Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 4. szám - A büntető törvénykönyv 473. és 484. §-aihoz

4. sz. Magyar Jogász-Ujság 83 ki elveszít 200 frtot, olyasmit vészit, ami hivatalos állásában többszörösen benfoglaltatik, amit épp akkor fizethet meg, ha a hivatalában megmarad. Mi több tehát, az a forrás-e, amelyből több kétszáz forint bugyog, vagy az egyszer vett 200 forint? A válasz itt egész világos. Képzelhető ugyan oly eset is, midőn a viselt állás nem ér föl 200 forinttal, de ez kivételes eset lesz. Nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy a 200 forint ezen tételben a legmagasabb határ, mely ritkán lesz kimérve, ellenben a körülményekhez képest leszállhat 1 frtra is. Ellenben a hivatal vagy állás elvesztése mindig osztatlanul, a maga teljességében alkalmazandó. Nem hozható föl tehát kellő indok arra, hogy a pénzbüntetés volna a súlyosabb mellékbüntetés. Ellenben a fölhozottak a másik mellékbüntetés túlsúlyát elegendőleg igazolják. Kiemelendő még egy fontos körülmény. A könnyű testi sértés magáninditványra, a hivatalos hatalommal való visszaélés vétsége pedig hivatalból üldözendő. Ha tehát a két cselekmény fő- és mellékbüntetése egészen egyenlő volna is, a most fölhozott különbség akkor is a hivatalos hatalommal való visszaélés serpenyőjét billentené mélyebbre, mert mig az indítvány büntetlenségre nyújt kilátást, melyet a bajban lévő közhivatalnok iparkodni is fog megszerezni, addig a hivatalból üldözendő cselekményeknél kérlelhetlenül sujt az államhatalom. Mindezeknél fogva tehát a könnyű testi sértés büntetését súlyosabbnak tartani nem lehet. Különben a kir. Kúria nem volt kizárólag a most kifogásolt állásponton, mert 1897. évi deczember 28-án 2572. sz. a. kelt határozatában azt a kijelentést tette : „a 473. § helyett, mint a cselekmény jellegének leginkább megfelelő szakasz helyett csak oly esetben alkalmazható más minősítés és büntetés, ha a cselekmény súlyosabb beszámítás alá eső volta kétségtelen. Minthogy azonban nem állitható, hogy a könnyű testi sértésre a 302. §-ban meghatározott büntetés akár csak a főbüntetést tekintve, akár a mellékbüntetéssel együtt, összességében föltétlenül súlyosabb lenne a 473. és 484. §-okban meghatározott büntetésnél, nincs elegendő ok arra, stb." Mindenesetre igen kívánatos volna tehát, ha addig is, mig a késő unokák részére készülő novella-javaslat törvénynyé lesz, a kir. Kúria visszatérne a most fölhozott határozatában kifejtett álláspontjához s nem engedné meg, hogy azon közhivatalnok felelősségre vonása, aki a beléje helyezett bizalommal visszaélt, magán egyén tetszésétől legyen függővé téve, annál is inkább, mert a törvény a kisebb fokú visszaélést is hivatalból üldözi. Dr. Balpataki) József, eperjesi kir. alügyész. JOGI SZEMLE. Észak hatalmas birodalma nehéz válságban sínylődik. A régi abszolutisztikus államrend végre az orosz czár birodalmában is ingadozni kezd; a népmozgalom hullámai alatt talapzataiban megrendül ez. A régi drákói elnyomási rendszabályokkal az Oroszországban megindult forradalmi színezetű mozgalmat brevi manu — mint I. Miklós idejében — elnyomni többé nem lehet! A deszpotizmus, másrészt az összes polgárok részére a képviseleti alkotmány biztositéka mellett nyújtandó törvényes szabadság között a harcz alig lesz elnyomható a nélkül, hogy az abszolutisztikus rendszer bukását vagy legalább is tetemes engedményeit ne vonná maga után. Bármikép is bonyolódik le azonban a szemeink előtt lejátszódó világtörténelmi proczesszus, rendkívül tanulságos jogtörténeti szempontból annak lefolyása, a midőn ez az abszolutizmus pusztulása és a nemzetek alkotmánya kialakulásának mikéntjét tárja szemeink elé. Az 1848. évi III-ik törvényczikkben módot keres az alakulóban levő parlamenti többség a legutóbbi kormány tagjainak vád a!á helyezésére. A kérdés politikai részével, — hogy t. i. a vád alá helyezés indokolt-e vagy sem, — nem foglalkozunk, mert ennek fejtegetésénél egyéb politikai vonatkozásokat is érintenünk ' kellene. Ez irányban csak azt jegyezzük meg, hogy ezen borzasztó bíínben Bánffy óta minden kormány leiedzett. Indokolt és természetes volna tehát az előző kormányokat is vád alá helyezni. Nem is volna érdektelen egy ily irányú monsztreper, a mely politikai életünk elitjét a vádlottak padjára hurczolná. A mi a kérdés jogi oldalát illeti azonban, különös pikantériát kölcsönözne ennek a statariális eljárásnak azon körülmény, hogy midőn a vádlók között az előző kormányoknak a legutóbbi kormányt terhelő bűncselekményekhez hasonlókat elkövetett bűntettes tagjai vannak, — melyekért egyik sem kapta meg mind máig az alkotmányos abszolucziót, — akkor ugyanezen bűnösök tagjai volnának azon ítélkező bíróságnak is, a mely a legutóbbi kabinet vétkei fölött ítélkeznék. ! További érdekességet kölcsönöz a kérdésnek az, hogy az 1848. évi III-ik törvényczikk a vád alá helyezett miniszterek büntetését nem állapítván meg, a legnagyobb zavarba jutna az ítélkező fórum, hogy vájjon a büntetési nemek melyik faját alkalmazza, minő mértékben és terjedelemben a vádlottak megbüntetésére. Egyik kriminálistánk legutóbb azt az elvet vallotta, *) hogy büntetőtörvénykönyvünk szerint politikai vétségekre a büntetés államfogház lévén, a szóban forgó büntetendő cselekmények büntetése is államfogház. Ámde ezt az álláspontot hogy lehetne összeegyeztetni az 1878. évi V. törvény*) Edvi Illés. .Budapesti Hirlap" 40. szám.