Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 19. szám

78 évek ellenében tetemes kevesbülés, miután ezekben 9,663 és 9,876­ra rúgott. Azon bűntettek között a tolvajlások legnagyobb számmal jelennek, t. i. 3,230 mi 43% tesz, 1856. pedig épen 54 százalékot. Azután jönnek az okirat hamisítások 1,124; gyújtogatás 294; rab­lás 259, ugy hogy a vagyoni bűntettek legszámosabbak. A nem va­gyoni szenvedélyekből eredők tetemesen kevesbek, p. o. agyonütés 54; gyilkosság 107; magzat elűzés 13; mérgezés 9; gyermekgyil­kosság 76; testi sérelem 129. Különös kivételt tesznek azonban az erkölcsi jellemmel szorosb kapcsolatú hitszegés és erkölcsi bánta­lom bűntettei, melyek 653 és 569 számmal igen nagy összeget álli­tanak elő. Ez azonban épen ugy természetszerű kifolyása lehel társalmi állapotunknak, mint az anyagi haszon keresetéből eredő nagy szám. Ezen bűntettekért 1857-ben 6,260 egyén jött vád alá; kik közül 1,460 a 16—24 évesek közé tartozott és 3,340 a 24—40 éve­sekhez, ugy hogy több mint fele ez utóbbi korba esik; de a 40—60 évesek is 1,239-el tetemes számot foglalnak el, és még 60 éven tul is 132 bűntettes találtatott. — A fiatal korból legnagyobb rész esik a közerkölcsök elleni bűntettekre (167) és a tolvajlásokra (664). A közép korbeliek — 24—40 évesek — minden bűntetteknél leg­számosabbak, s különösen a rablásnál, hol 58% tesznek és a tol­vajlásnál 57%-kal. A 60 évesek közül legtöbben vádoltattak a ha­mis eskü (28), és az erkölcsök elleni tényekért (23), gyilkosságot s rablást csak 2 követett el. A bűntettesek között túlnyomó számmal vannak a férfiak, t. i. 5278, a nők csak 982, kik között a férjtelen nők (547), a férjezetteket (435) több mint egy negyeddel fölül múlják , mi az erkölcsök böl­csőjének a házassági élet hiányának tulajdonítandó. A férfiak kö­zött is több nőtelen 2.685, mint a nős 2,595. És ezek között legna­gyobb számot foglalnak el a napszámosok, s más munkások , birtok nélküli zsellérek t. i. 2,926, kik után jönnek mindjárt az ipar s ke­reskedői segédek 727, s a cselédek 534, még az önálló iparosok is megközelitik 449-el; de a földbirtokosok , gyárnokok (218), keres­kedők (210), s főkép hivatalnokok, orvosok (170), azon számtól messze elütnek ugy állván, mint 3 és 4; 14 s 10 ellenében, mi előbbi években még feltűnőbb volt, p. o. 1856. midőn amazok 62 s az utóbbi 3 osztálybeliek csak 3°/0 tettek. És azon köznép osztályok túlnyomólag lopásokat követtek el, csak az ipar s kereskedő segé­dek már nagy számmal hamisításokat s közerkölcsök elleni tetteket is; e nép osztályok különben a hamis eskü, pénzcsinálás s erköl­csök elleni bűnökben alig vettek részt, mig e bűntettek majd egészen a műveltebb osztályok bűneit képezik. A bűntett végett vádolt 6,261 közül 5,169 lőn elitélve (83%) és 1,091 felmentve (17%), mi több évek óta jóformán hason arány­ban történt p. o. 1854: 18u/0 , 82%; 1855-ben 16%, 84u/0; és 1856-ban 14: 86%. A felmentés s elitélés közti arány kölönböző a bűntettek nemei szerint; minél érdekes azon máshol is nyilvánult tapasztalat, mikép minél nagyobb a bűntetti vád , tehát minél na­gyobb büntetés várható, rendesen annál több a felmentés is , habár fontos kivételekkel. Mig p. o. ismételt tolvajlásnál 6, erkölcs bán­talmaknál 26, pénzhamisításnál 28 , testi sérelmeknél 29 felmentés esik 100 vádlottra, addig a megmérgezésnél 63, a zendülésnél 60 magzat elűzésnél 53. Azonban az élet elleni közönséges bűntettek­nél u. m. gyilkosság és agyonütésnél már nem mentettek fel oly számosan (11 s 16) mi a könnyebb bizonyítást, s e bűntetteknek a közérzület által átalános roszalását tanúsítja. A büntetések túlnyomólag szabadságiak. — Halálos büntetés I 57-re mondatott ki — mi kissé emelkedett szám ; 1854-ben 41 ily I ítélet hozatván. Fegyház büntetést 3,304, s börtönfogságot 1,790 I egyén kapott. Pénz büntetés 17-re s egyszerű bezáratás csak l-re mondatott ki. — Élet hosszanti fegyház 30 vádlottra, 15 évi 88-ra, 10—15 évre 301-re és 5 év alatti 1,927-re szabatott. — Legtöbb pénz büntetés súlyos testi sérelmeknél jön elő t. i. 17-bŐl 7. A jury fontosságát mutatja, mikép oly számos Ítéletek közül csak 417 ellen emeltetett semmiségi panasz — 33 az államügyész­ség részéről: és a főtörvényszék által azok közül: 355 vettetett el, és pedig az államügyészéből 14. — Az Ítéletek alapjaira nézve megjegyzendő még, mikép in contumaciam 9 Ítéltetett el; és önbe­vallás 1621 vádlottnál tétetett, ugy hogy ez által a vádügyeknek egy ötöde intéztetett el. Legtöbb önbevallás tétetett a lopásoknál, hamisításoknál; legkevesebb pedig a nagyobb bűntetteknél u. Ki­ölésnél, súlyos sérelmeknél. — Az esküdtek 4,641 esetben a vád szerinti bűnöst mondották ki; más bűntettben 253-szor marasztal­ták el, nem bűnöst 1438 esetben szavaztak ; 1195 esetben enyhítő körülmények lételét mondották ki. Tehát a nem bűnös Ítéletek %-det foglaltak el; mi leginkább a pénz hamisítás, hamis eskü, zendülés, magzat elűzés, mérgezés, hamis bukás, s közerkölcsök elleni esetekre esik. Legkevesebb nem bűnös mondatott a nehezb lopás , gyilkosság s agyonütés eseteiben. — A vádeseteknek egy negyedében a jury kimondása az államügyészség indítványa ellen szólt. — Végre megjegyzendő az is, hogy Poroszországban ez ü­gyek elintézésében 89 esküdtszék működe, és pedig 2709 napi il­lésben , melyek alatt 4377 vizsgálati ügy 7103 vádlott ellenében intéztetett el. Hivcitalos tndnivalók­Kinevezések Endre fy Károly és Omaszta Szilárd ügyvédek­nek a n.-váradi területen, — Bajusz József ügyvédnek az eperjesi te­rületen S. A. Ujhelyen. Pályázatok. E p e rj e s i m. törv. közjegyző Bártfa városában 1050 fit biztosítékkal 4 hét alatt. — Z a 1 a-E gerszegi m. törvszéknél országos törvszéki tanácsos 1890 rrttal 4 hét alatt. — Marmarosi m. törvszéknél közjegyzők Técsőn és Huszton 1050 frt biztosítékkal 4 hét alatt. — Soproni államügyészségnél állami ügyész 1890 írttal 4 hét alatt. — Ka­posvári m. törvszéknél id. hivataltiszt 525 frttal 4 hét alatt. — Kassai orsz. törvszéknél nyilv. jegyző S z á n t ó n 1050 frt biztosítékkal 4 hét alatt. — Veszprémi ni. törvszéknél törvszéki segéd 525 frttal 4 hét alatt. — Rimaszombati m. törvszéknél. ny. jegyző Rimaszombaton 2100 frt biztosítékkal 4 hét alatt. — Soproni orsz. törvszéknél ny. jegyző K a­posvárott 4 hét alatt. — Rimaszombati m. törvszéknél tollnok a r o s n y ó i v. szbirós. 420 frttal 14 nap alatt. Csődök. N.-B á n y a i szbirós. Dominus Mór órás ellen ; perügye­Ketrei M. Bej. jun. 2., vál. jun. 4. — Z a 1 a-E g e rs z e g i jbirós. G r ü n" wald B. szabó mester, ellen; perü. Ruzits K. és Farkas. Bej. mart. 31., vál. apr. 5. — E g r i m. törvszéknél KoLnS. keresk el. perü. Lieszkovszkv J. és Renicz F. Bej. jun. 20., vál. jun. 22. — Szentesi szbirós. P a k s i J. el. perü. Nagy S. Bej. máj. 3., vál. máj. 9. — Aradi m. törvszéknél Nóvák E. di­vatárusnő el. perü. Varjasy J. és Ritter Gy. Bej. és vál. máj. 9. ; — és G r ű n A. szabó mester el. perü. Szabó J. és Petrovits P. Bej. máj. 14 , vál. máj. lü. — S. A. U j h e 1 y i m. törvszéknél báró Luzsénszky Ist. sztankóezi föld­birtokos el. perü. Oláh D. és Stépán J. Bej. máj. 5., vál. máj. 16. — G y u 1 a i m. törvszéknél H e r b e r t h J. hagyatéka el. perü. Pain A. és Kis Lajos. Bej. és vál. apr. 14. Csódmegszűntetés. N.-V áradonSchauer J. ellen. - Szom­bathelyim, törvszéknél Csendes István ellen. — Szatmári m. tör­vényszéknél Czeiger Mór ellen. — Pesti keresk. törvszéknél W e i 1 Antal ellen. — Pesti orsz. törvszéknél Prohászka Endre ellen. — K á­rolyfejérvári ker. törvszéknél Poloni Domokos ellen. — D e b r e­c z e n i m. törvszéknél Fráter Gyula vétesi lakos ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztési szállás: Belváros , aldunasor 9. sz. 2-dik emelet 6. Ide küldendők mind a levelek, mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1859. Nyomatott B e i m e 1 J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom