Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 5. szám - dr. Horovitz Simon 1843-1927

Harmadik évfolyam 5. szám Miskolc, 1927 május MISKOLCI JOGÁSZÉLET JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KÖZLÖNY A MISKOLCI EV. JOGAKADÉMIA HIVATALOS LAPJA MEGJELEN HAVONTA EGYSZER FELELŐS SZERKESZTŐ: ELŐFIZETÉSI DIJ: Szerkesztőség és kiadóhivatal: DR PUTNOKI BÉLA Egész évre 7 pengő, félévre 3'50 pengő. Jogakadémia, Miskolc, Városháztér ügyvéd, jogakadémiai m. tanár Egyes szám ára 0'50 pengő. TARTALOM: Sztehlo Zoltán dr. egyetemi magántanár, jogakadémiai ny. r. tanár: Horovitz Simon dr. t. — Hajdu József dr.: A gazdasági fejlődés és visszafejlődés problémája. — Láng Lajos dr.: Az Ügyvédszövetség miskolci feladatai. — Kéthely Sándor dr. kir. törvényszéki joggyakornok: A tömeglélektan aktuális kriminalactiologiai tanulságai (II. ). — KÖNYVSZEMLE: Kovács József dr. ügyvéd, Miskolc thjf. város tb. főügyésze: Putnoki Béla dr.: Becsületvédelmi irányok a büntetőjogban. — Tornán Kálmán dr. ügyvédjelölt: Weninger László Vince: Az uj nemzetközi jog. — JOGAKADÉMIA HIREI. — HIREK. dr. Horovitz Simon 1843—1927. A magyar jogászvilágot ért csapások száma ujból szaporodott eggyel! A Thökölyek és Kossuthok többévszázados eperjesi kollégiumának, négy évtizeden át volt kiváló jogtanára: Horovitz Simon, — ki tanítványai ezreinek lelkében állitott magának emléket, — távozott el az élők sorából. Horovitz Simon 1843-ban született Nagysároson, egy kis felvidéki faluban. Középiskoláit Eperjesen, jogi tanulmányait a wieni és a budapesti egyetemeken végezte. Ügyvédi diplomájának megszerzése után 1872-ben Eperjesen ügyvédi gyakorlatot kezdett, de hamar pályát cserélt. Tudományos buvárkodások iránti szeretete a főiskolai katedra felé sodorta őt, a gyakorlati jogi pályáról. Az eperjesi kollégium fenntartó hatósága, 1878 julius 13-án elhatározta, hogy jogakadémia ját két esztendei szüneteltetés után, az uj nyolc semesteres tanterv alapján ujból megnyitja. Az átszervezett jogakadémia tanárai: Vandrák András, Schulek Gusztáv és Berzeviczy Albert mellé megválasztotta Horovitz Simont a büntetőjog és a római jog nyilv. rendes professzorává. Ezen katedrán közel négy évtizeden keresztül, egész 1917. évben történt nyugalomba vonulásáig, fejtette ki áldásos munkásságát, s ezen idő alatt Magyarország többezer jogászának volt tanítómestere. Horovitz Simon mint jogi iró és mint jogtanitó egyaránt kiváló volt. Nem nevezhető termékeny irónak, de amit irt, az értéke a magyar jogi irodalomnak. Főbb müvei: A magyar büntetőjog rendszeres tan- és kézikönyve (Kassa, 1891), Adalékok büntetési rendszerünkhöz (Budapest, 1893), A római jog történetének és anyagi részének tankönyve (Eperjes, 1908). A kritika Horovitz Simont mint büntetőjogászt értékelte jobban, tle mint római jogász is elsőrangu volt. Klasszikus müveltsége, nagy történeti tudása lehetővé tette számára azt, hogy a büntetőjog mellett a római jogot is teljesen, uralja. Nem melléktárgya volt neki a római jog, hanem vérébe átment studiuma. Amikor előadásait tartotta, lelkének egyes darabjait osztogatta szét tanítványainak. Nem volt szónok, nyelvi nehézségekkel is küzdött, de beretvaéles esze s ritka szellemes humorával bearanyozott előadásai miatt a legvonzóbb professzorok egyike volt. Értett ahhoz, — mert a teljesen uj s egész más természetü studiumokhoz szokott kezdő jogász hallgatóságát nagy tanári praxisa alatt kiismerte, — mikor kell pihenőt adni a kezdő jogász hamar kifáradó agyvelejének, ugyhogy a fiatal jogászgeneráció észre sem vette miként lopta be folyton táguló ismeretkörébe a legnehezebb jogi intézmények fogalmát s a klasszikus római jog egész bonyolult rendszerét. Nagy tudása, klasszikus müveltsége, szellemessége s puritán becsülctesége, mely Papinianusszal együtt vallotta azt, hogy,, quae facta laedunt pietatem, existimationem verecundiam nostram, et, ut generaliter dixerim, eontra bonos morcs fiunt, nec facere nos posse credendum est. " (Dig. 28. 7. 15. ) — számára kivételes helyzetet' biztosítottak nemcsak az alma mater falain belül, hanem a történelmi Magyarország kis Heidelbergjének: Eperjesnek nagymüveltségü társadalmában is. A csendes, de eredményekben gazdag paedagogiai és tudományos munkának meg volt az országos elismerése is. A Magyar Jogászegylet börtönügyi bizottsága 1892-ben tiszteletbeli tagjává választotta, 1898-ban Márkus Dezső a Magyar Jogi Lexikon munkatársává kérte fel, mely mübe büntetőjogi cikkeket irt. 1900-ban gróf Zichy János kultuszminiszter a jogi szakoktatás reformját tárgyaló ankétre hivta meg, hol hazánk sok kiváló szakférfiával cserélte ki nézeteit. A közel két hétig tartó ankéton többször felszólalt s szívósan védte álláspontját a III. alapvizsga behozatalának szükségességét. 1911-ben Őfelsége királyi tanácsossá nevezte ki az agg tudóst. 1917-ben nyugalomba vonult, s eperjesi tusculanumában, egyre jobban gyengülő fizikai erőben, de teljes szellemi frissességben, a patriarkák korában, ragadta el őt a halál. Szeretettel és hálával párosult kegyelettel helyezem el az emlékezés pálmaágát arra a frissen hantolt sirra, melyben a magyar jogtudomány egy kiválósága, akadémiánk egy igazi értéket képviselt tudós profeszszora s nekem pedig örökké felejthetetlen, kedves tanitó mesterem alussza az igazak álmát. Tanítványai, akik Tőle tanulták a „paecepta ju-