Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 78. szám

Pest, 1871. pénteken október (J. 78. szám. Tizenharmadik évfolyam. TÍlU mN/ikl ( NARYOK, Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom : Az ősiség kérdéséhez. — Semmitüsz. döntv. — Ministeri rendelet. Az ősiség; kérdéséhez. Azon szabadelvű reformtörekvések közütt, melyek 1848-dik év előtti korunkat, mely méltán a reform korszakának nevezhet'), jellemzik, legkiválóbb helyen áll az, mely az u. n. ő s i sé g teljes,végképeni eltörlésére irányoz tátott. Ezen nemes törekvés abban összpontosult, hogy a palliativ eszközök kizártával az ősiség gyökerestől kiirtassák, tehát nemcsak elvileg s némely átalánosabb jogviszonyaiban, hanem minden kifolyásaival, és elemeivel. Sajnos, mikép e czélhoz máig sem jutottunk el, daczára az ősiségi pátensnek, mely ugyanazon ozélra alkottatott, de a mely czélt az kielégitőleg s következetesen távol sem vitte keresztül; mely ingatag következetlenség,mondhatnók a gyökeres reformoktóli aggályos félelem jellemzi későbbi 1861-ki törvényhozói eljárásunkat is. Mégsajnosabb, mikép felsőbb biróságaiuk is ítéleteikben minduntalan oly nyilvánulásokat hoznak napfényre, melyek szorosan véve nem egyebek, mint az ősiség kifolyásai, mint azon bár eltörlött jogrendszernek egyes esetekben való újra felelevenítése és érvényesítése. — Azért is nem látjuk feleslegesnek e tárgyat ismét szóba hozni, némely, habár talán mindenben mindenki által nem helyeslendő eszméink fejtegetésével. A tárgy maga mindenesetre törvényhozásunk figyelmét is megérdemelné. Az ősiség mint ilyen igen tág értelmű, bonyodalmas jogi viszonyokat foglal magában. Fő czélja az volt, hogy a nemes családok, mint a melyek a régi időkben a hazát személyesen védték, ezen védelmi kötelezettség kárpótlásául, vagy még inkább annak biztosításául, birtok állapotukban biztositassanak, mi a család-fentartás ismeretes nagy elvét képezté. A mennyire a lefolyt századokban ezen czélzata az ősiségnek, mint a kor szükségeinek megfelelő, politikailag helyes és igazságos volt, annyira nem lehet indokolható az ujabb korban való fentartása, mert azon okok, melyek a mult századokban a kivételes jogi álláspontot erre nézve védték, különösen az állandó hadsereg felállításával megszűntek. — Midőn a personális insurrectió e századelején már már lejárta magát, 1848. évben, de már sokkal előbb is semmi ok nem létezett : hogy aa országgyűlés az ősiség eltörlését ki ne mondja. — Nem szükséges tehát az ősiség eltörlését a democratia magasztos elveivel, követelményeivel indokolni, melyek a jogegyenlőségben öszpontosulnak, s melyek a jogállamra fektetett társadalmi rend szükségképi kifolyásai; elegendő volt arra, azon ős régi axióma követelése, miszerint „ruente fundamento, ruit et ipsum super aedificatu m" — a honvédrendszer s ezen nyugvó társalmi intézmények teljes átalakulásával. — Miután 1848 ki felejthetlen emlékű nemzeti képviseletünk az ősiség rég sürgetett eltörlését declarálta, annak részletes kivitelét többé nem eszközölhetvén, ezen szabályozást a reá következett absolut hatalom törvényhozói nz 1852-ik évi úgynevezett ősiségi pátensben igyekeztek megoldani, de nem mindenben avatott kezekkel, s nem a nagy elvhez hűn és következetesen. A helyett, hogy az ősiség minden káros kifejezései s kifolyásai teljesen és örökre elzárattak, és minden visszasugárzat az ősiségi jogállapotokra elhomályosittatott volna, az egész 1852-ki mű fonalán keresztül azon törekvés nyilvánul, hogy az ősiség rendszeréből, mi még lehető volt, továbbra is fentartassék, és csupán azon képtelen kifolyásai zárattassanak ki, melyek úgy sem voltak már fentarthatók. A pátens bevezető szavai súlyosan nyomnak a közigazság mérlegében, mert azok komolyan nyilvánítják ama szándokot, hogy azon hátrányok, melyek az ingatlan hitel legfőbb akadályait képezék, a tulajdonjog sokféle pusztán családi érdekű megtámadásai, melyek annyi bonyodalomra s hosszas perekre okot szolgáltattak, végkép megszüntessenek. Az akkori törvényhozás ezen nemes czéljának azonban a pátens részletei csak részben feleltek meg. Mert az 1-só § ban megszüntettetik a kir. fiscus háromlási joga; igy a 2-ik §-bau megszünteti a földes urak jobbágy utáni örökölhetési jogát; a 3-ik §. a fiscust a reá szállott s birtokában létező javak s jogokra nézve a magán megtámadók perei ellen, és viszont a magánosokat is azok ellen biztosítják; a 4-ik §. is elősorol és eltöröl egy falka ősiségi pert, (ex radicalitate iuris, ex statutione, ad dandam contradictionis rationem, s a t.), melyek a tulajdon biztosságának, szilárdságának veszélyezését végtelenig terjesztették. A következő szakaszok azonban már más ellenkező irányt vettek fel, midőn az 5. § ban a fiágat illető ősi nemesi javak birtokosainak megengedtetik, miszerint 3 év alatt a fiutódok javára intézkedhessenek; igy a 6. §., mely a végrendeletekről szól, már az öröködést a régi ősiségi törvények szerint szabályozza, azon elvből, hogy a törvényeknek visszaható ereje nincs; és a 9. §-ban a pátens alkotói egy a reform szellemében nem indokolható eljárási elvet állítottak fel, a jogigényeknek bizonyos határidő alatti érvényesithetését, midőn az oszt. polgári törvény életbe léptéig le nem telt 32 évi elévülést alapították meg. — A 10. §-ban megszüntették azon ősiségi pereket, melyek közönségesen 70, 80 évig folytak , többnyire változó sikerrel ; a 11. § ban pedig fentartják a folyamatban levő, s ott elsorolt két ősiségi pert az özvegyi és hajadoni jogok elenyészése esetében a fiscus, vagy más jogosult magán személyek, vagy testületek javára; igy a 12. §-ban szinte, midőn az oszt. polgári törv. életbe lépte 78