Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 35. szám

138 nem is akarunk hozzá szólni; legújabban azonban ÜSZhangzólag hirdettetik, hogy a legfelsőbb törvényszék egyik kiválóbb helyére, egyik senatusa elnökségére, az ellenzék egyik vezér-férfia fog felemeltetni. És ez jóformán elégséges, hogy az összes kinevezések jellemére, legalább megközelítőleg, következtetést vonhassunk. Sajnáljuk, hogy épen azon egyéniséget kell itt szóba hoznunk, kit már fiatal korunkban szülőföldjén ismerni s tisztelni kezdettünk, s kint-k működését azóta Szabolcson kivül is Poz-onyban úgy mint Pesten folytonos figyelemmel kisértük. De mi, mint mindig, úgy most is, teljesen függetlenül, csak az igazságszolgáltatás magasb érdekeit tartva szem elótt, és a curiai kinevezéseket csak is ily szempontból vizsgálhatván, dicz\ra annak, hogy azon kinevezést már előre minden part közlönyei üdvözléssel fogadták, nem vonakodunk meg is nyiltan kimondani, mikép azt a magasb jogi erdekekben helyesnek,czélszerünek legkevesebbé sem tarthatjuk. Az minden egyéb lehet,csak nem a legfelsőbb törvénykezés annyira sürgetett regenerálójának eszköze. Mert ha az illetők erővel ráfognák is, mi, a mint ismerjük, azt hisszük ó maga beismeri, hogy nem áll a mai törvény tudomány s átalakult jogviszonyaink azon színvonalán, mi egy oly kitűnő birói állomás kielégítő betöltésére képesíthetné. Mert ő maga legjobban tudja, mikép ex a-se a törvény tudományt sohasem művelte, de 48. után az újabb jogintézmények tanulmányozásával épen legtávolabbról sem foglalkozott. Hogy ily kellékekkel, nem egy egyszerű birói hely, hanem legfelsőbb bírósági senátus elnöksége hogyan ószszeegyeztethető, ezt még felfogni sem vagyunk képesek. Mi csak azt látjuk, hogy az nem egyéb mint politikai fogás, valódi politikai üzlet. És ez az oka, miért a felszólalást nem mellőzhettük. Mert abban ismét csak annak bizonyítékát látjuk, mikép nálunk minden, úgy az igazságszolgáltatás legmagasb, egszentebb érdekei, czéljai nem egyebek, mint a politikai érdekek eszközei, uszályhordói. De ha ez igy van, akkor miért panaszkodunk és vádaskodunk az előbbi provisorium-rendszer kinövései ellen? Egyik legfőbb vádunk a provisorium közegei ellen az volt, hogy gróf Pálffy s társai, nem csak az alsó bírósági, hanem a curiai kinevezésekből is valódi politikai gescháftet csináltak. Azokat kiket kényelmes sinecurába akartak helyezni, tekintet nélkül jogi képességükre, a curiához tették át; azokat, kiket szellemi szegénységük folytán a politikai administrátiónál nem használhattak, a legfelsőbb bíróság ülnökeiül nevezték ki. Ez lett a curiai törvénykezés nyomorúságainak egyik legfőbb forrása — mi ellen mi annak idejében nyiltan felszólaltunk, kifejtvén és igazolván maga Pálfy s társai ellenében, mikép törvénykezési bajaink lényeges forrását nem a hiányos törvények, melyeket oktroy által akartak javítani, hanem a legh'básabb kinevezések képezték. És úgy látszik, épen e hibába esett parlamentáris kormányunk is. Előtte is fontosabbak a politikai érdekek, mint a tökéletesb igazságszolgáltatás igényei. Ez is jobban üzi-fŰM a politikai üzelmeket, mint keresi a magasb jogi Ozelokat. És ez történik épen az elnökségekre, azon állomásokra nézve, melyek mindenütt, de íóleg hazai viszonyainkban, a legéberebb figyelmet, a legnagyobb fontosságot igénylik. A ministeri codificatió nagy súlyt fektet az új curiai szervezésre. Elismerjük, mikép akkor, midőn daczára a szakértők öszliangzó sürgetésének, az alsó biróságokat szervezni nem merték, más menedékük nem lehetett, mint a curia átalakításához fogni. Ds ily uton itt sem fognak czélhoz érni. Ily kinevezések mellett nem a curia regeneraliója, hanem annak degenerátiója fog eszközöltetni. Valószínű mikép a curiai kinevezések már tényékké <• váltak, midőn soraink napvilágot látnak. Független, önálló véleményünket mégis kifej-zni akartuk, tanúságául, hogy vannak, kik előre belátják ily dolgok czélszerütlenségét, minden siker nélküli következményeit. A szabatosság kelléke a codifícatióban. Vécsey Tamás jogtanár úrtól (EperjeseD.) A folyó évi június 1-én életbe lépendő „Polgári törvénykezési rendtartás" számos fogyatkozásai közt legkevésbbé menthető azon sok szerkesztési hiba, mely a törvényhozót — minden valódi jogász sajnálkozására— érthetetlenné vagy nevetségessé teszi. Amaz a rabul istikát, emez a törvényhozás iránti (oly nagyon szükséges) tiszteletnek csökkenését, és igy a törvények tekintélyének sülyedését okozza. Nem lehet elégséges mentségül tekinteni azt, hogy a törvény csak átmeneti szerepre van hiva, helyt adandó majd egy tökéletesebbnek ; mert ha már a törvények gyaj kori változtatgatása rosz hatású: kétszeresen az leend, ha ! a közönség előtt fel-és lelépő törvényeknek már külseje is alapos megjegyzésekre ád okot. A perrend 22. §. igy kezdődik: A róm. latin és görög szertartású katholikusok, úgy szintén a keleti egyházi, valamint a mindkét felekezetű evangélikusok és unitáriusok jelenleg fenálló egyházi törvényszékei illetősége alá sat. Itt ezen szavak „keleti egyházi" az „evangélikusokra" látszanak vonatkozni; mert hiszen azt nem mondja a magyar, hogy „a keleti egyházi . . . törvényszékei;" „egyházi" helyett mondták volna „egyház? — és szent lett volna a béke. A 26. §. „váltó-és kereskedelmi ügyekben első folyamodásilag a királyi váltótörvényízcAcA, illetőleg az 1. §. 4-dik pontja alatt emiitett bíróságok .... határoz.u Az idézett 1. §. 4-dik pontja alatt ezt olvassuk: „a kikindai kerületben: a) a kerületi fóbiró vagy helyettese; b) a kerületi törvényszék." Hát ez is competens a váltóügyekben? Nem. És ez szóba sem jön, ha érintetlenül hagyatik a 26. §-ban „az 1. §. 4-dik pontja" és helyén az L §. 5-dik pontja említtetnék. Nem akarjuk itt azon jogi kérdést feszegetni: kell-a a kereskedelmi künyveknek a tulajdonos melletti bizonyító erőt adni — holott a legbecsületesebb művész, iró, tanitó, ügyvéd, orvos, mérnök hason tárgyú és czélú főkönyvére, ha bármint vezetnék sem adna semmit a biró. A kereskedői kellően vezetett könyvek a német, franczia és magyar törvényhozás által sajátszerű privilégiummal vannak felruházva — mely szintén a könyvnek babonás tiszteletével határos. Az angol, ki pedig a kereskedő érdekeit jól ismeri, nem hódol ama babonának. *) És ha igazságügyi *) H. Escher. Die Schwurgeriohte. 161. lap.