Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 7-8. szám - Az elcsábított neméről és családi állapotáról

patronatus" című műve, mely főbb érveit! Pázmány Péter dolgozatából és Werbőczy Tripartitumából merítette. Szerző részletesen rámutat arra, hogy Kollár emlékiratai milyen hatást tettek az államtanácsra és a magyar kancelláriára és ha ezek a szervek nem is adtak mindenben igazat Kollárnak, mégis megerősítették Mária Teréziát abban a jogi meggyőződésében, hogy ő jogosult a kegyúri jogok gyakorlására. Jóllehet, a püspöki székek betöltéséről Mária Teréziától kezdve megint királyaink gondoskodtak, sokszor anyagi érdekből nem töltötték be azokat, így pld. 1800-ban a prímási széken kívül még hét püspöki stallum (Eger, Vác, Nagyvárad, Besztercebánya, Rozsnyó, Pécs és Csanád) betöltetlen volt, avagy 1848 áprilisában is hat főpapi szék üresedésben volt Szerző vizsgálja a főpapi székek betöltésének módját és a bécsi állami levéltár adatai alapján megállapítja, hogy hol a helytartótanács, hol a nádor, hol a prímás hármas javaslata volt döntő a királynál a kinevezés alkalmával. Jó sokáig nem volt kialakult szokásjog, hogy kit illessen meg a javaslattétel joga a püspökségek betöltése tárgyában. Az áthelyezést is minden fennakadás nélkül a király eszközölte. A magyarországi görög szertartású püspökségek (Eperjes, Munkács, Nagyvárad) betöltése is azonos módon történt, csak annyiban voltak azok nehezebben betölthetők, mivel sokszor nem voltak arra alkalmas személyek.) Szerző vizsgálat tárgyává teszi a káptalani javadalmak betöltésének mikéntjét is és rámutat arra, hogy a betöltés jogával a XIV. századig a pápák éltek és csak a XV. században engedte át Zsigmond egyes főpapoknak a káptalani javadalmak betöltésére vonatkozó időközben megszerzett kegyúri jogait. Hogy mi módon és mikor jutottak azután a, főpapok általában a kanonoki javadalmaik adományozásának jogához, még bizonytalan. Az államtanács és a magyar kancellária azonban e jogot újra a királynak kívánta biztosítani és kikérte e kérdésben is Kollár szakértői tanácsait. Kollárnak nem minden érvét fogadta el az államtanács, amely a magyar kancelláriával együtt azon fáradozott, hogy új püspöki kinevezéseknél a káptalani javadalmak betöltése ezentúl már a király kegyúri jogainak egyik fontos tartozéka^ legyen. II. József már erősen gyakorolta a praebendák adományozá-' sának jogát és megszorította a kanonokok számát, mivel sok káptalannak: húsznál is több praebendája volt. Utóbb a püspök tett javaslatot a kanonoki állások betöltése tekintetében s a kormányszékek (helytartótanács, magyar kancellária), sőt az államtanács megtette erre nézve megjegyzéseit, amelyeknek figyelembe vételével adományozta ezentúl a király a székes! és társas káptalan praebendáit. A kormányszékek a javaslattételnél mindenkor figyelemmel voltak a lelkipásztorkodásban eltöltött szolgálati időre, úgyhogy ennek következtében a káptalanok tagjai gyakran elöregedett s tehetetlen aggok voltak. E visszásságot növelte még az is, hogy a megüresedett káptalani helyeknél, a káptalanon belül, a fokozatos előlépés (gradualis promotio) elve uralkodott. A rangsort annyira szigorúan betartotta a király, W