Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 8. szám - A rutén kérdés. 2. [r.]

19H5 aug.—szept. SIAGT1R KÜLPOLITIKA az áradat erőteljesebb és rohamosabb, de a külpolitika vezetése nem jár sebbel-lobbal, hanem megfontolással, tapasztalattal és aprólékossággal. A politikusnak, a diplomatával ellentétben, nincs ideje megfontolásra, nem ismeri az idegenek lélektanát és mindig több érzéke van az azonnali személyes siker, mini a valódi végcél iránt. Ha személyes hiúság, vagy törekvés homályosítja ítélőképességét, akkor kísértésbe jön, hogy a tárgyalások során inkább értelmi képességei nek tűzijátékát ragyogtassa, ahelyett, hogy a jellem és hagyomány biztosabb talaján maradna és kiteszi nemzetét az azonnali személyes siker borzasztó veszedelmének. A hivatásos diplomata nincs kitéve ily rettentő kísértésnek. A hivatásos diplomata kitartó, türelmes, állhatatos és ami a fő: — névtelen! Háttérbe szorítása a népuralmi diplomácia egyik legaggasztóbb jelensége. A közvélemény mindig összetéveszti a külpolitikát a külpolitikai tárgyalásokkal. Ennek következményei károsak. A tárgyalás mindig titkos, a politika nem lehet titkos abban az értelemben, hogy az ország egyetlen polgára sem veszítheti el életét vagy vagyonát oly szerződés következtében, melyet nem tettek közhírré s mely fölött nem adatott meg a nép képviselőinek az elfogadás, vagy visszautasítás joga. A közvélemény zavarodottságának végső eredménye a felelőtlenség. A diplomáciának, akár politika, akár tárgyalás formájában, állandónak, biztosnak és pontosnak kell lennie. Mióta, a népuralom hangadó a diplomáciában, a diplomácia jellege ingadozé). bizonytalan és határozatlan. A nemzetközi szerződések rég elhagyták az ..aranyalapot". Duzzasztásuk, elszaporodásuk óta valódi értékük nem több, mint névértékük negyven százaléka. Mielőtt az Egyesült Államok megtagadták tulajdon elnökük aláirását. ez az érték még hatvan százaléknyi volt. Ennek orvossága az volna, ha egyetlen ország se igérne többet, mint amennyit demokráciája beváltani akar. Az olyan kitöltetlen csekklapok, mint aminő a Kellogg-paktum, a legnagyobb gyanakvással tekintendők. A locarnói szerződések, bármily csodálatraméltóak voltak is, értékükben oly mértékben hanyatlottak, hogy értékhanyatlásukba más szerződéseket is magukkal rántottak, örömmel kellene üdvözölnünk a nemzetközi szerződések csökkentését és megszorítását. Egy kis szerződés, mellyel végrehajtásának biztonsága is jár, különb egy nagy szerződésnél, melynek értéke kibocsájtása után azonnal megsemmisül. Meg kell győznünk a népet tulajdon szuverén felelősségéről, hogy amit fölhatalmazott képviselői elfogadnak, azt támogatnia kell fenntartás és kérdés nélkül. A népuralom legfőbb hibája, hogy részben tudat lansága, részben irány nélkül létele következtében a diplomáciát magától idegennek, elkülönítettnek érzi. Ez az idegenség a hivatásos diplomatákban való bizalmatlanságban és a felelőtlenség eléggé nem kárhoztatható érzésében jelentkezik. Meg kell győznünk a közvéleményt, hogy tudatlansága nem jelenti képtelenségét, hogy bizonytalansága és bizalmatlansága nem indokolt s hogy — mindenekfölött felelőtlensége nemzeti és nemzetközi veszedelem. Csak igy teremthető meg az a gondolkodás, mely kiszedi a népuralmi diplomácia minden értékét és eltávolítja belőle mindazt a bizonytalanságot, mely — mai napság megfosztja minden értékétől és erejétől. Amit az angol elmond a maga nemzete közvéle: ményéről, azt kevés kivétellel és — talán — fokozottabb mértékben minden nemzet elmondhatja a magáéról. De bármi legyen is az angol közvélemény hibája, bármennyit tévedjen is, van egy adománya, mely minden hibáját, tévedését jóváteszi: — a tenger. \z angol közvélemény tévedései lehetnek sajnálatosak, hátráltatók, de nem lehetnek tragikusak. A tenger, melynek hatalmát köszönheti, jóvá tesz mindent. A tengernélküli népnek nincs ilyen gondviselése. A mi tévedésünk életünk gyökerére tette és teszi a fejszét. A mi tengerünk és egyedüli gyámolitónk: liszla és világos külpolitikai öntudatunk. Talán, mikor egyik legnagyobb külpolitikusunk, Ko>sulh, kiadta a jelszót: — Tengerié magyar ! — nem is egészen a valóságos tengerre gondolt, hanem arra a tisztult öntudatra, mely minden népnek a tenger biztos, határozott távlatait, lehetőségeit, nemzetfenntartó képességét adja. Ha az angol aggódva látja népének külpolitikai öntudatlanságát, mennyivel inkább kell nekünk legelső) kötelességünknek tartanunk népünk külpolitikai nevelését és felvilágosítását. A RUTÉN KÉRDÉS IRTA: KFK I IIA KELEMEK y ii. Ha a jelen poJútikai helyzetet nézzük, talán a legérdekesebb és egyben a legfigyelemreméltóbb jelenség is az, hogy Ruszinszkó területére és iskoláira az ukrán nyelvet kényszeríttették. Az első pillanatban hihetetlennek látszik, hogy az a cseh kormányzat, mely minden erejével a kisebbségek erőszakos beolvasztását és eltüntetését tűzte ki célul maga elé, megengedje, vagy talán maga is elősegítse a rutén terület ukranizálását. A háború végével nagyszámban jöttek át ukrán menekültek a mai cseh területre. A cseh kormány szívesen látta a kivándoroltakat, elsősorban azért, mert céljaira felhasználhatta őket. Első és legfontosabb cél volt, hogy miinél nagyobb bizonytalanságot teremtsen a Ruténföldön és elvonja a nép figyelmét az ö.nkormányyzat követelésétől. Az első kisérlel a vallási kérdéssel nem sikerült. A görögkatolikus templomok bezárása és a görögkeleti vallás erőszakos terjesztése — Róma közbelépésére — éppen a vallási öntudat megerősödését vonta maga után. A második, a nyelvi kérdés, szinte adva volt. Csak ki kellett használni, hogy ez a maroknyi nép pártokra szakadva nem tudott politikai zavarából felébredni. Ez a terv már sikerült és jó időre ékelte a csélh kormányzat gondját áltól, hogy a rutén nép feleszmél és egységes akarattál igyekszik biztosítani jövőjét. Ezzel kapcsolatban mindjárt kimutathatta rokonszenvét az Oroszországból menekült ukránok iráni. Bőségesen juttatott nekik állásokat, főként tanítód állásokat a Ruténföldön, önként adódik a feltevés, hogy Csehszlovákia nem akarja beolvasztani saját országába ezt a területet, melyre saját statisztikai szerint is ráfizet, hanem, amikor a politikai helyzet ugv alakulna, feláldozná a megalakulandó Nagy-Ukrajnának. Az ismert ukrán követelés, melyet állandóan nagy propaganda támogat, már 1919-lben a „The Ukrajna" c, Londonban kiadott folyóiratban megjelent és azóta is. propaganda lapokon és füzetekben, állandóan ébrentartják. Például a Berlin-Wilmersdorfban működő Ukranisches Büro „Die Ukraine den Ukráinern!" feliratú propaganda-térképe szerint Ukrajna igényi lart a lengyebukrán területekre. Ruszinszkóra és Észak-Románia egyes részeire. Ha ezmegvalósulna, kárpótolná Csehszlovákiát az elveszett területért, mert részben Lengyelországot gyengítené harmadrészének elvesztésével, részben pedig meg volna a közvet-