Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)
1866 / 35. szám
Mü tett jelentéseiken lul mit sem adhatnak elő. Ilodossy Imre ujabban vaMja, hógy Pestről reggel indult, s vasúton mentDebreczcnbe, útközben meg nem szállt, társai ismeretlen izraeliták voltak. Eielt folytán ai élitS bíróság 18G-1. apr. 2S-án 1810. sz. n. végzésével a vizsgálat megszüntetését határozta. Moly végzés ellen a Uszít ügyész Hotfö$£y Imre perbefogatását sürgetve felébb folyamodott, mire a, kiv. i t. táblán 1SG-1. juh 21-én 3020". sz. a. végeztetett: „Annak előrebocsátása mellctr, hogy a, bűnügyek nem végzéssel, hanem végitélettel feiezendók be, jelen esetben pedig, tekintve a vádboli tény minőségét, vádlott ellen fenforgó gyanuokokat, az ügy azid.törv.szabályok értelmében, rendes Írásbeli per utján lenne tárgyalandó, az első bírósági végzésnek feloldása mellett, az ügy Ilodossy Imre irányában, rendes irásper utján tárgynlíatni, s abban érdemleges ítélet hozatni rendeltetik." Knnok folytán szab. kir Pestváros törvszéke a port ISG'Í. aug. 23-án kelt végzésével, a megrendelt írásbeli per megindítása tekintetéből a tiszti ügyészségnek kiadta. Az pedig a főbenjáró v á d 1 e v e I e t 1SG4. oet. 29-én 0315. sz. a. következően terjesztette elő:.,,,, . Hodossy ImreLiiblórsarosrncgyci születésű, 22 éves, r. k. nőtlen, ügyvédjelölt, 13ö!. febr. elején néh. gróf Krcith Kálmánt bizonyos ki nem puhatolhatott okból, nyilvános helyen tartott étkezés közben, többek előtt bccsületsértóleg ingerelvén, a különben, szelíd természetű gróf indulatját oda fokozta, hogy ez hihetőleg környezetének biztatására, mint becsületében megbántott,Ilodossy ' Imrét elégtétel végett párbajra kihívni kényszerült. H. Imre a kihívást elfogadta, és ily végből, hihetőleg a segédek által, a fehér hajó vendéglő 1G. sz. szobája kibéreltetek, s vívás órájául febr. 9-nek délutáni 3 órája tüzetett, hol alperes előre eltökélt gonosz szándékkal a grófnak jobb hónalja alá mért csapással üterét keresztül metszette, minek következtében a gróf 20 éves virágzó korában a rögtön alkalmazott orvosi segély ellenérc elvérzett. Minthogy pedig az 180S. XI. 11. valamint a praxis criminalis II. G2. a párbajbani emberölésre, ha az nem eltökélt gonosz szándékból eredett, a birák által alkalmazandó büntetést rendelne; ezek és az előadandók alapján -—kéri alpe««í4_Xiiidlottat) 3 évi vasnélküli, hetenkint kétszeri böjttel sulyositandó börtönbüntetésre, a gróf 200 frt vérdijjában s a költségekben marasztaltatni. Vádlott 1 864. nov. 10-én rendesen megidéztetvén, ügyvédje'kíséretében személyesen megjelent. r- (Foly». következik.) Kúriai ítélete Kigánjofi ügyekben. A kir. U- tálián. 28. Berger Adolfnak, Galovics Mihály elleni 481 frt és járulékai iránti perében Ítéltetett: Alp. azon állítását, mintha ö a kérdésben forgó 185 köböl burgonyát a kikötött időben és minőségben szállítani kívánta volna, mivel sem igazolván, az e részben kihallgatott tanuknak abbeli vallomásuk által pedig — miszerint ó még csak 8 köblöt kivánt szállítani, s az is vizenyős s üveges volt légyen — nyilván megezáfoltatván, miután c szerint kétséget nem szenvedne, hogy ó felválalt kötelezettségének meg nem felelt, ezen mulasztása pedig azon kötelezettséget vor.ná maga után, miszerint ó nemcsak a nem szállított Ay«»«/*ri.fetftn, Ibiid.- K •t* * " » '< • r állal. I Artf.ry, CHIJÜ mennyiség fejében felvett összeget kamatjával együtt visszafizetni, hanem az okozott kárt is megtéríteni tartozik , s ezen kárt jelen esetben a kialkudott és szállításra kitűzött időben volt piaczi ár közti különbség képezné; tekintve, miszerint az előbb említett ár köblönként 60 kV., az utóbbi közép ár pedig a tanuk vallomása szerint 1 frt G0 kr, vala, alperes az első bíróságilag megítélt 111 frt összeg, s kamatain kívül még 185 frt árkülönbségnek, úgyszintén mint pervesztett fél 24 frt G3 krra mérsékelt perköltségnek is felperes részére leendő kifizetésére köteleztetik. — Ilykép az eljáró törvszék ítélete megváltoztatván, illetőleg módositatván, az ügyiratok további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetnck. (I8GG. febr. G. 1G52. sz. a. Előadó,: Haris ktb.) Hivatalos tudnivalók. Csődíüt: N.-Kimizsa váro9 törvszéke Lang Henrik leeresk. e. Bej. jun. 20—23. Porti. Horváth János. — Lcszncr Henrik n.kanizsai keresk. e. Bej. jun. 2G —28. Perü. Horváth Antal. — Sárosrnegye törvszéke Truhán Mihály t.-sóvári birtokos c. Bej. máj. 28 — 30. Peru. Fest Lajos eperjesi ügyvéd.— Kassa város tövszékc Seh0nhofe/:||mil bejegyzett pskeresk. e. Bej. jul. 16—18. Pcrü. Ruszinkó Zsigmond' — Pcstváros'türvszékc Schöberl Manó korcsmáros és nejei-c. Bej. máj. 15—17. Pcrii. Dr. Siegmund Vilmos. — .Nógrád megye törvszéke TCasztringcr szül. Rigócz Betti b.-gyarmati Ukospő/c. Bej. jun. 26—28. Pcrii. Küvy Tivadar, — Budaváros tilrvazéke Guttinan József hagyatéka o. Bej. máj. 14— IC. Perü. Andorfy Károly. — Somogymegye törvszéke Sohr Gáspár kaposvári keresk. c. Bej. jun. 4—6. Perü. Fatér János. — A sopronmegyei törvszék által Brandl Lázár német-kereszturi rongykeresk. c. Bej. máj. 22—24. Perü.Takáts Dénes. — Vinga város tszéke Csolosin Ant. volt városi tanácsos e. Bej. jun. 25—27, Perü. Töttösy Lajos. — Fehérmegye törvszéke Radics Olló György sárbogárdi póstamest. e. Bej. jul. 2—4. Pcrü. Huszár Imre. Pestváros törvszéke Gyurkovics János pesti bérkocsis mest. e. Bej. máj. 17—19. Pcrü. Veisz Márk. — Győrmegye törvszéke- Verseghy István szentiványi lakos e. Bej jul. 16—18. Perü. Weiser Antal. — Bácsmegye törvszéke McrkI Mihály r.-militicsi keresk. e. Bej. jul. 16 — 18. Perü. Barthal József.— Fehérmegye törvszéke Frank. András magyar almási lakói*. Bej. jun. 25—27.' Perü. Horváth Dezső. Megszűntetett: Pestváros törvszéke által Strohmayer József kőfaragó mest. Eperjes város törvszéke által Reioh Fülöp, — Pozsonyváros törvényszéke áltál Beck Márkus pozsőnyi kereskedő, — Pestváros törvszéke Engel és Mandelló pesti nyomdász ozég, — Sólyom Balázs pesti keresk., — Mármaros megye törvszéke Kramer Lipót huszti keresk., — és Güraörmegyc törvszéke Bcrényi Imre rozsnyói kereskedő ellen folyamatban volt csőd. Értcaltés- Simon Florent ügyvéd urmint bizottmányi elnök által megkerestettünk annak közzé tételére; mikép a buda-petti ügyvédi egylet alapszabály terve a 40-es bizottmány által véglegesen mcgállapiitatvún, annak az ügyvédi kar által leondó megvitatása, megállapítása, s a hatósági engedély iránti intézkedések végett — a buda-pcsti ügyvédi kar f. é. máj. 30-án a pestvárosi tárgyalási teremben a Piáristák épületében d. u. 5 órakor és a következő napokon közgyűlést tartand, melyre a buda-pcsti ügyvédi kar tagjai meghívatnak; — ugy a vidéki ügyvédek is szivesen láttatnak. . ,, • • , Felelős szerkesztő és kin'ló-tit1aj<loiioi SZOKÓ LA Y ISTVÁN. i\'uc>í ti'j'inulitjf'ttnn,) Ilfil-yiitr* rs al-ttunaiur *Iffkiin 0. %%. rt.