Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 1. szám - A rutén probléma

MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 zés légkörét viszi magával. És ez a légkör fontosabb minden kézzelfogható eredménynél, mely mögött a békés szándék nem evezhető. Mi, magyarok, kétszeresen örülhetünk a békés megegyezés e szellemének, mely nemcsak az olasz érdekek elismerését, nemcsak Európa megnyugvását, hanem hisszük, a magyarság további jogos igényeinek elismerését és teljesítését is magában hordja. P. M. A rutén probléma Irta: Lukács György A „Die Tat" című, Jenában megjelenő tekintélyes német folyóirat f. évi januári száma a rutén, illetőleg ukrán kérdésről terjedelmes tanulmányt közöl,*) amelyet méltán tekinthetünk az erre a kérdésre vonatkozó német nemzeti szocialista felfogás kifejezőjének. Lehetetlen észrevétlenül hagynunk ezt a cikket, mert minden rétele ellentétben áll a kárpátaljai rutén területre vonatkozólag kialakult magyar felfogással és meggyőződéssel. Mindenekelőtt sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy a Kárpátaljai Ruténföld (Ruthénie Subcarpathique, Podkarpatska Rus) elnevezést, melyet a békeszerződés állapított meg, napjainkban Volosin kormánya a cseh kormánnyal egyetértésben önkényesen Kárpát-Ukrajna névre keresztelte át, és ezzel tüntetőleg juttatta kifejezésre azt az álláspontját, hogy a rutén elnevezésnek nincs jogosultsága, mert a rutének tulajdonképpen ukránok. Csak azután a végén úgy ne járjanak ezzel az elkereszteléssel, mint ahogy a ,,cseh-szlovák nemzettel" és a „cseh-szlovák nyelvvel" jártak, amely kifejezésekkel hiába akarták unifikálni a cseheket meg a szlovákokat, mert most kénytelenek elismerni, hogy a kettő nem egy, hanem hogy a cseh nyelv és nemzet meg a szlovák nyelv és nemzet két külön nemzet és két külön nyelv. Ilyen különböző két nyelv és nép a rutén meg az ukrán is. Sajnos, a német lapok a Volosin-korszaknak ezt az elkeresztelését egyszeriben magukévá tették, és nem beszélnek és nem írnak többé ruténekről, hanem kárpáti ukránokról, akiket az oroszországi és a lengyelországi ukránokkal teljesen azonosoknak tekintenek. A tanulmány, amelyről szólunk, az egységes Kárpát-Ukrajna mellett tör lándzsát, oly értelem ben, hogy a mostani Kárpátnkrajnához hozzá lenne csatolandó az eperjesvidéki ukrán (helyesebben rutén) lakta terület Keletszlovákiából, továbbá az ukrán (helyesebben rutén) lakosságú Máramarosvidék Romániából. Munkácsot és Ungvári is ebbe az egységes Kárpátukrajnába tartozónak tekinti a tanulmány, anélkül azonban, hogy nviltan ki merné mondani, hogy ezt a két várost vissza kell csatolni Kárpátukrajnához. Nagy tájékozatlansággal állapítja meg a tanulmány, hogy Kárpátukrajna a magyar uralom idejében kulturális, szociális és gazdasági tekintetben teljesen el volt hanyagolva, hogy ennek következ*) „Die Karpathcn-Ukraine" von W. Pantschcnko—Jure wicz. ménye a nép hátramaradottsága, szegénysége és analfabetizmusa, valamint az is, hogy az állami tulajdont alkotó, továbbá a Schönborn grófok tulajdonát képező erdőségeken kívül a többi erdőség a magyarok hibájából zsidó tulajdonosok kezébe került, akik a népet kiuzsorázták. A világért meg nem említené az Egan-akciót és általában a magyar kormány által a rutén vidék állattenyésztésének és földmívelésének érdekében hozott nagy áldozatokat, melyeknek folyamatosságát — sajnos — megszakította a békeszerződés, mely a rutén területet Csehországnak rendelte alá, s így abban maradt az Egan-akciónak az a fellendítő hatálya, amely ha folyamatosan érvényesülhetett volna, a Ruténföld ma sokkal kedvezőbb gazdasági helyzetben lenne, mint amilyenben tényleg van, s noha azt sem tagadja a tanulmány írója, hogy a húsz éves cseh uralom gazdaságilag elhanyagolta a kárpáti ukránok (helyesebben rutének) ügyét, és a St. Germain-i szerződésben megígért autonómiából semmit sem valósított meg, mégis ezután is cseh állam keretében akarja megtartani Kárpátukrajnát, mindaddig, míg az Nagyukrajnával nem egyesülhet. A végcél — szerinte — Orosz-Ukrajnának, a lengyelországi ukrán területnek és Kárpátukrajnának egy államban egyesítése. Éppen avégből, hogy ez keresztülvihető legyen, hevesen támadja Magyar- és Lengyelországnak a közös magyar-lengyel határ megteremtésére irányuló akcióját. Szerinte Kárpátukrajna sem gazdaságilag, sem közlekedéstechnikailag nincs rászorulva a magyar Alföldre. Elismeri ugyan, hogy Nagyukrajnának ma még csak Magyarországon keresztül van meg a kellő összeköttetése Középeurópa felé, azonban — szerinte — ezen a hiányon könnyű segíteni, mert az ukrajnai Déli Kárpátokat nyugat-keleti irányban hosszú, széles és népes völgyek szelik át, úgy, hogy Homonnától Husztig és azon túl minden nehézség nélkül lehet vasutvonalat építeni, mert ezek a völgyek mindössze 2—300 méternyire vannak a tengerszine felett és csak kevés helyen kell 400 méteres emelkedéseken úrrá lenni. így tehát nem nehéz megvalósítani Németország gazdasági öszszeköttetését, lebonyolítani személyi- és áruforgalmát Romániával és a Fekete-tengeren túli országokkal, anélkül, hogy Magyarországot igénybe kellene venni. Ellenben Kárpátukrajnának Magyarországhoz csatolása és ezáltal a közös lengyel-magyar határ megteremtése a lengyelek ama régi kedvenc eszméjének megvalósítását szolgálná, hogy északról délre Németország és Szovjetoroszország között egy Keleti-tenger—Fekete-tenger—adriai blokk teremtessék meg, amelybe Magyarország kitűnően beleillenék. Ennek a tervnek megvalósítását Románia is ellenzi, ezért volt a cseh krizis idején mindenképp ellene a közös magyar-lengyel határ megvalósításának, mert tudja, hogy Kárpátukrajna annexiója Magyarországot -,\7. összes középeurópai közlekedési vonalak birtokába helyezné, és így Magyarország a németromán gazdasági együttműködés mértékét és módját befolyásolni tudná. Az elmondottakból kitetszőleg a „Die Tat" hasábjain leplezetlenül meg van írva, miként vélekednek német lapok az ukrán problémáról. Nagy csalódás Magyarországra ez a mind jobban kijegecesedö német álláspont, mert Magyarország, mely a német-olasz tengelypolitikához való ra-