Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - A bűnvádi perrendtartásban szabályozott rendkívüli perorvoslatokról. 1. [r.]

15 A BŰNVÁDI PERRENDTARTÁSBAN SZABÁLYOZOTT RENDKÍVÜLI PERORVOSLATOKRÓL.*) Irta: dr. Eisner Manó szegedi ügyvéd. Általános reforaihangulat idején (élvén, mindenekelőtt azit kivánoni hangsúlyozni, hogy —• bármennyire szükségesnek találtatnék is büntető eljárásjogunk gyökeres megreformálása, a rendes perorvoslatok terén is, ahol bizonyos elvi egyetértés van kialakulóban, — az egyszerűsítési irányzatnak meg kell állania a rendkívüli perorvoslatok intézménye előtt, amelyek jelentősége mértani arányban növekszik azzal, ahogyan az eddigi garanciális rendelkezések ritkulnak vagy elhalványodnak. Rendkívüli perorvoslataink: az ujraíelvétel (és a jogegység érdekében használható perorvoslat**) az újabbkori jogfejlődés termékei, amelyek viszoinylag csak rövidebb múltra tekinthetnek vissza. Az ujrafelvételnek jogtörténeti gyökerei ugyan már a császári Róma jogéletében feltünedeznek, azonban ez a rudimentár előzmény a történelem folyamán mindenütt sokkal inkább volt a fejedelmi önkény esziköze, mint a polgárok tételes joga vagy épen az /anyagi igazság elvont követelményeinek inkarnációja. Mint jogi instrumentum is, egyenes visszahatásképen született meg a szigorú korlátozottság jegyiében a francia forradalmat közvetlenül követő években. A jogegység érdekében használható perorvoslat pedig teljes egészében a nagy francia forradalom jogalkotása, amely elsősorban nem is a büntetőjog, hanem az egyetemes alkotmányjog területén keletkezett és évtizedek ingadozása után fejlődött ki széles és következetes jogintézménnyé Franciaországban. Ha a törvényi rendelkezések helyes mérlegét akarjuk megvonni és a birói gyakorlat irányát kritikusan értékeljük, természetesen abból kell (kiindulnunk, hogy maga a törvény sem szánta az újrafelvételi a ténykérdésben s a jogegység érdekében használható perorvoslatot a jogkérdésben olyan egyetemes revizionális jogeszköznek, amely a res judicatát minden esetben megujíthattóvá teszi, ha akár a tény, akár a jogkérdés lényegében, utóbb megállapítható, tévesség merült fel. A quieta non movere (elévülés), — ia inon bis in idem (res iudicata) jogelvei, — a res iudicata pro veritate habetur, — a status rei publicae maximé iudicatis rebus continetur, — a l'auitorité de la chose jugée est plus fort, que la vérité mérne, — iközismert klasszikus axiómái nem csuupán lényegbeli jogi konzervativizmust, hanem mély államés társadalombölcseleti szükségességeket is fejeznek ki, amelyekkel szemben a jogerősen eldöntött büntetőjogi jogvitának intézményes és *) A Bűnügyi Védők Egyesületében 1934. december 7-én 'tartott előadás. **) A tanulmány két önálló részre oszlik: az első az ujraíelvétel, a második a jogegység érdekéhen használható perorvoslat problémáit; tárgyalja. Ezúttal az első részt hozzuk, a második részt legközelebbi számunkéban fogjuk közölni.