Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 70. szám - Jövő codificatiónk irány elvei 1. [r.]
300 tethetik, s ennek ellenében azon körülmény, hogy a C. a. zárlati jegyzőkönyvben részletesen elősorolt javak, s az A. a. jegyzőkönyvben — a csődtömeg javára összeirottak közt — azok mennyisége és miségére nézve különbség mutatkozik, birói figyelembe azért nem vétethetik, mert a csődtömeg részéről, mely a kérdéses javaknak birtokába csak a bukott fél bemondása s az annak nyomán teljesített összeírás alapján kiván jutni, — a birtokban lévő felperes ellenében azon döntő körülmény, hogy a csődtömeg részére A. szerint összeirt javak a felperesnek D. szerint bíróilag átadott birtok mennyiségében benn nem foglaltatnak, vagyis, hogy a felperesnek eladott 230 hold s 365 • öl görösgáli és kis-tamási ingatlan birtok — az A. alatti javaknak kibasitása esetére sem szenved csorbulást, — mivel sem igazoltatott, mely okoknál fogva felperes íelebbezésének részben hely adandó, s az e. b. Ítéletnek részbeni megváltoztatásával felperes az alperes csődtömeg részére kiadatni rendelt javaknak birtokában továbbá is meghagyandó, s azoknak az A. a. összeírásból leendő kitörlése elrendelendő, egyebekben pedig a felek felebbezésének helyt nem adva, az első biróságu Ítélet az abban felhozott okoknál fogva — mindazonáltal azon hozzáadással, hogy a perügyelő munkabére a csődrendtartás 99. §-a szerint lett megállapítva, — helybenhagyandó volt. (1862. jun. 25. 2979. sz. a.) 87. Malics György felfolyamodása folytán, Salamon Sámuel elleni kártérítési perében a pesti váltófeltörvszék által végeztetett : A pesti e. b. váltótörvszéknek f. 1862. mart. 29. 18519. sz. a. hozott végzése feloldatik, s az eljáró e. b. váltótörvényszék utasittatik, hogy a 18519. sz. a. benyújtott kereset levelet a vtk. VII. fej. értelmében intézze el. Mert: Az ezen kereset által megtéritetni követelt kár onnan származottnak állíttatik, hogy Salamon Sámuel azon váltótörvszéki meghagyásnak, mely által marasztalt váltóadós Stern Adolf fizetésének egy harmada nála folyamodó részére letiltatott, és ő ezen részfizetést folyamodónak kiszolgáltatni utasíttatott — eleget nem tett. Minthogy ezen kártérítési követelés közvetlenül egy váltói eljárásra vonatkozik, és egy még teljesen be nem végzett váltójogi végrehajtásnak kifolyása, annak elintézése kétségtelenül a váltótörvszék illetőségéhez tartozik. (1862. máj. 6. 2499. sz. a.) 88. Czukor Jakabnak, Elekes Gergely csődtömege elleni igényperében felperes felebbezése folytán Ítéltetett: Az eljáró csődbiróságnak 1861. évi szept. 4. hozott ítélete feloldatván, ugyanaz — az érdekelt felek közti szabályszerű tárgyalásnak megtartására, és ennek alapján ujabb Ítélet hozatalára utasittatik. Indokok : Igénykereset felett Ítélet csak az érdekelt felek közt megtörtént szabályszerű tárgyalás alapján hozathatik, már pedig jelen igény kereset — az érdekelt felek közt szabályszerűleg tárgyalva nem volt, miért is a csőd bíróság ítélete feloldandó, és az — a szabályszerű tárgyalás megtartására, és a kifejlendőkhöz képest ujabbi ítéletnek hozatalára utasítandó volt. (1862. máj. 13.2865. sz. a.) 89. Glaszner Józsefnek Gotthard György ellen az eperjesi e. b. váltótörvszék előtt lefolytatott igényperében alperes felebbezése folytán végeztetett: Az eljáró első bíróságnak 1861. nov. 9. 2290. sz. a. hozott ítélete a vtk. II. R. 192. §-hoz képest, végzés alakban megmásittatik, s alperes takarékpénztár részére az 1861. jun. 19. 347. sz. a. | kelt végzés következtében sz. kir. Kassa város tanácsa által 1861. jun. 22. eszközlött biztosítási végrehajtás alkalmával birói zár alá vett Vinter Berthold féle, mintegy 10,000 frtnyi kincstári követelésbőli összegből igénylő felperesnek csupán 21/3 % ítéltetik meg s rendeltetik a birói zár alól feloldatni, 5 ]/2 % pedig az iglói takarékpénztár alatt hagyatni rende/tetik. A perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek. Mert: A tulajdon kereset igazolására C. a. beperesitett elosztási egyesség a D. a. szerződésben gyökeredzik, már pedig a D. a. szerződés tartalma szerint Vinter Berthold igénylő felperesre azon üzletből, mely őtet a foglalás szenvedett Polacsek Diner és Háaz czimű kereskedésből illeti engedmény után csupán 2 % 0/0 részvéeyre nézve felperes által a tulajdoni jog, jóllehet a C. a. közjegyzői okmány arra nézve , hogy azillető részvényesek között a végszámadás megtétetett, teljes próbát nyújtott is, miután abban azon lényeges körülmény, hogy Vinter Berthold mind a 8 részvényeit felperesre átruházta volna, nem érintetik, nem igazoltatott, ugyanazért az első bírósági Ítélet megmásítandó, s felperesnek az igényelt osztalék 21(i % volt oda ítélendő, a többi 5ya n/° pedig az iglói takarék-pénztár részére továbbá is birói zár alatt hagyandó volt. A perköltségek pedig kölcsönösen azért voltak megszüntetendők, mivel egyik felet sem lehet tökéletesen pervesztett — vagy pedig konok perlekedő félnek tekinteni. (1862. máj. 20. 1375. sz. a.) Hivatalos tudnivalók. ' A nmlgu kir. Hétszemélyes-Táblán szept 11. s a következő na pókon az alábbirt polgári perek fognak előadatni : Házy Szidóniának Házy Miklós és társai ellen gyermek törvényesítése iránt indított pere. — Marosi Pap Sándor és társának G-ál Antal és Juliánná ellen végrehajtás megszüntetését szorgalmazó pere. Előadó : R o z g o n y i Bertalan ktb. — Hunyady Jánosnak Króh János elleni haszonbéri pere. — Tánczos Farkasnak Péchy Tamás és társa elleni kártérítés: pere. — Gajdos Pálnak Lapsánszky János és Katalin elleni telekkönyvi ügye. — Szalkay Gergelynek Tar Kovács Istvármé elleni pere. — Franki Sámuelnek Fried Józsefné ellen szerződés megszüntetése iránt indított pere. — A pozsonyi cs. kir. pénzügyészségnek Záry Károly és társa elleni telekkönyvi ügye. Előadó : R a i s z Szilárd ktb. — Schloszarik Jánosnak Szeremley György ellen haszonbér átadása iránti ügye. — Szemes Ferencinek Simon Zsigmondnő elleni adóssági ügye — Marjdel Jakab és Mayer Mártonnak Kramzthór Móricz elleni pere. — Weiszhorn Józsefnek Weiszhorn Dávid elleni ügye. — Tóth Vilmos Thuróczy Thádé és Karolina elleni végrehajtási ügye. — Vásárhelyi Istvánnénak Detrich Pál elleni haszonbérleti szerződésből eredett ügye. — Somossy Ignácznak Hajdú Szoboszló város elleni zálogváltó pere. — Pénzügyészségnek Fiaskó Istvánné, Balázsovics Zsigmond és Kürthy Thádé elleni ügye. — Sáríiczky Jánosnak Hoffman Mihály és Uzun Péter elleni haszonbéri hátralék iránti pere. — Berger Vilmosnak Beálló Károly elleni adóssági pere Előadó : Blaskovics Kálmán ktb. Cfcődök Pozsony város törvszéke által Knauer György pékmester összes vagyonára a csőd megnyittatott. Bej. oct. 9. Perügyelő: Chalupka András h ü. —Pest megye kecskeméti törvszéke által Schvarcz Jakab vadkerti kereskedő ellen. Bej. oct. 24. 23. 25. Perügyelő : Kun György h. ü. — Pest város törvszéke által Weinberger Ede vendéglős összes vagyonára. Bej. oct. 28. 29. 30. Perügyelő : Moravecz Mihály h. ü, Csőd megszüntetés. Matheser Bernát tömege ellen Heves megye törvszéke előtt folyamatban volt csőd per a bukott kérvénye s a hitelezők beleegyezése következtében megszüntettetett. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt, — félévre 4 frt —inegyedévre 2 forint ausztriai értékben.— Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz. a.) Pesten, 1862. (