Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 8. szám - Dr. Flórián Károly emlékezete. (1878-1941.)

törvények és rendeletek magyar nyelvre való fordítását vállalta és ilymódon is segített a jogaitól megfosztott magyar nemzetiségi kisebbségnek. Visszavonultan élt meghitt családi körben. Nagymüvelségű felesége fancsali Jób Éva volt és boldog házasságából három gyermek sarjadt: Kató, Magda és László személyében, előbbi férjezett dr. Kalavszky Miklósné, miniszteri tanácsos neje, az utóbbi dr. Vince Jenőné Tornaalján és fia, László, ügyvédjelölt Késmárkon. Dr. Flórián Károly a kassai állami kórházban hunyt el 1941 augusztus hó 15-én. Hült tetemét a kórház halottas házában augusztus hó 17-én hozzátartozóinak, barátainak és tisztelőinek jelenlétében Gömöry János ny. 'kollégiumi főgimnáziumi igazgató, felavatott lelkész megható egyházi beszéddel megáldotta, majd dr. Bruckner Győző, a miskolci jogakadémia képviseletében a következő búcsúbeszédet mondta a ravatalnál: Mélyen lesújtott gyászoló közönség! Megrendülve állok e koporsónál, mely Dr. Flórián Károly volt eperjesi jogakadémiai tanár porhüvelyét foglalja magában. Magam előtt látom őt, fiatal éveiben, mint az eperjesi ősi Kollégium egyik büszkeségét, aki mint sub auspiciis regis avatott doktor, megindult magasra ívelő pályáján. Nemzetgazdaságtan! és pénzügyi problémáik ösztönzik tudományszomját. Alkotó férfi, ki értékes tanulmányokkal gazdagítja a tudományt és keresi az áthidalást a nemzetgazdaságtan elméleti és gyakorlati kérdései taglalásánál. Sokoldalú és igazi kultúrlélek, aki minden iránt érdeklődik, ami szép és nemes. Eperjes városának, az egykori Sárosmegyének, sőt a Felvidéknek nincs olyan kultúrális és gazdasági megmozdulása, melyben tevékeny részt ne vett volna. Természetbarát, szereti a hegyeket és a Kárpátegyesületnek egyik elnöke. A Magas Tátra sziklái között, ahol legjobban érezni a Teremtő hatalmát és nagyságát, felengedett zárkózott természete és kibontakozott a turistatárs meleg szíve, mely egyéniségét annyira jellemezte. A magashegyi túrák, melyeket nyáron és télen együtt megtettünk, még közelebb hozták szíveinket egymáshoz. Az egyház közéletében is értékes szerepett töltött be. Egyházközségi és egyházmegyei felügyelői tevékenysége is áldásthozó volt. Meghitt, boldog családi életet élt és tágabb értelemben családjának tekintette az eperjesi Kollégiumot, annak összes hatalmas intézményeivel együtt. A kollégium az ő szemében csakugyan az volt, aminek egykori alapítói szánták: ,,. . . a mindenható Isten tiszteletének temploma, az igaz tudományok univerzitása és a hazaszeretet bevehetetlen vára örök időkön át". A Kollégiumért élt, azt soha el nem hagyta és mikor annak hatalmas egységét a világháború ádáz zivatarai széttörték, ő mégis tántoríthatatlan hittel, bizalommal és férfias becsülettel őrizte az ősi intéznsény egykori nemes hagyományait. A Kollégium, a tudomány fellegvárának összeomlása mély sebet ejtett az ő zárkózott, de meleg és nemes szívén. Az ő tettereje, melyet a világháború, Przemysl kemény ostroma s a hosszú évekre terjedő szibériai fogság nem tudott megtörni, megrendült, mikor szeretett Kollégiumát széthullani látta. Az ő nemes és sokrahivatott lelke fároszként világított és elhamvadt a Kollégiumért, melyet roncsaiban sem tudott hűtlenül elhagyni és nem nyúlt a vándorbothoz, hogy új és talán kényelmesebb otthont keressen, őrhelyén maradt, mint a Kollégiumnak utolsó, de haláláig hű katonája. 119