Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 7. szám

ítéltet az idegsokk azonnal meg nem ölte, hosszú napok múlva vagy gennyes hashártyagyulladás, vagy elvérzés, vagy általános vérmérgezés, illetve közvetlenül a szívbénulás ölte meg. Az élve kibeleztetés (Ausdaermen) büntetését Diebold Schilling Jáchweizerkronik miniatűrjein láthatjuk. Franz Heinemann mutatja be egy 1851-ből származó rajzon az ú. n. Reimenschneiden-t. Csekélység, „szíjat hasítanak" az ember hátából! Nem célunk a teljességre törekvés, de mégis rámutatunk még arra a büntetési nemre, mely ma is közszájon forog ugyan, de senki sem tudja, hogy miként hajtották végre. Ez a „felnégyeltetés". Láttunk egy a Boccaccio Illustratiok mesterének vésője alól kikerült metszetet (Berlin, Kupferstichkabinet, P. II. 277. 1.), mely a frank királynőnek, Brunhildának a felnégy éltetését ábrázolja. Ezen a képen teljes királynői díszében látjuk a felséget, fején koronával, de mégis igen különös helyzetben. Kezére-lábára vastag köteleket erősítettek s minden kötéipárhoz hatalmas, nagytestű lovakat fogtak. Mindegyik lovon hajcsár ül, kezében hajtó eszközzel. Az elítéltet ezek szerint lovak szaggatták négy darabra. Ily irtózatos jeleneteket ma már elképzelni is nehéz, de volt ennél különb, istentelenül véres és kegyetlen kivégzési mód is: a szétfürészeltetés. Cranach Lukácsnak van egy remekbefaragott fametszete (1472—1533. München, Kupfestichkabinet B. 46.). Ezen a képen a, fejjel lefelé oszlopokhoz kötözött szerencsétlent alsórészétől kezdve a szó szoros értelmében kettéfűrészelik. Az elítélt persze élve szenvedi végig ezt a műveletet, már addig-ameddig. A fentírt büntetések, kevés kivétellel hazánkban is alkalmazásban voltak s azokat a nemes tanács ítéletei következtében bizonyára a kassai henker is sűrűn gyakorolta. Idevágó adatokat találunk Wick Bélának művében (Kassa története és műemlékei. Kassa, 1941.), de Mihalik Sándor is közöl néhány adatot a kassai Miklós börtönről irott művében (Kassa 1942.). A XVI. század második felében aj Felvidéken tartózkodott Simplicissimus is elmond néhány esetet. Eperjesen volt szemtanúja annak, hogy az eperjesi hóhér egy felkötött rablónak a hátából a nyakától a sarkáig szíjat hasított. Simplicissimus meg is vette a bőröket s a hóhérral kardövnek, kardszíjnak és korbácsnak dolgoztatta ki. Ezenkívül kapott a hóhértői egy emberbőrből készített nyeregszíjat is. Az a kassai „Miklós" — ha beszélgető kedve támadna, de sok véres, borzalmas regénytémát tudna feltárni. Asztalos Miklósnak II. Rákóczi Ferencről irott művében bukkantam rá, hogy a szatmári békekötés után felfedezett kuruc összeesküvés tetteseit, mintegy harminchat kuruc tisztet is a kassai Miklósba csuktak be. Közöttük volt Czelder Orbán és Pongrácz János is. Az első a gyalogságnak, az utóbbi a lovasságnak lett volna a parancsnoka. Ezeket a lefogott kuruc összeesküvőket is itt kínozták a Miklósban, Bár Pongrácz ezredes bele is halt & kínvallatásba^, mégis „lefejezték és felnégyelték". Levágott fejét — mint ezt Wick Béla írja — a felső kapunál a kalmárok bástyájának ormára tűzték ki. Czelder Orbánt és az időközben elfogott „lőcsei fehérasszonyt" — Korponainét is megkínozták, mint Asztalos mondja „megcsigáz táüc". Czelder kivégzésének idejét Wick Béla 1717-re teszi Őt is: „lefejezték, felnégyelték!" A keresztrefeszítés is szokás volt, de nem mint halálos büntetés, hanem mint megszégyenítő kikötés. Istenkáromlók ellen alkalmazták. jNehány szót még a megbecstelenítő büntetésekről. Ezek legnagyobbrészt 101