Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)

1973-04-18 / 91. szám

Három napig: diákrektor Miskolciak Veszprémben Próbálnak a Silány Kín pad tagjai (Béres Sándor felvétele) Veszprém. 1949-ben itt épült fel az ország vegyipari egye­teme. Fiatal intézmény. Diákéletükben próbálnak érdekeset, maradandót teremteni. Valamit, ami sajátosan veszprémi, ami hagyománnyá válhat. Azt hiszem, sikerült. Az idén har­madízben rendezték meg a VEN-t, a veszprémi egyetemi na­pokat. Három napra diákrektort választanak — elég sajátos módon: madzagszavazással. Minden hallgató kap egy darab spárgát, évfolyamonként más-más színűt. Ezt kötik szava­záskor az öt diákrektor-jelölt urnájából kilógó madzagvégek egyikéhez. >(c Michael Rimmer jó megjelenésű, törekvő fiatalember. Egy hirdetőügynökséq új alkalmazottéként neve és személye gyorsan ismert' ' ralik. Mindenhol ott van, mindenbe bele­szól, mindent ti szervez. Leváltja az igazgatót, a lehető leg­jobban házasodik, népszerűvé teszi a miniszterelnököt, pénz­ügyminiszterként elraboltatja egy svájci bank aranytartalé­kát. nemsokára ö lesz a miniszterelnök, majd az államelnök. Kevin Billington. A gátlástalanság lovagja című színes angol politikai bohózat rendezője pontosan tudja, hogy nincs ilyen karrier, de ezzel a túlzássorozattal sok mindent elmondhat a társadalmi és politikai élet aktualitásairól, sokat megtudha­tunk az angol viszonyokról, „népszokásokról”. A filmet — melynek főszerepét Peter Cook játssza — holnaptól a Kos­suth mozi vetíti. A tulajdonképpeni egyete­mi napok már március 25-én megkezdődtek. Minden év­folyam jelöltje valóságos kor­teshadjárattal igyekezett meghódítani választóit, ötle­tekben nem volt hiány. Egyi­küknek sikerült megnyernie a helybéli szovjet alakulat katonazenekarát, amely a kollégium előtti téren zenél - ve-masírozva tette impozáns­sá a választási hadjárat az­napi eseményét. Egyik este pedig motoros díszkísérettel érkezett a főépület elé a rek­tori Mercedes — benne Gogh László rektorjelölt. Kis idő múlva feltűnt egy Trabant is, melyből dr. Nemecz Ernő, az egyetem rektora szállt ki. Minden jelölt igyekezett ma­gának minél több profesz- szort, tanárt megnyerni. Kor- ezog András rektorhelyettes például felcsapott az egyik rektorjelölt nemzetbiztonsá­gi főtanácsadójának. Három madzajihosszal rj JJY ŐZÖlt Szoros küzdelemben végül is Rabi Ákos. alias Böce, ötödéves hallgató három madzaghosszal nyert. Az egyetem rektora ünnepélyes keretek között iktatta be tisztségébe a VEN diákrek­torát. Ezután Böce tisztelet­beli hallgatóvá ütötte azon tanárokat, akik erre érde­mesnek találtattak. Átadták a legnépszerűbb oktatónak a vándorserleget, és a legki­emelkedőbb színészi alakítá­sért járó aranygyűrűt. Ez utóbbi tulajdonosa . Latino- vits Zoltán lett. Gazdag irodalmi progra­mot állítottak össze. A Debre­ceni Orvostudományi Egye­tem, az Erdészeti és Faipari Egyetem és a budapesti SZKÉNÉ irodalmi színpadai ipám, Kim baud iríur Szendrö Iván, a budapesti József Attila Színház művé­sze önálló műsort ad április 24-én. este 7 órakor a Mol­nár Géza Ifjúsági Ház klub- helyiségében. Programjának ■#.n»?: Apám, Rimbaud Artúr. vendégszerepeitek. A ' politi­kai szatírát a debreceni KET­TEN színház, a diákhumort pedig a miskolci egyetem legkomolytalanabb társulata, a Silány Kínpad képviselte. A tizenkét tagú társulatnak sikerült megnevettetni a kö­zönséget. Hírük már 1968- ban eljutott — nyugodtan mondhatjuk — az ország va­lamennyi felsőfokú intézmé­nyébe. Ékkor nyerték első aranyérmüket az egyetemi és főiskolai színjátszó fesztivá­lon. 1970-ben, majd 1972-ben Szegedről ugyancsak arany­nyal tértek haza. Igazi, vér­bő, kissé vaskos diákhumor. Művészeti vezetőjük, rende­zőjük nincs. Számaikat ma­guk, vagy diáktársaik írják Botond utcai emeletes ház. Serfőző Simonék a földszin­ten laknak. Másfélszobás la­kás. A konyhán át, ahol a fiatalasszony tevékenykedik, megyünk a „műhelybe”. A nagy szobában háromhóna­pos csecsemő alszik. Két lépésnyi szobácska. Serfőző a maga készítette „dikón” törökülésben, mezít­láb, overallnadrágban. Vele szemben, a fotelban helyez­kedem el, a szénfűtéses cse­répkályhához dőlve. Mellet­tem mini-íróasztal, mini-író­géppel, rajta a készülő har­madik kötet ívpapírosokra kopogott versei... Az eső ősziesen esik. lomhán, vi­gasztalanul, unalmasan, ami­kor a vallomás időtlenségbe nyúlhat, és semmi sem za­varhatja meg. ... Nem szöktem meg ott­honról. Csak eljöttem. Mesz- szebbre akartam látni a zagyvarékasi határnál. Apám és anyám most is ott él a tanyán. Sokszor hazamegyek. Segítek nekik, megfogom a vasvillát. Azt sohasem lehet elfelejteni. Hazamegyek, hogy viszajöhessek. ...Első gemnazista korom­ban megjelent egy novellám a Szolnok megyei Néplap­ban. Akkor kaptam kettest magyarból és három tárgyból megbuktam. Ezzel aztán vége szakadt gimnáziumi pa­— ez egyedülálló jelenség. Külön említésre méltó a cso­port néhány tagjának — pl. Schreiber Mihály, Kulcsár József — improvizáló és iga­zán remek parodizáló kész­sége. A szegedi fesztiválon például, ahogy utolsónak lép­tek fel. az előttük szereplő együtteseket parodizálták. Nem túlzás: fergeteges sike­rük volt. Edd me«, amit adtál nékünk Veszprémben — biztos, ami biztos — az előadás előtti napon szendvicsemberként és jelmezes öltözékükkel csalo­gatták a közönséget. A me­net élén haladó, szerzetes­csuhába öltözött‘„barátok” a menzára érve házi áldást osztottak: „Menzafőnök légy- vendégünk. edd meg amit ad­tai nékünk.” Az eredmény: előadás előtt óriási tolongás, földön ülő, ablakban lógó emberek. Hatalmas siker, éj­jel 12-kor ismétlés azok szá­mára, akik az előzőről lema­radtak. Vastaps. Az egyetem filmköre is be­mutatta néhány „sajátos ter­mését”. Vasárnap délután színes folklórműsornak le­hettünk szemtanúi. A keszt­helyi Georgikon népi. együt­tes és Kalákáék mellett ha­talmas tapsvihar fogadta Bán Mária másodéves kohászhall­gató népdalokból és saját szerzeményeiből előadott mű­sorát. Csodálatosan tiszta, csengő szoprán, karcsú töré­keny alak. Bátyja furulyakí­séretében népdalokat énekelt, nemegyszer hallgatói is vele daloltak. * A záró happening önfeledt hangulatát vagy a monstre­vetélkedő vidám izgalmát ne­héz lenne szavakkal leírni. A tv negyvenperces kisfil- met készített — talán nekik sikerül majd bemutatni, mi­lyen is az, ha egy sereg diák találkozik, játszik, nevet, bo­londozik. A húsztagú miskol­ci küldöttség felejthetetlen élményekkel tér haza. FEKETE HONA lyafutásomnak ... Nemsokára egy budapesti gyár udvarán söprögettem. Leültem a sze­métdombra és el voltam ke­seredve. Megalázottnak és többre hivatottnak éreztem magamat. Rövid ideig újságíróskod- tam, 27 hónapig katona vol­tam, utána Miskolcra kerül­tem, a Napjainkhoz. Azzal fogadtak, hogy „te úgy is mész innen tovább .. .” Az­óta jó néhány év eltelt... A Hozzátok jöttem című kötetem, az első, 1966-ban je­lent meg. Sikert aratott, de nem úgy ahogy én akartam. Az író-olvasó találkozókon felolvastam belőle, nevettek rajta. Lépcsőn ülök, magamhoz szólítom a kakast, csillagos, ékes sapkáját a földre letettem, erős borral megkínálom, mondom neki: bölcsömet a padlásról hozza le. álommal, fehér lepedővel arcomat takarja be." Pedig én halálosan komo­lyan gondoltam. Nem értet­tem, csalódtam. S ez a má­sodik kötetem baja. A Nin­csen nyugalomban visszafog­tam a hangom. Elnyomtam saját képi és formavilágomat. Ezért rosszabb a második kö­tet, mint az első. A készülő harmadik kötetben az első­höz térek vissza ... ...Az ember kínjában is nßvet. Megszemelyesiteseim, Munkás k épzőmű vészek kiállítása A diósgyőri képzőművészeti szakkörök kiállítást rendez­nek a Bartók Béla Művelő­dési Központban a vasas­szakszervezetek szövetséggé alakulásának 70. évfordulója alkalmából. A tárlatot ápri­lis 30-án délután 3 órakor nyitják meg. Kovács Andor, a vasasszakszervezet kultu­rális osztályának helyettes vezetője mond köszöntőt. A 30 éve működő diósgyőri szakköröket neves miskolci művészek — Papp László, Seres János, Varga Miklós — vezetik. A munkás képzőmű­vészek csaknem 180 alkotást — szobrokat, plaketteket, ké­peket — szántak a kiállítás­ra, amelyekből a Népműve­lési Intézet munkatársai mintegy hatvanat válogatnak ki. A zsűrizésre holnap ke­rül sor a Bartók Béla Műve­lődési Központban. Épül az iljúsági park Most, Jtogy újra szárazabb­ra és melegebbre fordul az időjárás, folytatják az ifjú­sági park építését a Gárdo­nyi Géza Művelődési Ház mellett. Tegnap délután a Kossuth Gimnázium tanulói már megkezdték a villanyve­zetékek és a szennyvízleve­zető csatornaárkok kiásását. Ma a villamosipari szakkö­zépiskolások vgszik át az ásót és a csákányt. Néhány napon belül 600 méter hosszú s mintegy 80 centiméter mély árokrendszert kell kiásniuk, hogy a vízművek, valamint az ÉMÁSZ elhelyezhesse a csöveket és a kábeleket. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetői legalább 200 tár­sadalmi munkára vállakozó diákot várnak. Sürget az idő, mert május 5-én a Miskolci Kertészeti Vállalat megkezdi a készülő ifjúsági park be­ültetését. torzóim — feszültségeim, Sinka 32 vadalmájának fa­nyarsága. Harmincéves va­gyok. Még testközelben van­nak az élmények. És nekem most már nemcsak az a fel­adatom, hogy a kakast ma­gamhoz szólítsam és játsz- szak... El kell végeznem azokat a dolgokat, amivel szolgálni lehet. Fi' cetien va­gyok. Mindkét osztálynak, a munkásságnak és a paraszt­ságnak, az alsó tízezreknek is, képviselője akarok lenni, akiknek szegénysége ma már nem a kenyérgondon mú­lik. A 40—50—60 évesek ket­tétörtek, mégha1» '’-nnük a lendi'' \ hogyan tovább.' gondja izgat. A vers nem mindig elég. Olyankor ri­portokban fejezem ki maga­mat. A Napjaink szerkesztője­ként is szolgálok. Vállalom az azonos alapállásúakat, az azonos indulatúakat. De nem vállalom a kénvelmeseket, a beletörődőket, a megalkuvó­kat, a strébereket, az elég­telenben is elégedést kereső­ket. ... „Munkára tanítom szavaim: született gyermekeim, akikre már rá lehet bízni az igazságot.” • SIMÁNYI JÓZSEF SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Táncze­nei koktél. — 13.20: A Belügymi­nisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik. — 13.52: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.07: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Fúvószene táncritmusban. — 15.54: Petőfi-kalendárium. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A modern külkereskede­lem. — 16.15: A Magyar Rádió és Televízió énekkara a fran­cia forradalom dalaiból énekel. — 16.22: Boross Jolán és Mada­ras Gabor nótákat énekel, Bics­kei Géza cimbalmozik. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: A közönség kér­dez, a muzsikus válaszol. — 17.50: Nem születtem igazgató­nak. — 18.05: Pajkos diáko»k. Részletek Suppé operettjéből. — 18.38: Holnap közvetítjük... — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: ,.Kiáltunk emberebb világot ...” — 20.25: Madarász Katalin, Csa­pó Károly és az OTP Bartók Béla kamaraikórusa népdalokat énekel. Sára Fe»renc furulyázik. — 21.07: Hírek. — 21.10: Egy asz­tal mellett ... — 21.40: Lemez­múzeum. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Esti hangverseny Haydn és Mozart müveiből. — 23.20: Slágerturmix. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Las­sus korusmüveiből. Petőfi rádió: 12.00: Mezők, fal­vak éneke. — 12.17: Edward Power Biggs orgonái. — 12.40: Házunk tája. — 13.00: Hírek. — 13.03: De Falla: A háromszögletű kalap — balett. — 13.40: Orvo­sok a mikrofon előtt. (Ism.) — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Klubrádió. — 17.00: Reklám. — 17.03: ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpoliti­kai figyelő. (Ism.) — 18.20: A fülemüle. Rádiójáték. — 18.55: Nóták. — 19.22: Kis magyar nép­rajz. — 19.27: Üj könyvek. — 19.30: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Az I Musici di Roma ka­marazenekar hangversenye. Köz­ben 20.20—20.40: Esti Krónika II. — 21.25: Operettdalok. — 21.45: Atlasz. — 22.05: Könnyűzene Pá­rizsból. — 23.00: Hírek. — 23.15: Janácek operáiból. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Megyei kör­kép. — Békenagygyűlés Diós­győrben. — A Pályaválasztási Tanácsadóban. — Könnyű dalok. — Tavasz a hegyaljai szőlős- kertekben. — Hogyan ' készült a tavaszra az AGROKER? — A megye sportéletéből. — Elő­adó: a szerző! Televízió: 15.53: Műsorismerte­tés. — 15.55: Reklámműsor. — 16.00: Ü. Dózsa—Bp. Spartacus. Bajnoki férfi röplabda-mérkőzés közvetítése. — 18.00: Hírek. — 18.05: Ki minek mestere? — 19.05: Reklámmüsor. — 19.15-: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vegyen egy tévészériát! Angol film. — 20.50: Színházi al­bum. — 21.45: Ki minek meste­re? Eredményhirdetés. — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 16.45: Hí­rek. — 16.50: Középiskolásoknak. — 17.45: Kerületeink hangja. — 18.15: Tapa^ztalatátadas. — 19.00: Híradó. — 20.00: A milliomos halála. NDK-krimi n. rész. — 21.15: Híradó. — 21.35: Mentés az űrben. Dokumentumfilm. Filmszínházak: Béke (f4. hn6 óra): A fogoly ítéletre vár (ma­gyarul beszélő színes olasz) — (8 óra) : A svéd asszony (magya­rul beszélő színes szovjet—svéd). — Kossuth (f3 óra) : Üllő, vagv kalapács I—II. (színes bolgár— NDK—szovjet, szimpla helyár- ral!) — (f'7 óra): Különleges bri­gád (színes román). — Filmklub (í5, f7 óra) : Egy új világ (olasz, 16 éven felülieknek!) — Ság­vári (Ady Müv. Házban) 7 óra: Anna ezer napja (magyarul be­szélő színes angol, másfélszeres helyárral!). Miskolci Nemzeti Színház (7): Dániel és a krokodilok (Shakes­peare bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között) : Kolozsvári művészek kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Ál­landó kiállítás. — Libresszó (13— 20 óra között): Károlyi Ernő montázskiállítása. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Bu­dapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Zenekari muzsika. Közben 9.00—9.25: Koz­mosz. Tudományos magazin. (Ism.) — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.20: Operaegyüt­tesek. — 11.19: Az első 10O év. Budapest — 1932. (Ism.) Petőfi rádió: 8.00: Hírek; — 8.05: Alekszandra Pahmutova da­laiból. — 8.15: Kedvelt régi me­lódiák. — 9.00: Hírek. — 9.03: Nótacsokor. — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — H.50: Filléres rá­galmazók. Televízió: 8.10—12.35: iskolalévé. 8.10—8.35: Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.) — 9.00—9.35: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) — 9.55—10.25: Számtan-mértan (ált. isk. 6. oszt.) — 10.30—10.50: Tévé-ovi”. — 11.05—11.20: Ké­mia (ált. isk. 8. oszt.) — 1L55— 12.35: Filmesztétika (középisk. IV. oszt.). Érettségizett gyors- és gép­írót műszaki adminisztrátori munkakörbe azonnal felvesz a Miskolci Patyolat Vállalat. Je­lentkezés: Miskole. Győri kap« 48—50. Vallomás esőben Látogatóban Serfőzö Simonnál /

Next

/
Oldalképek
Tartalom