Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 6. szám - Eltartás kötelezettsége. Tervezet 249-269. §§

2 MAGÁNJOGI KOD1F1KÁCZIÓNK. ménye is. De túllőtt a czélon ez az ujitás. Mert a közszerzemény alapjellegével ellenkezik, mert kiforgatná sarkaiból az egész intézményt s a házastársat sem recompensálná kellőleg, amennyiben le kellene mondania a közszerzleményi igényéről. Ez az uj rendelkezés különösen meglepő: egyoldalú elhatározás ledöntheti az egész közszerzeményi rendszeri és pedig akkor, a mikor a szerzeményi közösség már nem is áll fenn. így a közszerzeményt egyszerűen eltörölheti a hátramaradt házastárs, ha neki ugy tetszik. Nem marad belőle semmi, nincs semmi jelentősége.4) 9. Nem fogadjuk el végül a közszerzői jutalom elvesztésének theoriáját, amelyet a 169. §-ban állit fel a Tervezet.5) Már fentebb kiemeltük, hogy a közszerzemény nem jutalom. Sem a férj nem jutalmazza meg a nejét, sem a nő a férjét, ha közszerzeményébői a felerész neki jut is. A magyar házassági vagyonjog felfogása szerint azért az övé az a felerész, mert az ő tulajdona, mert összeszerezték, összekapargatták, megtartották szerzeményüket a házastársak; mert egymásért és egymásnak szereztek. Ami pedig nem jutalom, hanem ami tulajdon, azl nem lehet elveszteni valamely vétkes magatartás miatt Mii ven fonák, miiven igazságtalan eredményre vezel is ez a theoria az életben, ha azt veszszük, hogy elvesztheti közszerzeményét az a fél is, esetleg egyetlen ballépés miatt, aki talán egészen vagy nagyrészében szerezte azt. De kézzelfoghatóan igazságtalan dolog a jogvesztést kimondani azokban az esetekben is, ahol egyenlően szereztek a felek ; sőt általában véve is következet lenség ezt törvényije iktatni, ha már általánossá tettük a közszerzeményt s ha az ahhoz való jogot megadjuk minden házastársnak És ha elvész a közszerzeményi jog, miért nem vész el minden olyan esetben, amikor a házastárs megsértette házastársi kötelességeit ? Miért csak gyilkosság és házasságtörés esetén ? Hiszen az, aki hűtlenül elhagyja házastársát, aki kettős házasságot köt, aki elhanyagolja családját, részeges, durva, kártyás, vagy aki erkölcstelen életet folytat stb.. époly méltó lehetne a büntetésre, ha a Tervezet álláspontját fogadjuk el, mint az, aki házasságtörést követett el. B) Ezek után lássuk a Tervezetnek azokat a rendelkezéseit, amelyek nem ujak egészen, hanem részint az élő jogon, részint a Tervezet főelvein nyugszanak. A 122 §-nál pótolni kell azt a hézagot, mintha szerzeményi közösség lenne az alatt az idő alatt is, amikor tartósan különélnek a felek. A birói gyakorlat is, mint fentebb láttuk, azt a helyes álláspontot foglalja el, hogy az életközösség tartós megszakadása esetén nem egymásnak, nem a közszerzeménvnek, hanem különvagyonuknak szereznek a házastársak. l)r. Raj]ay Ferenc: eperjesi jogakadémiai tanár. 'I Ugy az alapelvet, mint annak kivételét helytelennek tartja: Zlinszky-Reiner, mikor igy ir : A halál utánra való halasztás kedvezménye szintén következetlen és önmagában véve is megfosztja az egész intézményt értékétől, mert örökjogi intézménynyé teszi azt. — Helyteleníti azt is, hogy a kedvezményt igénybe vevő házastárs kénvtelen legyen minden közszerzeményi igényéről lemondani, mert oly kényszel ritő feltételt képez, mely az alapul vett törvényhozói gondolatot" s a biztosítani kívánt czélt koczkáztatja. (Id. m. 700. 1.) Kolosváry B. is erősen kikel az ujitás ellen s többek között ezeket mondja : „Egy különös „eommunio prorogata" áll a Tervezet ez újításában előttünk, hol közösségnek már nyoma sincs, mégis a „szerzeményi közösség", a „közszerzeményi vagyon" együtt marad. Sőt az a kikötés, mely szerint a kedvezmény csakis a másik házastárssal szemben való közszerzeményi igényekről lemondással kapcsolatban vehető igénybe, egyenesen lerombolja a szerzeményi közösség intézményi alaposzlopait. A halálutánra halasztás kedvezményének a szerzeményi közösség természete szerint csak akkor lehetne helye, ha az igényjogosultak ez iránt szerződésileg megegyeznek, de még akkor, midőn házasságuk felbontva nincs." Nem helyesen fogja fel azonban a Tervezet 166. §-át, amely szerint ez a kedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha halál által szűnik meg a házasság. Igy léves az a kijelentése, hogy a kedvezmény „a még élő volt házastársat, pl. az elvált nőt is sújthatja." (Id m. 408- 410. l.i Stehlo (Id. m. 83. I) bizonyos esetben elfogadná a halálutánra halasztás törvénybe iktatását; (igy pl. ha csak törvénvnél fogva közszerző a nó, akkor örököseivel szemben meg lehetne "adni ezt a kedvezményt . Ne feledjük azonban, hogy ez az ujitás részben rendi, részben osztályjelleget adna az egész intézménynek. A Tervezethez némileg hasonló eszmét fejez ki a német polgári törvénykönyv, az 1483. és köv. §§-ban, mikor felállítja a „tovább folyó vagyonközösséget." De itt elveszi a megosztás elhalasztásának élét az a körülmény, hogy az életben lévó házastárs a leszármazókkal marad együtt a közös vagyonban s azt nem egyedül birja és használja. Megjegyzendő azonban, hogy az 1557. §. szerint tovább folyó vagyonközösség csak akkor létesül, ha a házasfelek erre nézve házassági szerződésben megegyeztek, tehát a hátramaradt házastárs önkényesen és egyoldalúan nem rendelkezhetik, mint ezt a Tervezet megengedi. 5) Ezt a nézetet vallja Stehlo (id. m. 85 1.) és Kolosváry B. is (id m. 410. 1.). Eltartás kötelezettsége. (Tervezet 249-269. §§. 249. §. A Tervezet az első bekezdésben átültette a német polgári törvénykönyv 1601. §-át. E szakasz igy szól: „Verwandte vn gerader Linie sin<J verpfliehtet, einander Ünterhalt zu gewahren j — az átültetés pedig: „Előd és ivadék egymást eltartani köteles • Jobbnak tartom a mintát, mely fel- és lemenő ágon levő rokonokról szól, ami nemcsak világosabb, de szabatosabb is, mert például: a törvénytelen gyermek atyjának szülei a gy®r" meknek kétségtelenül elődei s a gyermek azoknak is ivadéka, még sem jön ebben a fejezetben tekintetbe, mert atyja szüleinek törvény szerint nem rokona. A második bekezdés kibővíti a német polgári törvénykönyv 1602. § ának 1. bekezdését azzal, hogy eltartásra annak van joga, aki „megfelelő kereset hijdn és vagyontalanság miatt nem bir a maga erejéből megélni. Az idézőjel közé fogott kibővítés nélkül a rendelkezés szabatosabb lesz ; meri ha például: az illető toronygomb aranvozó, neki ez a megfelelő foglalkozása s ha más keresettől vonakodik, kényelmesen eltartatja magát. * 250. §. E §. harmadik bekezdése a megelőző rendelkezések mellet egészen felesleges. 251. §. Az első bekezdésben a sorrend meg van fordítva, miután az előd eltartási kötelezettsége első sorban állhat be a magát fentartani nem képes ivadékkal szemben. A sorrend tehát visszafordítandó. Nem mellőzhetem kifogásomat a §. második bekezdésében előforduló .szülök'- szó ellen. A ..szülő" szónak rendes, technikai értelme szerint szülő az, aki magzatot hoz világra (aki szül), ezt pedig, legalább ez idő szerint még csak az anya szokta tenni, minél fogva az atya hibásan neveztetik szülőnek. Nemcsak a nép nyelvén, de az irodalomban is akkor, ha atyáról és anyáról együtt van szó, ezeket szüléknek szokás nevezni. Nem mondja senki, ha nyelvérzéke szerint beszél: szülőim, hanem szüleim. A magyar tudományos akadémia nyelvszótára is megerősíti véleményemet, mert aszerint: »Szüle: szoros értelemben anya vagyis némber, ki magzatot szült. Szélesb értelemben, többes számban: szülék, szüleim jelent apát és anyát együtt véve. (Tiszteld a szüléket)*. Szülő: >aki szül vagyis magzatot hoz a világra.« A magyar nyelvtörténeti szótár alapján pedig leghatározottabban a szüle alakot kell helyesebbnek tartanunk, mely szerint »szüle (parens) atya vagy anya. mig szülő (parturiens) csak az anya«. Ezeknél fogva helyesebbnek tartom, hogy a törvénykönyvben mindenütt ..szülök" helyett szülék használtassák. 252. §. Uj a Tervezetnek az az intézkedése, hogy a mostoha atyát is kötelezi felesége gyermekének eltartására, ha ennek any'ja arra nem képes s ha nincsen az eltartásra kötelezhető más rokona. Elvileg ezt helyesnek tartom, mert a mostoha gyermek mindenesetre közelebb áll anyja férjéhez (mostoha atyjához), mint az örökbefogadott gyermek az örökbefogadóhoz. Csak következetes tehát a Tervezet, ha az eltartás kötelezettségét legalább másodsorban a mostoha atyára is kiterjeszti. De nem következetes abban, hogy a mostoha anyára nincs tekintettel, pedig ez könnyen jöhet férje gyermekével szemben ugyanoly helyzetbe. S ha előforduló esetben a bíró az analógia segélyével dönthetne is, nem czélszerü, hogy kétség maradjon fenn akkor, amikor alkalom van annak elkerülésére. Valamint nem következetes a Tervezet abban sem, hogy a mostoha atya eltartási kötelezettségét a gyermek 14-ik életévének betöltésére szorítja. Mert egy 14 éves gyermek, fiu vagy lány, még semmi esetre sem képes magát fentartani s ha mostoha atyja a szó másik értelmében is mostohája, kitehesse az utczára? Ha már a törvény az ily gyermek javára is megállapítja az eltartás kötelezettségét, ezt neki legalább ugy kell biztosítani, mint az örökbefogadott gyermeknek. 253. §. A §-nak itt nincs helye, amennyiben ez a fejezet az eltartás kötelezettségét előd és ivadék között akarja szabályozni, az örökbefogadásnál pedig sem előd sem ivadék nincs Helyesebb lenne tehát az osztrák ptk. (183. §.), a Code Napóleon (349. §.) s a német polg. trvkv (1765. mintájára az örökbefogadó szülék eltartási kötelezettségét az örökbefogadásnál szabályozni. De ha mégis itt nyerne helyet, a Tervezet homá-