Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 7. szám - Mussolini tízéves harca a tarthatatlan békeszerződések ellen

1932 jiiliu? MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 ískii .... Én tudom, hogy Pozsonynak föl erén Magyarul énekelni nem szabad, Tudom, hogy Rákóczi szelleme sir A kassai dóm csucsive alatt ; Tudom, Kolozsvárt Mátyást átkeresztellek, Bácskában is öldösik a magyart, Vad bozót nőtt Petőfi Sándor sírján, Melyet babérág és virág takart ; Én nem feledem ezt soha, soha, Ej bakacsinja, hajnal bibora Eszembe hozza, folyton, szakadatlan, Hogy égessen, perzseljen, mint a katlan, Hogy fájjon, mint az ütés, mint a seb, Hogy fertőzzön, hogy legyen tüzesebb S addig marjon, gyilkoljon, mig kezem Kardot nem ránt, mig vissza nem verem . . . Az egy élő Istenre esküszöm, Harcolok légben, vizén vagy tűzön, Küzdök és nem állok meg félúton, Visszaveszem, csak ezt a dalt tudom . . . Kiverem innen a rablóhadat, Látom, piroslik már a pitymallat, Cikázik a fény a fekete éjen, Megyek, az Isten megsegéljen — Négy égtáj felöl zokog a sirám,, A Kárpátok ormai az irány, Vesszek a légben, vizén vagy tűzön ; Visszaveszem, Hadúrra esküszöm . . . Sl ruténeü... Szomorú hirek felhője szálldos északkelet felől, az elszakított Ung, TJgocsa, Bereg és Máramaros tájáról, a szomorúságos Verchovináből: végső ínséggel, éhenhalással küzd elszakított testvérünk, a rutén . . . Sose volt a sorsa irigylésre méltó, —• hisz a máramarosi havasokat fölszántani ós bevetni nem lehet — de amíg hozzánk tartoztak, a mi szegénységünkből nekik is jutott kenyér : minden tavasszal leereszkedtek hegyeik közül, elözönlötték az áldott Alföldet, kapáltak, arattak, csépeltek és ősszel hazavitték a munkájukkal szerzett búzát s tavaszig megvolt a betevő falatja asszonynak, gyereknek . . . Sajnos azonban, rajtuk is beteljesedett az írás . . . Az tudniillik, hogy akinek sok van, annak még több fog adatni — 8 akinek kevese vagyon, attól még a' a kevés is elvétetik . . . A jó rutén testvérektől is elvétetett minden, még a" utolsó falat kenyér is . . . És mi adatott helyette? . . . Szabadság ! . . . Ruszinszkó cimeri beszorították őket kegyetlen hegyeik közé, nem törődve a^zal, sőt tán éppen azt szándékolva, hogy éhenhaljanak . . . Pokol ez, de nem szabadság . . . Nem lehet se learatni, se megdagasztan se megsütni, — amit bánatosan tapasztalnak szlovák testvéreink is, sóhajtozva nézvén hátrahaladásukat, pusztulásukat, gyáriparuk leszerelését, kereskedelmük megfojtását azok részéről, akik mint a rutének nyakára is, az ő nyakukra is ráerőszakolták az úgynevezett szabadságot .. . De mindezt az egetverő bánatot és nyomorúságot ne vegyétek komoly valóságnak, szlovák és rutén testvéreink !... Mert ha annak veszitek, akkor tagadójává lesztek az isteni gondviselésnek s a hitetlenség sötét vermébe estek, amely elnyel benneteket .... Nem komoly velóság ez, elszakított szlovák és rutén testvéreink, hanem csak egy szörnyűséges zűrzavaros álom, amelyet azért bocsátott rátok a gondviselés, hogy megismerjétek, minő jól megy a ti sorsotok — és minő rosszul is mehetne ! . . . Ilyen rosszul is mehetne ! . . . Beszoríthatnának bgnneteket a feltolakodott álrokonok kopár hegyeitek közé ! . . . Leszerelhetnék gyáraitokat, hogy csak ők kereshessenek ördögi kapzsiságukkal, mint ahogy most teszik, -— ó szlovák és rutén testvéreink I . . . De titeket ne csüggesszen meg ez a gonosz álom, ne szűnjetek meg dolgozni es imádkozni, bízzatok a jó Istenben, aki ezt a gonosz álmot, mint ahogy adta, ugy el is fogja vinni !... Vagy ki mer körületek Isten igazságosságában kételkédni? ... Ki meri föltételezni azt, hogy a ti elnyomatástok, a ti kiuzsorázástok, a ti nyomoruságotok nem egy gonosz álom, hanem isteni végzemény? . . . Jaj a kicsinyhi. űaknek ! . . . Akiket a jólét puhává tett !... És fö'zudulnak rögtön, ha kihagy a kegyelem ! . . . Ezért viseljétek ti keresztény lélekkel ezt a gonosz álmot a megvirradásig, — szlovák és rutén testvéreink . . . Ruszinszkót Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros megyék képezik Ungvár fővárossal. . . Huszton már odafehérlenek a máramarosi havasok s az uzsoki, vereckei és tatárhágószorosokból hideg északkeleti szelek jönnek Lengyelországból .. . Ungvár ősváros . . . Közepén az omladozó vár merész bástyáival, abban a fehérre meszelt bolthajtásos görög katholikus szemináriummal, a barokstilű sárga püspöki palotával s a két hagymatornyos ősi székesegyházzal . . . Itt minden ködbeveszően régi ... A házak ... A terek és az utcák . . . Mig az Ung partja már teljesen modern, forgalmas, mindenütt cyrilbetüs orosz fölirással. . . Huszt nagy magasságban levő festői romjaival, Técső speciálisan orosz . . . Alacsony falu, emeletes magasságú orosz zsindelytető, a ház végén az utcára pinceajtó s félemeletnyi magasan a két ablak ... * T>3 nem akarok most leírni, más a mondanivalóm. Mikor a ruténeket elszakították tőlünk s földjükből Ruszinszkót nyomorították, szószozva szabadsággal, a szegény rutének elvesztették a lehetőségét, hogy mint évszázadokon át, bejöhessenek ezután is Magyarországba kenyeret keresni . . . ők azonban nem tudtak erről ... A feltolakodott boldogítók ugyanis ezt az uj helyzetet nem merték velük közölni... S mikor tavaszion, a jó rutének egy nagy áradata leözönlött a hegyekből Ungvárra, hogy elutazzanak nyári munkára Nyíregyházára . . . A népboldogitók megrökönyödtek : — Hová készültök? — Nyíregyházára ! . . . — Hm.!. — Kenyeret keresni ! . . . — Hm . . . Megálljatok csak . . . És összedugták csőrüket a hős hódítók : — Valahogy meg kell velük értetni, hogy Magyarországba már nem mehetnek ! . . . — Hát csak értesd ! . . . — Mért éppen én? . . . — Mert te vagy a polgármester ! . . . — Hát osztán? Te meg vagy a megyefőnök ! . . . -— Én nem veretem agyon magam ! . . . — Én még úgyse ! . . . Végre akadt valami elszánt skribler, aki kötélnek állt. A ruténeket beterelték a városháza udvarára s a skribler egy emeleti ablakból gyönyöiű beszédet tartott nekik a szabadságról, a függetlenségről, a demokráciáról, melynek immár a deiók rutének is részesei . . . Mikor rekedtre beszélte magát és elhallgatott, a legöregebb rutén megszólalt: — No, eleget beszéltél?