Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 77. szám

Pest, 18tt7. kedd oct.. 8. 77. szám. Kilenczedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom: A. codificatió alkalmából.— A megitélt eskü módostógáról (Folyt.)— Irodalmi értesítés.—Hivatalos tudnivaló. A codifiicatiö alkalmából. Jakabfalvay Gyula kir. táblai fogalmazó úrtól I. Igazságszolgáltatási misere-ünk nem titok tübbé. Összes törvénykezésünk fölött pálczát tört immár a följajdult közvélemény. Szakavatott tollak jelölék ki annak biányait. Ez irányban tehát több szót pazarolni fölösleges. Lánczaiból szabadult sajtónk — a közvéleménynek e tekintetbeni hű tolmácsa — független, alapos, gyors, egyszerű és olcsó igazságszolgáltatást követel. — Sürgetőleg követelik ezt szellemi s anyagi érdekeink, a közvagyonosodás emelése, s különösen a bel és külföldön egyiránt megingatott hitelünk, mely nemzetünket — szemben más rendezettebb államok fokonkénti vagyonosodásával — közelszegényesedéssel fenyegeti, de követeli ezt a szabadság magasztos eszméjének megtestesithetése is, mert ha: „az állam jólétet a szabadságban kell helyezni," élvezhetö-e a szabadság, személy- és tulajdonbiztonság nélkül? Már pedig a jogbiztonság fentartása az igazság szolgáltatásnak közvetlen czélját képezi s hogyan érethetik el ezenczél? Ez sem nyilt kérdés többé; iránta szintén s régóta tisztában vagyunk. Az eszélyes gazda nem várja be lomhán összefont kezekkel, hogy rozzant szúette lakháza feje fölött összeomolják, s agyonzúzza őt, mint valami hitvány egeret, de megelőzi a bajt, tatarozgatja házát mig lehet, s hanem — ujat, lakályosbat épit helyébe. — Eként a bölcs törvényhozás is, szem előtt tartván XV. Károly svéd király jelmondatát: „Land skall med lag byggas, (a törvény alapköve az államnak) javítgat, mig lehet, s aztán ujat, a kor igényeinek megfelelőbbet alkot, vagyis: codifieál. Mindinkább gyérül azoknak száma, kik Savignivel — a jogtörténelmi iskola eme nagymesterével —a codificatiót ellenzik, nem tartván arra korunkat — a jogtudomány jelenlegi állítólagos fejletlensége miatt eléggé alkalmasnak. Mindinkább gyérül azon conservativek száma, kik a gyökeres és szabadelvű reformokon alapuló codificatió helyett a történelmi jogalapra fektetendő foltozgat ást ajánlják. Magában a par exeellence conservativ jellemű Angliában is naponként szaporodik a codificatió pártja és e részben már törvényhozási kísérletek is tétettek. E pártnak élén a halhatatlan érdemekben megőszült lord Brougham áll, ki „ha nem épen oly idős is, mint maga az angol alkotmány, közel fél század óta irogat arról," s ki (miként „Political Philosophy" czimü müvéből kitűnik) hazánk alkotmányát is jobban ismeri, mint sok magyar „született törvényhozó." S e nagy reformer s exlordcancellar kimondá, hogy: „a birák és ügyvédek is ellene vannak ugyan Angliában a codificatiótiak, mint mely a törvényeket mindenki által kVnnyen érthetőekké tevén, az ő tekintélyüket és keresetűket csökkenti, de ezzel mit sem törődve, codificálni kell a törvényeket.'' De a codificatiónak a történelmi alaponi tatározgatas fölötti előnyeiről vitázni szintén fölösleges. Belátta annak szükséges voltát 48-iki törvényhozásunk is, s elrendelte azt, (habár csak részben) a XV. t. cz. l-ő §-ában. Képviselőházunk a mult évben kebeléből közel 100 mond száz tagból álló codificationális bizottságot választván s alakítván, egyik vezérelvül azt tüzé ki, hogy: a codificatió a felelős ministeri rendszer alapján alakittassék , T— S parlamentaris kormányzatunk életbe léptettetvén , egy igazságügy ministeri enquét bizottmány tovább szövé a jogi codificátiónak az események hatalma által megszakított fonalát. A codificationális előmunkálat herculesi munkának nevezhető. — Alapos s/akismerete*, sok fáradságot, s nem csekély időt igénylő. S ha magasztos feladatának, hogy t. i. a magyar jog állam regeneratiójának egyik tényezőjét képezze, megfelelni akar, nem csak az őszes annyagi és alaki törvényeket, hanem a törvénykezés egész szerkeíetét is át kell karolnia. Eszembe jut egy ide vonatkozó nyilatkozat: „Mi ugyan megbízunk benned — mondá nem rég a baloldal egyik vezére azon férfiúnak, kinek kezeibe a sors később igazságügyünk reformját tevé le, — csak attól tartunk, hogy egészen el fogsz árasztani §§-okkal?!' „Tanits meg tehát—lőn a válasz — miként lehet §§-ok nélkül codificálni"? Si non e verő, ben trovato. — Valóban ha csak a porosz „Allgemeines Landrecht" tizenkét ezer §-ára gondolunk is, a leendő minister aggályát alaposnak, s a jelenlegi minister válaszát talpra esettnek kell nyilvánitanunk. Mindkettőnek tökéletes igazsága volt!? Ha chaoticus jogállapotainkból elvégre kibonyolodni s törvénykezésünket az előre haladt kor jogigényeivel s a társadalom átalakult viszonyaival összhangzásba hozni óhajtjuk, nem szabad jövő codificatiónknál szem elől téveszteni egyrészről azon democraticus irányt, mely 48-iki törvényhozásunkat átlengi, s melyre nem rég hazánk bölcse is egy alsóházi beszédében a nemzet szine előtt súlyt fektetett; sőt tovább kell azt fejleszteni a törvény előtti egyenlőség — ezen egyedül létesíthető egyenlőség ') teljes és következetes keresztülvitelével; másrészről igyekezni kell a polgáriasultabb államok jogintézményeiből átültetni hazánkba mindazt, a mi ott jónak a mi ott üdvösnek bizonyult, s a minek aclimatizálódása ') Vouloir une autre égalité que l' égalité devant la loi, c'est aller contre le plán mérne de la Providence ; c'est réver des utopies, absurdes tant qu'elles restent dans la speculation, darjgereuses, quand elles tentent de se réaliser, et coupables maígré l'apparence de ph ilantropie qui les revét. De la vraie democratie. Par Barthélemy Saint-Hilaire Paris 1849. I. 59. 77