Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 9. szám
86 vű fiát 1. József nevűt pedig 2 évig tanította, s azok részére 5 db iskolai bizonyítványt állított ki, melyekért felperesnek számitása szerint ö.-szesen 40 frt o. é. járna, ebből azonban tulajdon beismerése szerint 9 frtot már felvett, alperes az ekként még visszalévő 31 frt o. é. megfizetésében a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett marasztaltatik, ekként megváltoztatván, az e. b. Ítélete sat. (1862. nov. 26. 6230. P. sz. a. Előadó: Beke János ktb.) 107. A komlósi evang. egyház és iskolának Hajdú Lajos elleni tűzifa kiadása iránti perében ítéltetett : Miután a bekebelezendő közigazgatási uton keletkezett volt cs. kir. rnegyehatósági határozat, a közokmányok bekebelezésére a telekkönyvi szabályok 81. 84. §§-ai által előirt kellékekkel nem bir; e felett az ugyanazon okmány szerint a felek közt létre jött állítólagos szerződésen alapuló szolgalmi jog, nem is oly természetű; hogy annak az érdeklett fel^k szorgalmazása nélkül, s igy hivatalbóli bekebelez-tetését lehetne eszközölni; ezekhez képest az érintett megyehatósági határozat alispáni pu?zta megkeresésre bekebelezhetőnek nem találtatik; s annál fogva megváltoztatván az e. b. végzése, az iratok sat (1862. nov. 24 én 3466. P. sz. a. Előadó: Monaszterly Sándor ktb.) 108. Szép Francziskának Bi gyay Vincze elleni adóssági perében ítéltetett: Felperes az általa 1856. Jan. 11-én alperestől átvett és 219 frt 32 krban felszámított összeg behajthatatlanságát nem igazolván, sőt az eredeti kötelezvényt be sem mutatván, alperes a felperesi kereset aló! ezennel felmentetik, s ekkép az e. b. Ítélete megváltoztatván, sat. (1862. nov 27. 4689. P. sz a. Előadó: Szabó Menyhért ktb.) Váltójogi ítéletek. l.Futhó Károly felperesnek, Gazsik Ferencz alperes e. 192. frt 50 kr. iránti váltóperében, melyben az eperjesi e. b. váltótörvényszék 1862. decz. 2. 6161. sz. a. kelt végzésével felperest keresetétől elmozdította, és 29 frt 27y2 kr. perköltségben marasztalta, felperes által közbetett félebbezés folytán a kir. váltó feltörv ényszék következőleg itélt: „Az eperjesi e. b. váltótörvszék végzése, helyesebben ítélete megmásitatik, és alperes Gazsik Ferencz mint a kereseti váltó kibocsátója a kassai volt cs. kir. or. törvszék által, mult 1861. apr. 2. 1303. sz. a. hozott fizetési meghagyás érvényben tartása mellett köteleztetik, a 192 frt 50 kr. kereseti összeget, annak 1861. jan. 3-tól folyó 6% kamataival, VJO/Q váltódijjal, és 3 frt 24 kr. ovásdijjal együtt, felperesnek 3 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett lefizetni, Mindkétbirósági perköltségek kölcsönösen megszüntetnek. Indokok: Alperes beismeri, hogy a valódiságára nézve nem aggályzott kereseti váltót kibocsátói minőségijen aliiita. Ő tehát az itt irányt adó, osztrák általános váltórendszabályok 81. czikkéhez képest, a váltó minden későbbi tulajdonosának váltóilag felelős, anélkül, hogy különbséget tenne, és bizonyítási eljárásra bocsátható volna azon körülmény; váljon alperes kibocsátó,társának i | Krieb.,1 Tivadarnak beleegyezésével, és vele együttesen vállalta-e el ezen kötelezettséget? E törvényhely, s ugyanazon váltórendszabály 51. czikke értelmében tehát, alperest a kereseti összegben és törvényes járulékiban elmarasztalni kellett, nem állván ellent az: hogy a váltó lejárat után is, az egyik kibocsátóra, erről pedig az intéz vényesre forgattatott, miután a többször idézett törvény 10. czikke szerint mind a kibocsátóra, mind egy korábbi birtokosra forgatható a váltó, miután továbbá a 16. czikhez képest, egy fizetés hiánya miatt megovatolt váltónak forgatása által, — elfogadó, és kibocsátó egyiránt kötelezvék. Elévültnek végre felperes viszkereseti jogát kimondani nem lehetett, mert jogelőde a kereseti váltót, csak 1861. mart. 26. váltotta magához, ezen naptól fogva pedig a keresetlevél kézbesítéséig, az át. vált. Rendszabály 79. czikkében kiszabott határidő le nem forgott. A mindkét bírósági perköltségek kölcsönösen megszüntetése a pprtás 573. §. alapul." (1862. decz. 3. 8516. sz. a.) 2. Plesch Mátyásnak Domschits Gáspár e. ügyében, Józsa Ferencz ügyvédnek mint Plesch Mátyás megbízottjának felfolyamodására, melynél fogva a pesti e. b. váltótörvszékuek, mult évi aug. 11. 51,492. sz. a. hozott, s folyamodót a nyelvváltsági birságban elmarasztaló végzését feloldatni kéri, a kir váltófel tszéken végeztetett: „Abból: miszerint a nyelvváltsági elmarasztalás alá eső, ugyanazon egy elkövetésért ínég külön felelősségre, és a sértés mivoltáhaz mért szigorúbb fenyíték alá is vétethetik — elkövető — világosan kitűnvén az, hogy a sérelmes ir,.thelynek a bíró irányában tartozó tiszteletet sértő modora szolgálhat csak nyelvváltsági elmarasztalás alapjául, és innen kifolyólag ily elmaraszta'ás közvetlen érintkezést tételezvén fel, a fentebbi keletű, és számú végzés azon oknál fogva, mivel azon panaszirat, melyre az érdeklett határozat hozatott, nem közvetlen a kir. váltó törvszékhez, hanem ennek elnökéhez nyújtatott be — megszüntetik." (1863. jan. 20. 6499. sz. a.) Hivatalos tudnivalók. Csődök. Kassa város törvszéke által Schirger Tóbiás kereskedő összes vagyonára a csőd meguyittatott. Bej. apr. 20.21. 22. Perü. Komjáthy L&rincz h. ü. — Picker és Gaszner czég kassai szállitmányosok e. Bej. april 13. 14. 15. Perü. Juhász Mihály h. ü. — Tolna mtörvszéke által Krausz Ábrahám paksi rongykereskedő e. Bej. mar. 2. 3. 4. Perü. Horváth Ignácz h. ü. — Pest mtörvszéke által Steiner Mátyás soroksári keresk. e. Bej. mart. 12. 13. 14 Perü. Pilisy Béla h. ü. — Pest megye törvszéke által Kopstein Salamon csődperében a bej. határidő mart. 26. 27. 28 ára meghoszszabbittatott. —Tolnamegye törvszéke által Honig Mór és Lusztig Lipót bonyhádi lakosok e. Bej mart. 2. 3. 4 Perü. Halraay Ede h. ü — Pest város törvséke által, Horn Simon pesti keresk. e. Bej. febr. 26. 27. 28. Perü. Jeszenszhy Lajos h. ü. — Mosón mtörvszéke által Krizsán Sándor mosonyi keresk e. Bej. febr. 11. 12. 13. Perü. Hegedűs János h. ü. — Néhai Stettner Pál mosonyi lakos hagyatéka e. Bej. febr. 23. 24. 25. Perü. Hegedűs János h. ü — Temesvár váro3 tszéke által Joannovics János fűszerkeresk e. Bej, febr. 3 4. 5. Perü. Jankovics János. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjeln e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési á r helyben és vidékre e^ész évre 8 frt, — félé 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői sz állás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz. a.) Pesten, 1863.