Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 88. szám - A halálbüntetés kérdéséhez

Pest, 1870. pénteken november 11. 88. szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom: A halálbüntetés kérdéséhez. — Soramitöszeki döntvények. — Ministíri javaslatok. A halálbüntetés kérdéséhez. Szopori Nagy Antal Bgyvéd úrtól. (Komáromban.) A halálbüntetés eltörlése mellett és ellen ugyan már sok szó emelkedett, s mindkét nézet kellőleg érveltetett, de azért e felett, mint korunk egyik legfontosabb kérdése felett eszmét cserélni — ugy hiszem mindenkinek, ki ez ügygyei tüzetesebben foglalkozik, kötelességében áll. Hogy a halálbüntetés, mint büntetés elvben eltörlendő, ebben még azok is, kik legmerevebben ragaszkodnak annak fentartásához, megegyeznek, de az államnak, mint a mely hivatva van a közbiztonság felett őrködni, s a lehetőségig a közjólétet megvédeni, nemcsak a bűnös megbüntetése, hanem az ártatlan személyének és vagyonának megvédése is, még szentebb kötelessége. Ezen szempontból kiindulva, igen egyoldalulag elmélkednek tehát azok, kik az állam azon jogát, hogy szükség esetében egy olyant, ki a közjólétet és közbiztonságot veszélyezteti, életétől is megfoszthasson s teljesen ártalmatlanná tehessen, kétségbe vonják. Hogy az állam azon czélnak, némelyek szerint, kötelezettségnek megfelelhessen, erre előkészülnie kell, ép ugy mint a ki aratni akar, annak vetnie is kell. Első sorban áll, a mire elő kell készülni a népnevelés. Nekünk magyaroknak az öntúlbecsülést róják fel hibánkul, s nem ok nélkül. Legtöbbjeink s még a hivatottak is, azon illusioban élnek, hogy mi a műveltség azon niveauján, azon fokán állunk, mint más, például az angol és német nemzet, s ezen téveszmén ringatódzva, az állam institutiókat is azokéval egyenlő lábra akarják állítani. Ki kapunk az idegen államszerkezetből egyes, — minden esetre korszerű — eszméket, s ezeket mint idegen növényeket, a mi elkészitetlen talajunkba, államszerkezetünkbe, átakarjuk ültetni, a nélkül, hogy megbirálnók: quid valeant humeri. A halálbüntetés eltörlését s az erre törekvő reformot nem közepén kell kezdeni, s nem azon ponton, melyet már más nemzetek elértek, hanem előbb nevelni, művelni kell a népet, s ha azon fokra emeltük népünk műveltségét, melyen, hogy méltó rangban álljon más nemzetekkel, állnia kell, akkor igen is elő van készítve a lalaj, s akkor az idegen növényeket is átültethetjük. Második sorban áll, mint ezt már mások is kifejtették, — börtönrendszerünk hiányossága, s csekély kivétellel, mondhatni, desolált állapota börtöneinknek. Ha börtöneinket csak felületesen megtekintjük, elbámulunk azon gondatlan őrködésen, melyei az erre rendelt közegek viseltetnek a foglyok iránt. Valóban csodálni lehet, | hogy a megszokás mindennapivá nem vált. Hogy tehát a bűnösök ártalmatlanná tétessenek, bürtöneinkne k s börtönrendszerünknek egészen uj alakot kell nyerni. A humanismus szempontjából kiindulva sokan elborzadnak, hogy lehessen a törvénynek azt, a mit nem adhat vissza, az ember életét kioltani, a létet megszüntetni, s az államnak ezen „supremum jus"-sát kétségbe vonják; de ezek nem fontolják meg, hogy csak egyes esetekben is mi következményei vannak annak, ha egy megrögzött, boszut forraló gonosztevő börtönéből kiszabadulva ártatlanokat meggyilkol, kirabol. Melyik esetben van a humanismus jobban megsértve, s melyik esetben veszt az állam? Ha jogában áll az államnak kártékony, ragadozó s az emberek életére, vagyonára tűrő vadállatokat, — me lyek különben is csak ösztönüket követik, — kiirtani, ép ugy, de még nagyobb jogát, sőt kötelességét látom arra: hogy oly embereket, kik emberi természetükből kivetkőzve, gyilkolnak, rabolnak s szerencsétlenné tesznek ártatlanokat, kiirtsanak és semmivé tegyenek, hogy gonosztetteiket ne ismételhessék. Ha jogában áll egyes embernek magát, habár a megtámadó megölésével is, a „moderamen inculpatae tutelae" elvénél fogva, megmenteni; ezen jogot az államra még inkább kiterjesztetni kívánom, mert az okszerűen alkalmazott halálbüntetés nem egyébb mint „moderamen inculpatae tutelae," melyet az állam egyes személyek nevében és érdekében gyakorol. Azok, kik a halálbüntetés megtartása mellett szóllottak, sok szép érveket hoztak fel, de nem olvastam annak jövendőbeni alkalmazását és korlátozását; márpedig, hogy ennek meg kell történni, azt a korszellem s haladás megkívánja. Legfőbb hiánya volt eddigelé a halálbüntetési rendszernek •— annak rosz, inpracticus alkalmazása s foganatosítása, mi által a büntetés czélját vesztette. Ebből következtetőleg el kell ismernem elleneink azon állítását, hogy a halálbüntetés nem szolgált mindig például, s nem volt elrettentő, sőt bizonyos idők szerint, minél több kivégeztetések történtek, annál több főbenjáró bűntények követtettek el. Szerintem ezen a bűnvádi statisticából merített körülmény, eltekintve az általában elharapódzott demoralisatiótól, mely szintén factornak vehető, nem onnan származott, mintha a bűntettekre hajlammal biró egyén a halálbüntetéstől kevesbbé rettegett volna, mint a börtöntől, hanem mert a kivégeztetések, illetőleg a halálbüntetés foganatosítása czélelleniesen ment végbe. Fajunk, mint keleti nép, rajongó, ábrándozó; a bűntettekre legtöbb contingenst szolgáltató pusztai lakos már zsenge korában saturáltatik a regék által, s legtöbb| je ezeknek nemcsak megbarátkozott az általa féktelen| nek festett szabad cselekvéssel, hanem látva a kivé88