Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)
1937 / 6-7. szám - Az 1913-16. évi budapesti országos áh. hitv. ev. zsinat
véleményét tartalmazó jelentést s ha ezeket csoportosítjuk, úgy négy nagy csoportot különböztethetünk meg. A beérkezett észrevételek első csoportja örömmel üdvözli a zsinati bizottság által elkészített javaslatot s azt vagy egészében, vagy szinte lényegtelen, a nagy egészhez képest csak csekély módosítással elfogadja. Sokszor csak stiláris módosítás az egész észrevétel. Ezek a kisebb észrevételek az egyház nevére, — hogy a régi elnevezés maradjon-e, vagy rövidebb, csak evangélikusnak nevezzük-e? — az „egy polgári községben csak egy egyházközség lehet" elv kimondására, vagy ellenzésére; a liturgia és lelkészválasztás egységesítésére; a& adózási rendszer megállapítására vonatkoznak. Találunk közöttük olyanokat is, melyek a lelkészek fizetésével, a tanítók képviseletével és az iskolák kérdésével foglalkoznak. Ha ezeket az észrevételeket külön-külön, de azért csak nagyjában vizsgálat tárgyává tesszük, megállapíthatjuk, hogy az egyház nevének meghatározásánál felhozott érvek mindkét oldalon oly súlyosak, hogy mást tenni, mint a kettős elnevezést elfogadni, nem lehetett. Ami az „egy polgári községben csak egy egyházközség legyen" elvre érkezett hozzászólásokat illeti, először is meg kell állapítanunk, hogy ez egyike azoknak a pontoknak, melyre ha nem is kimondottan, de egy ráutalással szinte minden egyházközség megadta a maga véleményét s ezt érték a leghevesebb támadások is. Ebben az autonómia megsértését látja a legtöbb egyházközség. Centralizációt látnak benne,35) az egyház belső békéjének s további fejlődésének akadályát.36) Vannak akik az egyesítés határozott és feltétlen kimondását kívánják;37) vannak, akik közvetítő utat keresnek s ezek, bár kimondják az egyesítés szükségességét, mégis a külön egyházközségeket, mint lelkészköröket továbbra is fenntartani kívánják;38) s találunk olyan észrevételt is, mely ennek a kérdésnek elvi mivoltát kétségbevonja, rámutatva arra, hogy vannak egyházközségek, melyeknek területe több polgári község területére kiterjed, így tehát nem látják 35) L. a jósvatapolcai, murányhosszuréti, nagyrőcei, vizesréti, hisnyói stb. egyházközségeknek a zsinati bizottság javaslatával* foglalkozó jegyzőkönyvi kivonatát. 36) L. a hosszufalu-füvészmezői, hosszufaluszegi, kisszebeni L, diósgyőri fiókegyházközség, Eperjes városi egyházközségeiknek a zsinati javaslattal foglalkozó közgyűlésein felvett jegyzőkönyvi kivonatait. 37) L. a kassai II., miskolci egyházközségek idevonatkozó jegyzőkönyveit s a Nyiregyhá zara 1912-ben egybehívott lelkészi értekezlet jegyzőkönyvét, mely értekezletnek feladata a zsinati bizottság javaslatával való foglalkozás volt. 38) L. a kissizebeni II., bártfai I. egyházközségek idevonatkozó jegyzőkönyveit. 210