Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 96. szám

Pest, 1871. pénteken december 8. 95. szám. Tizenharmadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom : A holtnak nyilvánítás a jelen perrend szerint.—Legfőbb itélöszéki döntvény.— Semmitó'széki döntv. A holtnak nyilvánítás a jelen perrend szerint. A perréndünk temérdek hibás intézkedései közt kü­lönösen kirívónak találom a holtnak nyilvánítási eljárást szabályozó 528 czikket; tekintetbe véve azon körülményt, hogy magánjogunk már talán munka alatt van, s a per­rendtartás ezen érintett ezikke inkább az anyagi, mint az alaki jogba tartoznék, figyelmeztetve az illető szakférfia­kat az uj perrendtartás ezen hivatkozott czikk szerinti el­járásból eredhető jogi elvtelenségek és ellenmondásokra, módosítva veendik azt föl a polgári codexbe,' s ezáltal megfelelenduek a tudomány és gyako.lat követelte igé­nyeknek és kívánalmaknak. Ezen hivatkozott ezikke a perrendtartásnak mint legnagyobb része, az osztrák törvényekből s nevezetesen a polgári törvényköny bői vétetett át. — Az t. i. nem egyéb, mint azon polgári törvénykönyv 278. §-ának szó ról szóra való szolgai lefordítása. — Természetesen nem figyeltek az illetők arra, miszerint az osztr. polg. törvény­könyvnek, valamint sok más, ugy nevezetesen ezen imént hivatkozott 278. ezikke is, melynek hibás voltát óhajtom ezúttal kimutatni, és a mennyiben kimondatik az: „hogy azon nap, melyen a holtnak nyilvánítás jogerejüvé vált, a távollevő törvényi halála napjául tekintetik" — már teljesen elavult s az előhaladt jogtudomány és gyakor­latnak többé meg nem felel. Ily hiányok folytán a német jogtudósok az osztr. polgári törvénykönyv mielőtti revi­diálását mái évek óta sürgelik s elkerülhetlennek tartják. — És azok közé tartozik a 278 dik §. kirivó hiányossá­ga is. Tehát már ez okból sem lett volna szabad ezen 278 §-t minden módosítás nélkül az uj perrendtartásba átül­tetnünk. Daczára ezen tudományban elterjedt s gyökeret vert jogi meggyőződésnek, fölvétetett az osztr. polgári tör­vénykönyv ezen hibás ezikke az uj prrtsba, a helyett, hogy az módosítást s változást szenvedett volna. Én nem tagadom, hogy a perrendtartás ezen az osztr. polg. törvénykönyvből átvett 528. ezikke határozott és előforduló esetekben alkalmazandó is. — Észrevételeiül azonban nem is de lege sic lata, mint inkább de lege fe­renda vonatkoznak. Határozottan mondom, hogy a per­rendtartás idézett c/.ikke helytelen, sót annak minden esetekbeni alkalmazása bizonyos körülmények közt kép­telenségekre is vezet; mert ezen czikkben foglalt határo­zat állapitja meg, miszerint a törvényszabta s a perrend­tartás 523. czikkében a.) b) c.) alatt elősorolt vélelmi körülmények tettleg valósággal beállottak, mi gyakorla­| tilag nagy horderejű lehet, — mely állításomat példákkal | fogom támogatni s fölvilágosítani. Eltekintve attól, hogy azon esetben, ha a hiányolt holttá nyilvánítását, annak mind örökösei, mind hitves­társa kívánják, a két külön eljárás folytán hozott birói határozat, a mennyiben az előbbi esetben kisebb, az utób­biban nagyobb óvatosságnak van helye, igen könnyen két különböző napon válhatik jogerejüvé, minek követ­kezése az: hogy két különböző halálozási nap állapittatik meg, mi — a mennyiben bárki is csak egyszer halhat meg s bárkinek is csak egy halálozási napja lehet — a képtelenségek közé tartozik. Tegyük föl továbbá azt, hogy valaki háborúban nehéz sebet kapott, s 3 év óta hiányoltatik, holttá nyil­vánítása iránt azonban nem mindjárt, hanem csak egy évre rá tétetnek az illetők részéről lépések, s míg ez el­járás folytán ítélet hozatik s jogerejüvé válik, ismét két év múlik el. minek következtében a hiányoltnak halála napja nem megsebesitése után három, hanem 6 év múlva fog beállttnak vétetni; e perczig pedig élőnek tekintet­vén, a netán eddig megnyílt örökségben. és hagyo­mányokban fog részesülni, melyek a számára rendelendő gondnok által birtokba vétetvén, az ó végrendeleti vagy törvényes örököseire fognak szállani; holott azon esetben, ha halála napja a törvényben megállapított 3 év leforgása utáni napra tétetik, az ez után megnyílt örök­ség, s hagyományok általa megszerezhetők nem lesznek, s így örököseire nem fognak átszállhatni, hanem azoknak jut, kikre különben leendettek szállandók. — Ez okból a hiányoltnak örökségi jogai 100—200 év múlva is számba lesznek veendők, ha az alatt holtnak nyilvánítása iránt senki részéről lépések nem tétettek, vagy ha tétettek is, de az e feletti Ítélet még jogerőre nem emelkedett. Van azonban itt még egy harmadik igen fontos ok, mely a perrendtartás ezen határozata ellen szól. Megtörténhetik ugyanis, miszerint a holtnak nyilvá­nítási tárgyalások folyama alatt a holtnak nyilvánítást, örökösödés végett kérvényező meghalálozik, a midőn — miután az általa kért s a holtnak nyilvánítást kimondó ítélet még jogerőre nem emelkedvén, az ő halála az előb­biét megelőzné, s igy nem ő örökölne attól, hanem az ó tőle, noha már tettleg előbb meghalt, mi csakugyan v'szás helyzetbe hozná az illető örökösöket. Mely fölhozott okokat kellőleg méltányolván, s te­kintetbe vévén, természetesebb volna azon napot a hiá­nyolt haláia napjául tekinteni, a melyben a perrendtartás 523. czikkében a.) b.) c.) alatt elősorolt vélelmi körülmé­nyek tettleg beállottak. Ily értelemben határoz a szász polgári törvény könyv is, melynek 43-dik szakasza határozottan mondja : „AIs 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom