Magyar jogi szemle, 1924 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 10. szám - Felsőbíróságaink jubileuma
301 ország minden részéből még nyolcat rendel, még pedig kettőt a főpapok, kettőt a mágnások és négyet a köznemesek közüL E birák szavazata és fizetése a hét bíróval egyenlő és az igazságszolgáltatásra is ugyanazzal az esküvel lesznek kötelezve. A bírákat a király nevezi ki; törvényes távollét és más akadályozás esetén helyettesítésükről ideiglenesen a nádor gondoskodik. Törvényszék tartásakor a birák, hacsak súlyos betegség vagy valamely törvényes akadály őket ki nem menti, három napon belül kötelesek 100 forint büntetés terhével megjelenni, az igazság kiszolgáltatása végett határozott órákban összeülni és Ítélethozatal végett legalább tizenegyen állandóan jelen lenni. A hétszemélyes táblán a nádor elnököl, akit törvényes okból való távollét esetén az országbíró helyettesit. ! A XXV. törvénycikk a királyi Ítélőtábláról és annak állandóságáról szól. Megállapítja, hogy a királyi Ítélőtábla korábbi törvények értelmében a régebbi századokban is folytonosan ülésezett, mégis ujabban ülésezését a perlekedők és az igazságra szomjúhozok nagy kárára bizonyos időkre szorították és a bíráskodás leginkább az idők viszontagságai miatt meg-megszakadt. Elrendeli ezért a törvény, hogy a királyi Ítélőtábla „az országokat fenntartó igazságnak folytonos kiszolgáltatása végett", az ünnepeket és a törvényszüneteket kivéve folytonosan együtt üljön és a perlekedőknek jogot és igazságot szolgáltasson. A birák csakis törvényes okokból maradhatnak el, szükséges azonban, hogy az elnökkel együtt legalább kilenc táblai biró állandóan jelen legyen. A királyi tábla jegyzői rendszeres díjazást kapnak és esküt tesznek. A XXVI. törvénycikk a királyi Ítélőtábla hatáskörét bővíti, a XXVII. a báni tábláról szól, a XXVIII. a birói összeférhetetlenség szabályait adja, a XXIX. az általános törvénykezési szüneteket állapítja meg. A királyi Ítélőtábla működésének állandósításával az itélőmesterek vidéken többé természetesen nem járhatnak el; hogy az ő hatóságukhoz utalt ügyek ne legyenek megfosztva az igazságszolgáltatás jótéteményétől, a XXX. és XXXI. törvénycikkek Nagyszombaton, Kőszegen, Eperjesen és Nagyváradon kerületi táblák felállítását rendelik. E kerületi vagy alattas Ítélőtáblák az elnökkel együtt öt tagból állanak s határozataik ellen a királyi Ítélőtáblához van jogorvoslatnak helye. E táblák elnökei és birái csak magyar születésű, az országban birtokos, a hazai jog szabatos ismeretével rendelkező és birói esküt tett személyek lehetnek; az ünnepek és törvényszünetek kivételével állandóan székhelyükön kötelesek tartózkodni. E táblák elnökeit és biráit a király nevezi ki, az elnököt betegség vagy törvényes akadályoztatás esetén