Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 7. szám - A lakóhely jogintézménye. Tervezet 11-13. §§

I. évfolyam. Budapest. 1902 február 12. 7. szám. I SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI., Király-utcza 98 a. A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK KRITIKAI FELDOLGOZÁSA MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. Félévre . 6 ,, Tartalom : A lakóhely jogintézménye. Irta : Dr. W e i s z Aladár, szabadkai kir. aljárásbiró. — A különvagyon és közszerzemény kodifikálása. Irta : dr. R a f fa y Ferencz, eperjesi "jogakadémiai tanár. - A tulajdon általános szabályai (különös tekintettel az úgynevezett szomszédi jogokra). Irta :Csebi Pogány Virgil, lévai kir. járásbiró. — A jognyilatkozatok értelmezése. A szerződéskötés hiányai. Irta: dr. Meczner Sándor, sárospataki jogakadémiai tanár. ,X A lakóhely jogintézménye. (Tervezet 11 - 13. §§.) A lakóhely jogintézménye kettős vonatkozásban jelentős. Egyrészt magánjogi vonatkozásban: 1. mint teljesítési hely. Ez irányban a Tervezet 1111. és 1113. §§-a egyezően az 1875 : XXXVII. törvényczikk 322. és 324. §-aival következőleg rendelkezik : Amennyiben a szerződésből vagy a jogviszony természetéből más nem következik : határozott dolgok azon a helyen adandók át, a hol a szerződés megkötésekor léteznek; egyéb kötelezettségek azon a helyen teljesitendők, a hol keletkezésük idejében az adósnak rendes lakóhelye van (1111. fi). Pénzfizetésre kötelezett adós a pénzt, a mennyiben a szerződésből vagy a jogviszony természetéből más nem következik, saját veszélyére és költségén a hitelező lakóhelyére, üzleti követelésnél üzleti telepére köteles küldeni (1113. §. 1. bekezd.). 2. a házassági jogban azért, mert az 1894 : XXXI. t.-cz. 41. §-ának a) pontja értelmében a polgári tisztviselő előtt annak nem a saját kerületében kötött házasság semmis, már pedig e tekintetben a 31—34. §-ok szerint első sorban a házasulok vagy azok egyikének rendes lakóhelye az irányadó; másrészt a peres és perenkivüli eljárás szempontjából, mint illetékességi ok. Ez a kettős vonatkozás nemcsak a szabályozás mikéntjét és terjedelmét határozza meg, hanem kell, hogy érvényesüljön arra nézve is, mely szabályok soroztassanak a magánjogba s melyek ismét az általános eljárási szabályzatba (JurisdictionsNorm), avagy ennek hiányában, de sőt létében is, a különös peres és perenkivüli eljárási törvényekbe. S ezzel a szabályozás bírálatának speciális szempontja: a relatív teljességé, melyet magának a jogintézménynek kettős jellege határoz meg, adva van. Ellenkezik tehát a dolog természetével a kimerítő együttes szabályozás, akár a magánjogban, akár az eljárási (törvénykezési) jogban. A dolog természetéből ugyanis az következik, hogy a magánjogi törvényben a lakóhelyre vonatkozólag csupán oly rendelkezéseknek van helye, melyek magánjogi értékűek. Sőt a személyjogban ezek közül is csak az általános jellegüeknek, mig minden különös szabály abba a részbe teendő, a mely annak hasznát veszi. Ugyanez áll megfelelően a törvénykezési jogra nézve is. Ezt a német törvény és ennek nyomán a Tervezet nem tartotta szem előtt, sőt különös figyelemmel vannak kiváltképen a különféle peres eljárások tekinteteire. S ez mindkettőben felesleges ismétlésekre s oly általánosításokhoz vezetett, melyek csupán az illetékességi ok meghatározását czélozzák, de magánjogi szempontból nem czélszerüek és nem praktikusak. I. 1. A lakóhely meghatározásának kétségtelenül a magánjogi codexben a helye. S csak helyeselhető, hogy a Tervezet nem ad tudományos fogalommeghatározást, hanem megelégszik létrejötte és megszűnése gyakorlati ismérveinek megszabásával. A 11. §. 1. bekezdése megállapítja: Az ember lakóhelye ott van, a hol állandóan letelepedett. Ez a hely lakóhelye marad addig, mig onnét el nem költözött. A szabályozás e részben, azt hiszem, mi kifogás alá sem jöhet; sőt az »elköltözés« szónak az ^állandó letelepedés* ellentéteként való használata szerencsésebb, mint a német törvény 7. §-a 3. bekezdésének körülírása (Der Wohnsitz wird aufgehoben, wenn die Niederlassung mit dem Willen aufgehoben wird, sie aufzugeben); szabatos rövidséggel kifejezi a lakóhelyről való távozás tényét és a lakóhely állandó elhagyásának szándékát egyaránt. A Tervezet szerint tehát a lakóhely megszűnéséhez uj lakóhely alapítása nem szükséges s így lehetséges, hogy valakinek nincs lakóhelye. Ez a szabályozás helyeslendő. A magánjog az ilyen u. n. vagabundus részére fictio utján lakóhely megállapítását nem szükségeli. Ily esetben a szerződésből vagy a jogviszony természetéből mindig megállapítható lesz a teljesítési hely; mig az 1894 : XXXI. t.-cz. 32. §-a a házasságkötés tekintetében rendes lakóhely hiányában a tartózkodási helyet határozza meg irányadóul. Az Indokolás azonban tovább megy. Felállít egy fictiot, melyre, mint láttuk, a magánjognak nincs szüksége. Szerinte (T k. 56. old. III.) azokban a viszonyokban, a melyekben a lakóhely lenne az irányadó, a lakóhely-nélkülieknél az utolsó rendes lakóhelyet lehet irányadónak kijelenteni. Ezt teszi a peres eljárásban a prts átdolgozott tervezetének 24. §-a, de helyesen első sorban a tartózkodási helyet állapítja meg a lakóhelynélküliek részére általános illetékességi hely gyanánt, s csak subsidialiter, ha ez ismeretlen, vagy külföldön van, akkor az utolsó lakó helyet. Gyámsági és gondnoksági ügyekben az illetékesség kérdésében a községi illetőség az irányadó (1877 : XX. t.-cz. 198. §.), ennek megállapításáig a mindenkori tartózkodási hely (u. ott 201. §.). Az örökösödési eljárásra az illetékességet az 1894 : XVI. t.-cz. 7. §-a szerint ily esetben az elhalálozás helye, a vagyon fekvése, vagy a megelőzés állapítja meg. Az 1894 : XXXIII. t.-cz. 47. §-a pedig a házasságkötést megelőző kihirdetés helyéül rendes lakóhely hiányában a házasulok tartózkodási, illetve községi illetőségi, vagy születési helyét határozza meg. Mindezek a példák bizonyítják, hogy az Indokolás általánosítása a törvénykezési jogban, pedig nyilván ezt tartotta szem előtt, sem talál. Csak helyeselhető tehát, hogy az Indokolásban kifejezett, hivatkozott'jogelv nem vétetett fel a TerVGZGtbc. 2. Megfelel a mai jognak (1868 : LIV. t.-cz. 31. §., 1894 : XVI. t.-cz. 7. §.2. bekezdése, 1894 : XXXIII. t.-cz. 46. §. 2. bekezdése), hogy a Tervezet 11. §. 2. bekezdése szerint: Egy embernek egyidejűleg több lakóhelye lehet. Noha az eddigi jogból felhozott példák pusztán a peres és perenkivüli eljárás körébe tartoznak s ez a rendelkezés főként az eljárási jogok szempontjából gyakorlati: az e tárgyú általános rendelkezés szükséges a magánjogi codexben, nem annyira a teljesítési hely szempontjából, mert ennek meghatározása végett több egyidejüleges lakóhely léte esetében többnyire a szerződésből, vagy a jogviszony természetéből vont következtetés „fog kisegíteni, hanem a házassági jogról szóló törvény 32. §-ára való tekintettel. ^Rendes lakhely* alatt tehát itt több lakóhelv esetében bármelyik értendő. 3. Nem tartalmaz a Tervezet külön rendelkezést a katonai személyek, köztisztviselők, cselédek és letartóztatottak lakóhelyére nézve.