Nemzetközi jog tára, 1934 (10. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 4. szám - Külföldi honosok magyarországi hagyatékára alkalmazandó anyagi öröklési jog

30 jának törvénye szerint kell megítélni, még pedig azon hazájának törvénye szerint, melynek honosa volt a végrendelkező a végrendelet alkotásának idejében (tempus regit actum). Ez következik abból, mert eddigi törvényeink (gyámsági törvény 64. §., váltótörvény 95. §., házasságjogi törvény 108. §. és kv.) és azon hágai nemzetközi családjogi egyezményeik is, melyekhez Magyarország csatlakozott (1911 :XXL, XXII., XXIII. t.-c. és 1912.LII. t.-c.) a külföldi honos cselekvőképességének megítélésére nézve hazai jogát tekintik mérvadónak. (Az osztrák jog az esetben is, ha ingatlan hagyaték az öröklés tárgya, a végrendelkezési képességet a lex rei sitae szerint bírálja el a külföldi honosnak Ausztriában fekvő ingatlanaira vonatkozólag, v. ö. Unger, System des österreichischen allgemeinen Privatrechts, 4. kiad. Leipzig 1876., 1. k. p. 202. jegyzet 167. és Krainz, System des österreichischen allgemeinen Privatrechts, 5. kiad. Wien 1913., I. k. p. 83.: „Die Testieríáhigkeit richtet sich rücksichtlich der im Inlande gelegenen Liegenschaften nach dem inlándischen Gesetze".) A jogi írók említett csoportjához tartoznak: Zlinszky (Magyar magánjog, 8. kiad., Budapest 1900., p. 10. Nr. 6. a. jegyzetben), ki a lex rei sitae alkalmazását a külföldi honos magyarországi ingatlan hagyatékára a fennálló nemzetközi szerződésekből származtatja, míg a lex patriae alkalmazását az ingó hagyatékra csak akkor engedi meg, ha ezt nemzetközi szerződések állapítják meg vagy viszonosság esete forog fenn. Ugyanazon véleményen van Kolosváry (A magyar magánjog tankönyve, 3. kiad. Budapest 1930. p. 36.) és Raffay (A magyar magánjog kézikönyve, 2. kiad. Eperjes 1906., I, k. p. 63.); ez utóbbi azonban tévesen alapítja a lex rei sitae alkalmazását az 1894:XVI. t.-c.-re, mert ezen törvény csak azon kérdést szabályozza, hogy . mely magyar bíróságok illetékesek külföldi honosok magyarországi hagyatékának letárgyalására, de nem szabályozza azon kérdést, hogy mely anyagi öröklési jogot kell az eljáró magyar bíróságnak a küliöldi honos magyarországi hagyatékára alkalmazni. (Helyesen a Kuría Mdt. III. 160. és Ferenczy 1. c. p. 289. jegyzet 1.) Azon íróink között, kik a nemzetközi magánjoggal ex pröfesso foglalkoztak, Wittmann idézett könyvében a szóban forgó kérdésről egyáltalában nem nyilatkozik, fejtegetései kizárólag de lege ferenda szólnak, míg Szántó (1. c. p. 190— 191.), Ferenczy (1. c. p. 255—256.), Schwartz (Niemeyer Zeitschrift 1. c.) és Ballá (1. c. p. 196.) azon nézetet vallják, hogy külföldi honosok magyarországi ingatlan hagyatékára a magyar bíróság a magyar jogot köteles alkalmazni, mert ingatlanok minden tekintetben a fekvés helye törvényének (lex rei sitae) vannak alávetve, kivétel csak a végrendelkezési képesség tekintetében forog fenn, mely (amint már említve volt) a végrendelkezőnek a végrendelkezés idejében fennállott hazai törvénye szerint ítélendő meg; külföldi honosnak magyarországi ingó hagyatékára azonban az eljáró illetékes magyar bíróságnak az örökhagyónak halála idejében fennállott hazai jogát kell alkalmaznia, mert a magyar törvények nemzetközi vonatkozásban mindeddig a honosság elvét (lex patriae) követik (így a gyámsági törvény, a váltó-