Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 7. szám - A mezőgazdasági haszonbérletekről szóló rendelet törvényessége és hatályossága

314 hanem azért is, mert a Rendelet törvényességének kérdé­se most is élő és ezen rendelettel azonos törvényi felha­talmazásból származó rendeletek egész sorát érinti és mert felfogásomat — mintahogy ki fogom mutatni —• jogéletünk e kérdésben eddig megnyilatkozó minden fak­tora osztotta, akikkel szemben dr. Szilágyi Artúr Ká­roly negáló felfogása egyedül áll. Fejtegetéseimben dr. Szilágyi Artúr Károly rend­szerét követem és így elsősorban a Rendelet (ab origine) törvényességét, másodsorban hatályo'sságát vizsgálom, reflektálva az elhangzott érvekre és végül a befejező részben ismertetni fogom a jogirodalmunknak és jogsza­bálygyűjteményeinknek a Rendeletre vonatkozó állás­foglalását. I. TÖRVÉNYES-E A RENDELETI Dr. Szilágyi Artúr Károly e részbeni fejtegetéseit azzal kezdi, hogy „A rendeletet az 1923—1926-os évek­ben sűrűn alkalmazták. Tudtommal annak törvényessége vita tárgyává nem tétetett". Ezen bevezetés oly színt ad a Rendelet törvényes­sége kérdésének, mintha a Rendelet alapján határozó bíróságok a Rendelet érvényességét nem is vizsgálták volna, mert e kérdés „vita tárgyává nem tétetett". A rendeletet alkalmazó bíróság szempontjából az a körülmény, hogy a rendélet törvényességét a felek vita tárgyává nem tették, teljesen irreleváns, mert az alkal­mazni kívánt rendelet törvényességének vizsgálata ex offo tartozik a bírói jogkörbe és a bíróság az alkalmazni kívánt rendelet törvényességét köteles mindig önmaga előtt vitássá tenni és vizsgálni, akár hivatkoztak a felek a törvénytelenségre, akár nem. . Az 1869. IV. tc. 19. §-a szerint: „A rendeletek tör­vényessége felett egyes jogesetekben a bíró ítél"; az 1879:XL. tc. 10. §-a szerint pedig: „a miniszteri rendelet­nek vagy szabályrendeletnek egyes esetekre való alkal­mazásánál joga van a bíróságnak azok törvényessége fö­lött is határozni, de nem szabad azok szükségességét vagy célszerűségét bírálat alá venni". Hogy a bírónak nemcsak joga, hanem kötelessége is a rendeletek törvényességének vizsgálata, következik a bírói hatalom természetéből és az 1869 :IV. tc. 19. §-ának azon rendelkezéséből, amelynek értelmében: „a bíró a tör­vények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett ren­deletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni

Next

/
Oldalképek
Tartalom