Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 79. szám

Pest, 1871. kedden október 10. 79, szám. Tizenharmadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartatom : Az ősiség kérdéséhez. — Sennnitösz. döntv. — Pályázat. — Csődmegszüntetés. Az ősiség kérdéséhez. (Vége.) Ha a pátens el akarta teljesen az ősiségét törülni, kétségtelenül annak összes kifolyásait, tehát mindazon pereket mint. a magánjogokat mélyen sértőket is — melyek az ősiségi jogrendszer elemeit kepe7ték — végkép be kelletett volna állítania. E helyett azonban a pátens alkotói egészen más térre léptek, midőn a 22. §. s?.eriut a zálogvisszaváltási jog a legnagyobb terjedelmében érvényesíttetnénk; midőn az nemcsak a zálogváltási idő 1853-ig való le nem folyásánál 1 év alatt megengedtetett, hanem oly zálogos idő ki nem kötése esetében a 32 évi elévülés tartama is igénybe vétethetett : sót megengedteti a visszaváltás akkor is, ha 1853 ig a szerződéses kiváltási vagy elévületi idő lejárt, és pedig 10 évi időtartamra; — és midőn a 28. § az előbbi 27. § ban elősorolt nagyszámú ősiségi perekben a folytathatóságot igen nagy időtartamra kiterjeszkedve — megengedte — ellenkezőleg a 26. §-al, mely számos ősiségi perek folytathatóságát kizárta. Mi vezette az akkori törvényhozást ily elleumondásokra, az alapelvvel, az ősiség eltörlésével ellentétes intézkedésekre? Mi okozta, hogy pronunciálták az ősiség megsemmisítését, és azt mellékutakon százféle alakban fentartották, biztosították ? Nem más, mint az elvtelenség, mint a régihez való makacs ragaszkodás, mint a félelem, végkép szakítani a múlttal, a múltnak balitéleteivel, és az aggodalom a határozott, gyökeres jogi reformok terére lépni. Innen az ingadozás, a kétértelműség, a következetlenségek ; innen a casuistica, melyet határozott elvek helyett a pátens szabályaiba felvettek, midőn neve zefesen a 10 évi, s más különbféle elévülési időket állították fel, — ini által csak bizonytalanná, csak a puszta véletlentől függővé tétetett az, mit a törvényhozó bizios kétségbe vonhatlan jog s tulajdonul megadatni nyilvánította. Midón az 1852 ki törvényhozó a casuistica sikamlós terére lépve, csak különböző időszakok lefolyásától tette függővé, hogy az ősiségi perek folytathatása, a zálogok visszaválthatasa lehetővé válhassék — nyíltan elárulta, hogy az 1848-ik évi XV. t. cz. keresztülvitelében biztos elv által nem vezéreltetik. És ez egy fő jellemvonása az ősiségi pátensnek, minek üdvös kifolyásai távolról sem lehettek. Annak következése, hogy az ősiség nemcsak nem lett tényleg eltörülve, hanem ugyanazon perek, melyek a birtok ingatagságát okozva, a közhitel hátrányaiul szolgáltak, újra a legszebben virítanak, és így a nemesi birtok nincs teljesen felmentve azon bilincsektől, melyektől a jobbágyi birtokot felmentve találjuk, s a melyek | fentartása mellett a nemesi jószág nem képezhet birtoko| saik kezén oly meg nem támadható tulajdont, mint azt a pátens bevezető szavai ígérik s nyilvánítják. Fentebbiekben kiválóbb helyet és tekintetet fordítottunk a zálogvisszaváltási viszonyokra — miután az ősiségi rendszernek egyik lényeges részét képezik a zálogjogviszonyok. És épen azért az ősiségi pátens legkirívóbb hibái, tévedései közé kell sorolnunk azon szabályait, melyek e j°Soí naSy terjedelemben fentartván — a nemesi családok ivadékainak jövőre is biztosítván — az ősiség elemeit továbbra is fentartották s az ősiség eltörlésének nagy elvével merő elleutétbe jöttek. A zálog jogintézménye a magyar jogrendszerben sajátságos állást foglalt el. Azt nálunk az adás-vevés jogintézményétől nem lehetett elválasztani. Nem szükséges e két jogintézmény fogalmát meghatároznunk s ismertetnünk, minden jogász eléggé ismervén az azok közti lényeges különbséget, melyeket a jogtudomány rég tisztába hozott. De szükséges kiemelnünk azt, mikép a magyar jogrendszerben az ingatlanok körül, melyek képezék az ősiség fő tárgyát, a zálog és adás-vevés intézményei jóformán összeolvadtak. Nálunk, mint Európa többi államaiban is, az ősiség ismeretes nehézségei s akadályai befolyása alatt a zálogvétel az adásvevés pótlására, helyettesítésére használtatott. Az aclásvevést képviselő perennalis fassiók a nemesi jószágokra nézvé a legingatagabb, legbizonytalanabb szerz°si módot képezték, azok számlálhatatlan megtámadásoknak voltak kitéve; megsemmisítésük, érvénytelenítésük eszközlésére százféle perutak s jogorvoslatok kínálkoztak. — Innen a zálogok elterjedése, az adás-vevések helyettesítéséül, hogy t. i. a zálogba vevő legalább 32 évre némileg biztos tulajdont szerezhessen magának. Kétségtelen, mikép. ha az ősiség szabály .i az ingatlan szabad forgalmát nem akadályozzák, a napi forgalomban inkább használtatik az adás-vevés, mint a tulajdon fogalmával ellenkező zálog általi vétel. így jelennek meg jogéletünkben ezen ellentétes jogintézmények összeforrva, összeolvadva ; a valódi emtio venditio — a zálogok alakjában. Innen az, hogy a zálogtartó rendesen majdnem korlátlan befektetésekre, beruházásokra jogosíttatott — mi egy fóeszközül, jóformán biztosítékul szolgált a visszaváltások ellen — hogy igy valóban tényleg az emtio venditio sikere, hatálya áliittassék elő. Ezekből könnyű belátni, mikép a magyar zálogjogot nem lehet pusztán az atalános jogtudomány fogalma szerint tekinteni és rendezni; hanem azt csak az ősiség elvei és természete szerint lehet, és kell is megítélni. Csak igy 79