Magyar Jogászegyleti értekezések új folyam, 17. kötet (88-91. füzet) (Budapest, 1926-1927)

1926 / 89. szám - Nagy Ernő és a magyar közjogírás új iránya

181 ISTVÁN 1 és BUZA LÁSZLÓ 2 finom elemzéssel fölépített dolgozatai vitték előbbre a kérdést és a házi törvényeknek egészen új helyet jelöltek ki. Eszerint ugyanis a trónöröklésre vonatkozó házi törvényeknek és obszervanciáknak az a része, amely az 1723. évi magyar trónöröklési törvényekben szabályozott kérdésekre vonatkozik, magyar jogi szempontból sem jogforrásnak, sem szabályzatnak, tehát kútfőnek egyáltalán nem tekinthető. Ezek nem egyebek, mint a magyar kútfők rendelkezéseinek ismétlései, reprodukciói. A házi törvényeknek az ausztriai főhercegi és főhercegnői minőség megszerzését és elvesztését szabályozó része, amelyre az 1723. évi magyar törvény részint kifejezetten, részint hallgatag és közvetve utal, ezáltal, hogy e részletkérdések tekintetében expressis verbis nem intézkedik, hanem a szabályalkotás jogát az uralkodó család autonómiája körében hagyja, az 1723. évi magyar törvények hivatkozása következtében kútfő ugyan, de csak annyiban jogforrás, amennyiben megfelelő formában hitelesen köztudomásra hozatott. Ellenkező esetben azonban mindössze azokat kötelezi, akik tartalmát ismerik, vagyis az uralkodóház tagjait és a legfőbb állami és udvari tisztviselőket, vagyis ezek a házi törvények és obszervanciák mint szabályzatjellegű magyar kútfők jelentkeznek. Ami pedig a házi törvényeknek azt a részét illeti, amely a fenti csoportok egyikébe sem tartozik, hanem a családfőnek és családtagoknak egymáshoz való viszonyát, a családfői hatalmat, a családjogi és vagyoni kérdéseket stb. szabályozza: ezek a házi törvények, amennyiben velük megegyező szabályokat alkotott akár a magyar törvényhozás, akár a magyar szokásjog, a házi törvények első kategóriája alá tartoznak, vagyis mint magyar jogszabályoknak egyszerű reprodukciói egyáltalán nem kútfők. Ugyanebben az értekezésében fejti ki NAGY EENŐ a renanciáció helyes jogi fogalmát ellentétben azzal a téves fölfogással, amely alatta a trónöröklésről való végleges lemondást értette. A renunciációnak a középkorból fennmaradt intézménye, 1 Jogtörténelmi és közigazgatási jogi tanulmányok. Eperjes. 1914—18, I. k. 336. és k. 1. 2 A királyi család a magyar közjogban. Sárospatak, 1918, 16. és k. 1.