Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 10. szám - A csődmegtámadási keresetek vázlatos ismertetése [7. r.]

(Í27) MISKOLCI JOGÁSZÉLET avult és tarthatatlan „korona csak korona'' fictiojára2 támaszkodva egyre-másra kötelezték a jelzálogos hitelező­ket a törlési engedélyek kiállítására, ha az adós ingatlan­tulajdonos a megfelelő névleges összeget birói letétbe he­lyezte. Igen sok, valamikor agyonterhelt ingatlan manap­ság többé-kevésbé tehermentesítve, már harmadik vagy negyedik kézben van. A záloglevelek felértékelése tehát nagyon bajos. A békebeli takarékbetétek méltányos fel­értékelése sokkal egyszerűbb és könnyebben megoldható. Kérdés még az, hogy honnan vegye az állam a fel­értékelésre, illetve a kamatokra szükséges összeget. Csakis egy ujabb, e célra fizetendő haditeher-vagyonváltságra lehet gondolni, melynek eszmei része valamennyi ingat­lanra volna bekebelezendő és amely hadikölcsönökkel is fizethető volna. Ezáltal el lehet érni azt, hogy a még for­galomban levő hadikölcsönkötvény-cimletek legnagyobb része visszafolyik az államkincstárhoz s végeredményben mindössze 2—3 milliárd kor. névértékű kötvény valorizá­lásával kell megbirkózni. Másrészt az ingatlantulajdono­sok is részt vesznek a haditérhek aránylagos viselésében, miáltal a jelenlegi kiáltó ellentét megszűnik. Ezenkívül egy ujabb adót kellene behozni, mely haditeheradó címén a vagyon- és jövedelemadó pótlékolása állhatna3 és különösen a háború tartama alatt vagy azóta szerzett va­gyonokat sújtaná. A helyes megoldásnak nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy a mostani adókkal és va­gy 011 vált ságokkai agyongyötört nemzedék nyakára ujabb adóterheket rakni már igazán nem lehet, hisz a nemzet jelenleg élő adófizető tagjai a szenvedésekből, megpróbál­tatásokból és bajokból már épen kivették részüket. Egyen­lőre csak kamatvalorizálásról lehet szó, a tőke miként le­endő visszafizetését ki kell tolni a harmadik, negyedik ge­nerációra, mely remélhetőleg kedvezőbb gazdasági viszo­nyok és politikai körülmények közt lesz, mint mi. A számok beszélnek és bizonyítanak; nekik jobban hiszünk, mint az „illetékes" fórumoknak. A pénzügymi­nisztérium adatai szerint 9 és fél milliárd korona névér­tékű hadikölcsönkötvényt nostrificáltak, melyből vissza­vásárlás, eladás és adófizetés utján cca 4 milliárd folyt az állampénztárhoz vissza. Ezidőszerint tehát 5 és '/2 milliárd értékű címlet van forgalomban, melyből az aján­lott haditeher-vagyonváltság utján ismét bevonható lenne 2—3 milliárd, ugy, hogy a hadikölcsönkötvény-cimlettu­lajdonosok kártalanításáról szóló törvény már mindössze —3 milliárd korona névértékű kötvényt találna az ország­ban. Az első és második kategóriába sorozott kötvények­nél is tulajdonképen csak kamatvalorizálásről lenne szó, mely az állami költségvetést évente megbízható becslések szerint 20—25 millió aranykoronával, többel semmi esetre sem terhelné meg, ezzel szemben uj értékekhez jutna a lakosság leghazafiasabb része, a költségvetési egyensúly és a valuta minden veszélyeztetése nélkül. Az 1924/25. évi költségvetés 27.6 millió aranykorona többlettel zárult, e tényt tekintve bizonyítéknak, a leirt méltányos és mini­mális valorizációra most már nem a lehetőség, hanem a jó­akarat, a szociális belátás és az igazságérzet hiányzik. Vagyis a „non possumus'' hangoztatása most már megha­ladott álláspont. A kötvénytulajdonosok türelmetlenül várják igényeik és jogaik elismerését s Ínséges helyzetük folytán csakis oly rezsimet pártolhatnak, melyben a szoci­ális belátás és az igazságérzet dominál és nem helyezke­dik a rideg elutasítás merev álláspont jára. Lintncr Béla dr 5 Ez az elmélet más téren a közgazdasági élet felbontására vezethetne és az anyagi igazság arculcsapása. a Nagy Emil volt igazságügyminiszter javaslata szerint a fedezetet illetően „mindazok tartoznak fizetni jövedelmi és vagyoni adójuk után egy bizonyos százalékos adópótlékot, kik annakidején vagyonosságuk ellenére nem jegyeztek hadiköl­csönt". . _ • u Megalakult az Eperjesi Kollégiumi Diákszövetség Hírt adott a Miskolci Jogászélet arról a nagyarányú és nemes mozgalomról, mely egy hálásan érző volt eper­jesi diák, Horvay Sándor lelkében született meg és amely céljául tűzte ki a szétszórtan s a trianoni béke óta egye­nesen elválasztottál) élő volt eperjesi kollégiumistákat összegyűjteni, köztük a testvéri érintkezést, még esetleges segélyezések utján is mélyíteni és ápolni, hogy az ősi Alma Mater szelleme mennél erősebben és egységesebben maradhasson fenn volt tanítványai lelkében. Mert a Kollégium egységét most, hogy a menekülés következtében a négy intézet különvált, sőt gimnáziuma meg is szűnt, már igazán csak a hallgatóinak lelkében lehet megőrizni. A Horvay Sándor máv. felügyelő, volt kollégiumi diák által az Evangélikusok Lapjában felvetett eszme Bruckner Győző dr. jogakadémiai dékán által a jogaka­démia 1925/26. tanévi Almanachjában és a Miskolci Jogászéletben propagáltatván, oly széles körben vált egye­nesen óhajjá, hogy az előkészítő bizottság agilis elnöke Mágócsy-Dietz Sándor egyetemi tanár, saját kijelentése szerint egyenesen kötelességnek tartotta a kollégiumi diák­találkozó megrendezését és főleg a Kollégiumi Diákszövet­ség megalakulásának előkészítését. Fáradságot nem ismerő buzgalmának méltó gyü­mölcse lett a nagy siker. Szeptember 25-én délután 5 órakor a budapesti Deák­téri ev. iskolában gyűltek össze a Kollégium négy intéze­tének volt tanítványai intézetenként külön-külön termek­ben. Az érkezőket a Deák-téri iskola cserkészei igazították útba a lépcsőkön és folyosókon. Megható jeleneteknek voltunk tanúi, amint a tisztes őszhaju, öreg urak fiatalos csapongó örömujjongással, vagy éppen könnyek között egymásra ismertek. Jól esett az öreg ifjú sziveknek egy-egy együtt el­követett, diákcsinnyen filozófus komolysággal elbeszél­getni. „Hogy vagy"?", „mi vagy?", „hol vagy?", „emlékszel még"?", hallatszott minduntalan s az élet harcában arc­rándulás nékül álló szilárd lelkek egy-egy „régi jó idők emlékén" könnyben olvadtak fel. A testvéri szeretet hozta össze a kollégiumistákat. Találkozott itt a mult és a jelen, ott volt a fiatalsá­gát — a magyarellenes szekaurákkal küzdve és tanítva — a Kollégiumnak áldozó Ludmann Ottó s képveselte magát a Kollégium ifjabb generációja. Ott voltak a haza egén fénylő csillagot jelentő tudósokon kivül, a nemzetet ne­velő, a zsenge gyermekeket a magyar géniusz útjára, se­gítő néptanítók, — mind a Kollégium tanítványai. És ott volt mindenek felett a Kollégium nagy tanítványainak, Thökölynek és Kossuthnak szelleme. És ez volt az, e nagy szellemekétől áthatott egységes hála és szeretet az Alma Mater iránt, amely oly impo­zánsá és oly szivetmegkapóvá tette ezt a diáktalálkozót. Mikor az annyi év után újra találkozás örömmámorá­ban megpihent a lélek, bevonultak az intézetek a díszte­rembe, mit zsúfolásig megtöltöttek. Mágócsy-Dietz Sándor elnök üdvözölte itt a megje­lenteket s ismertette az Eperjesi Diákszövetség célját. Majd Horvay Sándor az előkészítő bizottság titkára fel­olvasta a Diákszövetség alapszabályait, mit a megalakulást előkészítő értekezlet, egyhangú lelkesedéssel elfogadott. Ezután Paulik János az Evangélikus Lelkészegyesület nevében üdvözölte az előkészítő gyűlést: — Nemcsak mint az Országos Evangélikus Lelkész­egyesület kiküldöttje, hanem mint a Kollégium talán

Next

/
Oldalképek
Tartalom