Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 11. szám - A felvidéki magyar kulturális ujjáébredés

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA lyókbakötésére, sem egy protektorátus megszerzésére a világ mohamedánjai felett. Olaszország gyarmati külpolitikáján piros fonalként húzódik végig a m ^értás, a »szimpátiafelkeítés« irányvonala. Ez a rendszer eddig fényesen bevált. Olaszországnak sok nyugodt évre van szüksége ahhoz, hoo« •» meghódított Abessziniát megszervezze, átalakítsa, kuitur;?»a 5 nogy Kitermelje földjéből azokat a kincseket, amelyek részére értéket jelentenek. De ez az olasz trikolor védelme alatt megindult »pacifikáló munka« nyugalmat követel meg. Nyugalmat nemcsak Európában, hanem az olasz felségjogok alatt élő és az olasz qyarmatokat környező egész arabság körében. Sőt, minél bonyolultabb az európai nemzetközi helyzet, minél vészterhesebb felhők csoportosulnak a világ horizontja felé, annál nagyobb és biztonságosabb nyugalomra van szüksége minden, gyarmatokkal biró nemzetnek és így Olaszországnak is az anyaországon kivüli saját területein és országaiban! De egész különlegesen fennáll ez ma, amikor a teljesen korszerű monstre hadseregeknek és egy esetleges háború megkövetelte, az egész országra kiterjedő ipari mozgósításnak nyersanyagokra a legnagyobb szüksége van. Olyan nyersanyagokra, amelyeknek óriási arányú előteremtése a gyarmatok igénybevétele- nélkül alig lehetséges. Az olasz gyarmatokkali összeköttetések fenntartásának szükségessége — kizáró oka — a mohamedánság nyugtalanításának, beleértve az idegen felségjogok alatt élőket is. A Szent Ferenc Rend Magyarországi Szentföldi Biztosi Hivatala (Heinrich István-út 3—5.) 1937. december 12-től 1938. január 12-ig a Szentföldi Múzeum termeiben képzőművészeti kiállítást rendez. A kiállítással kettős célt akar szolgálni a Szentföldi Zárda; egyfelől a mai keresztény'lelkiségben gyökeredző művészi törekvéseknek olyan területen való ismertetése, ahova az alig vagy nehezen jut el, másrészt pedig a magyar Szent Szentföld jövendő művészi gárdáját akarja kialakítani. A most megnyílt kiállításon a fiatal magyar szobrászok és festők neveivel és műveivel találkozunk: Abonyi-Grandtner Jenő, Boldogfay Farkas Sándor, Erdey Dezső, Eösze Seemann András, Csúcs Ferenc, Madarassy Walter, vitéz Szabados Béla és Pátzay Pál szobrászok; Basilides Barna Ernőd Aurél, Gebhart Lajos, Heinz Henrik, Jeges Ernő, Molnár C. Pál, Medveczky Jenő, Náray Aurél, Kontuly Béla, Pekáry István és Udvary Pál festőművészek. A Magyarországi Szentföld ezen egészen új és tiszta munkájának sikeréhez azonban szüksége van a közönség nagyobb megértéséhez és megértőbb érdeklődésére. Kérünk mindenkit, hagy a kiállítást látogatásával tisztelje meg. Belépődíj nincs! A kiállítás helyisége a Széli Kálmán-térről a 83-as villamossal közelíthető meg; a Heinrich Ist: ván-út a hűvösvölgyi végállomás előtti feltételes megálló. (Telefon: 16—56—26.) A felvidéki magyar kulturális ujjáébredés Irta: Óhegyí Vilmos A köteles óvatosság szemmeltartásával kell fogadnunk azon híreket, amelyek arról szólnak, hogy úi világ van keletkezőben az elszakított Felvidéken a magyarság számára. Örülnünk kell ezeknek a híradásoknak, bár örömünket megkeseríti az a tudat, hogy mennyi magyar őrtűz elhamvadása után, mennyi magyar kulturális őrség megszüntetése után következett be ez az új korszak. Uj korszák, új korszellemmel? Vagy a régi világ folytatása egy kis ^engedménnyel, hogy a meddő gravámenális kisebbségi sérelmek megszűnjenek? S vájjon meddők-e a panaszok, amelyek hivatott képviselőik részéről több mint másfél évtizede át elhangzottak, vagy egy küzdelemre beállított népközösségnek élet-halál harca nyelvéért, fajáért? Meddők voltak, mert nem akadt fül, amely meghallgatta volna, nem akadt kéz, amely tett volna valamit azok orvoslásáért, kérdések ezek szabatos felelet nélkül. Egyelőre tény az, hogy bíztató jelek vannak arra, hogy a megmaradt magyarság tömegművelődésének emelésére mozgalom indult. Enyhült a feszültség az egykori magyar Felvidéken s némi nyugalom lépett a hosszas megpróbáltatások helyébe. A központi törzsétől elszakított kárpátkörüli részek magyarsága sohasem képezett önálló, teljesértékű egységet. Kezdetben számtalan sejtre oszlott, a sejtmagok centrumai pedig azok a városok lettek, amelyek az ezeréves uralom idején is emanációs hatással voltak az uralkodó nemzetre s az azokhoz húzókra is. Ez a terület a magyar történelem folyamán s a cseh impérium alatt is kétfelé oszlott. A nyugati fele — a mai Szlovenszkó — 1541-től királyi Magyarország volt a törökdúlás befejeztéig a mai Kárpátalja pedig hol királyi birtok volt, hol kapcsolt "Részek" (Partium) nevet viselt. A nyugati rész bécsi hatás alatt művelődött, Bécshez igazodott, a keleti szakasz felkelések és szabadságharcok között fejlődött független gondolkodásúvá. Hosszabb szellemtörténeti tanulmányt kellene adnunk, hogy ezt a kétféle, egysorsba sodort magyart kellően jellemezhessük. Ujjáébredésről beszélnek Erdélyben (Jakabffy Elemér dr. elnöki megnyitója, Magyar Kisebbség, 1937. okt. 1.) és a Felvidéken, pedig nem történt más, minthogy az elzsibbadt tagok mozgásba jőve új munkába kezdtek s új magyarságot követeltek a régi földtől, a régi földért. Az egymásközt ádáz harcot vívó emigráns és vidéki írók mögül kibukkant az új világ fia, aki már az elszakítás alatt tért meg férfiúvá. Zord klímák és mostoha viszonyok kemény embereket nevelnek. Ök már beleszülettek a megszállásba, elcsatolásba, mellőzött helyzetük, keserű sorsuk, edzett és harcrakész emberekké növelte őket, mint Grönland hómezői az eszkimókat. Apám még többség volt, az történt itt, amit ők akartak, én kisebbség vagyok, igaz, hogy a jogaim Genfben maradtak. Keserű megállapítás, de lényeges ennek az értelme. Az államnyelvet megtanulta az iskolában, megismerte ott a szlovák és a regionális magyar irodalmat. Az iskolában, otthon és a társadalom folyton az elődök mulasztásairól és és bűneiről hallott, ezért elhatározta magában, hogy