Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
belföld DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK MOZAMBIKKAL. A Magyar Népköztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság kormányai a mindkét fél számára előnyös kapcsolatok és együttműködés elő- mozditása érdekében 1975. június 26-i hatállyal diplomáciai kapcsolatot létesítettek nagyköveti szinten. BOLGÁR TURISTÁK. A Bulgáriába látogató magyar turisták száma az elmúlt évi 78 000 helyett az idén előreláthatólag a 100 000-ret is meghaladja. Hazánkban is több bolgár turista tartózkodik most a megszokottnál, többségük csoportosan autóbusszal érkezik, s Budapesten kívül Szegedre és Pécsre látogatnak el közülük sokan. Néhány — főként veteránokból álló — turistacsoport a különböző helységek bolgár hősi emlékművét is érinti magyarországi körútja során. A BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG ÜLÉSE. A Budapesti Pártbizottság Katona Imre első titkár elnökletével tegnap ülést tartott. Az ülésen részt vettek a kerületi pártbizottságok első titkárai, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesei, a budapesti társadalmi- és tömegszervezetek vezetői és a pártbizottság osztályvezetői. Az ülés napirendjén szerepelt az MSZMP KB 1975. július 2-i üléséről szóló tájékoztató. Somogyi Sándor, a pártbizottság titkára az 1975. évi országgyűlési választások tapasztalatáról, Érnyi Kálmán, a pártbizottság titkára a KB 1974. december 5-i határozata végrehajtásának tapasztalatairól adott tájékoztatót. Ezt követően az ülés megvitatta a pártbizottság 1975 második félévi programját és munkatervét. Az ülésen részt vett és felszólalt Bisz- ku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. LEVÉLDARÁZSFAJOK. A Zirci Természettudományi Múzeum kutatói „feltérképezik” a Bakony levélda- rázs-faunáját. Az utóbbi években 10 szerző összesen 92 levéldarázsfaj elterjedését írta le tudományos dolgozatában. Az új bakonyi lelőhelyek a fajok elterjedéséről nyújtanak adatokat. Találtak olyan levéldarázsfajokat is, amelyek a Kárpát-medencében eddig ismeretlenek voltak. PERETRIX LOMBTRÁGYA. Sikeres kísérletek után a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál megkezdték a Peret- rix lombtrágya nagyüzemi gyártását. Az év végéig ösz- szesen 1000 tonnányit állítanak elő a nitrogént, foszfort és káliumot, valamint mikroeleméket tartalmazó folyékony „növénytáplálék”-ból. A folyamatos gyártással egy- időben felkészülnek a jövő évi kapacitásnövelésre is. A tervek szerint 1976-ban már 4000 tonnányit állítanak elő az értékes lombtrágyából — ez a mennyiség összesen két- milió hektárnyi területre lesz elegendő. A Peretrixet elsősorban a gyümölcsösökben használják majd, de növeli a hozamot a szőlőkben, a gabonatáblákon és a cukorrépaföldeken is. FELTÁRJÁK A BAZILIKÁT. Somogyváron folytatják az I. István korabeli építészeti emlékek 1972-ben megkezdett feltárását. D r. Bakay Kornél, a Somogy megyei Múzeumok igazgatóba, a somogyvári kutatások régészeti vezetője többek között elmondotta, hogy szeptember végéig tart a somogyvári bazilika teljes feltárása, illetve az ugyanott feltételezett XI. századi ispánsági palota nyomainak kutatása. A Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Pécsett a nemzetközi néptánc-találkozót. Képünk: a nagy sikert aratott várnai népi együttes. t Gyorsított eljárással a bírásán előtt Halálos balesetek Solt község belterületén egy tehergépkocsi elütötte a kerék n haladó Bognár János iá éves tsz-nyugdíjas, helybeli lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset oka, hogy Bognár János kivilágítatlan kerékpárral. féktávolságon belül a tehergépkocsi alá esett. * Baranya megyében, a pel- lérdi vasútállomáson Bere- mend felé közlekedő személyvonat halálra gázolta Korsós József 40 éves gépkocsirakodó, pellérdi lakost, aki szabálytalanul a sínekre ment. * Győrött, az Országos Baromfiipari Vállalat központi telepén épületbontás közben a tetőszerkezet rászakadt Szabó Sándor 45 éves segédmunkás, töltéstavai lakosra, aki a helyszínen meghalt. * Zala megyében, Murasze- menye község határában a kavicsbánya közelében játszás közben Orsós Ferenc hétéves tanuló a vízbe esett és megfulladt. Felhívás! A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztálya és a miskolci íoo. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet a munkaviszonyban nem álló felnőtt korú nők részére, esztergályos szakmában gyorsftott szakmunkásképző tanfolyamot indít. A tanfolyam kezdete: 1*75. szeptember. Képzési idő: másfél év; heti 30—33 órában, az igényekhez rugalmasan alkalmazkodó időbeosztással. A résztvevők a képzés ideje alatt 020 forint, társadalmi ösztöndíj-szerződéskötés esetén 1120 forint havi ösztöndíjban, valamint a szakmunkástanulókat megillető egyéb kedvezményekben (üzemi étkezés, utazási kedvezmény, munkaruha stb.) részesülnek. A szakmunkásvizsga letétele után szakmunkás munkakörben való elhelyezésüket és ennek megfelelő bérezésüket biztosítják A tanfolyamra jelentkezhetnek': a szakmunkásvizsga letételéig 20. életévüket betöltő, g általános iskolai végzettséggel rendelkező, munkaviszonyban nem álló miskolci, vagy olyan Vidéki nők, akik a képzés ideje alatt a Miskolcra való bejárást meg tudják oldani. Jelentkezői lehet: a B.-A.-Z. megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézetnél (Miskolc, Széchenyi u. 35.) 1975. augusztus 15-ig, Igazságügyi szerveink egyre gyakrabban élnek, a gyorsított eljárás büntető törvény, könyvben biztosított lehetőségével. A BTK szerint azokban az ügyekben, amelyekben a tényállás egyszerű, hat napon belül bíróság elé állíthatják a gyanúsítottat. Sikora Wladyslaw enciánkék színű Polski Fiatjával ér. kezeit a hidasnémeti határátkelőhelyre. A 38 esztendős krakkói mérnök a vámosok kérdésére elmondta, hogy 250 forintot visz haza. A kesztyű- tartó tartalma azonban mást bizonyított. 58 darab ötszáz- forintos s 114 darab százforintos, 775 bolgár leva és 300 NSZK-márka . került elő. A Miskolci Járásbíróság a bűn. teilen élőéletű lengyel állampolgárt hathónapi, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A pénzt elkobozták. Az ítélet jogerős. F. Sándor ügyében is jogerős ítélet született. A többszörösen büntetett előéletű fiatalember június 30-án barátaival több száz forintot elivott. Némi lelkiismeretfurda- lása támadt az eldorbézolt pénz miatt és elhatározta, hogy egy kis ajándékkal engeszteli ki szerető hitvesét. A Széchenyi utcán levő Tulipán divatházban inge alá rejtett egy női blúzt és megpróbálta ellopni. A bíróság lopás vétsége miatt hathónapi, tíz szá. zalékos bércsökkenéssel járó javító-nevelő munkára ítélte. Kollárcsik István, a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat másodgépkocsivezetője június 30-án elég tetemes mennyiségű alkoholt fogyasztott. A vállalat telephelyén ittasan beült egy Bárkas típusú kocsiba és elhatározta, hogy autókázik egyet. Nem jutott messze, mert a Huszár utcán már igazoltatta a rendőrSZULETETT: Botkó Istvánnak és Dienes Ibolyának Ibolya; Kapás Zoltánnak és Chraara Klárának Attila Zsolt; Bató Józsefnek és Taksás Ibolyának Gábor; Pál Józsefnek és Sipeki Erzsébetnek László Csaba ; Szeles Sándornak és Csellár Erzsébetnek Anita; Nyikes Sándornak és Stubnya Juliannának Edina. Csapkó Jánosnak és Plósz Margitnak János; Irhás Bertalannak és Lakatos Margitnak Margit; Pallay Sándornak és Nyitrai Zsuzsannának Sándor; Erdős Jánosnak és Szemán Máriának Csaba János; Kalapos Ottónak és Czeg- lédi Máriának Ottó Gergely; Sárközi Miklósnak és Bodnár Valériának Miklós; Balázs Sándornak és Elek Juliannának Tímea; Sós Miklósnak és Fekete Emerenciá- nak Miklós; Bodnár Miklósnak és Dudás Mártának Zsuzsanna; Bodnár Bertalannak és Veres Máriának Gábor; Spitzmüller Györgynek és Csörsz Rózának Judit; Beregi Andrásnak és Jakab Máriának András; Olajos Viktornak és Stadler Ilonának Csaba Tibor; Zsoldos Gyulának és Földi Máriának Norbert; Dojcsák Istvánnak és Árvái Erzsébetnek Henrietta; Tóth Lászlónak és Lé- nárt Irénnek Péter; Barnovszky Györgynek és Valach Erikának Beáta; Orbán Ferencnek és BeNem apad Az ismét melegre fordult időjárás tetemes vízmennyiséggel apasztja a Balatont. A szakemberejhfcszerint nyáron a napi átlagos párolgás meghaladja a 3 millió köbmétert, de előfordul, hogy , egyetlen napon több mint 4 millió köbméterrel apad a Balaton vize. A mostanihoz hasonló időjárásban naponta csaknem egy centiméterrel csökken a majdnem hatszáz négyzetkilométer területű tó vízszintje. Az évi párolgás három évtizedes átlagban eléri a 360 millió köbmétert. A levegőbe szálló hatalmas víztömeg ellenére nem keletkezik nagyobb zavar a tó járőr a fentűnően szabálytalanul haladó kocsi 20 éves sofőrjét. A Miskolci Járásbíróság dr. Kovács György vezet, te tanácsa nyolchónapi börtönbüntetésre ítélte Kollárcsi- kot és kötelezte,, hogy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetését is töltse le. Két évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották. Az ítélet nem jogerős. hiuya Magdolnának Róbert Ric- Uárd; Kozma Vilmosnak és Kelemen Máriának Éva; Horváth Zoltánnak és Hankó Valériának Mónika nevű gyermeke. házasságot kötött: Steiner László és Vasvári Mária; Tóth Tamás és Héri Zsuzsanna; Jávori Tibor és Litkei Erika; Iván József és Mészáros Irén; Molnár István és Walter Rieta Gisela; Jászberényi Tibor és Novak Ilona; Bálint János és Tóth Katalin; Kunfalvi László és Eeskó Erzsébet; Béres József és Szaká- !bs Éva; Kreszivnik Árpád és Vincze Márta; Szabó László és Mátyási Dóra; Farkas Zoltán és Frlgyik Vilma; Demkő László és Adám Piroska; Ondraschek Iván és Török Éva; Somod! László és Cserhalmi Judit. MEGHALT: Fekete Imre 69 éves; Margittal Gyuláné (Kovács Mária) 61 éves; Ködmön Péter 65 éves; Nagy József 25 éves; Vígh István 9 hónapos; Procsányi Vilmos 61 éves; Tóth Sándorné (Fodor Borbála) 73 éves; Király Sándor 61 éves; Fekete Tiborné (Harangi Klára) 77 éves; Binda Józsefné (Csehik Mária) 79 éves; Dojkó Antalné (Sinka Rozália) 82 éves korában. a Balaton vízháztartásában. A csapadék éves átlagban nagyjából kiegyenlíti a párolgás okozta veszteséget. A Zala folyó és a beömlő patakok másodpercenként átlag 17 köbméter vízzel táplálják a tavat és ebből a mennyiségből jut a Sió feltöltésére és öntözésre is. Az idei csapadékmennyiségből megfelelő készletet tároltak a tóban, a fölös meny- nyiséget az utóbbi két hétben leengedték a Dunába. A nagy arányú vízforgalomnak köszönhető, hogy a magyar tenger vize a nyár legmelegebb heteiben is friss és üdítő hatású. Nyúltenyésztők, figyelem! 1975. július 8-án 17 órakor Miskolc, Kossuth u. 1. sz. alatt az ÁFÉSZ tanácstermében járványos mixomatezis elleni védekezés tárgyában előadást tartunk. Minden nyúltenyésztő saját érdekében jelenjen meg. ANYAKÖNYVI HÍREK OELI HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkasoan Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztői C8ALA LÁSZLÓ. Szerkesztőségi SS21 Miskolc. Bajcs.v-Zslllnszky u. 15 Postacím: 3507 Miskolc Pt 99 Telefonközpont: 86-132 16-674. 35-880 Titkán 9áa 18-223. bel- es várospo’ltlka 16-225; kulturpolloka: 18-226: sportrovat 18-222. levelezés: 18-221 - Kiadja: s Borsoo megye Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15 Postacím: 35(h Miskolc. Pt 178 - Felelős kiadó VERES HIHALV Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u 15—17 Telefon- 16-213 - Terjeszti- e Magyar Posta Kaohate a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál Előfizetési dll egy hónapra: 20 FT _ index: 25 951 - Készült s Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. - Felelős vezető- SZEMES ISTVÁN külföld MOSZKVA. Koszigin szovjet miniszterelnök fogadta Fourcade francia gazdasági- és pénzügyminisztert, a francia küldöttség vezetőjét a szovjet—francia állandó vegyes bizottság tizedik ülésszakán. A szovjet—francia együttműködés fejlesztéséről folytattak baráti légkörű eszmecserét. — Fourcade, Patoli- csev szovjet külkereskedelmi miniszterrel vitatta meg részleteiben előbb, a szovjet—francia kereskedelmigazdasági és ipari együttműködés kiszélesítését. Ezen a tárgyaláson részt vett Se- gard francia külkereskedelmi miniszter is. „Új szakasz következett be. amelyet a hosszú távra épülő együttműködés jellemez” — mondta tárgyalásairól Fourcade a TASZSZ tudósítójának. BOSTON. Noha Edward Kennedy állandóan hangoztatja: nem szándékozik indulni az amerikai elnökválasztáson, tegnap mégis szabályos korteshadjáratot kezdett Ford ellen. Élesen kifogásolta: Ford közömbös az amerikai nagyvárosok gondjai iránt és sorra vétózza meg a törvényhozás javaslatait. BAJKONUR. Mint Nyiko- laj Zseleznov, a TASZSZ tudósítója jelenti, az első szovjet—amerikai űrrepüléshez készülő szovjet űrhajósok már négy napot töltöttek a bajkonuri űrrepülőtéren. Ezt az időt a kozmonauták a start előtti felkészítésnek szentelik. Az űrhajósok közölték a szakemberekkel, hogy semmiféle észrevételük nincs a Szojuz berendezéseivel kapcsolatban, akár most is repülhetnének — mondotta Alekszej Leonov. A hátralevő hétben a legénységek a dokumentációval foglalkoznak, utoljára elemzik a fedélzeti naplókat, ellenőrzik az angol nyelvű kapcsolatfelvétel legfontosabb műveleteit. Ezen kívül elvégzik az utolsó egészségügyi előkészületeket is. TOKIÖ. A japán fővárosban tárgyaló Suharto indonéz államfő Miki Takeo japán miniszterelnöknek kijelentette: itt az ideje, hogy Indonézia is mérlegelje a diplomáciai kapcsolatok felvételét a Kínai Népköztársasággal. Hozzátette azonban, hogy országában „a politikai helyzet még nem érett meg a Pekinggel való tárgyalások megkezdésére”. GENF. A hadászati támadó fegyverek korlátozásáról (SALT) tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség Géniben, a Szovjetunió állandó ENSZ-missziójának épületében megtartotta soron következő találkozóját. BUENOS AIRES. Az Argentin Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának üléséről nyilatkozatot tettek közzé, amely támogatja a 48 órás általános sztrájkot. Olyan programot kell kidolgozni, amelyet az argentinok többsége támogatna, és amely alapul szolgálhatna egy demokratikus polgári koalíciós kormány tevékenységéhez — hangoztatja a közlemény. BEJRŰT. Egy eddig ismeretlen libanoni szélsőséges csoport vállalta magára a felelősséget Morgan amerikai ezredes múlt heti elrablásáért. Az emberrablók 72 órás határidőt tűztek ki a főtiszt szabadon bocsátására. Cserébe az egyik bejrúti szegénynegyed ingyen-élelemmel és épitőanvaggal való ellátását követelik.