Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)
1870 / 72. szám - Kételyek a végrehajtás körül - A debreczeni ügyvéd-egylet észrevételei az urbéri stb. ministeri törvényjavaslatokra [1. r.]
288 rendeletileg igazoltatván, a hagyaték folyamodónak átadatassék s ennek kapcsán a tulajdonjog bekebelezése a perrend 581. §-hoz képest hivatalból eszközöltetett. Ez ellen Szép G.deon 1869. aug. 3-kán Zemplénmegye tszéke telekk. osztályához felfolyamodást illetőleg felebbezést adott be a tulajdonjog kitörlése iránt. Ez azonban azt a polgári osztályhoz áttette, ez pedig 1869. okt. 15 kén 6377. sz. végzésével visszaküldötte; a telekk. osztály azt 1869. decz. 24-kén 5024. sz. a. végzéssel ujabban a polgárihoz áttette — végre a polgári tszék f. év april 22-kén 874. sz. a. végzésével a felfolyamodást VÍ9Zszautasitotta következő indokolással: Noha ezen felfolyamodás a 4914. sz. birtokbirósági bizonyitvány megváltoztatására nézve, az ezen birtokbirósági bizonyítványra vonatkozó ugyanazon számú tszéki végzésnek felfolyamodónál tett kézbesítésétől számitva, a telekk. hatóságnál kellő törvényes időben adatott is be; mindazonáltal a perr. 581. § értelmében birtokbirósági bizonyítvány, illetőleg e körüli intézkedés ellen közvetlenül az eljáró birtok bírósághoz, — s csakis a birtokátadás s ezzel kapcso latos tulajdonjog bekebeleztetésének megtagadása esetében levén felebbezé^nek helye; felfolyamodó elutasítandó volt. Ez ellen Szép Gedeon sem. panaszt adott be azon okból, mivel a perrend 282. §. a telekk. rend. 144. §. és a Semmitőszék 1869. sept. 14-ki 1027. sz. a. határozata szerint az első bíróság hivatalból csak az elkésetten beadott felebbezéseket utasíthatja vissza hivatalból. A Semmitőszék annak helyt adott, a polg. tszék 874. sz. végzését, úgy a telekk. osztálynak 3759.és 5024. sz. végzéseit a perr. 297. §. 1. p. alapján megsemmisítette s a telekk. osztályt utasította, hogy panaszló felebbezését elfogadva az összesiratokat a pesti királyi táblához felterjesze; „mert az első bíróság a perr. 282. §. szerint hivatalból csak az elkésetten benyújtott felebbezéseket utasíthatja vissza; s igy annak megbirálásába, váljon a 297.§. esetei közt is felsorolt 581. §. mennyiben alkalmazható, nem volt hivatva; „mert továbbá a felebbezés a telekk. osztály végzése ellen irányozva, annál adatván be azt, miután annak tartalmát érdemileg bírálni hatásköréhez nem tartozik, a polg. tszékhez át nem tehette, hanem tartozott volna azonnal (a kir. táblához) felterjeszteni." (1870. augusztus 31-dikén. — 8562. sz. a.) Megsemmisítendő a birói határozat s eljárás, mely különböző tárgyak iránti s különböző jogczimekre fektelett kérvény alapján eszközöltetett. Ily érthetlenné vált kérvénynek tekintendő, melyben zárlat elrendelése és a további kártételtöli eltiltás kérelmeztelik. Kozma Gábor Küküllőmegye illetékes egyesbiróságához Gerendi János ellen kérvényt adott be, melyben előadván, begy alperes aző telkén jogtalanul tégla vetést gyakorlott, azon kérelmet terjeszti elő, hogy a vetett tégla rakások zár alá vétessenek, és egyszersmind alperes további kártételtől eltiltassék. Tárgyaláskor alperes a felhozott tényeket elismeri. Felperes a maros-vásárhelyi úrbéri tszék által f. év april 13. hozott s felmutatott Ítélet alapján kéri a zárt elrendeltetni. Az eljáró bíróság f. év május 17-kén kelt Ítéletével felperest keresetével elutasította. Ez ellen felperes semm. panaszt adott be. A Semmitőszék határozata: „Az eljáró biróságnak 1002. sz. a. tárgyalást rendelő végzése, az ennek folytán esz közlött tárgyalási eljárás s az annak alapján f. évi május 17-kén hozott Ítélete megsemmisíttetik ; „mert felperes 1002. sz. kérvényében zárlatot elrendelni és egyszersmind alperest további kártételtől büntetés terhe alatt eltiltatni kéri; — tehát különböző tárgyak iránti kérelmet, és különböző jogezim alapján érvényesíthető követeléseket egy kérvénybe foglalt, miáltal az érthetetlenné válván, az annak alapján teljesített birói eljárást megsemmisíteni kellett. (1870. aug. 31. — 6684.) Rendes tanári állomás elfoglalása senkitsem zár ki az ügyvédkedheléstöL Özvegy Bolyi Jánosné Baranyamegye tszéke előtt Sóós György s társai ellen bizonyos bizonyitvány aláírása s 500 frt. pénzbirságbani el marasztaltatás iránt pert indított. A tszék f. év márcz. 29-én 707. sz. a. ítéletével felperest keresetével elutasította s alperes részére 16 frt. perköltséget megítélt. Ezen Ítéletet megelőzött tárgyaláskor felperes kifogást tett alperes ügyvédi képviseltetése ellen, a mennyiben ügyvéd képviselőjéül megjelent Antal Gyula jogtudor a pécsi jogakademiánál rendes tanári állomást foglal el, mint ilyen tehát hivatalnoknak levén tekintendő, ügyvédkednie nem szabad, mi hivatásának pontos teljesítésével ellenkeznék is. Felperes a tszéki ítélet ellen semm. panaszt adott be. A Semmitőszék azt elvetette; „mert alperesek az ellenbeszédben A. alatt becsatolt meghatalmazás szerint ügyvéd által törvényszerűleg képviseltetvén; „azon körülmény, hogy alperesi ügyvéd mint tanár a felek képvisel tetősétől, illetőleg az ügyvédség gyakorlatától eltiltva lenne, különös szabályrendelettel nem igazoltatott; ezen utóbbi minősége pedig magában az ügyvédkedhetést még ki nem zárja." (1870. sept. 7. 6352. sz. a.) — Csődök: H r a b i Rezső pesti épitész e. Pestváros tszéke által a bejei, határidő október 5—7-ig meghosszabbíttatott. — Wein inger Jósua soroksári deszkakereskedő e. Pestmegye tszéke által, bejei sept. 30-ig perügy. Borcsányi Antal ügyvéd. — ífj. K o 1 1 e r Miklós Zágrábban bejei. okt. 6. perügy. Daubach E. — Schuller s társ czég Bécsben bejei. okt. 15. Wo 1ner Samu gyámok Bécsben bejei. sept. 21. — C h u n Károly borkeresk. Bécsben, bejei. okt. 1. — Morawszky Oskár czégtárs Bécsben, bejei. sept. 24. — E r t 1 Albert fííszerész Bécsben, bejel. okt. 15. — Zapper-Groldberger posztó keresk. Bécsben, bejei. sept. 24. — Modern Adolf vászonkeresk. Bécs mellett, bejei sept. 29. — Alterman Ferencz keresk. Bécsben, bejei, sept. 24. — Bell Samu posztó keresk. Bécs, bejei. okt. 1. — Fekete János keresk. Bécs, bejei. okt. 6. — Pfenning József zálogintézet Bécs, bejei. sept. 30. — SchulmeisterE. keresk. Bécs, bejei. sept. 30. Felelfia szerkeszti és kiadó-tulajdonoí SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztöiszállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2-ik em. balra esten, Í870. nyomatott Kocsi Sándor saját nyomdájában hal-piacz és al-dunasor sarkán 9. sz. a.