Magyar jogász-újság, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 21. szám

250 Magyar Jogász-Ujság VI. évf. csakis az abban eldöntött konkrét esetre lévén mérvadó: a kir. Curia nincsen akadályozva abban, hogy a hatáskör kérdését a jelen esetre nézve önállóan bírálja el. Érdemes leszögezni különösen ezt az utóbbi kijelentést, mely a közfelfogásból már-már kivész : a minisztertanács határozata nem jogszabály, hanem a konkrét esetet eldöntő individuális állásfoglalás, a mely a biróságot nem akadályozza abban, hogy más hasonló esetben másként határozzon. Az 1869 : IV. t. cz. idézett §-ának szövegéből az kétségbevonhatlanul következik ; abusiv gyakorlat tehát az, hogy az igazáágügyminiszter által tájékoztatásul közzétett minisztertanácsi határozatokat a bíróságok további kritika nélkül irányadókul fogadják el s ezzel azoknak quasi kötelező erőt tulajdonítanak. Minden bíró tiltakoznék az ellen, hogy a Curia valamely állásfoglalását rá, mint kötelezőt oktroyálhassák; s a minisztertanácsét minden további nélkül elfogadja, noha az sem több, mint döntés a konkrét esetben, :« noha ebből kifolyólag jogi ereje sem nagyobb, mint az indokaiban rejlő meggyőző erő. S ezt a meggyőző erőt tényleg nagy mértékben restringálnunk kell. Nem lehet ugyanis kétség abban, hogy a kegyúri jog vegyes természetű jogosítvány, mely alapját az egyházi jogban, tartalmát és keresztülvitelének módozatait azonban a világi magánjogban birja. Amennyiben a döntés tárgyává tett kérdés pusztán az egyházi jogba vág, annyiban nem található törvényes alap arra, hogy a világi bíróságok ítélkezése ama viszonyokba beavatkozzék. Jog rendszerünk egész szelleme alapigazságként tünteti fel azt az elvet, hogy a világi bíróságok a hitélet kérdéseiben hatáskörrel ne birjanak. Másként áll azonban a dolog a közigazgatási hatóságokkal. Amiként ezeréves történetünkben az államhatalom mindig résztvett a vallásügyi kérdések szabályozásában, amiként kivált a katholikus egyház a maga egészében királyunk „mint legfőbb kegyúr' fenhatósága alatt áll: ugy minden időkben tágabb-szükebb intézkedési joga volt a közigazgatási világi hatóságoknak egyházi ügyekben s így történt, hogy az egyházi jognak az idők folyamán egy külön szaka keletkezett, mely a magyar kó'?jog alkotórészeként bir tételes alappal. Ez az ágazata a kegyúri jognak az, melyet a fent idézett minisztertanácsi határozat helyesen utal a közigazagtási bíróság hatáskörébe : a kérdés merőben egyházjogi része nem tartozhat a polgári bíróságok elé s a közigazgatási hatóságok elé is csak annyiban, amennybien az államhatalomnak közjogi rendünk szerint az egyház jogaiba beavatkozása van. S épen a kegyúri jog egyik fontos alkateleme, az egyházi hivatalra való kijelölés joga (ius praesentandi) kétségkívül merőben egyházjogi természetű, melyhez a közigazgatásnak is legfellebb ismét a király legfőbb kegyuraságából kifolyólag lehet valamelyes köze.1) Másként áll azonban a dolog a kegyúri viszony vagyonjogi folyományaival E részben ősidőktől fogva az volt a felfogás, hogy a kegyúr az egyházzal szemben magánjogi viszonyba jut, melyből mindkét félre nézve magánjogok es kötelezettségek származnak. Helyesen utal a Curia tent is idézett határozata arra, hogy hazánkban a magán kegyúri jog rendes alakja a dologbeli kegyuraság s ennélfogva minden oly esetben, melyben az ebből folyó vagyonjogi vitás kérdések képezik a per tárgyát, ingatlanokra vonatkozó dologi teherről, illetve annak terjedelméről van szó; az 1881. évi LIX. t.-cz 6. §-ának határozott rendelkezése pedig nem hagy fenn kétséget arra nézve, hogy az ily természetű igények eldöntése a kir. törvényszékek mint birtokbiróságok hatáskörébe tartozik. S hasonló értelmű rendelkezést tartalmaz az 1868. évi LIV. t.-cz. 18. § a és az ideigl. törv. szab. I. R. 34. § a is, s ez volt az oka annak, hogy 1861. óta a kegyuraságból folyó vitás vagyonjogi kérdésekben tényleg a rendes polgári bíróságok ítélkeztek. Az ujabb és a fentiek szerint helyes álláspont tehát az, hogy a közigazgatási hatóság kegyúri kérdésekben csak annyiban illetékes, amennyiben a királyi legfőbb kegyúri jogból folyó felügyeleti hatóság gyakorlása, vagy merőben a hitéletre vonatkozó jogok és kötelezettségek forognak szóban ; hogy azonban a kegyúri jog vagyonjogi vonatkozásai a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak. Ami már most a kegyúri jognak ezt a vagyonjogi tartalmát illeti, azt birói gyakorlatunk I meglehetősen függetlenné telte annak egyéb, hitéletben' vonatkozásaitól, noha előszeretettel hangsúlyozta, hogy a jus patronatusban a jog és kötelesség mint konkrét fogalmak találkozván, I egyike a másika nélkül nem képzelhető.2) Állandó a gyakorlat immár, hogy a kegyúri joggal terhelt ingatlan tulajdonosa, ha nem katholikus is, • felelős a kegyúri terhekért,3) ami nem volna lehetséges, ha a fenti elvet szigorúan vennők. Nem is vesszük szigorúan, illetve nem vesszük abban az értelemben, amelyben szövegezve van. A kegyuraság nem puszta jog s nem puszta kötelezettség, hanem ama jogi jelenségek körébe tartozik, amelyeket jobb megjelölés hiján tágabb értelmű státusjogoknak nevezünk : a személynek egy bizonyos minősítése, mely minősitésből folyólag őt jogok illetik és kötelezettségek terhelik s melynek nem lehet előnyeit élvezni anélkül, hogy a terheinek is magunkat alá ne vessük. Itt is azonban határt szab az egyházjog és a gyakorlatban nagyon is lehetséges, hogy a terheket viseli oly egyén, aki a kegyúr jogait egyáltalán nem gyakorolhatja. Ily esetben a kegyúri jog !) V. ö. G. 1894. ápr. 4. 4630/1803. sz. 2) C. 1894. ápr. 4. 4630/1893. sz. 3) C. 1883. máj. 8. 7318. sz.; 1896. ápr. 9. 5846 1895. sz.