Bombayba akar utazni, revolverrel és kézigránát- ij tál felfegyverzett férfi úgy nyilatkozott, hogy nem terro- : rista, és nincsenek politikai indítékai. A magas váltság­díjra azért van szüksége, f mert súlyos beteg és Indiá­ban akarja kezeltetni magát. Azzal fenyegetőzött, hogy kö­vetelésének elutasítása esetén felrobbantja a repülőgépet. A pakisztáni hatóságok fel­ajánlották a légikalóznak, hogy akár az országban, akár külföldön a lehető legjobb orvosi kezelést biztosítanak számára, de a géprabló, aki a feltételezések szerint pa­kisztáni állampolgár, nem válaszolt erre az ajánlatra. Kürtszó, , vadászat, teríték Borsod több vadásztársasá­ga rendez bemutató vadásza­tot az év első negyedévében. Legközelebb 24-én, kedden a bogácsi Hór-völgye vt tag­jai adnak ízelítőt a meghí­vottaknak — köztük a megye valamennyi vadászmesterének — a vaddisznóvadászatból. A bemutató fő célja az, hogy a vadászmesterek a gyakorlat­ban is láthassák, tanulmá­nyozhassák a vaddisznóvadá szat megszervezését, a haj­tők eligazítását, a puskások irányítását, a vadászat közbe­ni jelzéseket, és nem utolsó­sorban a „teríték” elkészíté­sét. Az intéző bizottság ezek­ben a napokban értékeii a vadásztársaságok elmúlt évi munkáját. A vizsgálatokon „terítékre” kerül az élővad­befogási, -kilövési tervteljesi- tése ugyanúgy, mint az ál­lománynövelés, az etetők és sózok építése, karbantartása. A magasabban fekvő terü­leteken gazdálkodó vadász- társaságok hivatásos vadá­szainak télen sem kevesebb a feladata. Lovas szánokkal, lánctalpas erőgépekkel tör­nek utat a vadetetőkhöz, ez­zel is segítve a vadállomány áttelelését. hiszen a magas hó tetején képződött kemény jégréteg pár lépés után fel- sebzi az eleség után járó va­dak lábát. Miskolcon még nincs járvány Látogatási tilalom a kórházakban külföld A Borsod megyei Köz­egészségügyi és Járványügyi Állomás tájékoztatója sze­rint 1978. január 22-től, va­sárnaptól Borsod-Abaúj- Zemplén megye valamennyi kórházában, egészségügyi in­tézményében látogatási tila­lom lép életbe. A határozat meghozatalá­nak indoklását is megadta a KÖJÁL. Elmondották, hogy a megyében egy-két szór­ványbejelentésen és egy kol­légium lakóinak robbanás- szerű megbetegedésén kívül nem észleltek influenzajár­ványt. Miskolcon pedig szin­te a nullával egyenlő a meg­betegedések száma. De — és épp itt a lényeg — a jár­ványt meg kell előzni­Ugyanis a Szabolcs-Szat- már megyei KÖJÁL tájé­koztatása szerint a megye székhelyén és több városban is, nagy hirtelen megemelke­dett az influenzás megbete­gedések száma. A betegség többnyire a középiskolásokat, a kollégiumokat, a szakmun­kásképző intézeteket érin­tette. Azt minden miskolci tud­ja, hogy Szabölcs-Szatmár megyéből nagyon sokan in­gáznak Borsod megyébe. Az ingázással együtt a fertőzés lehetőségét is magukban hor­dozzák. Ezért kellett, és ezért ésszerű a hozott határozat Ez időtől a megyében az anya- és csecsemővédelmi tanácsadás is szünetel. Gépjármükárok Az Állami Biztosító sajtóankét ja A gépjármű-biztosítás idő­szerű kérdéseiről tárgyaltak tegnap sajtóankéton az Álla­mi Biztosító központjában. Gerebenics Imre vezér- igazgató elmondotta, hogy ma már milliárdos értékekkel szá­mol a gépjármű-biztosítás. A múlt évben például a ne­gyedmillió károsultnak több mint egymilliárd forintot Mai kommentárunk: Leértékelt egészség... amíg a kész ét tart Higgyék el, nem vagyok szőrszálhasogató, nem akarok a kákán is csomót keresni, de ami sok, az sok. Több élelmiszerboltban for­dultam meg az elmúlt napokban, és nem egyben halmokban láttam hevereszni a Rodon elnevezésű cigarettát. Ugye, ez eddig természetes. Csakhogy a Rodon-halmaz fölött egy csalogató, vásárlásra ingerlő felirat olvasható: régi ár hat forint, új ár négy. Már éppen a zsebembe nyúlok a négy forintért — ilyen leérté­kelést bűn kihagyni! —, hogy vegyek egy csomaggal, mikor két do­log villan föl emlékeimben. Az egyik, hogy nem dohányzom (mond­juk, ez elhanyagolható mozzanat). A másik, hogy dohánygyáraink január egytől minden csomagra ráírják — rendelettel kötelezték őket erre —, hogy a dohányzás ártalmas az egészségre. Namármost. Mit vár ilyenkor egy laikus? Á Rodon (nem hazai termék) eladatlan. Nosza, emeljünk rajta két forintot, — legyen hát nyolc —, ha már nincs rajta a dphán3'zástól visszariasztó felirat. Ha emeljük az árát, úgy végképp nem veszi meg senki, tehát hatáso­sabb, mint a hazai gyárak idézett felirata a hazai termékeken. Az ármérséklésnek (gondoljunk a téli—nyári szezon végi vásárra) egyetlen oka, magya-ázata (s most gondoljunk ismét a Rodonra), mentsége lehet: el kell adni a portékát. Ez a dobozonkénti kétforin­tos engedmény végeredményben burkolt reklám; vásárlásra és do­hányzásra serkentő dopping. Ne szívjuk mellre! i Se a füstöt, sem ezt a csábítónak tűnő feliratot. ; D. T. B. I térítettek meg, a kötelező biztosítás alapján 625 millió, f a cascóra 410 millió forintot fizettek ki. A vezérigazgató összefog­lalta azokat az idén, január elsején életbe lépett intézke­déseket, amelyek egyrészt a biztosító adminisztrációs < munkáját egyszerűsítik. Más­részt a gépjármű-tudajdono- . soknak nyújtanak kedvezmé­nyeket, tovább gyorsítják az ügyintézést. A számla nélkü­li kárrendezési módszernél például eddig 5 ezer forintig térítették meg a javítás költ­ségeit készpénzben. Az idén az összeg felső határa a sze­mélygépkocsi új értékének 20 százaléka lehet. Egyszerűsö­dik a cascó-károk rendezése is. Megszűnt például az ele­mi károknál, a lopásnál, a rablásnál, a szélvédőüveg-tö- résnél stb. alkalmazott 100 forintos önrészesedés, és nem í számítják fel az 50 százaié- f kos kezdő vezetői pótdíjat j sem. Esz bariton szaxofont bérelne kb. féléves időtartamra a Mis­kolci Nemzeti Színház. Bejelen­téseket a titkárságra kérjük. j IR-es Wartburg (alvázsérült) ' eladó. Érdeklődni * DoTnicki Jó­zsef, Balázsdiák u. 24., 18 óra után, vasárnap egész nap. Megtört szívvel, mély fájda­lommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a felejthetetlen férj és édesapa Jónás József életének 50. évében, üzemi bal­eset következtében elhunyt. Te­metése január 22-én, vasárnap délután 14 óra 30 perckor lesz a tiszalúci temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132., 16-672., 35-380 Titkár ság: 18-223; bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap kiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft, — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomda ipari Vállalatnál. - Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 BREZSNYEV-ÉLETRAJZ ANGOLUL... A Pergamon Press angol—amerikai kiadó Londonban megjelentette az L. I. Brezsnyevről szóló „Rövid életrajz” című köny­vet, angol nyelven. A kötet­hez maga Brezsnyev írt be­vezetőt. Képünkön: az érde­kes kiadvány London egyik könyvkereskedésében. PEKING. Szombaton dél­előtt Pekingben másodszor ült tárgyalóasztalhoz Ray­mond Barre francia miniszter­elnök és vendéglátója, Teng Hsziao-ping kínai miniszter­elnök-helyettes. A tárgyalá­sok középpontjában ezúttal a kétoldalú kapcsolatok alaku­lása áll. ATHÉN. Hétfőn grafikai kiállítás nyílik az athéni gö­rög nemzeti képtárban XIX. és XX. századi magyar al­kotók műveiből. A tárlat 130 grafikát mutat be a Magyar Nemzeti Galéria gyűjtemé­nyéből. FIRENZE. Pénteken Firen­zében géppisztollyal agyon­lőttek egy 27 éves rendőrt, egy másikat pedig megsebe­sítettek. A két rendőr egy el­lopott kis tehergépkocsit akart ellenőrizni, amikor az isme­retlenek — feltételezhetően terroristák — tüzet nyitottak rájuk. BILBAO. Négy álarcos fegyveres pénteken körülbe­lül 100 ezer dollárnak meg­felelő összeget rabolt el Bil­bao Basauri nevű elővárosá­nak egyik bankjából. A rend­őrség feltételezése szerint az ETA újabb akciójáról van szó. HANOI. Az elmúlt 48 órá­ban végrehajtott kambodzsai támadások nyomán súlyosbo­dott a helyzet Vietnam és Kambodzsa határtérségében. A vietnami külügyminiszté­rium péntek délután erről tá­jékoztatta az MTI tudósítóját. ISZTAMBUL. Egy U—21 típusú ameril: i könny ű­utasszáliító repülőgép péntek délután óta eltűnt Sinop tö­rök varos közelében, amely mellett a Fekete-tenger part­ján egy amerikai légi tá­maszpont és Radar-megfi- gyelóállomás épüli. A gép öt személlyel a fedélzetén Isz­tambulban szállt fel, hogy as onnan 600 kilométer távol­ságra fekvő t imaszpontra szállítsa utasait, akik az 1975 óta bezárt támaszpont ame­rikai kontingenséhez tartós­nak. STOCKHOLM. Január 17— 19. között tartotta ülését Stockholmban a magyar— svéd áruforgalmi vegyesbi­zottság. A magyar svéd áru­forgalom az elmúlt évben számottevően fejlődött. Érté­ke mintegy 15 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évi, és meghaladta a 6,1 mii. liárd forintot. Ezen belül a Magyarországra irányuló svéd export növekedett erőtelje­sebben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom