Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Magyar vértanuság - magyar feltámadás

gyob erőfeszítése előtt állunk. Hogy azonban ennek az erőfeszítésnek teljes hatályosságai, mindeneken átütő ereje legyen, ahhoz egy egységes, belsőleg teljesen kiegyensúlyozott, céljait világosan és határozottan felismerő társadalomra van szükség. Mit kell tehát tennünk, mit rendel iszámunkra az aradi Golgata útmutatása? A magyar társadalmat alapvető nagy kérdésekben közös nevezőre kell hoznunk s a nemzeti, szociális és gazdasági együttműködésben, szinte egyetlen akaratban öszeforrasztanunk. Mindezek mellett azonban múlhatatlanul szükséges az is, hogy a régi és új generáció közötti ellenetétek kiegyenlíttessenek. Az ifjúság problémája ez, égető iseb a társadalom testéin, amelyben a legtöbb fájdalom, keserűség és igazságtalanság torlódik össze. Nem az emberek, talán nem is az intézmények hibájából, hanem egy magasabb történeti végzetszerűség rendeléséből. A trianoni átok fekszik itt is reánk s emel válaszfalakat magyarok és magyarok közé. A történeti magyar állam katasztrofális összeomlása maga alá temette a háborúban s részben a háború után felnőtt ifjúság reménységét. Ez a generáció nem képes levegőhöz jutni, nem tud elhelyezkedni, mert összeszűkültek, vagy megsemmisültek a régi országos keretek. Hová menjen, mihez kezdjen ez a nagy lekötött szellemi és erkölcsi erőkkel telített társadalmi jelenvalóság? Egyelőre tétlenségre van kárhoztatva. A kereső rétegek közé való felszívódási folyamat, különösen a mai rossz gazdasági viszonyok mellett, rendkívül lassú és még a jobbik eset az, ha ez az ifjúság csak a kontemplációba menekül, mert számosan eljutnak máshova is, a szellemi ós erkölcsi eltévelyedés mocsaras ingoványaira. Szomorú, üszkösödő seb ez a nemzet testén, De soha úgy meggyógyítani ezt a ísebet nem lehet, ahogy a mi társadalomtudós professzoraink és közgazdasági javasasszonyaink próbálják. Mindenekelőtt véget kell vetni annak az elmérgezési pepecselésnek, ami itt sajtóban, társaságban, kávéházban, politikában, sőt itt-ott a komolyság álszakállával megjelenő szakirodalomban is folyik a kérdés körül. Ne úgy akarják megkönnyíteni az ifjúság nehéz isorsának viselését, hogy gyülöletnarkotikumot csepegtetnek a lelkébe s elidegenítik azoktól az eszményektől, amelyek ezer éven át fenntartották a nemzetet. Ezek az ideálok nem tehetnek semmiről, ma is olyan épek, hatalmasak, átütő erejűek, mint amikor hermelinpalástként viselték vállukon a szentistváni birodalom impériumát. A tragédia az, hogy az ország pusztulásának egyéni károsultja.' vagyunk mindannyian s ha ezt megérti es átérzi az iíiúság, talán erőt meríthet belőle ahhoz, hogy könnyebben elviselhesse nélkülözéseit. Minden közös ebben a magyar kiizködésben, a szerencsétlenség, a baj, a nyomorúság, itt nincs győző és nincs legyőzött, csak vesztes van és nincsen nyertes. Kenyér ugyan nem lehet ebből a meggondolásból, de lelki megkönnyebbülés annál inkább s talán nem fog összeroppanni a megpróbáltatások ísúlya alatt ez az ifjú magyar generáció, ha mindig arra gondol, hogy az ő mellét mégse horpasztja be egy nagy emberi és társadalmi igazságtalanság erkölcsi nehezéke. Megcsonkítottságunk és darabokra tört államiságunk az oka annak, hogy immár férfikoruk delén álló, sziellemi és testi erejük teljességével rendelkező magyarok hasztalan nyúlnak a kenyér után, elérni, megfogni nem tudják, mert ez a kenyér most másoknál, a demarkációs vonalon túl s ott is a hivatian vendégek kezében van. A legmélyebb, legsújtóbb trianoni kérdés ez, amelynek feszültségét és válságait nagy jóakarattal, megértéssel lehet talán átmenetileg enyhíteni és bizonyos könnyítéseket hozni, de a végső, a nagy megoldást csak a békeszerződések revíziója s területi rendelkezéseinek Magyarország javára való megváltoztatása hozhatja meg. Az egész magyarságot, osztály és felekezeti különbség nélkül egyesíteni kell tehát a revízió követelésének nagy gondolatában. Szervezkednünk kell erre a küzdelemre, mert a lelki együttérzés, ami kétségkívül fennáll, egymagában nem elég. A revízió követelésének lelki kiélése nem hozhat olyan eredményeket, mint a szervezett társadalmi erők cselekvő fellépése. Ezalatt természetesen nem értek támadó szándékot, vagy agresszivitást. Annál kevésbé, mert ezt a cselekvést nem fűtené támadó szándék, de erre nincs is szükség, hiszen mi már a világ közvéleményének átalakításával s a revízió eszméje számára való megnyerésével bebizonyítottuk, hogy a békés akcióknak is vannak hatályos eszközei. Ezekkel a jövőben is teljes mértékben élni akarunk, az eddigi siekerek köteleznek is bennünket erre. Minden magyar embernek el kell foglalnia a maga posztját ebben a küzdelemben. Az ifjúságnak is. A magyar ifjúság kell, hogy az avantgárdja legyen minden revíziós megmozdulásnak, mert a revízió az ö számára nemcsak történelem és felszabadulás, hanem kenyér is. Tíz-tizenkét vármegyével több s nemcsak a magyar ifjúság, hanem az egész magyar szellemi és fizikai proletariátus kérdése is meg van oldva. A magyarokat nemcsak égtájak, országok és országrészek szerint, hanem érzésben, a haza közös szeretetében is közelebb kell hozni egymáshoz. Le Bon Gusztáv, az elhunyt nagy francia társadalombölcselő mondja, hogy az a nép, amelyben a haza misztikus fogalma meggyengült, oly gyorsan tűnik el a történelemből, hogy ideje sincs hanyatlása minden állomását befutni. A hazának ezt a misztikus fogalmát kell minden magyar lélekben ébren tartani s ennek a számára kell eszmékből és gondolatokból áldozati oltárokat emelni. Meg kell újhódnunk. Mert ha egy katasztrófa nyilvánvalóvá teszi a társadalmi szerkezet meglazulását, ha beáll az átalakulás szükségessége, akkor nem lehet szentebb és magasztosabb hivatás, mint ezt a gyönyörű munkát elvégezni. Ha ezt a műveletet jól irányítják, az új életet önt a megrendült társadalomba, ha ellenben rosszul vezetik, anarchiát szül, ami sok nép történetének záróköve lett már. Hogy ezt megakadályozhassuk, hogy ne összeomlás, hanem újjászületés szakadjon ki a mai napok vészes forgatagából, ahhoz az egész magyarság nagy erejére, történeti hivatottságára s minden igaz magyar lelket egybeforrasztó szeretetére van szükség. Egy magasabb szintézisbe kell összefogni a nemzet egyetemes érdekeit érintő öszszes kérdéseket s ekként kimunkáhii azt a pályát, amelyen a magyar társadalomnak tovább kell haladnia. Öntudatossá kell tenni a magyar néptömegek előtt a nemzeti lét föltételeit s amikor ez a folyamat teljessé érett, minden energiát arra befogni, hogy ezeket a föltételeket élő, reális történeti tartalommal töltsük meg. Szóval azt kell cselekednünk, amit az aradi Golgota vértanú hősei egész életükben műveltek és cselekedtek s mártírhalálukkal példáztak és pecsételtek meg. De mindez csak a magyar földtől s az aradi pél-