Déli Hírlap, 1969. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
1969-12-15 / 90. szám
$ Kezek a magasban... mintha a nyíregyházi lányok megadták volna magukat, a lelkesen rohamozó s ügyesen támadó Sajószentpéteri Építőkkel szemben. A terem kézilabdakupa második fordulója ismét sok szép és küzdelmes mérkőzést hozott. >m* ny Szoros mérkőzések a teremkuoában A teremkupa második fordulójának látogatottságán a »portág népszerűsége mellett erősen meglátszott, hogy a zöld gyepen befejeződtek rr*ír a küzdelmek. Zsúfolásig megtelt a Ságvári utcai tornaterem nézőtere, pedig legnépszerűbb csapataink közül ez_ úttal csak néhány lépett pályára. Mérkőzéseik viszont .csemegét” jelentettek még az igényesebb szurkolóknak is. A nagy dobóversenyek helyett a második fordulóban inkább az ötletes taktikai megoldások, szellemes húzások játszották a főszerepet, s a látványos gólok után nem egyszer verődtek össze a tenyerek. Igazi meglepetést a szoros eredményeken kívül az NB Il-es diósgyőri lányok veresége jelentett a megyei bnjnokság éllovasától. A férfi mérkőzések eredményei : PAPP JÓZSEF SE— NYÍREGYHÁZI TANÁRKÉPZŐ 29:37 (15 US) A nap legszebb mérkőzését vívta a két csapat. Mindkét részről remek cseles megoldásokat, hatalmas lövéseket, parádés gólokat láttunk. Pál, Molnár és Závodzki játszott kitűnően. UK. VÖRÖS METEOR —MEAFC 37:21 (17:11) Váratlanul könnyű győzelmet aratott a Meteor a megilletődött egyetemistákkal szemben. Védőitaluk jól zárt, széleken vezetett támadásaik, gyors indításaik pedig rendre eredményt hoztak. A Meteorból Bárczi remekül védett, Verebélyi és Simonyi pedig a mezőnyben jeleskedtek. A MEAFC-ból T,ázár, Marczis és Steabó B. játékát lehet kiemelni. MÉMTE—BOESODN ADASD 19:17 (10:8) A Munkás rutinos játékosai tetszetős akciókból szerzett gólokkal meglepően biztos győzelmet arattak. Varga, Juhász és Hubai játszott átlagon felül. MEJÖCSABA—BQRSODNÄDASD 21:20 (13 :11) A magassági fölényben levő borsodnádasdiak átlövőit nehezen semlegesítették a hejőcsabaiak és győzelmüket csupán szerencsés véletlennek köszönhették. Szénási, Kosik és Béki játéka emelkedett ki. Papp J. SE II.—Sajószentpéteri Fpitök 28:18, Sajószentpéteri Épi- »Szirmahesenyő 25:20. Női mérkőzések: * Yf REG YW A ZI TANÁRKÉPZŐ— S.-PETFRI ÉPÍTŐK 17:14 (8:9) f áz Építők cseles megoldásokkal' gyakran zavarba hozták NB Il-es ellenfelüket és kis szeren- J írével pontot rabolhattak volna. » SAJÓSZENTPÉTERI ÉPÍTŐK— DVTK 22:19 (11:9) A helycseréket kitűnően alkalmazó vendégek szétzilálták a diósgyőri védőfalat és látványos gólokat lőve nyertek. NYÍREGYHÁZI TANÁRKÉPZŐ— MVSC 15:12 (9:5) Bizonyos fokú meglepetésnek 'számít a vasutas lányok veresége. A vendégek okosan váltogatták a játék ritmusát, s a kevés elgondolással játszó MVIsméi a Í6. Tegnap délelőtt eldőlt a labdarúgó VB selejtezőinek utolsó kérdése is: a 15. csoportból Izrael került a mexikói világbajnokság 16-os döntőjébe. A Sidneyben lejátszott második mérkőzésen 1:1 arányú döntetlen született Ausztrália és Izrael csapatai között. Az első mérkőzést Izrael nyerte, így 3 pontjával jogot nyert a döntőben való induláshoz. A mérkőzés érdekessége, hogy az első gólt az izraeliek a 79. percben szerezték, s az ausztrálok csak a 88. percben tudtak egyenlíteni. Befejeződött tehát a hosszú hónapokon keresztül tartó selejtező-sorozat. A számunkra kedvezőtlenül végződött küzdelemben a következő országok válogatottjai harcolták ki a döntőbe jutást (a csoportok számozásának sorrendjében): Rnmánia, Csehszlovákia, Olaszország, Szovjetunió, Svédország, Belgium, NSZK, Bulgária, Anglia (mint védő), Parii, Brazília, Uruguay, Ei Salvador, Mexikó (mint rendező), Izrael és Marokkó. A május második felében kezdődő világbajnoki döntő TOTÓ-ERED* *ÉNYEK 1. Bologna—Napoli 1:2 2 2 Brescia—J uventus 0:1 2 3*. Floren :?na—Róma 2:2 X 4. Internaziona! e—Bari e’m. 5. Lazio—Verona 0:1 2 6. Palermo—Cagliari 1:0 7. Sampdoi ia—Lanerossi 0:1 2 8. Torino—Milan 0:1 2 9. Arezzo—Atalanta 2:1 1 19. Taranto—Livorno 1:0 1 11. Perugia—Modena 2:0 1 12. Piacenza—Mantova 0:0 X 13. Eeggiana—Catania 0:0 X 14. AS Reggiana—-Foggia 1:1 X 15. Monza—Como elm. 1«. és elvben » 13 plusz 1: Catanzaro—Genoa 0:0 X SC-vel szemben biztos győzelmet arattak. A vasutasoktól Horváth, Pappné és Máté Játékát dicsérhetjük. Ifjúsági mérkőzések. Leányok: DVTK I.—I. sz. Szakközépiskola I. ll:10; Herman Gimnázium— 3. sz. Szakközépiskola 7:4; Köz- gazdasági Technikum—Földes G. 17:7, , Fiúk: Miskolci Vörös Meteor— 116. sz. ITSK 18:17; Villamosipari Technikum—ODVTK 22:13. M. Gy. következő jelentős eseményére január 10-én kerül sor, ekkor készítik el a csoport- beosztást. Bukovszki-kupa Az MTS városi Tanácsának szombati ülésén felszólalt Nemes Péter is, aki egyike volt azoknak, akik a felszabadulás után megindították városunk sportéletét. Megemlékezett arról, hogy már 1947-ben testvéri kapcsolatok szövődtek Kassa sportolóival. Elmondotta, hogy Bu- kovszki Béla volt az első kassai sportoló, aki a felszabadulás után Miskolcra jött. Nemes Péter bejelentette azon elhatározását, hogy a jövő évben sorra kerülő 40. jubileumi béke maratoni versenyre a legjobban szereplő kassai versenyzőnek kupát ajánl fel, amelyet az azóta elhunyt sportoló tiszteletére Bukovszki Béla kupának nevez el. Az ülésen részt vett Margitai János a Csehszlovák Sportszövetség kassai területének atkára is. Meleg szavakkal emlékezett meg a két város kapcsolatairól és megköszönte a vándorserleg felajánlását. „Részünkre — mondotta ez alkalomból —, Hidasnémetiben nem létezik ha- ; Együtt a VE nezfinye AaxtulUenitt* Megyei Tízek Bajnoksága 4 bajnokok: Molnár, Dubéczí, Bariba III., Brilla és Hegedűs Szombaton és vasarnap rendezték meg az év utolsó asztali- tenisz versenyét. Borsod megye 1969. évi tizek bajnoka címért küzdöttek két napon keresztül legjobb asztaliteniszezőink. Az ifjúsági leány versenyzők léptek először asztalhoz, és az első mérkőzéseken a várt eredmények születtek. A harmadik forduló azonban nagy meglepetést hozott. Brilla (MÉMTE) 2:1 arányban legyőzte a többszörös bajnok Molnárt (MÉÍMTE), s ezzel a győzelmével a verseny első számú esélyese lett. Ezután minden ellenfelét játszma-veszteség nélkül győzte le és biztosan szerezte meg az első helyet Molnár előtt. A 3. helyen Gábor (B. Volán), a 4. és 5. helyen Czima (MÉMTE) és Széles (ÓKSE) végzett. Helyenként színvonalas' mérkőzéseket hozott a férfiak versenye. Engi és Madarász távollétével lecsökkent az első helyre esélyes versenyzők száma. Az ugyanazon egyesületbeliek egymás elleni mérkőzései után, már a harmadik fordulóban eldőlt az első két hely sorsa. Tálas (MÉMTE), Egervárit (MÉMTE) győzte le, majd Dubéczi (MÉMTE) nyert mindkettő- iük ellen és az utolsó fordulóban Ignácztól (DVTK) elszenvedett veresége ellenére megszerezte az első helyet Tálas előtt. A harmadik helyen Lotaller (ÖKSE), a negyediken Egervári, az ötödiken Ignácz végzett. Vasárnap tovább folytatódtak a meglepetések. Az ifjúsági fiúk versenyén Bartha III. (M. Spartacus) legyőzte az első számú esélyes Szabót (DVTK) és veretlenül szerezte meg az első • helyet. A további sorrend: 2. Szabó (DVTK), 3. Tósa (MÉMTE), 4. Sztaroveczky (DVTK), 5. Rozsnyói (MÉMTE). A serdülő fiúk versenyét Hegedűs (MÉMTE), megérde. melten nyerte, Fischer (DVTK) előtt. 3. Kárpát (ÓKSE), 4. Piriti (M. Spartacus), 5. Bíró (MÉMTE) lett. Tovább folytatta jó szereplését a felnőtt nők versenyén Brilla (MÉMTE). Molnár (MÉMTE) elleni győzőknél ugyan nem tudta megismételni, de Kozmái (MÉMTE) 2:0-ra legyőzte és a 2. helyen végzett. A felnőtt női versen)’ végeredménye: 1. Molnár, 2 Brilla. 3. Kozma (valameny- nyien a MÉMTE versenyzői) 4. Gábor (B. Volán), 5. Széle: (ÓKSE). Az év utolsó asztalitenisz versenyén az öt első helybős négyet a MÉMTE sportoló; szereztek meg, mindössze az ifjúsági fiú-számban született Spartaeus-győzelem. D. 2. Megkezdődtek Miskolcon az influenza elleni védőoltások ki vannak téve a megoetegedégPályasati hirdetmény Miskolc m. j. városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet a 116/1960. és 108 1967. MüM sz. utasításban megnevezett 1222. a. mérnök kulcsszám és beosztású munkakör betöltésére. Pályázat feltétele: általános, vagy építészmérnöki képesítés, 5—10 éves gyakorlat. A pályázatot részletes önéletrajz és a képesítést igazoló okmánymásolat kíséretében az építési és közlekedési osztályhoz, 1969. december 31-ig kell benyújtani. alias Felvételre Keresünk formázó* Öntő» esztergályos, marós, pa» Sást» és furatcsiszoló, lakatos, villany hegesztő, borizontos, villanyszerelő szakmunkásokat, betanított vasipari munkásokat, segédmunkásokat 6s gépésztechnikusokat MEö-3 munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint, a kollektiv szerződés alapján. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc. Besenyői u, 8®. Felvételre keresünk napi 4 őrás munkaidőre takarítónőket. Jelentkezés: Miskolc I., Szemere u. 15. sz. alatt. MEZÖBER Miskolc. MISKOLCI GALÉRIA Déryné u. 5. V. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNALE Nyitva január 4-ig Megtekinthető: hétfő kivételével 11—19 óráig. Közeledik az influenzia-megbe* í.egedések szezonális időszaka. A betegség megelőzését szolgálja a rendelkezésre álló, influenza elleni oltóanyag Az oltást követő védettségi állapot kifejlődéséhez pár hét idő kell, s ezért az oltásokat december, de legkésőbb január hónapban kell elvégezni. Az oltás önkéntes jelentkezések alapján történik. Kívánatos. Hogy a védőoltásban részt vegyenek elsősorban az idősebb korúak és azok, akiknek olyan idült betegségük van — pl. szív-, vér- keringési betegek, légzési szervi betegek —, akiknél az influenzás megbetedés komoly szövődményt jelenthet. Kívánatos továbbá, hogy oltás- sák magukat azok is, akik foglalkozásuknál fogva különösen nek, így pl. az egészségügyi, közlekedési dolgozók, pedagógusok, zsúfolt ipari üzemek dolgozói stb. A körzeti és üzemi orvosokat, egészségügyi intézményeket oltóanyaggal a KÖJÁL látja el. A oltásra a körzetekben, az üzemekben, az orvosi rendelőkbei előre be kell jelentkezni. A jelentkezőket az orvos nyilvántartásba veszi és ennek alapjár. hívja be oltásra. A felbontott; oltóanyagot ugyanis 2 órán belül fel kell használni. Felkérjük az oltásra jelentkezőket, hogy idejében jelentkezzenek az oltásra. Miskolc m. j. Város? Rfoegéssségttgyi Járványügyi* Állomás 4 BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Tanácsház tér 22. sz. alatti boltjának és felvevőhelyének nyitva tartási idejét vásárlóink és beadóink érdekében meghosszabbítottuk. A bolt 8 órától 18 óráig tart nyitva. Nagy választékban kapható: mindenféle ruházati tárgy, új cipők leértékelt áron, bútor és műszaki cikk. A felvevőhely 7 órától 19 éráig áll beadóink rendelkezésére. Sorbaállás nélkül eladhatja használt tárgyait. Magas áron vásárolunk bútort, ruhaneműt és műszaki cikkeket. KOSSUTH RÁDIÓ 12.20: Ki nyer - ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Radics József népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak.—14.00: £des anyanyelvűnk. — 14.05: Két rapszódia. — 14.31: A francia történelem dalaiból. — 14.40: Fiatalok stúdiója. — 15.10: A Gyermekrádió műsora. — 15.46: Üj felvételeinkből. — 16.00- A világgazdaság hírei. — 16.05: A Rádiószínház bemutatója: Mementó. Rádiódráma. — 17.20: Az élő népdal. — 17.30: A Közel-Kelet közelmúltja. — 17.45: Lemezmű- zeum. 17.59: A Húszas Stúdió Fejér megyében. — 19 35: Urbán Katalin és Bojtor Imre népdalokat énekel. — 19.55: Esti beszélgetés. Meddig gép. mettől ..csak-’ ember? — 20.25: A fekete város. Ballada. A Rádió Dalszínházának bemutatója. — 22.15: A négyarcú Japán. — 22.25* Nancy Sinatra és Lee Hazlewood énekel — 22.45: A kor embere. — 23.00' Beetho- ven-művek. — 0.10: Verbunkosok. 12.00: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 12.30. Chopin: 12 etűd. — 13.05: Miről vitáztak a könyvtárosok? — 13.20 Pataky Kálmán énekel. — 14.00' Fz is. az is kettőtől hatig. — 18.10: Közkívánatra! — 19.27: Üj könyműsor vek. — 19.30: Jó estöt, gyerekek! — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Koóály-hangver- senye. — Közben 21.20: Történész szemmel Londonban. — 21.40: Népdalcsokor. — 22.25: A hét előadóművészei. — 23.10: Zenés játékokról. URH 18.10: Tánczenei koktél. — 18.65: Gluck: Orfeusz — Fúriák és boldeg lelkek tánca. — 19.10: Mihály András: III. szimfónia. — 19.34: A nagy lehetetlen. Gosz- tonyi János rádiójátéka. — 20.43: — Ül lemezeinkből. — 21.15: A dzsessz kedvelőinek. — 21 31: Lu- bos Fiser: III. szonáta-fantázia zongorára. — 21.43: Herbert von Karajav vezényel. 17.55: Lenin nyomában. Tv- film. — 18.30: Vidám filmműsor. — 19.00: Tv-hlradó. — 19 35: Kereslek. anyám ... Dokumentumfilm. — 20.es- ö'elsége láritója. Tv-játék. — 21.55: Tv-hlradó. MISKOLCI RADIO A hét első napján. — Ev vége előtt a Tejipari Vállalatnál. — Az iskola) lélév végének közeledtével. — Bővitik a falusi telefonhálózatot. — Hangszerszólók. — Gépek és emberek az orvostudományban. — Estétől reggelig a baleseti sebészeten. — Megyei sporteredmények. — Slágerkoktél. FILMSZÍNHÁZAK Béke (4. 6): Virágvasámap — Kossuth (f. 3. f. 5): A 24—25 öt, nem tér vissza. — (f. 7): Diliinger halott. — Fáklya (í. 5. f. 7): Szarajevói merénylet. — Petőn (f. 5, f. 7): Hívd a férjem találkára. — Táncsics (f. 5. f. 7): Sex és a hajadon. — Szikra (6, f, 81 • Sex és a hajadon. — Ság- vári (f. 5. hn. 7): Estély habfürdővel. MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ (7) - A Debreceni Csokonai Színház vendégjátéka (Lehotay bérlet). Kodály: Háry János. KIÁLLÍTÁSOK Libresszó <13—20 óra között): Tárcái Béla fotóművész kiállítása. Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): . 75 éve halt meg X-ntus János természetkutató" címmel könyvkiáll»» tás. PETŐFI RADIO BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ