Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-09 / 85. szám
f? 1 A Minisztertanács ülése Rendelet a beruházások állami Gondot okoz a hullámverés A Bodrog apad, a Tisza árad Űgy tűnik, levonult az első jelentősebb árhullám a Bodrogon. Ennek a reményének adott hangot ma reggeli beszélgetésünk során Síitán Márton, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese. Ma reggel 6 órára ugyanis a Bodrogon a vízszintmérö a tegnap délben mért értékhez kénest 10 centiméteres apadást jelzett. A vízmagasság jelenleg (i8(i centiméter. Annak ellenére, hogy megkezdődött az apadás, még mindig ezen a területen van a legtöbb gondja a védekezőknek, elsősorban az erős lehűlés és az erős széllökések miatt. Ez utóbbiak következtében ugyanis igen nagy a hullámverés — különösen azokon a területeken, ahol új gátakat, töltéseket építettek, s ezeket nem védi még erdősáv. A hullámverés megakadályozására fóliát, illetve rőzsesort fektetnek le. A gátak egyelőre jól „állják a sarat”, ám néhol továbbra is szivárgások, átázások, fakadó vizek mutatkoznak. Ezeken a helyeken felkészültei; az esetleges beavatkozásra. Annak ellenére, hogy már megkezdődött a lassú apadás, tegnap Sárospatak külterületén ismét l<: kellett telepíteni egy veszélyeztetett családot, A Felsö-Tiszán tovább tart az áradás. Az elmúlt 24 órában 14 centiméterrel emelkedett a víz szintje. Ma reggel ö órakor Tokajnál 732 centimétert mutattak a vízmércék. Itt a legtöbb gondot az okozza a vízügyieknek, hogy a dél-borsodi területeken a nyári gátakat több helyütt is átvágta a víznyomás, így a nyári gátak őrizte területek víz alá kerültek. A Tisza Zemplénagárd—Kenézlő közötti szakaszán első-. Kenézlő és Tiszakeszi között másod-. Tiszakeszi és Ujlő- rincfalva között pedig ugyancsak elsőfokú készültséget tartanak. A hullámverés-ellen itt is megkezdték a védekezést, Tiszapalkonya és Tiszaszederkény térségében fóliatakarót és rozsét fektetlek le a gátakon. Az éjszaka folyamán a védekezés munkálataiban 550 Vízügyi dolgozó vett részt. Ma a délelőtti órákban (helyi ,idő szerint) a thaiföldi fővárosban. Bangkokban szállt le az a repülőgép, amelyet még szerdán térített el három íülöp-szigeti terrorista. A gép fedélzetén a merénylőkön kívül, 12 íülöp- szigeti légügyi alkalmazott tartózkodik. Mint ismeretes, a gépeltérítők csütörtökön a légitársaság igazgatóhelyettese „fejében” hozzájárultak az utasok szabadon bocsátásához. Azóta a gép nagy utat járt be. A manitai felemelkedés után először Észak-Bor- neóban szállt le. ahol az éjszakát töltötte, ma léora reggel Kuala Lumpurtba repült. A malaysiai főváros repülőterén a gép két órát vesztegelt, majd elindult Bangkokba. Végső céljukként a terroristák Líbiát említették. Ford megvétózza a/ Izrac'-lobbv javaslatát Strauss bei Park a Tanácsház téren A Miskolcon járó emberek gyakran kérdezik mostanában: miért túrták fel a Tanácsház téri parkot? Mit építenek a helyére? A gyalogjárók- megállnak és az építőket faggatják. Nézik a munkásokat, a gépeket. Kicsit aggódnak, mert a szerszámok között még több volt a csákány, mint a lapát és az ásó ... (Riport a 3. oldalon.) (Ágotha Tibor felvételei) Tavaszi szünet Becsben Tavaszi szünet kezdődik a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséért folyó tárgyalásokon Becsben. A tegnapi, utolsó. Ülésen a szünet előtt Lahoda csehszlovák küldött rámutatott: a szocialista országok legutóbb előterjesztett módosító javaslata új helyzetet teremtett a tárgyalásokra. — Steenwijk holland delegátus a NATO nevében tett nyilatkozatot és ebből kiderül: aNATO-orszá- gok továbbra is — régebbi elgondolásukhoz híven — egyoldalú katonai előnyöket kívánnak elérni. A tavaszi szünet után május második felében kezdődnek meg az új plenáris tárgyalások. Günter Wallraff leleplező cikkének hatására a sarokba szorított Franz-Josef Strauss, a nyugatnémet CSU vezetője beismerte, hogy valóban találkozott Spinozával Bajorországban. — Ford bejelentette, hogy vétójogával él. ha a törvényhozás növelni akarja az Izraelnek nyújtott segélyt. A Fehér Ház két és negyed milliárd dolláros segélyt óhajt adni Izraelnek, és ezt az amerikai törvényhozás az Izrael- lobby inspirálására félmilli- árddal rlövelni akarja. Az ízFord legújabb nyilatkozata tulajdonképpen kiállás a választási harcban legtöbbet támadott Kissinger mellett. Hiszen Kissinger „lépésről lépésre” politikájának „eredményeképpen” nyitott kaput Szádat az USA számára, majd kezdett tárgyalni a Közös Piac országaival, és ezt a közel-keleti politikát veszélyeztetné az Izrael-lobby befolyására megnyilvánuló törvényhozási magatartás az USA-ban. Egyben nehezítené az USA megbízottjának közvetítő tárgyalásait Libanonban akkor, amikor a Földközi-tengere ii és a Közel- Keleten egyaránt harmadik erőként helyet kereső Franciaország megbízottja ugyancsak Libanonban próbál közvetíteni. — Strauss beismerése akkor hangzott el a nyugatnémet parlamentben, amikor Schmidt kancelFagymentes, de borult éjszaka után hajnalban 3—7 (Miskolc) fok volt a hőmérséklet országszerte. Napközben felhős, hűvös időre számíthatunk, széllel, itt-ott kisebb esővel. A hőmérséklet napközben 7—12, este 5—1.0 fok között alakul. rael-lobby az Egyiptomnak nyújtott kölcsönnel indokolja javaslatát. A Közel-Keletet érintő amerikai kötélhúzás a törvényhozás és a Fehér Ház között, egybeesik azzal, hogy egyrészt Szadat európai kőrútján most már Jugoszláviában tárgyal, és Jugoszlávia is fontolóra veszi hadianyag-eladását Egyiptomnak, másrészt Libanonban Ford megbízottja és a francia kormány küldöttje egyaránt közvetíteni igyekszik a szembenálló felek között. lár a Közös Piac legutóbbi sikertelen csúcsértekezlete után kénytelen volt bejelenteni: a szervezet „nincs jó állapotban”. Valóban, a tőkeerős NSZK és a vele rivalizáló FranViaórszáj együttesen lekörözi a szervezet kisebb államait, és ez nehezíti az európai összefogásra irányuló francia elgondolást. A rivalizáló NSZK ugyanis az USA- ra és a szovjet—amerikai enyhülésre támaszkodva politizál, így akarja megakadályozni a francia szupremáciát a Közös Piacon belül. Ezek a rivalizálások mutatkoztak Szadat nyugateurópai látogatásának különböző reagálásaiban, és ez befolyásolja az USA közel-keleti ingadozását Izrael és Egyiptom között. MATE IVAN Bangkokba érkeztek a géprablók Uírntttgyarásal: Hűvös idő Vcgccl: Líbia o #T A METRIPOND Mérleggyár fehérgyarmati gyáregységében 13 kilogrammtól 120 000 kilogrammos súlyhatárig sokféle méleget gyártanak hazai és külföldi megrendelőknek. Az idén SO millió forint értékben állítanak elő különböző mérlegeket. Üj termékük a csecsemőmérleg, amelyből 1500 darabot készítenek az idén. (A képen: szerelik a csecsemömérlegeket.) Vili. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM 1976. APRILIS 9., PÉNTEK HÍRE: 80 FILLER Ma délelőtt Megkezdte imkájál a KISZ menyei ÉÉIgiise ünnepi külsőségek között több mint 70 ezer ifjú kommunista képviseletében, 220 küldött részvételével ma délelőtt a csanyiki Ságvári Iindrc KlSZ-vczetőképző iskolában megkezdte munkáját a „KISZ Borsod megyei küldöttgyűlése. A KISZ-megyebizottság zászlajának fogadása után felhangzott „A párttal, a néppel egy az utunk” kezdetű dal, majd Szabó Pál, a KISZ Borsod megyei Bizottságának titkára nyitotta meg a tanácskozást. Köszöntötte a megjelenteket, közöttük Pul- lai Árpádot, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát, dr. Bodnár Ferencet, az MSZMP KB tagját, a Borsod megyei Pártbizottság első titkárát, Szabó Jánost, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagját, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjét, Varga Gábornét, a megyei tanács elnökhelyettesét, Kovács Kál- mánnét, az SZMT titkárát és dr. Koleszár István rendőr ezredest, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét. A küldöttgyűlés az ügyrendnek megfelelően megválasztotta a munkabizottságokat. majd Török László, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára fűzött szóbeli kiegészítést a beszámolóhoz. (A küldöttgyűlés lapunk zártakor még tart.) Szolidaritási nagygyűlés A Palesztin Felszabadítási Szervezet hazánkban tartózkodó delegációja ma délelőtt Leninvárosba látogatott. A vendégeket elkísérte Kiss Károly, az MSZMP KB tagja, a SZOT alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság alelnöke. A városnézést követően a déli órákban a Tiszai Vegyikombinátban tesznek gyárlátogatást. Délután fél 2-kor a TVK gépgyár forgácsoló üzemében, a palesztin nép iránti szolidaritás jegyében rendezett nagygyűlésen vesznek részt a vendégek, melyen előadást tart Kiss Károly. ' Eligazodni a paragrafusok közötl (CIKK AZ 5. OLDALON) támogatásáról A Minisztertanács tegnap ülést tartott. Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar—lengyel gazdasági együttműködési áldandó bizottság március 29— 3l-e között Varsóban tartott üléséről. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott az ülésszak során aláírt egyezményekből és jegyzőkönyvekből adódó feladatok végrehajtására. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a tavaszi mezőgazdasági munkák helyzetéről szóló jelentést és határozott a további teendőkről. A Minisztertanács a pénzügyminiszter előterjesztése alapján határozott a vállalati eszközökből megvalósuló beruházások állami támogatásának rendszeréről. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az Országos Vízügyi Hivatal elnökének jelentését hazánk nemzetközi vízügyi kapcsolatainak eddigi alakulásáról. A Minisztertanács a hivatalos külföldi utazások észszerű keretek között tartása és a takarékossági szempontok fokozottabb érvényesítése érdekében határozatban szabályozta a külföldi kiküldetések rendjét. A Hajdú megyei mezőgazdasági nagyüzemek egy csoportjának kezdeményezése' alapján a mezőgazdasági és élelmezésügyi, a pénzügy-, valamint az igazságügy-miniszter javaslatára a kormány hozzájárult a Hajdúsági Agráripari Egyesülés megalapításához. A kormány ■ ezután egyéb ügyeket tárgyalt.