Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)

1977 / 29. szám

29. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 697 cum) alföldi flóravidékébe (Eupannonicum) önálló flórajárásként illeszkedő Nyírség (Nyirsegense) oly jellemző homoki erdőségei változatlan szépségükben maradhattak fenn. Két erdőtársulás: a homoki gyertyános-kocsányos tölgyes (Querco robori-Carpinetum) és a hozzá szorosan csatlakozó gyöngyvirágos tölgyes (Convallario-Quercetum) ma még meglehetősen nagy kiterjedésű, érintetlen erdőtesteket alkot azon a Baktalórántházát is magában foglaló löszös homokdombsoron, amely Nyíregyházától keletre Oros—Napkor—Apagy— Levelek—Nyírkércs vonalon húzódik. A baktalórántházai erdő egy részének védelmét egyrészt növényföldrajzi és fejlődésitörténeti adottságai, másrészt gazdaságtörténeti, állományszerkezeti és génmegőrző szerepe indokolják. A terület üde-félnedves termőhelyein álló gyertyános-kocsányos tölgyes (Querco robori-Carpinetum) a nyírségi homoki erdők tipikus megjelenési formája, lombkoronaszintjében a névadó két fő fafajon, a kocsányos tölgyön (Quercus robur) és a gyertyánon (Carpinus betulus) kívül mezei juharral (Acer campestre), mezei szillel (Ulmus minor) és madárcseresznyével (Cerasus avium). Lágyszárú növényfajai közül különösen figyelemre méltó a ritka debreceni csormolya (Melampyrum nemorosum ssp. debreceniense), s azok a további montán elemek, amelyek Alföldünkön másutt ritkák, ide a peremhegységekből érkeztek és a hegyvidéki gyertyános-tölgyesekskel való rokonságról vallanak. Mindenekelőtt ilyen az erdőtípust alkotó szagos müge (Asperula-Galium odaratum), a kapotnyak (Asarum europaeum), a ritkaságszámba menő borzas imola (Centaurea indurata), az erdei varázslófű (Circaea lutetiana), az odvas és ujjas keltike (Corydalis cava, C. solida), a gumós fogasír (Dentaria bulbifera), az erdei gombernyő (Sanicula europaea) és az erdei ibolya (Viola silvestris). A társulás délkeleteurópai jellegét az itt-ott megjelenő tatárjuhar ^Acer tataricum) és a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), valamint a változó boglárka (Ranunculus auricomus) és a debreceni csormolya jelzi. Ott, ahol a gyertyános-tölgyes fokozatosan, szinte észrevétlenül megy át a gyöngyvirágostölgyesbe (Convallario-Quercetum), megjelenik a dacikus elterjedésű, montán-szubalpin jellegű bihari csormolya (Melampyrum bihariense ssp. Römeri) is, a széles levelű Salamon-pecsét (Polygonatum latifolium), berki perje (Poa nemoralis) stb. kíséretében. A baktalórántházai gyertyánostölgyesek érdekessége, hogy elegyfafaja a természetes előfordulású ezüsthárs (Tilia argentea) is. Az állomány védettségét a mintaszerű állománynevelés eredményeként létrejött kitűnő állományszerkezet is kívánatossá teszi, s ebben a vonatkozásban gazdálkodástörténeti emlék. Az erdő magas törzsszáma és jelentős fatömege, a nem ritkán 28—31 méteres famagasság és a 70— 80 cm mellmagassági átmérő, az uralkodó kocsányos tölgy és a második lombkoronaszintben elhelyezkedő gyertyán nagyszerű növekedésviszonyai genetikai szempontból jelentősek. A területen álló egyedek genotípusa kiváló, megőrzésük gén^bank gazdálkodásunk, az erdészeti genetikai kutatások szempontjából elsőrendű fontosságú. A baktalórántházai erdő természetvédelmi területté nyilvánítására javaslatot tett a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, az ERTI Tiszántúli Kísérleti Állomása, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (Nyíregyháza), és több magánszemély. A védetté nyilvánítást megelőző helyszíni szemlén és tárgyaláson a kezelő és az érdekelt hatóságok a védetté nyilvánítással és a védelmi előírásokkal egyetértettek. A határozatban leírt terület olyan értéket képvisel, amelyet az 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendelet előírásai szerint védelem alá kell helyezni, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. Jelen első fokú határozat hozatalát a 12 1971. (IV. 1.) Korm. sz. rendelet, a fellebbezés kizárását pedig az 1957. évi IV tv. 47. § b) pontja, illetőleg a tv. 87. §-a biztosítja. Rakonczay Zoltán s, k., az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke