Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője, 1911 (2. évfolyam, 12-21. szám)

1911 / 16. szám

4ü2 van alkalmuk látni és megfigyelni azokat a gyakorlati élet- és jogviszonyokat, a melyek felett nekik a birói székben döntő Ítéletet kell mondani. Ennek oka az, hogy a jogvégzeit fiatal ember, ki birói állásra aspirál, az iskola padjairól közvetlenül megy az irodába és ott az akták között teljesen el van zárva az élettől, s mint említettem, a gyakorlati élet- és jogviszonyok létrejöttét közvetlenül meg nem ismerheti (igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben jó hatása lenne annak, és meggyőződésem szerint ez elől elzárkózni egyáltalában nem lehet, hogy a joggyakorlat szabályozása alkalmával kényszeríteni kellene azokat, kik a bírósághoz mennek, hogy gyakorlati időjük egy részét vagy ügyvédi vagy közjegyzői irodában töltsék, (Helyeslés bal felől.) s ily módon megismerkedjenek a gyakorlati élet jogviszonyaival. Ennek talán jó hatása lenne annak a — nem akarom mondani kasztszellemnek —• de mégis bizonyos exkluzivitásnak kiküszöbölésére is, a mely a bíró és ügyvédi kar között sok tekintetben tapasztalható és talán véget vetne, vagy legalább is enyhítené azt az ellenszenvet, a mely sok alkalommal a birói és az ügyvédi kar között sajnosán lapasztalható. Ezzel a kérdéssel foglalkozva, illetve az eszmemenelet tovább folytatva, én is arra az álláspontra jutok és azzal kívánok foglalkozni, a mit a t. előadó úr is kiemelt: nevezetesen és szintén nagyon szükségesnek tartanám azt, ha a birói kinevezéseknél az ügyvédi kart az igazságügyminiszterium sokkal több figyelemben részesítené, mint a mely figyelemnek tanujeleit tapasztaltuk eddig. Székely Ferencz igazságügyminiszter: Még senki sem nevezett ki az összes igazságügyminiszterek közül annyi ügyvédet, mint én. Szalay László: T. miniszter úr, méltóztassék megengedni, nem jól fejeztem ki magamat. Ezt nem a miniszter úr hivataloskodása idejére vonatkoztattam, hanem általánosságban említettem, és egyáltalában távol áll tőlem a szándék, hogy az igazságügyminiszter úrnak szemrehányást tegyek. Sőt épen nagyon örvendek, a mikor erről a tényről értesülök. A magam részéről még azt kívánom kiemelni, hogy eddig azért sem igen lehetett ügyvédeket nagyobb mértékben alkalmazni a bíróságnál, mert az volt a gyakorlat és szokás, hogy ügyvédek csakis alsóbb fokon, mint jegyzők és mint albirók, alkalmaztatlak a bíróságnál. . . Székely Ferencz igazságügyminiszter: Ügyészek! Szalay László: . . . a miből kifolyólag természetes dolog, hogy olyan ügyvéd, a ki már több tapasztalattal, löbb tudással, bizonyos poziczióval rendelkezelt, ilyen alárendeltebb, kisebb állásra bizonyára nem pályázott, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) és az eredmény az lett, hogy a kik pályáztak, azoknak kinevezése talán nem jelentett nagy nyereséget a bíróságra nézve. Én azt hiszem, ezt a kérdést csak úgy lehelne helyesen megoldani, ha magasabbfokú birói állásokra is alkalmaztatnának ügyvédek, a kik azonban meg lennének választva tudás, tapasztalat és jellem tekintetében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szórványosan eddig is fordultak elő ilyen esetek, de, sajnos, magasabb birói állásokat inkább talán azok nyertek az ügyvédek közül, a kiknek politikai szolgálatait kívánták honorálni, a mi bizonyára nem kívánatos a biróság függetlensége szempontjából. Posgay Miklós: Ma is csak a jó munkapárti korteseket nevezik ki! Szalay László: Szólván a bíróságok működéséről, azt hiszem, hogy jelentős lépés volna bíróságaink működésének megjavítására, ha a bíró nem lenne annyira terhelve adminisztraczionális teendőkkel, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a melyek ez idő szerint idejének egy jelentékeny részét elfoglalják és ha bizonyos fokig azok a kimutatások, a melyeket talán senki el sem olvas, vagy legalább egy részét el nem olvassák, nem terhelnék a bírót. Nem akarok igazság és jog nélkül a t. miniszter úrnak szemrehányást tenni, igazán nem tudom, hogyan állunk ma ezekkel a kimutatásokkal és különösen nem tudom, milyen súlyt vet a mélyen t. igazságügyminiszter úr az évekkel ezelőtt még igen nagyrabecsült «országos átlagi-rendszer»-re, a mely abban áll, — a mi igazán a bürokratizmusnak egy ferde kinövése —, hogy a biró működését a szerint ítélte meg az igazságügyi kormány, vájjon elintézett-e annyi számot, a mennyi az országos átlagnak megfelel. Ebből aztán valóban abszurd esetek támadtak, évekkel ezelőll. Ezt szintén nem vonatkoztatom a t. igazságügyminiszter úr működésére. Székely Ferencz igazságügyminiszter: Veszprémben ! Szalay László: Nem akarok neveket említeni, csak tudom, hogy megtörtént az év végén, a mikor a törvényszékek a tevékenységi kimutatást a minisztériumhoz felterjesztik, hogy egy törvényszéki biró, a ki az illető törvényszéknek igazán legjelesebb, legszorgalmasabb tagja volt, és a ki mint ilyen, a legkomplikáltabb és legnehezebb ügyek elintézésével leli megbízva, a minisztérium részéről megrovásban, vagy megintésben — nem tudom melyikben, mert nem vagyok annyira tájékozva — mondjuk tehát, hogy megintésben részesült, mert az általa elintézett ügyek száma nem felelt meg az «országos állag »-nak. A törvényszéki elnök hiába tett e tekintetben felterjesztést. Hiába emelte ki, hogy az illető biró tényleg a legnehezebb ügyek elintézésével foglalkozik és mindazt, a mi részére ki volt osztva, elintézte és hátralékban nem maradt, mégis megtörtént az az abszurdum, hogy meg lelt intve. Székely Ferencz igazságügyminiszter: Ez kérem nem áll! Sőt ellenkezőleg, a ki az intést csinálta, az kapott orrot! Szalay László: Nem tudom, hogy most is így van-e a dolog, hogy az ((országos átlag» van-e alkalmazva, mert az ügyészségek tevékenységének megítélésénél is így volt. Ha a feljelentések száma nem feleli meg az országos átlagnak, ha a visszautasított feljelentések számának állaga meghaladta az országos átlagot stb. slb., szóval, hogyha az országos állagon bármi tekintetben is sérelem történt: ha nem is miniszteri vizsgálattal, de legalább is főügyészi vizsgálattal kellett a dolgot tisztába hozni. Nagyon kérem a t. miniszter urat, ki úgy látom, nem nagyon rokonszenvez az országos állag rendezésével, hogyha ez ténjleg még fennállana, méltóztassék evvel a rendszerrel szakítani (Helyeslések.) Sok apró dolgot tudnék még itt felemlíteni, a melyek a bírák működését hátrányosan befolyásolják. De nem akarom a t. ház idejét ezekkel az apróságokkal hosszabb ideig igénybe venni. Csak reá mulatok még arra a titkos minősítési rendszerre, a mely a biróság tagjait sok tekintetben elkedvtcleníti és a mely az önkénynek és a visszaélésnek tág teret nyújt. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hammersberg László: Botrány ! Szalay László: ... és a mely a birói függetlenséget, a melyre az országnak olyan nagy szüksége van, egy bizonyos fokig szintén érinti . . . Niamessny Mihály: . . . Ezért üdvözlöm magam részéről is azt a mozgalmat, a mely a vallás- és közoktatásügyi minisztériumból kiindulva a jogi oktatás reformját tűzte ki czélul. Örömmel üdvözlöm azért is, mert a lefolyt ankét a jogi oktatásnak gerinczévé a czivilis jogot a római jog kapcsán kívánta megtenni és semmi sem alkalmasabb arra, hogy a jogásznak biztos útmutatót adjon a törvények alkalmazásánál, mint a czivilis jog alapos ismerete. (Úgy van!) Ebbe kapcsolhatja be azután a t. igazságügyminiszter úr a biróképzésnek is reformját. Ha egyszer az egyetemről kellő teoretikus képzettséggel ellátva jönnek a birói vizsgára, akkor bizonyára nem fogunk találkozni ankéten oly szomorú leleplezésekkel, mint a minőket tett a budapesti biróvizsgáló bizottság t. elnöke a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban tartott ankéten, a melyekben bizony az ott keresztülmenő jelöllek teoretikus tudományos képzettségéről igen szomoró szegénységi bizonyítványt állítottak ki. Minthogy az előadó úr kiterjeszkedett az automatikus előléptetés, a külön státus és a birói szervezet kérdéseire, magam részéről ezeket most érinteni nem kívánom, de azt hiszem, hogy nem lesz deplaszirozott dolog, ha e padokról is rokonszenves szavak hangzanak el a bírák törekvései irányában (Helyeslés a baloldalon.) és azt hiszem, hogy ha, mondjuk, az automatikus előléptetési összhangzásba lehet hozni a miniszteri felelősség princzipiumával a kinevezések tekintetében, és ha a státusrendezés kérdését összhangba lehet hozni az állam pénzügyi helyzetével, akkor ezek oly kérdések lesznek, a melyek csakhamar önmaguktól megoldódnak. (Úgy van! a jobboldalon.) (Befejezés a jövő héten megjelenő számban.) A t. osztálypénztáros urak figyelmébe. Az 1910. évre tagdíjai nem küldőit be a központi pénztárba: a beregszászi, az eperjesi, a kikindai, a nyíregyházai, a rózsahegyi, a temesvári osztály. Az 1910. évről elszámolást nem küldött még be a központi pénztárba : az aradi, az aranyosmarólhi, a beszterczebányai, a debreczeni, a dévai, az egri, az eperjesi, az erzsébetvárosi, a győri, a gyulai, az ipolysági, a kalocsai, a kézdivásárhelyi, a kikindai, a kolozsvári, a komáromi, a miskolczi, a pancsovai, a pécsi, a pozsonyi, a sátoraljaújhelyi, a szegedi, a szekszárdi, a székesíekérvári, a temesvári, az újvidéki, a nagybecskereki, a dési osztály.